1133. BEKIÁLTÁS: Össztűz Moszkvára a Balkánról is?
Washington többfrontos háború szélére juttatott bnnünket azzal, hogy bármi áron el akarja szigetelni a külvilágtól Oroszországot.
2023. május 30-a reggelének számomra legnyugtalanítóbb híre, hogy dróntámadás érte Moszkvát. A másik súlyos eset: az előző napon, azaz 29-én hétfőn, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter azt közölte, hogy
több mint 20 magyar katona sérült meg a koszovói Zvecsán településen, tömegoszlatási feladatok közben.
A Magyar Honvédség a NATO békefenntartó haderejében vesz részt a Szerbiából kiszakított bábállam területén. A zavargásokat közvetlenül az váltotta ki, hogy a Rigómezőn – merthogy erről az 52 km hosszú és 22 km széles, köves síkságról van szó, amely a szerbek számára a kereszténység felvételének ikonikus helye is – a washingtoni beavatkozással mesterségesen létrehozott országocska szerb lakói azt követelik: a koszovói kormány nyilvánítsa semmisnek az áprilisi polgármester-választást, és tegye lehetővé, hogy továbbra is szerbek vezessék az ottani intézményeket.
Az előzmények: a területen többségben élő szerbek tavaly novemberben kivonultak az észak-koszovói állami intézményekből, mert a 2008-ban egyoldalúan kikiáltott albán állam hatóságai elrendelték, hogy a Szerbia által kiadott rendszámtáblákat koszovóiakra kell cserélni. A tiltakozók közölték: Brüsszel végre szerezzen érvényt az általa is aláírt megállapodás szerint az egy tömbben élő 50 ezernyi szerb autonóm jogainak. Pristina előrehozott választást rendelt el decemberre, de ezt, a feszültségek miatt, nemzetközi kérésre, áprilisra halasztották. Ám a szerbek szerint
olyan nyomás alatt folytak az előkészületek, hogy egy kivételével a szerb polgármester-jelöltek visszaléptek. A tömeg ezért akarta megakadályozni, hogy a nélkülük választott polgármesterek elfoglalják helyüket főleg négy körzetben, ám a rendőrség fegyvert használt az oszlatáskor.
A helyzet érzékenyen érinti Oroszországot, hiszen Szerbia, történelmi okokból, Moszkva közép-európai hídfőállásának számít. A szerbek többsége el is várja, hogy a Kreml képviselje érdekeiket a nemzetközi fórumokon. Belepillantva az eseményekkel kapcsolatos hírekbe és a máris áradó, személyes hangvételű kommentekbe, s hallván, hogy ma is támadást intézett az ukrán hadsereg a Nyugat által is elismert ukrán-orosz határon túli orosz területek ellen, s persze viszont, az első kérdésem az, hogy nem lenne-e célszerűbb az eseményeket geopolitikai összefüggésekben vizsgálni?
Erre kellene indítania bennünket, hogy a törökországi választások az USA-t irányító körök várakozásával ellentétes eredményt hoztak! Ez ugyanis kétségessé teszi, hogy teljesen bezárható-e az Oroszország teljes elszigetelésére irányuló gyűrű. Pedig már-már olybá tűnt fel, hogy sikerül a manőver. Az előző héten Tokiót vették rá az Oroszország elleni, az eddigiekhez képest jelentősebb szankciókra.
Nyugaton és Ukrajnában – azokban az órákban, amikor ezt az inkább csak kérdésekből álló cikket írom – senki sem vállalta, hogy köze lenne a Moszkva elleni dróntámadáshoz. A másik ügyet illetően, Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára már két nappal ezelőtt felszólította Koszovót arra, hogy „mérsékeljék a Szerbiával szembeni feszültségkeltő tevékenységüket”. Ehhez képest – orosz szakértők – az albán titkosszolgálat egyik vezetőjét is azonosították a KFOR tagjai között a május 29-ei tömegoszlatáskor. Kérdés, hogy Stoltenberg felszólítása csupán
fedezni akarta-e egy olyan helyzet szándékos kialakítását, amely miatt, az Ukrajna elleni támadás után, és az ott folyó háborúval párhuzamosan, Szerbiában is szerepet kell vállalnia Moszkvának? Esetleg valóban aggódik-e a washingtoni vezetés — amely az akaratát a NATO-főtitkár keresztül is érvényesíti —, hogy az Ukrajna területén az ukránok felhasználásával kiprovokált proxy-háború mellett egy másik fronton is harcba keveredik Oroszországgal?
Egy Szerbia elleni nyugati akció esetében még egyszer aligha maradhat tétlen az oroszországi vezetés immár kiheverhetetlen presztízsveszteség nélkül. Ezt a már végképp szétvert és legyengült jelcini állam kétszer is elszenvedte a ma már egyetlen balkáni szövetségesével kapcsolatban. Először 1995-ben, amikor a NATO tizenöt államából odavezényelt 400 repülőgép és 5000 katona bevonásával támadták a Boszniai Szerb Köztársaság hadseregének 338 célpontját. A beavatkozást főként a srebrenicai ás a markalei szerbek által elkövetett mészárlásokkal indokolták, miközben az ellenoldali, hasonlóan brutális, bár méreteiben kisebb vérengzésről mélyen hallgattak.
Másodszor, 1999. március 24. és június 11. között, a NATO akkori, jugoszláviai bombázásával azt akarták elérni, és el is érték, hogy rákényszerítsék Belgrádot fegyveres erőinek Koszovóból történő kivonására. Így hozták létre az újabb balkáni időzített bombát, ami a történelemben már többször kínált lehetőséget az imperialista államok közötti erőviszonyokat újrarendező háborúk indítására.
Megkezdődött a mostani bomba időzítőjének kioldása is. A Koszovóban történtek miatt Szerbia készültségbe helyezte hadseregét. A kétkulacsossága miatt olykor orosz szakértők által is támadott Vucic elnök a határra küldött néhány egységet, bár közben mérsékletre intette a koszovói szerbeket. A rendezésben szerepet játszható minden érintett hatalom – köztük Kína és Oroszország képviselőjével – szintén megbeszélést folytatott. Ám a helyzet átfogó értelmezéséhez nem kerülhetők meg az alábbi, részben költői, illetve az egyes elemzők által már tárgyalt, de a közvéleményben még alig rezonáló kérdésekre adott válaszok:
♦ Nem kellene az USA európai törekvéseinek tükrében értékelni a Közép-Európában egyre éleződő feszültségeket generáló eseményeket?
♦ Minthogy az amerikai tőkés körök kénytelenek szembenézni azzal, hogy kizárólagos befolyásuk a globális gazdaságra a végéhez közeledik, nincs-e ennek köze ahhoz, hogy egyszerre több ponton indult támadás a lehetséges kihívói ellen?
♦ Nem a globális átrendeződéssel magyarázható-e az Oroszország ellen folytatott proxy háború Ukrajnában? Ez amerikai műholdas irányítással – mert orosz szakértők szerint másként nem volt lehetséges az észrevétlen berepülés – odáig fajult, hogy ma reggel Moszkva ellen hajtottak végre dróntámadásokat?
♦ Nem a Washington mögött álló transznacionális burzsoázia-e az oka annak, hogy az USA rákényszerítette az EU-tagállamokra: mondjanak le az oroszországi piacokról, s az ottani erőforrások igénybevételéről, amivel saját gazdaságuk meggyengítése vette kezdetét?
♦ Nem a Moszkvára irányuló amerikai cordon sanitaire teljessé tétele érdekében vették-e rá Japánt a közelmúltban arra, hogy végre jelentősebb intézkedésekkel csatlakozzék az Oroszország elleni szankciókhoz?
♦ Nem azért vetette-e meg a lábát az USA a Szerbiából kiszakított Koszovóban, hogy ott bármikor konfliktust idézzen elő, arra kényszerítve Oroszországot, hogy erőforrásait ezzel is fogyasztva, Szerbia segítségére siessen, illetve, ha erre nem képes, újabb presztízsveszteséget szenvedjen el?
♦ Nem az Oroszországra zúduló össztűz jegyében erősödik-e a Washington és a Soros-alapítványok befolyása az Oroszországtól dél-nyugatra és délre fekvő országokban – Moldovában, Törökországban, Grúziában, Örményországban, Kazahsztánban és másutt? Nem ennek a pénzzel, tanácsadókkal támogatott befolyásnak a következményei-e ezeken a helyeken a meg-megújuló hullámokban feltörő oroszellenes megmozdulások, a pávatáncos kormányzati intézkedések?
♦ Nem ez motiválta és motiválja-e a Biden-kormányt, s főleg a mögötte álló erőket az amerikai elnökválasztási kampány előtt, és az állami túlköltekezés vitái közepette, hogy Moszkva komolyabb ellenlépéseit kriprovokálva egységet teremtsen a széteső amerikai társadalom egymással ádázul szemben álló rétegei között?
Ami pedig az eseményekben való magyar részvételt illeti, a kormány minden fogadkozása miatt – minthogy biztosat nem tudhatok, ki miként ítéli meg: kétségbeesett kapálózása / Putyinnal szembeni vazallusként viselkedése következtében – ismét benne vagyunk egy ukrajnai, illetve egy szerbiai háborús konfliktusban. Erre csak a huszadik században is többször került sor, s egyikből sem jöttünk ki jól, sőt…
Mindenesetre, a Koszovóba vezényelt katonáink megtapasztalhatták, milyen érzés elszánt szerbekkel szemben küzdeni. Talán, el kellene gondolkodnia a világ háborúkról döntő központjaiban arról, hogy a nácik a II. világháború alatt sem tudták megtörni őket – a Szovjetuniótól és Nagy-Britanniától eltekintve – egyetlenként Európában.
Nekünk pedig azon kellene agyalnunk, hogy az 1448-as rigómezei csatában is küzdő szerbek soha, semmit nem hagytak megtorlatlanul – az 1941-es hideg napokat sem. Akik pedig azt képviselik, miként Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere, hogy Magyarország háborúban áll Oroszországgal, gondoljon arra is, hogy az ukrán-kozákok, a szicsgárdisták, a banderisták, az oroszok, a tatárok, a törökök, a németek, a lengyelek, a svédek stb. közötti háborúságokba keveredve mindig pórul jártunk Báthory István óta.
Elég a hetvenkedésből, ami hol az osztrákok, hol a németek, most éppen az amerikaiak oldalán oly sokszor jellemezte a magyarországi politikusok megnyilatkozásait! Miként anno Sztálin megüzente Horthynak: Magyarország még akkor is jobban járhat a háború végén, ha megszállják, de nem küld katonákat harcolni a Szovjetunió ellen, illetve tábori csendőröket, csapatokat Ukrajna, Belorusszia megszállására. És már megint ennek a helyzetnek a szélén egyensúlyoz az ország, illetve már ott tüsténkednek vezetőink és ellenzékük a balkáni lőporos hordónál. Nem mintha én magam tudnám ebben a helyzetben, hogy melyik ujjamat is haraphatnám.#
CÍMKÉP: Koszovói szerbek összecsaptak a NATO békefenntartó missziója, a KFOR katonáival május 29-én, Zvecsán településen – A szerbek, az ukrán-kozákok, a szicsgárdisták, a banderisták, az oroszok, a tatárok, a törökök stb. háborúságaiba keveredve mindig pórul jártunk Báthory István óta (Fotó forrása: Index)
