Mottó: Megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

„A kurszki betörés után háborúba sodródhat Belarusz” – feltételezi címében a Bekezdések portál annak nyomán, hogy

Augusztus 6-án, kedden hajnalban ukrán csapatok hatoltak be Oroszország kurszki területére. Ott elfoglaltak több határmenti települést, tüzérségi eszközökkel romboltak lakóépületeket, lőtték a menekülők gépkocsijait. Később, a műveletek részeként dróntámadást hárítottak el a belorusz légtérben is. 

Történt mindez a hangsúlyozottan a béke égisze alatt megtartott párizsi olimpia idején, az ukrán elnök béketárgyalásra való többszöri felhívását követően. Jóllehet,  abból, hogy Zelenszkij csak a hatodik napon ismerte el az offenziva tényét, akár az is következhet, hogy őt magát mint a washingtoni rendezők színész-bábját immár teljesen kihagyták a döntésből. De a színfalak mögöttiség, a kétszínűség, a kettős mérce oly mindennapossá vált ezekben az ügyekben, hogy hiábavaló lenne mindezekről elmélkedni. 

Nem morfondíroznék azon sem, amit az orosz média egy részében egyébként is taglalnak, hogy a moszkvai vezetés miként és miért hagyhatta gyakorlatilag védtelenül a kurszki területet, a határhoz közeli atomerőművet. Azt szintén bőven kitárgyalta a nemzetközi sajtó is, hogy az invázióval mi lehetett Kijev célja?

(Például, a nyugati ösztönzésre Ukrajna területén 2014 óta folyó polgárháborúnak az Oroszország 2022 februári támadása után 1000–1200 kilométeresre nőtt, tényleges frontvonaláról az orosz haderő elszívása és/vagy az előbb-utóbb bekövetkező béketárgyalásokon a washingtoni–kijevi tárgyalási pozíció javítása és/vagy az elnöki posztot immár jogtalanul bitorló Zelenszkij kétségbeesett kísérlete annak bizonyítására, hogy nyugati támogatói nem hiába ölik a dollár- és eurómilliárdokat Ukrajnába és/vagy Magyarország és Szlovákia, s részben Ausztria teljes elvágása az orosz gázforrásoktól, minthogy a támadás az utolsó, még működő gázátadó állomás környékén történt stb.)

Ezek helyett átfogóbb folyamatok részeként, csak a lényegre fókuszálva próbálom értelmezni a történéseket, amelyek első eseményeiről az Euronews egyperces összefoglalójából is tájékozódhat az érdeklődő. Tehát, szerintem, a közel-keleti izraeli katonai műveletekkel, vagyis a lényegében az Iránnal szembeni fellépéssorozattal párhuzamosan,

Oroszország ellen is új szakaszba lépett az USA-nak a világ különböző térségeiben egyre inkább helyettesítőkkel vívott, tehát proxy-háborúja.

Azt ugyebár nem vehetem komolyan, amit az elmúlt héten a washingtoni illetékesek többször is hangsúlyoztak, hogy a Kijev által elrendelt támadás az USA vezetőit is váratlanul érte. Miközben nem csak a fegyverek, a lőszerek döntő része nyugati, de ezek hatékony működtetéséhez a NATO-, vagyis lényegében az amerikai műholdak által rendelkezésre bocsátott adatokra, tűzvezetési információkra, sőt szakértőkre is szükség van, nehéz hitelt adni annak az állításnak, hogy a Pentagonban csak az események után kezdtek tájékozódni arról, mi történik. Legfeljebb átlátszó falazás az efféle magyarázkodás. A felelősség előre elhárítása arra az esetre, ha a játszmák már nem lennének kézben tarthatók, netán világégésbe torkollnának. 

Arra a kérdésre, hogy „Mi a közvetlen célja a belgorodi után és mellett a kurszki és a voronyezsi térséget érintő, az Egyesült Államok vezetése, sőt egyes német vezetők és európai unióbeli hangadók által megjátszva, végül nyilvánosan is tudomásul vett, főbólintással kísért mostani támadásoknak?” egyszerű a válaszom. Ugyanaz, ami a Kijevben 2014 februárjában Washington által szervezett puccsnak, illetve a közvetlenül ezt megelőzően, majd utána valamennyi, az ukrajnai helyzet normalizálását célzó, aláírt vagy parafált egyezmény zsákutcába futtatásának. Az eurázsiai gazdasági kapcsolatok szálainak elvágása, ezzel az Európai Unió amerikai érdekeltségektől függésének fokozása, Nyugat-Európa és Oroszország, nem utolsó sorban Kína kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolatainak felszámolása az USA gazdaságának erősítése érdekében.

Ami közvetlenül Oroszországot illeti: el lehet vitatni tőle azt, amit kivétel nélkül minden nagy vagy nagyobb hatalom, de még egy olyan közepes állam, mint Izrael esetében is, tekintet nélkül az áldozatok számára, magától értetődőnek tartanak a nemzetközi viszonyok alakítói, vagyis, hogy

Moszkvának szintén lehetnek biztonsági és regionális érdekei, ám akkor az történik, amit Ukrajnában tapasztalunk.

A fentebb említett, a világban zajló átrendeződések miatt az Ukrajna területén folyó háború eszkalálásával, Oroszországra, esetleg Belorussziára kiterjesztésével az ottani polgári célú termelést szeretnék fékezni. Az orosz (és a belorusz) államot arra kényszeríteni, hogy erőforrásokat vonjon el a szociális-jóléti programoktól, s ezzel felmorzsolják a lakosság lelki erejét. Az ellenzéki mozgalmak évtizedek óta tartó ösztönzésével, az interneten szüntelenül zajló médiaháborúhoz muníció adagolásával, az elégedetlenség felszításán keresztül, a transzatlanti, végső soron gazdasági érdekeket szolgáló, egyáltalán nem titkolt politikai változásokat szeretnének elérni.

Természetesen, lehetnek ettől eltérő szempontok is. De az események végső eredőjének magyarázatához jóindulattal is gyermekdednek tartom, azt a médiumaink által szinte egységesen képviselt nézetet, hogy az immár több mint tizenkét éve zajló folyamatok első-, másod- és harmadsorban is csupán Putyin zsarnoki természetéből, birodalomépítő megalomániájából, illetve Lukasenko diktátori hajlamaiból vezethetők le, miközben a hangadóink nagy része szőnyeg alá söpri az eddig az USA érdekkörei által uralt világrendszerben végbemenő változásokat. Figyelmen kívül hagyja az amerikai tőkés csoportoknak a világ teljes katonai kiadásainak ötven százalékával is biztosított abbéli törekvését, hogy lefölözzék a glóbusz erőforrásait, uralják a pénzügyi és a kereskedelmi csatornákat, nem utolsósorban a tudatbefolyásolásban meghatározó szerepet játszó médiaviszonyokat. #

Kabai Domokos Lajos