Elégedetten dőlhetnek hátra, akik elérték, hogy a valaha viszonylag megbízhatónak tekintett New York Times szerkesztőit megkínálták azzal: „Biden lehetővé teszi Ukrajnának, hogy nagy hatótávolságú amerikai rakétákkal csapjon le Oroszországra”. Az amerikai lapban november 17-én megjelent közlésre november 19-én azzal reagált az orosz elnök, hogy aláírta a

„Rendelet a nukleáris elrettentéssel kapcsolatos orosz állami politika alapelvei” elnevezésű jogszabályt.

Az elnöki honlapról PDF-formátumban letölthető, az indoklással együtt bő hatoldalas dokumentum szerint a rendelkezés egyik célja az Oroszország és / vagy szövetségesei – értsd például Belorusszia – potenciális ellenségeinek agressziótól való visszatartása. A megfogalmazás szerint a nukleáris elrettentés hangsúlyozottan védelmi célú. A kifejezetten „a nukleáris fegyverek bevetésének megakadályozását elérni kívánó állami politikát” komplex módon kezeli – azt egyaránt érvényesíteni kell a politikában, a védelemben, a katonai-műszaki, a diplomáciai, a gazdasági, az információs és más területeken.

Az ukáz veszélyforrásként jelöl meg számos olyan tényezőt, amelyek a katona-politikai helyzet változásával a határok közeléből, a tengerekről, az űrből jelenthetnek fenyegetést Oroszországra. Adott esetben fenyegetésként kezeli nem csak a nukleáris eszközöket és azok nem atomhatalomhoz való telepítését, hanem a közepes és kisebb hatótávolságú cirkáló és ballisztikus rakétákat, a nagypontosságú és hiperszonikus fegyvereket, a pilótanélküli repülőgépeket, a katonai szövetségek által az orosz határokhoz közelítő katonai infrastruktúra kiépítését, a határok közelében tartott jelentős hadgyakorlatokat, az Oroszországot ökológia és genetikai veszélybe sodró próbálkozásokat.

Anélkül, hogy a rendelet minden részletét ismertetném, hadd idézzem belőle azt a részt, amely szerint

„Az Oroszországi Föderáció fenntartja magának a jogot, hogy nukleáris fegyvert alkalmazzon válaszként az ellene és (vagy) szövetségesei ellen nukleáris és (vagy) más tömegpusztító fegyverek alkalmazása esetén, s ugyancsak az Oroszországi Föderációt és (vagy) a Belorusz Köztársaságot szövetséges államként ért, hagyományos fegyverzettel elkövetett, a szuverenitást, a területi egységet fenyegető kritikus agresszió miatt.”

Mindezt már előrevetítette, hogy a New York Times hírét az orosz állami médiumok nagy terjedelemben kommentálták vasárnap. Elsősorban Vlagyimir Putyinnak abból a közelmúltban adott nyilatkozatából idéztek, amelyben az orosz államfő azzal foglalkozott, hogy az ukrán hadsereg miért nem képes ilyen támadás indítására. Következésképpen, az orosz fél értékelése szerint, nagy hatótávolságú rakétákat csak a NATO műholdrendszereivel, és különlegesen kiképzett katonáival lehet célba juttatni. Ez a háború minőségileg új szakaszát jelentené, amire Moszkva megfelelő ellenlépést tenne – jelentette ki Putyin nemrégiben.

Bár a New York Times közlését egyelőre sem a Fehér Házban, sem a Pentagonban nem erősítették meg, azóta sokan találgatják, mi lehetett az úgynevezett kiszivárogtatók célja. A feltételezések között az általam hallott amerikai és orosz elemzők szinte mindegyike megemlítette, hogy

az amerikai mélyállam washingtoni és New York-i provokátorai tesztelni akarták, miként reagálnak a bejelentésre Moszkvában, az Európai Unió országainak fővárosaiban, Kijevben, s nem utolsó sorban a megválasztott elnök, Donald Trump környezetében.

Következésképp, akik a 2010-es évektől intenzíven dolgoztak az Ukrajna területén zajló háború kirobbantásán, amire minden ellenkező állítással szemben a Bekiáltás is számos bizonyítékot közölt az elmúlt tíz évben, a háttérben továbbra is keverik a kártyalapokat. Nem adták fel azt a célt, hogy a társadalmi elégedetlenség felszításával hatalomváltást érjenek el Oroszországban ennek összes, a gorbacsovi-jelcini időkben már elért, a főleg a Washingtonhoz kapcsolódó tőkés körök által bezsebelt és a jövőben bezsebelni remélt még nagyobbnak gondolt profittal.

Egy másik csapásirány: kész helyzet elé állítani a jövő év elején felálló Trump-adminisztrációt, amelyhez jómagam eleve nem fűzök sok reményt az ukrajnai béke ügyében sem. De a zavarkeltés elég lehet arra, hogy azokban is megingassa Trumpnak a huszonnégy órán belüli béketeremtésre vonatkozó, egyébként sem tudható, mire épített ígéretében való hitét, akik készpénznek vették a hangzatos kijelentéseket.

Ezen túlmenően pedig – mit lehet tudni?-alapon – arra a kevéssé valószínű helyzetre is játszhatnak, hogy egy Oroszország területére a csak a NATO eszközeivel mért és katonáival végrehajtható, ám ukrajnaiként felcímkézett rakétatámadásra Moszkva az eddigieknél is megsemmisítőbb csapásokkal reagál a szomszédságában, sőt egyes NATO-országokban – például Lengyelországban, a baltikumiakban –, amelyek vezetői rendszeresen tesznek agresszív kijelentéseket, és háborúban mások melletti közreműködésük is eléggé nyilvánvaló. Ha ez bekövetkezne,  

a jövőben szó sem lehetne a Putyinnal való tárgyalásról; a háborús konfliktus továbbra is elhúzható lenne, többek között az amerikai fegyvergyártók megelégedésére.

A kiszivárogtatásnak álcázott provokációval akár az amerikai választások eredménye miatt érzékelhetően elbizonytalanodott, sőt pálfordulást végrehajtott több európai vezetőt is megcélozhattak. Mindenekelőtt a múlt héten Putyinnal telefonbeszélgetést kezdeményezett német szövetségi kancellárt, Olaf Scholz-ot figyelmeztették, hogy ez ügyben (sem) és a jövőben sem Berlinben, Párizsban, Brüsszelben fújják a passzátszelet; az európaiaknak csak egy dolguk van ezúttal is: tegyék azt, amit az USA érdekkörei elvárnak tőlük.

Nem részletezem tovább, hogy milyen mechanizmusokon keresztül valósulhat meg a zavarkeltés. Nem csak azért nem, mert bármit feltételez az ember, az mind reális lehetőségként jöhet szóba, akár gondoltak rá, akár sem a „kiszivárogtatók”. Egyetlen következményre azonban fel kell még hívom a figyelmet. Arra, amiről az elmúlt napokban általam hallott tucatnyi orosz, illetve amerikai elemző – miért, miért nem? – egyáltalán nem beszélt. Különös módon, egyikük sem említette, hogy az oroszországi városok, gáztározók, repülőterek ellen naponkénti több tucatnyi dróntámadás megfejelése

egy vagy több Oroszország úgymond mélységi területeire mért, ukrajnaiként aposztrofált rakétacsapással az eddigiekhez képest is vadabb orosz ellenakciót váltana ki.

Márpedig ez tovább mélyítené a két keleti szláv népben, elsősorban a nyugat-ukránokban, az utóbbi évtizedekben  tudatosan csúcsra járatott gyűlöletet. Ugyanis egyáltalán nem 2022 februárja óta folyik ez az aknamunka. Ha az érzelmek felkorbácsolása tovább folytatódna, annak hatása évszázadra tenné lehetetlenné az ukránok nagy része és az oroszok közötti nyelvi, közös kulturális, vallási gyökerek, családi kapcsolatok miatti, alapvetően jó viszony helyreállítását. Ezt a viszonyt már 2014 és 2022 között is jócskán megtépázta az ukrán banderista különítményeknek a Donyec-medencei orosz lakosság körében folytatott garázdálkodása és az ukrán hadsereg ottani településeket célzó ágyúzása.

Nyolc éven át gyakorlatilag erről is hallgatott a nyugati sajtó, amely most azzal állt elő, hogy 1000 nappal vagyunk a béke után. Nem, tisztelt Hölgyek és Urak! 1000+2900 nappal, csakhogy a 2900 napos időszakot, amely alatt több mint tízezer civil, köztük csaknem kétszáz gyerek halt meg, s ki tudja hány volt a sebesültek, a rokkantak száma, a bolsevikok által Ukrajnához csatolt, történelmileg egyébként Oroszországhoz tartozott területen elő hat–hétmilliónyi orosz élete nem számított veszteségnek azoknak – leginkább az amerikai érdekeltségek tulajdonosainak és olyan lobbystáinak, mint amilyen Joe Biden fia is volt –, akik

a ritka ásványkincsekben, palagázban gazdag vidéket kinézték maguknak.

A mostani helyzetből az is következhet, hogy az esetleg tovább fokozódó orosz támadások nyomán az Ukrajna területén folyó háborúval kapcsolatban eddig alkalmazott egyoldalú tájékoztatással további általános oroszellenességet lehet majd kelteni a nyugati világban. Főleg, ha Washington elérné, hogy Moszkva atomfegyvert alkalmazzon, s ezzel abba a bűnbe keverje Oroszországot, amelynek terhét 1945-től mindmáig egyedül hordozza az USA.

Mi több, ahhoz hasonló propagandával, amivel a Nyugat elfeledtette a világgal, hogy az 1939-es Molotov–Ribbentrop paktumot megelőzte a Hitler, illetve Chamberlain brit, Daladier francia miniszterelnök és Mussolini olasz diktátor által aláírt 1938-as müncheni egyezmény Csehszlovákia felosztásáról, szabad kezet adva a náci Németország keleti terjeszkedéséhez, akár szőnyag alá is lehetne söpörni, hogy az Egyesült Államok atombombát dobott Hirosimára és Nagaszakira, katonai okokkal magyarázhatatlanul.

Ezzel még inkább lehetővé válna, hogy a népek közötti uszításban sok évszázadon át nagy gyakorlatot szerzett erők a jövőben is felhasználják az ukránokat – most épp az ukránokat – az eurázsiai politikai-gazdasági-kulturális együttműködés aláaknázására. A szinte biztosan bekövetkező, a banderisták véres hagyományaihoz tartozó pogromokkal, diverzánsakciókkal, partizánháborúval terhelve, miként az szinte mindenütt bekövetkezett, ahova az USA betette a lábát a demokrácia terjesztésével, az emberi jogok védelmével álcázva az imperialista szándékokat.

És nemcsak Oroszországban és Ukrajnában. A transzatlanti bűvöletben élő értelmiség nem számol azzal, hogy a 2024. május 20-a óta egy diktátor által vezetett ukrán állam legfőbb támaszai, a II. világháborúban Hitler égisze alatt civilek tízezreit válogatott kegyetlenséggel elpusztító banderista-fasiszták mai ukrán utódai, egy adott helyzetben feldühödve ugyanúgy terrorakciókat hajhatnak majd végre Európa-szerte, miként azt a szélsőséges iszlám a más fanatikusok tették és teszik. És mindez még azt is szolgálhatja, hogy „Make America Great Again". #

Kabai Domokos Lajos