Bánó-Osztolykán interjú: Öltönyös barbárok
„Mikor Angelo közbevetette, hogy talán tanítani kellene őket előbb, úgy tett, mintha meg se hallotta volna.”
Már csak ezzel, a Kitömött barbár című regényből vett idézettel tudom dúsítani azt a cikkáradatot, ami a Bánó András-féle Osztolykán Ágnessel készített interjút követte az ATV október 8-ai Egyenes Beszéd című műsora után. Ahelyett, hogy mindjárt blogírásba fogtam volna, azzal ment el az időm, hogy különféle embereknek bizonygattam: ha valaki olyan benyomást alakított ki magáról az elmúlt negyedszázadban, mint Bánó, miszerint ő az emberi jogok védelmezője, a rasszizmus, a homofóbia üldözője, az nem firtathatja a cigány, vagy más nép, népcsoport úgymond lelkének mibenlétét egy cigányok által elkövetett lincselés kapcsán csupán azért, mert aki vele szemben ül, történetesen nyilvánossá tette cigány származását.
Mihail Majman arról számolt be az orosz kormányhoz közelálló 
Amikor Leonard Bernstein belépett a budapesti luxus szálló liftjébe, amelyben halk muzsika szólt, a világhírű zeneszerző és karmester gondterhelten felsóhajtott: „Túl sok a zene a világban.” A mester baljós mondatáról a vele interjút készítő Bánkuti Gábor számolt be jó három évtizeddel ezelőtt a Kossuth Rádióban. Miért, miért nem, ez a mondat járt a fejemben, amikor a Néprajzi Múzeumban megnéztem az október 26-áig nyitva tartó World Press Photo, 2014 kiállítást, és a kísérő tárlatokat.
Megtört a jég! Szeptember 29-én este az Euronews a
Kárörvendő címet adott a
Többek között azt írják az USA egykori hírszerzői az Angela Merkel német kancellárnak küldött, szeptember 16-ai keltezésű nyílt feljegyzésükben: »Ukrajna nagy orosz „lerohanását” nem támasztja alá semmi megbízható hírszerzési forrás. Sokkal inkább a „hírszerzési források” ugyanazok a kétséges, politikailag „meghatározott” források, amelyek 12 évvel ezelőtt „alátámasztották” Irak megtámadását. (…) Azok a képek, amiket a NATO augusztus 28-án nyilvánosságra hozott, meglehetősen gyatra alapot adnak Oroszországot megvádolni Ukrajna lerohanásával. Sajnálatosan ezek erősen hasonlítanak azokra a képekre, amiket Colin Powell 2003. február 5-én az ENSZ-ben bemutatott, és azok sem bizonyítottak semmit. «
Autonóm köztársaságként akarja elismertetni Ukrajna Kárpáton túli területét a Ruszin-magyar Kongresszus. Ez derül ki abból az interjúból, amit az oroszországi Izvesztyija
Az első pillanat a fellélegzésé volt: szeptember 5-én, pénteken végre megállapodtak a tűzszünetben! A propagandaháború persze egy pillanatig sem szünetelt. A minszki tárgyalásokon hivatalosan három fél – Oroszország, Ukrajna és az EBESZ lépett kapcsolatba egymással, a tűzszünetről és a további intézkedésekről azonban az említettek képviselői mellett a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság vezetői is aláírták a jegyzőkönyvet. Dátum nélküli (?) jegyzőkönyvet, nem megállapodást, amelynek kizárólag orosz nyelvű szövege az
Írja mindezt valaki éppen Magyarországról. Mintha mi „átvettük” volna a „szuverén európai közösségek” gyakorlatát! Miközben romokban van Magyarországon a civil szféra, miközben a magyar társadalom passzív asszisztálása mellett kormányzó elit mára felszámolta a gyenge demokráciának, az épp kialakult köztársaságnak a politikai hatalom ellenőrzésére alig létrehozott intézményeit. Amikor a liberálisok emiatt keseregnek, eszükbe sem jut, hogy esetleg azért történhet meg mindez, mert ezek az intézmények nem felelnek meg a magyar hagyományoknak, a korábbi társadalmi gyakorlatnak, vagyis – a nyugati demokráciáktól eltérően – egyelőre idegenek a magyar kultúrától. Kesergés helyett tehát elemezni kellene!