BEKIÁLTÁS


2023.jan.01.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

1076. BEKIÁLTÁS: A háború civil áldozatai/1

„A mi gyerekeink iskolákba járnak majd, az ő gyerekeik pedig a pincékben fognak ülni” – mondta 2014-ben Porosenko ukrán államfő. Az ukrajnai háború propagandafrontjának szelektált híreivel a nyugati, benne a magyar sajtó azt a látszatot kelti, mintha a 2014 áprilisában kezdődött polgárháborúban…

Tovább

1012. BEKIÁLTÁS: Putyin nem visszakozott

Szükségszerű, időben meghozott döntésnek nevezte az Ukrajna elleni katonai fellépést az orosz elnök. Természetesen, elmaradt a nyugati politikusok, elemzők és az internetes foteltábornokok által jósolt nagy bejelentés Moszkvában. A május 9-ei, győzelem napi díszszemle, ahol ennek úgymond meg…

Tovább

Ukrajna: Azonosítatlan holttestek

Immár az EBESZ ellenőrei is megerősítették, hogy az ukrán csapatok által elhagyott területeken maguk is láttak azonosítatlan holttesteket. Noha az orosz tévé egy hete beszámol a genocídiumról, az Euronews még mindig kételkedik. Megtört a jég! Szeptember 29-én este az Euronews…

Tovább

Ukrajna: Évekig eltarthat a háború

A háborús bűnösök érdekei, a kiszámíthatatlan szabadcsapatok, a közelgő ukrajnai választások miatti vádaskodások, Oroszország és az USA rejtett szándékai egyaránt meghiúsíthatják a gyors és tartós békét Délkelet-Ukrajnában, ahol a minszki jegyzőkönyv szerint…

Tovább
süti beállítások módosítása