Az európaiság mindenek felettiségébe vetett bigott hitről árulkodik T.J. kommentje a Facebookon: „Oroszország először átvette az európai ruhákat, aztán az európai fegyvereket, és valamit a kultúrából is átvett. Amit nem tudott átvenni: a szuverén emberek közösségét. Ezért nem értik, mi a baj azzal, ha az európaiaknak nem tetszik, ahogyan próbál Ukrajnával bánni, illetve kezeli a külföldön élő orosz kisebbségek helyzetét.”

Írja mindezt valaki éppen Magyarországról. Mintha mi „átvettük” volna a „szuverén európai közösségek” gyakorlatát! Miközben romokban van Magyarországon a civil szféra, miközben a magyar társadalom passzív asszisztálása mellett kormányzó elit mára felszámolta a gyenge demokráciának, az épp kialakult köztársaságnak a politikai hatalom ellenőrzésére alig létrehozott intézményeit. Amikor a liberálisok emiatt keseregnek, eszükbe sem jut, hogy esetleg azért történhet meg mindez, mert ezek az intézmények nem felelnek meg a magyar hagyományoknak, a korábbi társadalmi gyakorlatnak, vagyis – a nyugati demokráciáktól eltérően – egyelőre idegenek a magyar kultúrától. Kesergés helyett tehát elemezni kellene!

A NATO-csúcs ukrajnai fejezete végre az önkorlátozásról szólt. Nem a putyini Oroszország, hanem a NATO-tagok vérmesebb részének, mindenek előtt az Amerikai Egyesült Államok hátralépésről. Arról, hogy az USA belátni kényszerül: az Oroszország elleni felvonulását itt és most meg kell szakítania.

A walesi Newportban megtartott értekezlet résztvevői szavakban kiálltak az ukrán kormány mellett. De az ukrán államfő egyelőre nem reménykedhet abban, hogy az észak-atlanti katonai szervezet különleges státust biztosít országa számára. Nem számíthat közvetlen NATO-fegyverszállításokra sem. Mert ahogyan az ATV tegnap éjszakai nemzetközi hírműsorában a szerkesztő elmondta: felvállalhatatlan, hogy NATO-fegyverekkel lőjenek a kelet-ukrajnai oroszokra.

Konkrét ígéret csupán arra van, hogy a NATO tanácsokat ad az ukrán hadsereg átszervezésére, közreműködik a sebesült ukrán katonák rehabilitációjában. Esetleg átutal némi pénzt. Fegyvereket legfeljebb a szervezet egyes tagországaitól kaphat Kijev, ami jelzi, hogy a civilizált világ annyira azért nem kényes más országok békés lakóinak lelődözésére, hogy lemondjon egy ezzel összefüggő üzletről.

Az ukrán és orosz konfliktus úgymond megoldásában a NATO-val való fenyegetést sem tartja kizártnak az Európai Tanács új elnöke, aki még el sem foglalta székét, máris figyelmeztette a vonakodókat. De ahogy én látom: a háború még soha nem hozott igazi békét.

Donald Tusk lengyel kormányfő az Európai Tanács új elnökévé választását követően azt mondta: arra fog törekedni, hogy konszenzust teremtsen az EU-ban az orosz–ukrán konfliktus kezelésében. (Népszabadság, 2014. 09.01.) Vasárnap még kérdés volt, hogy Tusk kiválasztói milyen alapokra kívánják helyezni ezt a konszenzust. Sajnos, ma már erről is többet tudunk!

A hétfőn hajnalban a második világháború kitörésének 75. évfordulóján rendezett gdanski emlékünnepségen, az Ukrajna keleti részén március óta folyó polgárháborúra utalva, többek között azt mondta az új hivatalát még át sem vett lengyel politikus: „A »soha többé háborút« jelszó nem lehet a gyengék felhívása, az önámítás, az illúziók kifejeződése” (...) „Mert a »soha többé háborút« jelszónak ma egészen más töltete van, ha arra gondolunk, ami Ukrajna keleti részén zajlik. Ezért innen, a Westerplattéról intézünk felhívást az összes európai fővároshoz és az észak-atlanti szövetség csúcstalálkozójához azért, hogy a mi európai és transzatlanti szolidaritásunk gyakorlati dimenziót kapjon.”

Nem vitás, Tusk kardcsörgető beszédet mondott. Naná, hogy a béke nevében!

A jelek szerint egyedül Oroszországot nem sürgeti az idő az USA által az Európai Unió rovására kirobbantott Ukrajna körüli huzakodás zűrzavarában. Miközben gázriadót fúj az ukrán miniszterelnök, Oroszország jól képzett munkaerőhöz jut a menekültek révén, és megkezdődött egyes kelet-ukrajnai üzemek áttelepülése is.

A maláj repülőgép Kelet-Ukrajna fölötti lelövése utáni 43-ik napon azt bírta mondani a kormányülésen Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök: Kijevnek tudomása van arról, hogy az oroszok le akarják állítani télen az Európába irányuló gázszállítást.

A két eseményt mindenekelőtt az kapcsolja össze, hogy sem az egyikről, sem a másikról nem lehet tudni bizonyosat. Bár néhány órával a katasztrófa után maga az amerikai elnök személyesen tette felelőssé az oroszokat a szerencsétlenségért, a július 17-e óta eltelt 43 nap nem volt elég ahhoz, hogy a népes nemzetközi szakértői csapat legalább valami előzetes jelentéssel előrukkoljon, vagy hogy nyilvánosságra hozzák a légi irányítás és a repülőgép személyzete közötti beszélgetést. Obamáéhoz hasonlóan légből kapottak Jacenyuknak az orosz gázszállítások leállítását megjövendölő mondatai is.

A csernobili atomerőmű katasztrófájának sajtóbeli elhallgatását és egy újságíró barátom fájdalmasan korai halálának emlékét hívta elő bennem a Robin Williams-ügy.

A Robin Williams halálhírének visszatartásával a médiarendszer visszarendezésének új fejezete kezdődött 2014. augusztus 12-ikén.

Amint azt már számosan közreadták, az állami televízió reggeli híradójában azért nem közölték az amerikai színész halálhírét, mert „Egy sztár öngyilkossága könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el”. A műsor szerkesztői – az elmúlt években kialakult beidegződéseket követve, esetleg felsőbb hatóságukkal, a pártközponttal, vagy valami hasonlóval konzultálva – arra a következtetésre jutottak, hogy a nézőket, a közönséget, vagyis a szerintük a magyar nép önálló gondolkodásra képtelen tagjait csak bizonyos elővigyázatossági intézkedések után avathatják be a történtekbe. Ugyanis, amint az az MTVA közleményéből kiderül: „A Híradó foglalkozik Robin Williams halálával, de igyekszik megadni hozzá azt a keretet, amivel talán elkerülhető, hogy újabb öngyilkosságok történjenek.” A halálhírt tehát csak akkor akarták nyilvánosságra hozni, ha már a feltételezésük szerint egyesekben keletkező sokk pszichológussal és más szakemberekkel való feloldásának lehetőségét is megteremtették.

Az anarchisták Dosztojevszkij: Ördögök című regényében ajánlanak olyan módszereket, vázolnak fel olyan lázálmokat, amilyenek Orbán Viktor fejében keringhetnek. A tusnádfürdői beszédet átolvasva, s összevetve Dosztojevszkij művével rálelünk az orbáni munka alapú társadalom előképére. Ebben az egytized rész személyes szabadságot kap és korlátlan jogot, hogy rendelkezzék a többi kilenctizeddel.

Orbán Viktor talán maga is érezte: jobban teszi, hogy amit most nyilatkoztat ki, annak hatását gyengítenie kell. Gondolom, ezért üzente meg külföldről Magyarország népének, hogy a maradék szabadságát is megvonni készül. A kormányfő július 26-án, a 25. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban, jórészt erdélyi magyarok előtt beszélte el, hogy szerinte: „emberi jogi tételek felmondása helyett konkrét, gyakorlati, relációközpontú együttműködéseket kell kialakítani”; „a liberális értékek ma a korrupciót, a szexet és az erőszakot testesítik meg”; „A jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait.”; „ma a slágertéma a gondolkodásban azoknak a rendszereknek a megértése, amelyek nem nyugatiak, nem liberális demokráciák, talán még demokráciák sem, és mégis sikeressé tesznek nemzeteket.”

Gyakorlatilag nem tárja fel a nyugati média az ukrajnai események hátterét sem. Erre a következtetésre jutottam azt követően, hogy január óta behatóbban igyekszem feldolgozni az ottani történéseket. Lista az Ukrajnával, az orosz-nyugati kapcsolatokkal összefüggő időszerű témákról: a polgárháború kimenetele, esetleges rendkívüli állapot, hamis hírek, nyílt orosz beavatkozás, újságírók akadályozása, világgazdasági  válság.

Azt írja Szúnyog a Kegyeletsértő rajzverseny című posztomhoz írt egyik kommentjében, hogy tudósítsak többet az ukrajnai eseményekről, ha már egyszer képes vagyok megérteni az orosz nyelvű médiát. Aztán hozzátette: „tudom, a kimerítő tudósítás nagy hírportáljaink feladata lenne, de ők valamiért nem...”

Igaza van Szúnyognak. A rendszerváltás egyik beteljesületlen reménye volt, hogy ezután kiegyensúlyozottan, több forrásból tájékozódhatunk. Egy évtized múltán aztán kiderült, hogy ez is olyan mese volt, mint csaknem minden más. Ezért magad uram, ha szolgád nincs alapon, mindig is igyekeztem különféle médiumokból követni az engem különösen érdeklő eseményeket.

Egy nappal azelőtt, hogy az USA kijevi nagykövetsége közzétette a rajzot, amely állítólag azt bizonyítja, hogy az ukrajnai orosz felkelők lőtték le a maláj repülőgépet, az oroszok már előálltak néhány vázlattal. Ezekről viszont az látható, hogy a maláj utasszállító (a rajzon a Donyecket jelző szürke folt fölötti nagy gép) útját ukrán katonai repülő (a rajzon az előző előtti kisebb repülő) keresztezi. Kegyeletsértő rajzversennyé silányult a felek közötti propagandaháború.

Nem tudom, ki lőtte le a Maláj Légitársaság MH17-es repülőgépét, amelynek roncsai Ukrajna délkeleti, az orosz felkelők által ellenőrzött térségében csapódtak a földbe. Csak azt tudom, hogy igen szokatlan módon, azonnal megszólalt az ügyben az Egyesült Államok elnöke. Az a Barack Omaba, akinek helyettese, az amerikai alelnök, a fia révén érdekelt a mostani harcok térségében, Kelet-Ukrajnában lévő földgázmezők kitermelésében. Csak nem zsarolják valamivel Barack Obamát? Mással nem tudom magyarázni azt a kommunikációs képtelenséget, hogy egy első számú vezető általánosságok megfogalmazása helyett tényként hivatkozzon olyan dolgokra, amelyekben még el sem kezdődött a vizsgálat.

Miközben a maláj repülőgép katasztrófájával összefüggésben vádaskodásokkal vannak tele a médiumaink, senki nem teszi fel a kérdést, hogy miért nem küldték már a helyszínre az ukrán fővárosban dekkoló légibaleset-vizsgálókat.

Mindjárt a katasztrófa után az amerikai elnök tett határozott nyilatkozatot arról, hogy kik okozták az Ukrajna délkeleti, az orosz határhoz közeli része fölött július 17-én, csütörtökön lezuhant/lelőtt malajziai utasszállító repülőgép katasztrófáját. Elmondása szerint természetesen a népfelkelők és az oroszok a hibásak.

Azóta az oroszokat fenyegetve szólalt meg a brit és a holland miniszterelnök, s még néhányan. Mondataikat minden negyedórában sok ezerszeresére erősíti a nyugati média. Az orosz szakértők közlései – bármennyit is ismétlik őket az orosz kormány ellenőrzése alatt álló adásokban – egyáltalán nem, esetleg 24 órás késéssel, gyakran torzítva, a lényeget elhallgatva jutnak el a nyugati világ közönségéhez. Pedig ezek az orosz szakértők minden fontosabb kijelentésről azt állítják, hogy hazugság, a hang- és képfelvételek egy részéről azt mondják, hogy hamisítványok.

Egymással ellentétes találgatások tömege önti el a médiumokat az Ukrajna délkeleti, az orosz határhoz közeli része fölött július 17-én, csütörtökön lezuhant/lelőtt malajziai utasszállító repülőgép katasztrófájának lehetséges okairól. Ráadásul a legtöbben figyelmen kívül hagyják, hogy az orosz vezetésnek kifejezett érdeke a feszültségnek a határai mentén való csökkentése.

Eltérőek az állítások a gép tényleges útvonalával kapcsolatban. Az oroszok szerint az ukrán légi irányítás a szokásoshoz képest 50 (más közlések szerint 500 kilométerrel) Északabbra és a szükségesnél alacsonyabbra jelölte ki a gép számára az útvonalat, s így került bele a harcok középpontjába.

Van, aki azt állítja: az orosz légvédelem lőtte le, mások az ukránokra gyanakszanak - köztük, amint erről lesz még szó, olyan is van, aki szerint ukrán vadászgépek semmisítették meg -, a legtöbben azt feltételezik, hogy a felkelők fogtak mellé.