A szervezők alighanem azt gondolják: ha Kijevben lehetett, akkor a krími oroszok ugyanolyan módszereit sem érheti kifogás. Legalábbis nem lesz erkölcsi alapja a bírálatoknak.

2014. február 27. Orosz lobogó leng a szimferopoli parlament, a Krími Autonóm Köztársaság Legfelsőbb Tanácsának (Verhovnij Sovet; Verhovna Rada) tetején. A város és a köztársaság ma még Ukrajnához tartozik. Úgy került oda, hogy 1954-ben, a Szovjetunió Kommunista Pártjának akkori, ukrán származású főtitkára, Nyikita Szergejevics Hruscsov - egy hazafiúi fellobbanásos pillanatában - úgy döntött: a Krím ezentúl Ukrajna része lesz. Egy évvel Sztálin halála után mindenkinek kisebb gondja lehetett annál, hogy a formálisan köztársaságokból álló, egyébként tűzzel, vassal összefogott Szovjetunióban közigazgatásilag hova csatolnak egy területet. Történt mindez abból az apropóból, hogy 300 évvel azelőtt az orosz cárhoz fordultak az Oroszország dél-nyugati, dél-keleti peremén megtelepedett kozákok: védje meg őket az Oszmán Birodalom vazallusaival, vagyis a Krími Kánság tatárjaival, magukkal a törökökkel, a lengyelekkel szemben. Ehhez felajánlották szolgálataikat is. A következő években legalább 120 ezer kozák tett hűségesküt az orosz uralkodóknak, akik aztán három évszázadon keresztül gondoskodtak arról, hogy a lengyelek, a törökök, később az angolok, a németek ellen megőrizzék a birodalom déli részének védelmében kulcsfontosságú, 1778-ban az Orosz Birodalomhoz csatolt félszigetet.

A ránk váró újabb kelet-európai konfliktusok előtt sokan – az új ukrán rend vezetőihez hasonlóan – még mindig nem fogják fel, hogy a nyelvi sokszínűség a leghatékonyabb módja a nemzet megtartásának.

Hitetlenkedéssel vegyes csodálkozással fogadja mindenki, amikor szóba kerül, hogy beiratkoztam egy román nyelvtanfolyamra. Az „Az meg minek?” a legszelídebb megjegyzés a reagálások közül egészen odáig, hogy „Na, te sem őrülsz meg már jobban vénségedre!” A megjegyzésekre általában ugyanazt a magyarázatot adom, amit a tanárnak is mondtam, amikor megkérdezte a velem együtt nyolcfős csoport tagjaitól, hogy miért akarunk románul tanulni. „Én valamelyest minden környező ország nyelvén meg tudom értetni magam, ha átlépem a magyar határt. Kivéve a románt. Ezért épp ideje, hogy változtassak! Mi több, azt hiszem, akkor tenné jól mindenki Magyarországon, ha jó szándéka jeléül a környező népek nyelvének legalább alapszókincsét elsajátítaná. A közeledés, más kultúrák megismerésének, megértésének szándéka bizonyosan kedvezően hatna a szomszédsági kapcsolatokra, s önmagában is gazdagítaná Magyarországot!”

Mondanom sem kell, hogy ilyen fennkölt célokról rajtam kívül más nem tett említést. Azazhogy...

Az olimpia körül és az Ukrajnában történtekből meg kellene értenünk: téved aki azt hiszi, hogy ami rossz az oroszoknak, az bizonyosan jó lesz nekünk.

Mindjárt az elején leszögezem, hogy az paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos döntések körülményeit – az eddig nyilvánosságra került információk alapján – magam is szégyenteljesnek tartom. Viszont a russzofóbia, vagyis a zsigeri orosz ellenesség tévútra visz. A Szocsi Téli Olimpiai Játékok után, az ukrajnai válság kellős közepén végre le kell írni ezt a mondatot. Mert meg kell értenünk, hogy magunkkal teszünk rosszat, számunkra létfontosságú szálakat vághatunk el, ha nem akarjuk észrevenni Oroszországnak azt az erőfeszítését, hogy a korábbiaktól eltérő képet alakítson ki magáról. Ezek az erőfeszítések láthatóan arra irányulnak, hogy a nyugati módszereket követve, elsősorban a gazdasági befolyással operáljanak, kulturális és sportbeli teljesítményekkel keltsenek önmaguk iránt szimpátiát fegyvercsörgetés helyett. Olyannyira, hogy még az önirónia is belefér, amint azt az olimpiai nyitóünnepségen elkövetett, az öt karika egyikével kapcsolatos bakit tudatosan újrázták meg a zárás egyik jelenetében. (Lásd a fotókat!)

Eléggé hihetetlen, hogy a Népszabadság nem számolt azzal a lehetőséggel, hogy a Gurcsány-botrányt esetleg maga Gyurcsány generálta volna.

A Guevara nevű célszemély elmondása szerint „az őszödi miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatója egy MSZP-s politikus, aki a miniszterelnökkel és a frakcióval egyeztetve szervezte meg az inkriminátum (azaz a beszéd hanganyagának) nyilvánosságra hozatalát” – olvasom a szombati Népszabadság címoldalán a Nemzetbiztonsági Hivatal preparált jelentésének közzétételével kapcsolatos összefoglalóban. Forrás: a hivatal (www.ah.gov.hu), amely – Miként, miként nem? – épp a választások előtt látta jónak nyilvánosságra hozni azt, ami fölött az újság szerkesztősége imigyen csodálkozik:

Az EU maga is kész volt arra, hogy elfogadja a fegyverek bevetését, most viszont úgy akarja befolyását növelni Ukrajnában, hogy a számlát Oroszország fizesse.

Miután kiörvendeztük magunkat a február 21-ei kijevi megállapodás miatt, kezdjünk higgadtan gondolkozni! Hogy mi történt, az elmúlt három napban, annak krónikáját magam is összefoglaltam. Péntek este már más kérdéseket kell feltenni.

Mi hozta meg a megoldást?

A véletlen és a politikusi trehányság – esetleg szándékosság – miatt beláthatott a világ a kulisszák mögé. A mandiner.hu közléséből kiderül: a pénteki kijevi tárgyalásokon az ITV News kapta el Radosław Sikorski és a Majdanon zajló tüntetések egyik vezetője párbeszédét. A lengyel külügyminiszter a következőket mondta: „If you don't support this [deal] you'll have martial law, you'll have the army. You will all be dead.” („Ha nem támogatjátok [a megállapodást], jön a rendkívüli állapot, jön a hadsereg. Mind meghaltok.”)

Ukrajnában előre hozott elnökválasztásokat tartanak, 48 órán belül visszaállítják a 2004-es alkotmányt, mely korlátozza az elnök hatalmát. Tíz napon belül nemzeti egységkormányt alakulhat. Legkésőbb az év vége előtt előrehozott elnökválasztást tartanak. A megállapodást Oroszország képviselője nem írta alá. A parlamenten kívüli ukrán nacionalista mozgalmakat tömörítő Pravij szketor (Jobb Szektor) bejelentette, hogy folytatja harcát az országot kormányzó rezsim eltávolításáig. Hivatalos adatok szerint kedd óta az összecsapásoknak legalább 77 halálos áldozata volt – köztük 16 rendőr –, és csaknem 600-an sérültek meg. A tüntetők azt állítják, csak tegnap halhattak meg ennyien.

Janukovicsnak ma már az a legnagyobb bűne, hogy mindeddig nem merte magára vállalni a békés többség csőcselék ellenében való megvédésének felelősségét.

Euronews, CNN, ATV Híradó. Hallgatom őket, és nem hiszek a fülemnek. Csak beszélnek, csak beszélnek Ukrajna keddi napjának 26 halottjáról, de nem mondják, hogy közöttük 10 a rendőr. A hírolvasók papagáj módra ismétlik, hogy felelősségre kell vonni a hatalomnak azokat a képviselőit, akik a helyzetet előidézték, de egy szót sem szólnak arról, hogy a tehetetlen EU-bürokraták üres ígérgetéseinek, az USA külügyminiszter-helyettes helyszíni beavatkozásának, a nyugati államok kijevi nagyköveteinek, nem utolsó sorban a banderista-újnáci alakulatok nyugati kiképzőkkel történő felkészítésének milyen szerepük volt és van abban, hogy polgárháborús viszonyok alakultak ki az országban.

A felkelőknek az olimpia befejezéséig kellene érvényesíteni akaratukat, mert addig tartható távol az ukrajnai eseményektől Oroszország.

Informális elemző körünkben nagyjából erre az időszakra vártuk a kijevi főtéren az atrocitások kiújulását. Úgy gondoltuk, hogy valamilyen megmozdulást biztosan szerveznek addig, amíg Szocsiban tart az olimpia, vagyis a térség iránti fokozott figyelem egy részét maguk felé irányíthatják az elnök hatalmát megdönteni igyekvők.

Három párt kiadványai közül számomra a szocialista képviselőjelölt bemutatásának módja okozta a negatív meglepetést.

Egyelőre három országgyűlési képviselőjelölt szórólapja landolt a budapesti 14. választókerületben lévő postaládámban. Közöttük a Fidesz-KDNP-é kerülhetett a legtöbbe, ellenben az MSZP-é arról árulkodik, hogy üres az eklézsia. Vagy ki tudja? A Jobbik kiadványa nem csupán tudatos és professzionális tervezésről árulkodik, de a három közül ez a párt az, amely – legalábbis a prospektusa alapján – nem árul zsákbamacskát. Az alábbiakban úgy mutatom be a szórólapokat, ahogyan egy kommunikációs kérdésekben, tipográfiában járatos szakember vizsgálja ezek formáját, tartalmát, üzenetét. Aki velem tart az elemzésben támpontokat kaphat ahhoz, mit vizsgáljon, hogy feltáruljon előtte, miként és mire akarják befolyásolni őket a pártok a nyilvánvaló jelzésekkel és a jelek hiányával.

A jövendő magyar középosztály színe virága tapsával jelezte, hogy kész alárendelni magát az egyre mindenhatóbb államnak.

Előadásként határozta meg Orbán Viktor miniszterelnök a február 16-án, a Millenárison, az övéi között – persze a média megkülönböztetett figyelmének köszönhetően az ország nyilvánosságának (is) szánt – évértékelő beszédének műfaját. Hát, nem tudom… Ha saját egyetemi, főiskolai, vagy másutt elmondott előadásaimra gondolok, sosem mertem volna úgy kiállni, hogy ne osszak meg a hallgatósággal új ismereteket. Ebben a beszédben viszont nem fedeztem fel ilyeneket. Ha csak nem arra gondoltak a kommunikációs tanácsadók, hogy a csarnokban helyet foglaló - az állami televízió által közvetített képek szerint - többségében egyetemista korú, vagy alig idősebb fiataloknak újdonság mindaz, ami elhangzott.