Orbán Viktor és köre paradox módon azzal tesz szolgálatot az országnak, hogy egyre többen döbbennek rá: ismét kiszoríthatják őket a magyar históriából.

Újabb homokszem a gépezetben. Immár nem csak a magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége – tisztesség ne essék szólván, eléggé következetlen módon – tiltakozik a megszállási emlékmű terve ellen, hanem a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke is jelezte: „A szobor mondanivalója ellehetetleníti a hiteles történelmi szembenézést, a német nemzetiségi közösségben is komoly ellenérzéseket kelt.”

A kormányfő, aki immár csaknem négy éve mindent átpasszírozott a droidjaival teleültetett parlamenten, két köztársasági elnökén, az Alkotmánybíróságon és az általa kézben tartott emberekkel megszállt hatóságokon, azt gondolhatta a Megszállási emlékmű – vagy ahogyan a helyesírási hibákkal teletűzdelt műleírásban szerepel: „Magyarország német megszállása 1944 március 19 című emlékmű" – megalkotása is amolyan rutinügy lesz.

Hiába a 2013 utolsó napján meghozott kormányhatározat, hiába a suba alatt elvégzett tervezés és a készséges szakvéleményeztetés, hiába a Rogán Antal által uralt V. kerületi önkormányzat hajlandósága. Elszabadult a pokol attól a pillanattól, hogy január 19-én, vasárnap este háromnegyed 9-kor Pásztor Tibor közzétette a blogján a következő mondatokat: „Az imént jött a hír: szerda reggel 8-kor rendkívüli testületi ülést tart az V. kerület képviselőtestülete. Az egyetlen (érdemi) téma a náci megszállás emlékműve. Mellékelem az anyagot meg egy látványtervet. Sajnos nem tudom hosszasan kommentelni, ezért csak ennyit írnék: borzalom.”

A borzalom talán a mű esztétikájára vonatkozik. De mert ízlések és pofonok különbözőek, elsősorban az a borzalom, ahogyan a nyilván már a döntés hivatalos megszületése előtt felkért szobrász, Párkányi Raab Péter fogalmaz a koncepcióterv műleírásában:

„Két kultúra jelenik meg: az egyik, mely úgy gondolja, hogy erősebb (de mindenképpen agresszívebb) fölétornyosul (teszi ezt egy építészeti környezettel, a timpanonnal) rátelepszik és lecsap a másik szelídebb, lágyabb vonalú alakra, Magyarországot képviselő, megtestesítő Gábriel arkangyal figurájára, aki a kultúrtörténetben, vallástörténetben Isten embere, ereje az Isteni erő. (…) Gábriel arkangyal alakja szép és szelíd. Teste tökéletes, tekintetében nem jelenik meg rémület. Arca szelíd, szeme csukva. Nem tudjuk alvó, álmodó vagy ábrándozó-e. A kompozíció magyarázza el, hogy rémálommá lesz az álom. Testtartása árulja el a legyőzöttet. (…) A romokká tört, szárnyait szegett kultúrára egy nagyobb halom telepszik rá, ez a Harmadik birodalom illetve az azt megjelenítő náci szimbólum: a birodalmi sas. (…) Végigrepül, végigsöpör a világon. Hamar elér hozzánk és bekebelezi Magyarországot, hogy megbékjózza, (sic!) gúzsbakösse lakosait.”

Írja ezt Párkányi Raab arról a Magyarországról, amely a náci Németország utolsó csatlósaként vonult be a történelembe, hogy itt és most másról ne is ejtsünk szót… Írja ezt Párkányi Raab szobrásztársai Melocco Miklósnak és Benedek Györgynek laudációszerű szakvéleményével megerősítve. Olyan szakvéleménnyel alátámasztva, amelyben ott az árulkodó kifejezés is: „Az emlékműnek hűen kell tükröznie Magyarország méltóságának és függetlenségének elvesztését, monumentalitásában ki kell fejeznie a megszállás egész nemzetet sújtó tragédiáját.” A nemzet tragédiájáét tehát, nem pedig az itt élő minden nép borzalmas veszteségét és mély fájdalmát, ami ugye ellentmond a kompozícióra tervezett felirat tartalmának: „Minden áldozat emlékére”.

Azóta nincs nap, hogy átlagemberek, közéleti személyiségek, hazai és külföldi értelmiségiek, szervezetek, történészek, ellenzéki pártok ne fejeznék ki nemtetszésüket, megrökönyödésüket, felháborodásukat az ügy ilyen módon való kezelése ellen. Vagyis az ellen, hogy a kormányfő és szűk köre saját avítt történelemszemléletét akarja ráerőltetni mindenkire, aki ennek az országnak a határain belül él, s aki külföldön abban a helyzetben van, hogy viszonyulnia kell Magyarországhoz.

Addig, amíg főként csak zsidó szervezetek felől érkeztek tiltakozások, még talán lehetett legyinteni, esetleg abban bízni, hogy néhány milliárddal befogják a szájukat. Miután azonban a budapesti német nagykövetséget követően a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke is jelezte fenntartásait, egyszeriben olyan dimenzióba került a megszállási emlékmű kérdése, amelyben a Fidesz-kétharmad által 2011. április 25-én elfogadott Magyarország Alaptörvényének lehetetlen szövegezése is élesebb megvilágítást kap.

Mert az alaptörvény megalkotói alighanem elfelejtették feltenni azt a 20. században többször is vitatott kérdést, hogy Ki is a magyar? Talán azt gondolták: mindenki az, aki annak vallja magát, vagy akit mi majd annak fogunk tartani. Aki pedig ezen a körön kívül marad, az vessen magára! – gondolhatták az urak, s ezzel a lendülettel mindjárt be is írták a jogszabályba: „Isten áldd meg a magyart!” Ezt azzal folytatták, hogy „Mi, a magyar nemzet tagjai, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat: Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részéve tette.”

Semmi kétség: ez a szöveg kirekesztő, bár eddig talán sokan nem értették, hogy miért. Most azonban, hogy a megszállási emlékmű ügyében a német nemzetiség képviselője is kifogásait fogalmazta meg, talán mind többen rádöbbennek, hogy az ország nemcsak - igen sokféle népségből összegyúrt - magyarokból áll, hanem németek, szlovákok, románok, szerbek, horvátok, görögök, ruszinok, s ki tudná felsorolni, ki mindenki állama nemzetiségtől, vallási hovatartozástól függetlenül. Ezek ugyanis együtt alkotják azt a népet, népességet, amelynek mindegyik tagjára kellene vonatkoznia az alaptörvénynek. Úgy, ahogyan ez a hatályon kívül helyezett Alkotmányban szerepelt. Egyszerűen azért, mert ez – a hivatkozott István király szellemében, aki mint tudjuk az egynyelvű és egyszokású országot esendőnek tartotta – így lenne méltányos azokkal szemben, akik uram bocsá’ nem vallják magukat magyarnak, vagy esetleg kettős identitásúak, nem vallják magukat katolikusnak, sőt még vallásosnak sem, ám tisztességes adófizető polgárai ennek az országnak.

Paradoxon, hogy ezzel együtt Orbán Viktor és köre mégis nagy szolgálatot tesz az országnak. Azzal, hogy erőszakos módon ügyködik a történelemnek a hajdan volt keresztény úri középosztály ízlése szerinti megszépítésén, egyre többeket döbbent rá arra, hogy ismét kiszoríthatják őket a magyar históriából. Különféle nemzetiségek és felekezetek tagjait, zsidókat, németeket, cigányokat, más nemzetiségűeket, s azokat az úgymond magyar tömegeket, akiknek ősei kárvallottjai, elszenvedői, kiszolgáltatottjai, sőt áldozatai voltak az úri Magyarországnak. Kár, hogy Orbán Viktor hibás lépései nyomán érik meg lassan ez a felismerés a társadalomban, s nem azért, mert a kormányfő maga intézi úgy, hogy szembenézzünk történelmünk dicstelen eseményeivel, az uralkodó osztályok és kiszolgálóik tévedéseivel, bűneivel. Ha így intézi, akkor az államférfiúi érdeme lehetett volna. A nagy port kavaró társadalmi viták azonban azt jelzik, hogy lassan, a kelleténél talán lassabban, de a megtisztulás nélküle is végbe fog menni. Mert sem ember, sem nemzetiség, sem nemzet, sem nép nem élhet örökkön bűntudattal a lelkében.

#

Ukrajnában lázadás zajlik és nem forradalom - jelentette ki Gereben Ágnes külpolitikai elemző az InfoRádó Aréna című műsorában.

Ukrajnában lázadás zajlik és nem forradalom. Oroszország pedig ott szól bele az ország belügyeibe, ahol csak akar - jelentette ki Gereben Ágnes külpolitikai elemző az InfoRádó Aréna című műsorában. "Mind a két oldalon vannak lumpenek, provokátorok és bűnözők. Ami nem azt jelenti, hogy nincs igaza a Janukovics-rezsim ellen fellázadt embereknek abban, hogy jobb életre vágynak, de nem lehet azt mondani, hogy ez egy forradalom, Ez egy lázadás, a korrupció, a tolvajlás, a privatizációs visszaélések és egy olyan rezsim ellen, amely minden külföldről kapott hitelt elsíbolt" - mutatott rá Gereben Ágnes.

A volt külügyminiszter szerint az Obama-kormányzatnak nem vasárnapi talk-show módjára kellene intéznie az ukrajnai ügyeket.

A CNN amerikai hírtelevíziónak adott nyilatkozatában Henry Kissinger, az USA egykori külügyminisztere rámutatott, hogy Oroszország számára azért annyira fontosak az ukrajnai események, mert az orosz államiság kezdetei épp Kijevhez kötődnek. Vagyis Oroszország politikai, még inkább vallási fejlődése éppen Kijevben, a Kijevi Ruszban kezdődött. Ezt követően ugyan szakadás következett be – nem utolsó sorban a mongol-tatár megszállás miatt (kdl.) –, de a 17. század végén, a 18. elején Ukrajna Oroszország része lett.

– Egyetlen oroszt, legyen bár disszidens, vagy kormányellenes felfogású, sem ismerek, aki ne tekintené Ukrajnát, legalább némiképp, az orosz történelem részének. Ezért az oroszok képtelenek közömbösek maradni Ukrajna jövőjével kapcsolatban. Én egyértelműen a független és az Európával szerves kapcsolatban lévő Ukrajna híve vagyok. De ahhoz, hogy megértsük az orosz álláspontot, a történelmi összefüggésekre is figyelnünk kell” – hangsúlyozta Kissinger, aki a közelmúltban maga is részt vett a Nácizmus nélküli világ elnevezésű nemzetközi jogvédő szervezet által Kijevben megrendezett konferencián. (Egy finn résztvevő korábbi nyilatkozata itt olvasható – kdl.)

Kelet-, kontra Nyugat-Ukrajna

A Kijev központjában zajló eseményeket az amerikai politikus nem a demokráciáért és az európai orientációért küzdők, illetve az orosz mintát követő Viktor Janukovics összecsapásaként látja. Valójában az oroszok lakta és az orosz kulturális-vallási hagyományokhoz kötődő keleti részen, illetve a katolikus nyugati területeken élők eltérő felfogása jelenik meg benne. Ami pedig a szembenálló feleket illeti, mindegyik között megtalálhatók demokratikus és oligarchikus elemek is. Ebben az értelemben Kissinger nem gondolja, hogy a jelenlegi ukrán elnök szükségszerűen orosz irányultságú lenne.

Vlagyimir Putyin félelmei

A volt amerikai külügyminiszter szerint Putyin orosz államfő olyasfajta főpróbaként tekinthet az ukrajnai eseményekre, mint amilyet annak idején Amerika szeretett volna Moszkvában végrehajtani. Egy lehetséges rendszerváltásra gondolhat az orosz elnök. Ráadásul az, hogy mindez a szocsi olimpiához oly közeli időpontban történik, csak erősíti a gyanakvását. Kissinger szerint Putyin a Szovjetunió széthullását nagy történelmi katasztrófaként éli meg. Ezen belül nyilvánvaló, hogy a legnagyobb tagköztársaság, az 50 milliós Ukrajna függetlenné válásához nem viszonyulhat közömbösen. (Mára 45,6 millióra apadt a lakosság száma – kdl)

Amerika ésszerűtlenül viselkedik

A Barack Obama féle elnöki adminisztráció – Kissinger szavai szerint – Ukrajna kérdésében hajlamos a demokratikus eseményekre utaló nyilvános kinyilatkoztatásokra, mintha mindent meg lehetne oldani amolyan vasárnapi talk-show módra. Nem arról van szó, hogy nem értenék egyet az amerikai kormányzat irányvonalával, de nem tartom szükségesnek, hogy ennyire nyilvánosan intézzük az ügyeket. Többet érne, ha történelmi léptékekben gondolkodnánk – mondta a volt külügyminiszter.

Ezzel együtt Kissinger problémásnak tekinti az Oroszországgal való kapcsolatépítést annak imperialista felfogása miatt, amely történelmileg meghatározott. Ráadásul határos Kínával, ami – az amerikai politikus szerint – valóságos stratégiai lidércnyomás. Határos az iszlámmal, ami ideológiai rémálom. Oroszországnak – történelmileg ingatag – európai határa is van, amely állandóan változott. Ugyanakkor az orosz vezetők, a történelem során mindig, sajátos fontosságot tulajdonítottak a külföldnek. Arra a kérdésre kellett feleletet adniuk, miként tartsák össze az országot úgy, hogy egyszersmind elrettentsék a külföldet, s eközben megértsék, hogy lehetségesek és szükségesek a kompromisszumok is.

– Azt gondolom, hogy ez a legfontosabb nehézség, amibe Putyin is beleütközik. Amerikának nem érdeke, hogy a ’megszállt erőd’ helyzetébe sodorja az oroszokat, hogy kénytelenek legyenek megmutatni, mire képesek – jelentette ki Henry Kissinger.

#

(A cikk eredetije a Közép-európai Elemző Központtól jutott el a Bekiáltás bloghoz.)

2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg:

• 1. Ukrajna: Együtt főhet a gulyás és a borscs? (2014.01.09.)
• 2. MSZP: Ostobaság oroszokkal riogatni (2014.01.19)
• 3. Oroszország: A németek pénzelték Lenint (2014.01.23.)
• 4. Oroszország: Ne a tükröt törjétek össze! (2014.01.25.)
• 5. Ukrajna: Fekete forradalom narancsos pestissel (2014.01.27.)
• 6. Ukrajna: Nő a neonácik befolyása (2014.01.28.)
• 7. Ukrajna: Torzítva tudósít a média (2014.01.28.)
• 8. Oroszország: Finanszírozni kell Ukrajnát (2014.01.29.)
• 9. Oroszország: Dühösek az ukránokra (2014.01.31.)
• 10. Ukrajna: Egy lépésre a polgárháborútól (2014.02.04.)
• 11. Ukrajna: Kissinger az amerikai kormányzatot bírálja (2014.02.06.)

Történelmi voksolás volt, de soha senki nem mondhatja majd, hogy Orbán Viktor megszavazta a paksi erőmű bővítését.

Elfogadta az Országgyűlés a Paksi Atomerőmű bővítéséről kötött orosz–magyar szerződést kihirdető törvényt. Ez alapján két új, legalább ezer megawattos blokk épülhet, ma még ismeretlen áron. A javaslatot – így az új atomerőmű építését – a 386 tagú parlament 256 képviselője támogatta, 29-en szavaztak ellene, és ketten tartózkodtak.

Nem tudom megítélni, hogy helyes-e a döntés, vagy helytelen. Viszont következményeit tekintve bizonyosan történelminek tekinthető a voksolás. Az Országgyűlés szentesítette, hogy Magyarország az eddigieknél szorosabbra fűzi a kapcsolatait Oroszországgal. Ehhez képest enyhén szólva különös, hogy Semjén Zsolt és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár nem talált módot arra, hogy részt vegyen a szavazásban. Igaz, a fideszes és kereszténydemokrata mamelukokban – modern nevükön: droidokban – most sem kellett csalódniuk a kormánypárti vezetőknek.

Ők, mint ahogyan mindig, gépiesen azt a gombot nyomták meg, amire utasítást kaptak. Velük együtt – egy képviselő kivételével – szintén igennel szavazott a Jobbik-frakció. Ez viszont újabb tápot adhat annak a nyilvánvalóan rosszindulatú híresztelésnek, amely szerint a Jobbikot Oroszországból (is) támogatják. A jobbikos kivétel, a nemmel szavazó Gaudi-Nagy Tamás, aki nem kapott helyett a Jobbik országos listáján.

Többek között nemmel szavazott a Fideszből kilépett Ángyán József, illetve és az a néhány LMP-s és MSZP-s képviselő, aki jelen volt a teremben. Az LMP-sek egy részét – Schiffer Andrást, Szél Bernadettet, Ertsey Katalint és Lengyel Szilviát – egyszerűen kizárták az ülésnapon való részvételből azt követően, hogy szirénával, feliratokkal tiltakoztak a szavazás ellen. Nevezetteket Kövér László házelnök egy tévényilatkozatban keresetlen egyszerűséggel idiótának nevezte.

Az MSZP-sektől – a pártjuk erőteljes erőműellenes kampánya miatt – azt várta az ember, hogy álláspontjuk mellett határozott nemmel állnak ki. Magyarázatnak ugyanis szegényes, hogy beleuntak a szünettel is megszakított hercehurcába. Én inkább azt gyanítom, hogy kezdenek szembesülni azzal a dilemmával, amit jómagam néhány hete vetettem fel: ha ne adj’ isten megnyernék a parlamenti választást, hogyan fognak majd tárgyalni a végül is megkerülhetetlen oroszokkal, ha most oly vehemensen riogatnak velük. Mindenesetre róluk – s a választási szövetségben résztvevő Demokratikus Koalíció tagjairól is elmondható: gyáva dolog volt, hogy nem vettek részt a szavazásban.

Gyávaságban - vagy kétkulacsosságban? - csupán a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel nemrégiben paktumot kötött Orbán Viktor kormányfő múlta őket felül. A magyar miniszterelnök, aki a Fidesz-szavazók többsége által is ellenzett szerződést nyélbe ütötte – Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszterrel együtt – más elfoglaltságot talált magának. Történetesen a szegedi lézerközpont alapkőletételénél segédkezett, s gyönyörű szavakkal győzködött mindenkit arról, milyen jótéteményeket köszönhetnek a magyarok az Európai Uniónak. Mindenesetre soha senki nem mondhatja majd, hogy Orbán Viktor megszavazta a paksi erőmű bővítését…

#

A IX. kerületi Vaskapu utcán, több helyen, hetek óta lomok díszelegnek. Miközben az önkormányzat közterület-felügyelői bőszen járőröznek, hogy minél több autót szállíttathassanak el, minél több kocsi kerekére rakhassanak bilincset – Miként, miként nem? – nem veszik észre, és nem szállíttatják el a Vágóhíd úthoz közel, a Dandár utcai saroknál, meg a rendőrség (!) hátsó épületénél felhalmozott hulladéktömeget. Amint az FKF Zrt. honlapján is olvasható, ezt csak az erre felhatalmazott cég teheti meg:

„A lomtalanításkor kihelyezett tárgyak a kihelyezés pillanatában a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. tulajdonába kerülnek. Aki ezekből eltulajdonít, az lopást követ el – tudatta a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság. Kiemelték: ha a jogtalan eltulajdonítás miatt az FKF Zrt-t ért kár meghaladja az 50 ezer forintot, és a lopást üzletszerűen – vagyis rendszeres haszonszerzésre törekedve – követik el, az elkövető akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.”

Hát akkor, ki-ki vigye is el, ami az övé! Vagy csípje fülön azokat, akik sajátosan értelmezik a lomtalanítás időpontját!

Hasonló témájú posztok a Bekiáltás blogon:

Budapest: És ki védi meg a polgárokat?

Nincs itt semmilyen Euromajdan. Ez – Dollármajdan, amelyet a nyugati különleges szolgálatok finanszíroznak – állítja egy Ukrajnában is járt finn szakértő.

A Nácizmus nélküli világ elnevezésű nemzetközi jogvédő szervezet égisze alatt tanácskozást rendeztek Kijevben, a parlament (Verhovna Rada) épületében, február 3-án. A világ különböző országaiból érkezett antifasiszta szervezetek képviselői, ukrán politikusok, külföldi szakértők és újságírók vettek részt az eseményen. Az ukrpravda.hu internetes kiadvány szerkesztője, Anasztazija Azarova interjút készített a kerekasztal egyik résztvevőjével, a jogvédő finn Johan Bekmannal a társadalom- és politikatudományok doktorával, akit az újságíró neves finn tudósként aposztrofált.

• Mi a véleménye az Euromajdanról, azaz a Kijev főterén tüntetőknek arról a követeléséről, hogy Ukrajna fűzze szorosabbra kapcsolatait az Európai Unióval? – kérdezte az újságíró.

Johan Bekman, aki a rendezvény előtt több napot töltött az ukrán fővárosban, határozottan kijelentette:

- Nincs itt semmilyen Euromajdan. Ez – Dollármajdan, amit a nyugati különleges szolgálatok finanszíroznak. Olyan szervezetek, amelyek az Európai Unió, az USA és a NATO jelentős támogatását élvezik. Mindaz, ami itt történik, kísérlet arra, hogy akadályozza az orosz-ukrán kapcsolatokat és Ukrajna euroázsiai szervezeti integrálását. Az eseményeknek nem békés jellegük van – magának Ukrajnának nagy erővel történő banderizálása, azaz ukránfasizálása folyik; Kijev központjában az utcák és az épületek fasiszta megszállása zajlik.

Bekman beszámolt arról, hogy járt a kijevi tanács banderisták által elfoglalt épületében, amelyen belül Bandera nagyméretű portréja alatt felfegyverzett, álarcos, fasiszta jelvényes, egyenruhás banditák járkálnak. (Sztyepan Andrijovics Bandera, a II világháború alatt az Ukrán Nacionalista Szervezet vezetője, akinek köze volt ahhoz, hogy 1941-ben a náci Németország hadseregét támogató csaknem 100 ezres ukrán nemzeti hadsereget szerveztek, amely részt vett a zsidók gyilkolásában, illetve belorusz falvak sokaságának felégetésében – D.L.)

– Ugyanezeket a figurákat az utcákon is lehet látni, amint az embereket népi önvédelemre szólítják fel – mondta a finn szakértő. – Minden, amit Kijevben tapasztaltam, arra utal, hogy valójában polgárháború előkészítése folyik. Ettől jóformán egyetlen lépés választ el bennünket.

• Vajon a Nyugat mennyire lát előre ezekben az ügyekben? Mire számít az Európai Unió és az Egyesült Államok? – kérdezte az újságíró.

A finn tudós úgy vélte, hogy mindazon erők, amelyek Ukrajna területén a rend megbontására szervezkednek, nem tartják szem előtt sem az EU, sem Ukrajna érdekét:

– Amerika geopolitikája már jó ideje Oroszország ellenes – nyilatkozta Bekman. – Egyes amerikai elemzők szerint Európa közepén szükség van ilyen megmozdulások szervezésére, minthogy az ukrajnai zavargások nagyon nagy hatással voltak Oroszországra. Ily módon ellenőrzés alatt lehet tartani Oroszországot, mert – ismét csak az elemzők szerint – az, aki Európa központi térségeit uralja, magát Oroszországot is kontrollálja. Ezért érdekük e tényezőknek, hogy Ukrajnában polgárháborút robbantsanak ki. Mindez egyúttal a Szocsiban megrendezett olimpia ellen is irányul. Vannak információk arról, hogy épp az olimpia első napjaira provokációkat időzítenek. Itt emlékeztetni kell arra, hogy a Kínában rendezett olimpiai játékok második napján kezdődött a grúz-orosz háború, miután Grúzia rátámadt Dél-Oszétiára. Meggyőződésem, hogy az USA, partnereivel együtt, valamilyen provokációt készít elő, hogy Ukrajna egészében zavargásokat idézzen elő.

• Azt a kérdést, hogy Oroszország vajon miért nem reagál igazán arra, ami Ukrajnában történik, a finn jogvédő elhárította, mondván, erre nem igazán van rálátása, és az orosz vezetők dolga ezt megválaszolni.

Utalt azonban arra, hogy az előző nap, Münchenben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a világ elé tárta: valójában banditák uralják Kijev központját, akik közigazgatási épületeket foglaltak el, rendőrökre támadtak és nyomást gyakorolnak az államhatalomra. Johan Bekman elmondta, hogy nemrég járt Szíriában, és szerinte, ami ott történik, az ugyanaz, mint ami Ukrajnában zajlik: Oroszország ellenségeinek célirányos kampánya, támadás Oroszország egysége és Vlagyimir Putyin ellen. Ennek érdekében most a Nyugatnak az a fő célja, hogy zavargások legyenek Ukrajnában.

(A cikk eredetije a Közép-európai Elemző Központtól jutott el a Bekiáltás bloghoz.)

HÁTTÉR: 5 milliárd dollár az USA-ból

Victoria Nuland, az USA európai és eurázsiai ügyekben illetékes államtitkár-helyettese, aki a helyszínen is részt vett a kijevi események alakításában, az USA Ukrajna Alapítvány december 13-án, Washingtonban megrendezett konferenciáján kijelentette, hogy Ukrajna demokratizálására és demokratikus intézményeinek fejlesztésére 5 milliárd dollárt különítettek el. A beszámolóban természetesen nem részletezte, hogy ebből az összegből mennyit szántak a Majdan-zavargások szervezésére. (Az innen linkkel elérhető, orosz feliratozású összefoglalóval ellátott, angol nyelvű beszédben 7:26 után következik az összeg megnevezése.)

HÁTTÉR: A polgárháború fogalma

A polgárháború egy országon belüli fegyveres küzdelem, amely a társadalmon belüli vagyoni, politikai, hatalmi rétegek, vagy országrészek között folyik a saját hatalmi, politikai, gazdasági érdekek védelméért, illetve győzelemre viteléért. Lásd: Amerikai polgárháború (Észak és Dél fegyveres küzdelme), oroszországi polgárháború (vörösök és fehérek küzdelme)

Wikipedia: Az 1949-es genfi egyezmények (Volume II-B, p. 121) nem határozzák meg egyértelműen a polgárháború fogalmát, de megadják azokat a kritériumokat, amelyekkel az erőszak bármilyen célú felhasználása (mint például terrorizmus, anarchia, vagy akár fegyveres rablás) elválasztható a "nem országok között vívott fegyveres konfliktusok"-tól, amely utóbbi kategória a polgárháborút is magában foglalja. Összesen négy ilyen kritérium ismert:

• A felkelést kirobbantó félnek ki kell terjeszteni fennhatóságát az ország területének valamely részére.
• A felkelők tényleges közigazgatási felügyeletet gyakorolnak az általuk elfoglalt területen élő polgári lakosság felett.
  
• A felkelőket a központi hatalom vagy esetleg egy harmadik fél elismeri, mint hadviselő felet.
  
• A törvényes kormányzatnak a reguláris fegyveres erőket kell bevetni a felkelők elleni harcban.

A Nemzetközi Vöröskereszt (ICRC) tovább finomította a genfi egyezmény 9. pontjának meghatározását. Ebben leszögezték, hogy a polgáháborús konfliktus, a szemben álló felek fegyveres erői által vívott küzdelem során sok tekintetben hasonlít a hagyományos, országok közötti háborúhoz, de teljes mértékben egy ország határain belül vívják azt.

#

2014-ben, a Bekiáltás blogban Ukrajnával és Oroszországgal kapcsolatban az alábbi posztok jelentek meg:

1. Ukrajna: Együtt főhet a gulyás és a borscs? (2014.01.09.)

2. MSZP: Ostobaság oroszokkal riogatni (2014.01.19)

3. Oroszország: A németek pénzelték Lenint (2014.01.23.)

4. Oroszország: Ne a tükröt törjétek össze! (2014.01.25.)

5. Ukrajna: Fekete forradalom narancsos pestissel (2014.01.27.)

6. Ukrajna: Nő a neonácik befolyása (2014.01.28.)

7. Ukrajna: Torzítva tudósít a média (2014.01.28.)

8. Oroszország: Finanszírozni kell Ukrajnát (2014.01.29.)

9. Oroszország: Dühösek az ukránokra (2014.01.31.)

10. Ukrajna: Egy lépésre a polgárháborútól (2014.02.04.)

A kommunikáció ellen beoltott ellenzékiek rendre közszolgálatnak nevezik az őket rágalmazó csatornákat. Ma délután Pikó András, a Klubrádió Beszéljük meg! című adásában végre államiként aposztrofálta őket.

Agyhalott baromnak nevezett kommentjében Sexual Harassment Panda azt követően, hogy néhány hete az egyik posztomban azt írtam: „Évek óta reménytelenül küzdök azért, hogy ne közszolgálatinak, hanem pártállami médiának nevezzük az MTV-t, a Duna TV-t, a Magyar Rádiót.” Merthogy Panda szerint: „Huha, te aztan hasznosan toltod a mindennapjaidat.”

Noha, természetesen napjaim jó része nem ezzel telik, Pandával ellentétben változatlanul azt állítom: nem babona az, hogy a szavaknak mágikus erejük van. Nem mintha én fedeztem volna fel ezt a bölcsességet! Már Konfuciusz, az ókori kínai filozófus azt mondta a tanítványainak: ha miniszternek nevezné ki a császár, az első dolga az lenne, hogy tisztázná a szavak jelentését.

Konfuciusz tehát pontosan tudta azt, amiért Panda engem kigúnyol: a társadalmi zavarok egyik forrása, hogy ugyanazt a kifejezést némileg eltérően értelmezik az emberek szociális helyzetüktől, műveltségüktől, pillanatnyi hangulatuktól stb. függően. Ez a naponta megélt, de az átlag ember által önmaga számára ritkán tudatosított tapasztalat gyakran indítja a hatalom birtokosait arra, hogy e törvényszerűséggel visszaélve, a szavaknak sajátos jelentést kölcsönözve, azokat eredeti jelentésüktől eltérítve manipulálják a tömegeket.

A jelenséget immár a demokrácia viszonyai között is érzékelve, a nyelvi korrupció tucatnyi technikáját foglaltam össze a Press & pr című könyvem 456. oldalától. A blogtérben közzétett, említett cikkemben is több példát említek ezzel kapcsolatban. Új fejlemény viszont, hogy a médiától igencsak távol álló ismerőseim hétvégi csetelései között idevágó megjegyzésekre leltem. A civilek nyilvános eszmecseréjéből hadd emeljem ide a legmarkánsabb mondatot V.T-től: „Naponta tapasztalom, hogy a baloldalinak, illetve ellenzékinek mondott média munkatársai, és a véleményformáló értelmiség is rendre átveszi a Fidesz propagandagépezete által kitalált kifejezéseket, az általuk állandóan ismételt hívószavakat. Így viszont, ha önkéntelenül is, de közreműködnek a társadalmi tudatnak a pártszimpátia növelése érdekében folytatott torzításában.”

Nos, éppen erről volt szó akkor, amikor cikkekben és nyilvános felszólalásokban, előadásokban amellett kardoskodtam, hogy méltatlanná vált a közszolgálati megnevezésre a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió, sőt a Magyar Távirati Iroda. Ezek ugyanis az állam intézményeit elfoglaló párt, a Fidesz propagandaeszközévé váltak. Közöttük az MTI tendenciózus híreit megyei lapok, helyi rádiók, televíziók sokasága teríti. Minthogy a kereskedelmi tévék agyszikkasztó műsorait sugárzó csatornák mindenekelőtt tőkebefektetési célokat szolgálnak, ezek sem jelentenek alternatívát abban a médiatérben, amit a pluralizmus fogalmával szoktunk jellemezni. Ebből következően, ha eltekintünk (valójában persze nem tekinthetnénk el) az internet kínálta választási lehetőségektől, ma bizonyos értelemben rosszabb a helyzet, mint a 70-es évek második felétől, a Kádár-rendszer médiumaiban. Például a megszilárdult, majd lassan széteső Kádár-rendszerben nem volt comme il faut az ellenfelek sárba döngölése. Akkor inkább csak hallgatás övezte azok tevékenységét, akik szemben álltak a hatalommal. Ráadásul idővel a médianyilvánossághoz jutó, a hivatalostól eltérő álláspontot képviselők köre folyamatosan szélesedett.

Most viszont az említett csatornák műsorainak nagy többségét – mindenekelőtt természetesen a hír-, a közéleti magazin- és a beszélgető műsorokat – az ellenzék mocskolása, illetve a kormányzók és azok értékrendjének kritikátlan magasztalása jegyében szerkesztik. A társadalom sokszínűsége, a kormányzó erőkétől eltérő felfogást valló csoportok, rétegek törekvései nem jelennek meg a közpénzből finanszírozott médiumokban. Nincsenek bennünk ellentétes véleményeket felszínre hozó, nyilvánosan ütköztető, s ezek nyomán esetleg kompromisszumokat kereső viták. Ellenkezőleg, gátlástalanul használják fel mindenki adóforintjait az olyan adások gyártására, amelyek célja a társadalom igen jelentős részének kirekesztése, megbélyegzése, sőt a nemzet ellenségeként való bemutatása. Eközben a szélesebb rétegekhez eljutó, a társadalmi kérdéseket az átlagember számára is érthető módon leíró, vitató, a hazai magaskultúra mai sokrétű teljesítményeit bemutató médiafelület  - az internet bugyrai kivételével - benyomásom szerint a piaci folyamatok miatt is, erőteljesen összezsugorodott. Ez éppen ellentétes a nyolcvanas évek végéig egyre puhuló diktatúrában általam is megélt és megtapasztalt folyamatokkal.

Mindezek miatt mondom újra és újra, hogy be kell fejezni a szavakkal való játszadozást! Neveztessék minden jelenség és intézmény annak, ami! Történetesen a médiának azt a részét, amit az állami költségvetésből finanszíroznak, s amely kizárólag az állami szervezeteket maga alá gyűrt párt értékrendjét közvetíti, s e párt és vezetőinek érdekeit állami, sőt nemzeti érdekként mutatja fel, tessék végre pártállami, de legalább állami médiának hívni! Úgy, ahogyan ezt Heller Ágnes filozófus tette a 2013. október 26-án nyilvánosságra került levelében, amelyben Kumin Ferenc nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár őt kioktató soraira válaszolt:

„Kedves Kumin Ferenc, hallgassa meg az állami rádió, nézze meg az állami televízió csatornáit. Úgy hiszi, hogy kiegyensúlyozott a tájékoztatás? Hogy minden vélemény helyet kap az adásokban? Hogy különböznek egymástól a hírműsorok? Hogy nincs indoktrináció?  Hogy nem folyik minden csatornából ugyanaz a politikai leves?  Azt hiszi, hogy egy érdeklődő honpolgár ezekből az adásokból objektíve tájékozódni tud? Még a szavak és mondatok is ugyanúgy ismétlődnek, mintha papagájok beszélnének!  Kérem, felejtse el, hogy mi az, amit szívesen hall, s gondoljon néha arra is, hogy másoknak esetleg más a véleménye, s szívesen hallanának valami mást is.”

Ezt követően Heller Ágnes nyilvánosan többször állami médiumoknak nevezte a trehány, a kommunikáció ábécéje ellen beoltott ellenzékiek által viszont rendre közszolgálatiként aposztrofált csatornákat. De végre akadt követője! Ma délután Pikó András, a Klubrádió Megbeszéljük című adásában államiként szólt az érintett adókról. Kétségtelen, hogy olykor elbizonytalanodott. Néha egyszerre mondta államinak, meg közszolgálatinak őket, néha csak államinak, aztán meg csak közszolgálatinak. Innen is üzenem tehát:

#

A halál ma elragadta őt. Azonban az életművet – amelynek része ez a másnak talán jelentéktelen néhány mondat, meg a rajz is – itt hagyta nekünk, itt hagyta nekem.

Amikor meghallottam a címben idézett mondatot Jancsó Miklóstól, madarat lehetett volna fogatni velem. Hiszen, magam is azt állítottam a televíziós iskolám dramaturgia óráin, hogy a filmkészítéshez mindenekelőtt papír és ceruza kell. De inkább kevesebb, mint több sikerrel ismételgettem ezt.

Azt követően ugyanis, hogy elterjedtek az elektronikus kamerák és a montírozó berendezések, a legtöbb magyarországi szerkesztőségben a híradós stábok mellőzni kezdték az előzetes felkészülést. Az lett a jelszó:

„Felveszünk mindent, aztán majd a vágóasztalon összerakjuk a tudósítást!”

A műsorban 99 ezer néző szavazott amellett, hogy nem szabad támogatni Ukrajnát, 70 ezer viszont a segítségnyújtást tartotta fontosnak.

Az orosz állami tévé Pojegyinok (Párbaj, Ütköző) című vitaműsorában január 30-án éjszaka azt tesztelték, hogyan viszonyul az orosz átlagember Vlagyimir Putyin Ukrajnával kapcsolatos legutóbbi bejelentéseihez. Történetesen ahhoz, hogy továbbra is folyósítani kell Ukrajnának a hiteleket, s bár a már jelentősen csökkentett árat sem fizeti ki az ukrán partner, a gázcsapok elzárása egyelőre nem vetődhet fel.

Rendelet ide, rendelet oda, az állam nevében eljárók oda és olyan plakátot ragasztanak ki, ami csak tetszik nekik.

A választási plakátok egyes középületeken és a közterület meghatározott részein történő elhelyezésének tilalmáról szóló előterjesztést módosítás nélkül fogadta el Budapest kormánypárti többségű közgyűlése január 29-én. A jogszabály Budapest összes műemléki vagy helyi védettség alá helyezett épületén, kiemelt és helyi védett zöldterületén, valamennyi aluljáróban, valamennyi fővárosi Duna-hídon, valamennyi közterületen lévő szobron, emlékművön, élő növényzeten, lámpaoszlopon megtiltja választási falragasz, felirat, szórólap, vetített kép, zászló, embléma kihelyezését.

A cél látszólag a főváros vizuális szennyezésének megszüntetése. Csakhogy a rendeletalkotó a Budapestet keresztül-kasul átszelő autóbuszokat, villamosokat, trolibuszokat hogy, hogy nem kihagyta a felsorolásból. Csak nem azért, mert ezekre a Fidesz-közeli Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Peron Kft. helyezhet el hirdetéseket? Nem, még a feltételezést is visszautasítom! Ja, hogy a Peron Kft. nem fogad el ellenzéki pártoktól hirdetési megrendelést? Van ilyen! A kapitalizmusban a magántulajdon, a magántulajdonos döntése szent és sérthetetlen. Mármint akkor, ha a hatalomhoz közel állókról van szó…,

…meg akkor, amikor az állam képviseletében intézkedők úgy gondolják, hogy ők bármit megtehetnek a magántulajdonnal. Plakátokat is oda és úgy ragaszthatnak, ahova, és ahogyan nekik tetszik. Mi mással, ha nem ezzel magyarázható, hogy a héten Budapest több részén, magánházakra ragasztották ki az országgyűlési választások kiírásával kapcsolatos hirdetményt. Például a IX. kerület több helyén ronda, barna ragasztószalaggal, ahogy esik, úgy puffan alapon, amint a mellékelt fotókon is látható.

Persze, erre nem tér ki az álságos fővárosi rendelet. Hogy is térhetne ki? A pártérdekek mindent visznek. A francot se érdekelnek itt a polgárok.