A rendőröknek biztosra kell menniük, de nem kegyetlenkedhetnek öncélúan – állítják a szakértők világszerte.

„Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak, / az urak előtt a ne fogd be a pofádat” – mondja François Villon híres versében, Faludy György fordításában. Vagyis a módszer nem egészen mai keletű. És Magyarországon sem. A Facebookon az egyik ismerősöm megosztotta a fenti, 2002. július 4-én készült fotót, amin a szavazatok újraszámlálását követelő demonstráción Budaházy Györgyöt, a radikális jobboldali politikust három rendőr teperi le. A már az aszfalton fekvő tüntető feje oldalra fordulva, az egyik rendőr a nyakán, vagy inkább a fején térdel. Ismerősöm kommentárja:

Az esetleges üzleti érdekek, az újságírók félelme a megbélyegzéstől értékrendi válsághoz és bizalomvesztéshez vezetnek.

Az Index-ügy sokféle szempontból mozgatta meg a közélet iránt érdeklődőket. Holott eredetileg én is azt gondoltam: nem írok a szerkesztőség és a kiadói jogokat gyakorlók, a pénzügyeket kézben tartók közötti konfliktusról, mert nem ismerem a belső viszonyokat. Az is visszatartott, hogy kívülről úgy látszik, mintha a Blog.hu, amelynek szerverén a Bekiáltás mellett vagy ezer másik internetes napló is megjelenik, az Index része lenne. Pedig nem, amint előző jegyzetemben vázoltam. Ehhez képest ez a harmadik cikkem, amit annak nyomán írok, hogy a szerkesztőség tagjainak többsége a múlt hét végén bejelentette: olyannyira veszélyben érzik újságírói függetlenségüket, hogy felmondanak.

Most épp a „Bűnbakká lettek az indexesek” című jegyzetem egyik kitétele és az indexesek felfogása közötti ellentmondásra figyelmeztetett a levelét a fölöttébb provokatív „al Dajjal” néven jegyző, az Antikrisztushoz hasonló iszlám eszkatológiai alak képében vitézkedő troll írásomból ezt a részletet olvasta a fejemre:

A társadalom egészének évtizedes mulasztásait olvassák rá a lázadó újságírókra a megmondó emberek.

Kardos Gábor nem siratja az Indexet. A július 26-án, vasárnap, 11:50-kor az Azonnali.hu-ra került jegyzetében meg is indokolja, hogy miért. Szót sem érdemelne, ám éjfélig ezernégyszázan tetszikelték. Én is sorban kaptam az üzeneteket, hogy olvassam el a több ismerősöm által kiválónak minősített írást. Követtem a tanácsot, bár ne tettem volna. Ugyanis a cikk tetszési mutatója és a hozzám eljutott kommentek számomra egyaránt azt jelezték:

Az újságírók a nyugatiak szemébe vágják, mihez asszisztálnak Magyarországon, miközben őket is kihasználják.

Hírek szerint gyakorlatilag a teljes szerkesztőség felmondott a legolvasottabb magyar hírportál, az Index szerkesztőségében. Az újságírók az ellen tiltakoznak, hogy annyi médiumhoz hasonlóan az eddig független, bár a kormánypárti tulajdonosok által ellenőrzött hirdetésszervező cégen keresztül egyre inkább pórázon tartott szerkesztőséget is bedarálja a Fidesz. Van, aki helyteleníti az internetes lapnál dolgozók döntő többségének lépését. Szerintük a helyükön maradva ellen kellett volna állniuk. Én viszont azt kérdezem:

Addig nincs veszélyben Orbán Viktor hatalma, amíg sokan gondolják, hogy egy műsorvezető a kihívója lehet.

Mintha a mai magyarországi ellenzéki politikusok és tömegek nem ismernék a pártpolitizálás ábécéjét. Elég csak bekapcsolódni a Klubrádió „Megbeszéljük…” műsorának szinte bármelyik adásába. Ebben éveken át ilyen témákat vitattak, s vitatnak ma is a kormányzókkal szemben álló hivatásos – rossz nyelvek szerint a megélhetési – politikusok részvételével:

Csak nem arra vár a kormányfő, hogy a feszültségek nyílt összetűzésekhez vezessenek?

A cím ne tévessze meg az olvasót! Nem a Marlene Dietrich előadásában híressé vált dalról, a „Sag mir, wo die Blumen sind”-ről szeretnék itt értekezni. Ráadásul azt gondolom: ha nem természeti katasztrófa következményeinek felszámolására kell kirendelni őket, békeidőben a laktanyákban van a helyük a katonáknak, Ám jellemző, hogy a mai, július 9-ei, budapesti körutam vége felé mégis az említett dalnak a címben idézett sora jutott eszembe. Ekkor már a sokadik tömegközlekedési járművön tapasztaltam, hogy az utasok legalább fele nem visel maszkot. Ha visel, akkor is az álla alá tolva, vagy csak a száját takarva hordja.

De szinte meg is riadtam saját, a katonákat felidéző gondolatomtól. Hogy juthattak eszembe? Hiszen márciusban még ilyen címekkel adtam közre jegyzeteket a Bekiáltás blogban: „Orbán teljhatalmat akar”, „Lopakodó államcsíny”, „Fegyveres katonák! Laktanyákba!” És így tovább. Ezekben a cikkekben többek között azt írtam:

A DK politikusának videoklipje fércmunka, miközben persze, nem ez az egyetlen baj az ellenzéki megszólalásokkal.

»MOST FIGYELJ! 3 PERCBEN ELMONDOM MILYEN „FONTOS” DOLGOKRA KÖLTÖTT AZ ORBÁN-KORMÁNY A VÍRUS-JÁRVÁNY ALATT! A veszélyhelyzetet kihasználva bőven jutott közpénz a haveroknak« – olvasom Kálmán Olga, a „pártatlan” műsorvezetőből egyik napról a másikra a Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagjává avanzsált politikus hivatalos oldalán a július 4-ei, vesszőhiányos videó-ajánlót. Nem ér meglepetés. Ő is elmondja, amit már ezerszer hallottunk más ellenzéki pártok képviselőitől. Többek között azt, hogy

Putyinnal ellentétben Orbán saját múltját sem vállalja föl, s ezzel frusztrálttá teszi az országot.

Napok óta ömlik az előítéletek által mérgezett posztok tömege a hét közepén lezárult orosz alkotmánymódosítással kapcsolatban. Közösségi oldalán az ismert agrárközgazdász – anélkül, hogy eszébe jutna, ugyanezt Magyarországról általában is írhatná, s anélkül, hogy felderengene neki, hogy egy száznyolcvannál is több nemzetiségből álló országot azonosít kizárólag az oroszokkal – így okítja követőinek táborát:

Az amerikai zavargások, a NATO európai tervei, a belső biztonság iránti vágyak mozgósították az embereket.

Orbitális csalás húzódik meg az oroszországi alkotmány-módosítás június 25-én kezdődött és július 1-jén lezárult szavazási folyamata mögött. Ezt sugallta Sz. Bíró Zoltán történész a Klubrádió július 2-i, reggeli gyorselemzésében. (52:10-nél) Dacára az 526 ezer 584, köztük ötven külföldi megfigyelőnek, annak ellenére, hogy 1600 társadalmi szervezet, 36 nem kormányzati szervezet (NGO) és 18 politikai párt képviselője érvényesítette a voksolást.

Az Oroszország-szakértő az előzetes közvélemény-kutatási adatokat vetette össze a hivatalos végeredménnyel. Utóbbi szerint a szavazásra jogosultak 65 százaléka adta le voksát, s közülük 77,92 százalék támogatta, 21,27 százalék elutasította a módosításokat. Ezzel szemben a magyar elemző arra hivatkozott, hogy korábban több közvélemény-kutató általában ötven százalék alá becsülte a várható résztvevők számát és a módosított alkotmány elutasítását jósolta. Például egy Sz. Biró által ismertetett, június 18–24. közötti, tehát előzetes, telefonos kikérdezés szerint a jogosultak 28 százaléka támogatta, 32 százaléka elutasította az előterjesztést. Ezen belül, e felmérés szerint, Putyin újrázásával csak 26 százalék értett egyet, 74 százalék elutasította ezt a lehetőséget. A magyar történész az előzetes adatok, illetve a végeredmény közötti hatalmas különbséget így kommentálta:

Az USA-ból jött kormányfő az afroamerikaiak helyzetéhez hasonlította a Szovjetunióbeli életet.

Magyarországon is mindent az oroszok nyakába szokásos varrni, ami a Szovjetunió égisze alatt történt. Ehhez képest nem egyszer figyelmeztettem arra: