Egy ideje más kelet-európai vezetők is tekintgetnek Kína felé.

A kínai világtévé híradója kitüntetett helyen és hosszban számolt be arról, hogy november 27-én, hétfőn Budapestre érkezett Li Ko-csiang kínai miniszterelnök. A csatorna külön stábot küldött a magyar fővárosba, élén egy fölöttébb lelkes riporterrel. (Ehhez, illetve az angol nyelvű kínai előzetesekhez és a médiavisszhanghoz képest légből kapottnak tűnik fel a Magyar Nemzet november 28-ai számában az állítás: Kína az idei csúcstalálkozónak nem is akart túl nagy sajtóvisszhangot.) Orbán Viktort többször és feltűnően hosszan mutatták, majd a delegációt szállító autókonvoj képei következtek. Az út mentén, több helyen is, kisebb csoportok nagyméretű kínai zászlókat lengettek. A tárgyalások célját illusztráló vágóképeken: vasúton idáig szállított kínai konténerek, bennük mi más, nyilvánvalóan kínai áruféleségek.

Az információs háború része lehet az orosz fiatalember felszólalása a Bundestag emlékülésén.

A Szovjetunióban fogságba esett náci német hadsereg katonáinak nehéz sorsáról beszélt egy orosz, gimnazista korú fiú a német parlamentben, november 20-án. Az Urálon túli tundraövezetben található, a kiterjedt földgázmezőiről ismert Jamali Nyenyecföldről, Novij Urengojból Berlinbe utaztatott Nyikolaj Gyeszjatnyicsenko a német nemzeti megemlékezés napján, öt oroszországi tinédzser társaságában kapott szót a Bundestagban. Az eredeti terv szerinti nyolc helyett, mindössze két percet kapott, mégis azonnal szenvedélyes viták bontakoztak ki róla az oroszországi közéletben és a médiában.

De ti csak állítsátok a szobrokat Horthy Miklósnak!

„Úgy érezzük magunkat, mint akiket már eltemetett az ország. Odahaza kávéházi hősök öklözik az asztalt, majd ők megmutatják!” – írta e mondatokat naplójába a Don folyóhoz közeli Sztaro-Nyikolszkojéban, 1942. november 18-án Kónya Lajos, aki – Nemeskürty István kifejezésével – „a halálba küldött” hadsereg tisztikarának zömét kitevő sokezernyi zászlósi-hadnagyi rendfokozatú néptanítók egyike. Egy napra rá, november 19-én ellentámadásba kezdett a szovjet hadsereg az ezen a szakaszon a vele szemben felvonult német és magyar csapatok visszaszorítására.

Amíg elfogadjuk a kivételes helyzetekre hivatkozó magyarázkodást, addig marad az, ami van: a feudális uram-bátyám ország.

A miniszterelnök megszólalásaiban nagyítóval kell keresni – már ha egyáltalán – mondjuk az ország öt-tíz éves távlatával kapcsolatos elképzeléseket. Miközben egyik vazallusa megpendítette a minap, hogy akár 2032-ben, hetvenévesen is Orbán Viktor lehet a döntéshozó – Nem ám a parlament, vagy a kormány, hanem a jelenlegi miniszterelnök! – például nem tudunk semmit arról, hogyan vélekedik a jövőbeni Magyarországnak a foglalkoztatási, a környezetvédelmi, az energetikai, az egészségügyi, az oktatási kihívásokhoz való alkalmazkodásáról, vagy arról, hogy milyen, a társadalom egészét megmozgató programok, struktúrák, jogszabályi környezet révén akarja elősegíteni, hogy az egyre reménytelenebb helyzetbe kerülő milliók nagy része saját kezébe vehesse sorsának jobbra fordítását. Egyáltalán azt, hogy a földrajzi értelemben vett peremvidékek Magyarország tényleges részei maradjanak, illetve a társadalom peremére szorítottak a magyar társadaloméi.

A félelemkeltést a nyugatiak is a belső feszültségekről való figyelemelterelésre használják.

A nyugati politikusok és a média már-már isteni képességekkel ruházzák fel a Kreml vezetőit, mindenekelőtt Vlagyimir Putyint. Eszerint Oroszországból határozták meg, hogy ki nyerje az USA elnökválasztását. Moszkva áll a katalóniai események mögött. Egy hétfő esti, londoni díszvacsorán Theresa May brit kormányfő egyenesen azzal vádolta meg Oroszországot, hogy fegyverként használva az információkat, a nyugati intézményrendszert aláásva fenyegeti a világrendet, a nyitott gazdaságokat és a szabad társadalmakat. A moszkvai állami televízió közéleti vitaműsoraiban már jó ideje azzal reagálnak a hasonló támadásokra a Putyinhoz közel álló politikusok és más közéleti szereplők, hogy információs hidegháború folyik, amelynek két célja van:

Bolsevik módon, a propaganda nyelvét használva értelmezték az oroszországi forradalmat.

„Száz éve történt a nagy októberi szocialista forradalom, ami nem volt se nagy, se októberi, se forradalom. Egy külföldről pénzelt kis novemberi államcsíny volt” – jelent meg a nyegle kijelentés november 7-én a miniszterelnök Facebook oldalán, Orbán Viktor neve alatt. A száz évvel ezelőtti oroszországi eseményeket bolsevik puccsként értékelte a Terror Háza Múzeum aznap megnyílt kiállításán Tallai Gábor programigazgató is. Ezt kontrázta meg az intézmény főigazgatója Schmidt Mária:

A propagandával összekapcsolt szórakoztatóipar Oroszországot is elfoglalta. Ugyanúgy, mint Amerikában.

A „Nem forradalom, hanem puccs zajlott Oroszországban, 1917 október-novemberében” értelmezést látszik erősíteni az orosz állami tévében, a századik évforduló előestéjén, november 5-én este bemutatott film első része. Az alkotók meghatározása szerint: politikai trillert látnak a nézők. Mély elemzésre tehát ne számítson senki! A szórakoztatás a fő cél, és persze a szórakoztatásba csomagolt, a mai uralmi viszonyoknak megfelelő feldolgozás. Ami persze – minthogy felhőtlen, politikától, értékrendektől független szórakoztatás csak a szemfényvesztők szótárában létezik – együtt jár a tömegek gondolkodásának megváltoztatására irányuló törekvéssel.

Abba kellene már hagyni az önpusztító hülyítést!

Azt állítja a Heti Válasz mostani beharangozója, hogy a kétségtelenül cirkalmas elnevezésű Nagy Októberi Szocialista Forradalom valójában puccs volt. A Gergely-naptár szerinti november 7-ei eseményekkel kapcsolatban Hahner Péter szintén e fölött meditál. Azt a kérdést teszi fel a Rubicon történelmi magazin 2017/10-es számában megjelent cikkének címében, hogy „Forradalom vagy puccs?”

 A miniszterelnök érzékeltette azt a szándékát, hogy a jövőben szerepet vállalna a református egyház vezetésében.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke papos beszédet mondott a reformáció ötszáz éves évfordulóján, a Papp László Budapest Sportarénában. Protestánsok sokasága előtt nyilvánította ki, hogy Isten akaratából kormányoz, s hogy az általa vezetett megújulásban kabinetjét úgymond a „Gondviselés használta eszközként”. Mint hangsúlyozta: a kormányzati munkában „Istentől rendelt a felelőssége”.

 A béremelési kényszerből eredő feszültségek és a teljesítőképesség közötti ellentmondások darabokra szakíthatják a magyar társadalmat.

Egyre szaporodnak a jövedelmüket tűrhetetlennek tartó munkavállalói csoportok. És közülük egyre többen ismerik fel, hogy zsarolási helyzetbe kerültek, miután az alacsony fizetések és a munkahelyi szervezetlenség miatt százezrek keresik külföldön a boldogulást.