1917 – Forradalom volt-e vagy puccs?

Abba kellene már hagyni az önpusztító hülyítést!

hetivalaszcimlap20171102_lead_fill_850x370.jpg

Azt állítja a Heti Válasz mostani beharangozója, hogy a kétségtelenül cirkalmas elnevezésű Nagy Októberi Szocialista Forradalom valójában puccs volt. A Gergely-naptár szerinti november 7-ei eseményekkel kapcsolatban Hahner Péter szintén e fölött meditál. Azt a kérdést teszi fel a Rubicon történelmi magazin 2017/10-es számában megjelent cikkének címében, hogy „Forradalom vagy puccs?”

No, mármost a puccs nemde az, amikor a rendszer megváltoztatása nélkül a hatalmi-katonai elit egyik csoportja kitúrja a hatalomból az előzőt. 1917 Oroszországában viszont:

1.) A rendszer változott – végül a magánkapitalizmus helyett államkapitalizmus jött létre, amit nem csak az önkény és a Gulag-táborok jellemeztek, hanem a legszélesebb tömegeket érintő szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális intézkedések is.

2.) Végeredményben nem a hatalmi eliten belül került sor a kenyértörésre. A tömegeknek lett elegük a fennálló viszonyokból, a háborúból, az éhezésből, s a javaknak az addigiakétól merőben más elosztását követelték.

3.) Még februárban megdőlt a cári rendszer. A polgári Kerenszkij-kormány és a mögötte állók viszont képtelenek voltak kielégíteni a tömegek igényeit. Többek között szovjet kormányzatot akartak. Ám a szovjeteket – a magyarországi tévhitekkel ellentétben – nem a bolsevikok találták ki, hanem azok először még az 1905-ös forradalom részeként, önszerveződő munkás- illetve paraszttanácsokként, továbbá 1917-ben katonatanácsokként jöttek létre. 

4.) Kerenszkij és köre előtt valóban felsejlett nem a lenini, hanem a Kornyilov tábornok, a hadsereg főparancsnoka által szervezhető puccs és katonai diktatúra lehetősége, s emiatt egymás ellen kezdtek dolgozni.

5.) A bolsevikok viszont – Leninnek a pártján belüli határozott, sőt indulatos, többek által vitatott és ellenzett szorgalmazására – végül a forradalmi követelésekkel fellépő tömegmozgalom élére álltak. Kétségtelen, hogy ehhez nekik a marxi eszmékre alapozott programjuk is volt, bár arról egészen sokáig maga Lenin is azt gondolta, hogy ő már nem éri meg valóra váltását. Viszont, amikor a helyzet szinte egyik pillanatról a másikra változott, ő, saját elvtársaival ellentétben is, képes volt lépést váltani.

6.) Aztán persze jött, ami jött, de azért akármilyen ellenszenvvel tetszik viseltetni az 1917 novemberében történtekkel, netán a cári vagy a mai Oroszországgal, illetve a Szovjetunióval kapcsolatban, tessék hozzátenni mindehhez azt is, hogy ennek a mai emlékezetpolitikusok, vagyis propagandisták által puccsnak nevezett eseménysornak a következményei hetven éven át hatottak, s bizonyos értelemben ma is hatnak a világra. S nem csak negatívan. Emlékezzünk csak a Szovjetuniónak a nácizmus ellen vívott, a győzelmet döntően meghatározó szerepére! Közhely az is, hogy a nyugati kapitalista országokban a Szovjetunióban végrehajtott szociális intézkedések kihívásainak ellensúlyozására mondtak le a profit egy részéről, s hozták meg a jóléti intézkedéseket. Például Angliában a II. világháború után szervezték meg a nyomornegyedek eltüntetését, az ott élők részleges egészségügyi ellátását, és így tovább. Ennek a hatásnak egy másik aspektusáról többek között így ír a Szovjetunió iránti elfogultsággal igazán nem vádolható Kopátsy Sándor: A mi XX. századunk című könyvében:

 „Az Egyesült Államoknak soha nem kellett félnie a Szovjetuniótól, de érdeke volt, hogy ennek a félelmének látszatát keltse. (…) Kiderült, hogy a félelmetes, szuperhatalmi ambíciókat tápláló Szovjetunió léte a nyugati szövetségi rendszer egységének és szilárdságának alapja. (…) Minél erősebb lett a nyugat-európai és a japán gazdaság, annál fontosabb volt az amerikaiak számára a Szovjetuniótól való félelmük. Ezt a stratégiai előnyt nem értette meg Reagan, amikor a fegyverkezési versenyt olyan mértékben fokozta, amit a Szovjetunió már képtelen volt tartani. Az, hogy milyen fontos volt a fejlett világ egysége szempontjából a szovjet szuperhatalmi fenyegetettség, kiderült a század végén, amikor az imperialista Szovjetunió összedőlt, szétesett”.

Bizony, barátaim, lehetne így is polemizálni! Olyan állításokat tenni, amelyek megvitatása előrébb vihetne bennünket, ellentétben például az idézett Heti Válasz, vagy a Rubicon bulváros, csak az eladott példányszám növelését célzó felvetésével. Abba kellene már hagyni az önpusztító hülyítést! Ez ugyanis egyedül arra jó, hogy Magyarország hangadóinak és lakosságának nagy része továbbra is képtelen legyen elhelyezni a történelem valóságos folyamatában a velünk a múltban történteket. Ahogyan Kopátsy is figyelmeztet a hivatkozott könyvében: „Az elmúlt száz év óta minden nagy külpolitikai úttévesztésünk, ami végülis belső, nemzeti tragédiánkká fajult, Oroszország, az orosz nép jelentőségének aláértékeléséből eredt”. De – s ezt már én teszem hozzá –, ha most is hamisságokra építünk, esélyünk sem lesz arra, hogy a jövő lehetőségeit helyesen mérlegeljük! #

u.i.: Mindezzel még véletlenül sem azt állítottam, hogy a mai Oroszország 1917 októberének-novemberének bármiben is örököse lenne. Kétségtelen, hogy a putyini rendszer ideológusai kísérletet tesznek, hogy a forradalom eseményeit beillesszék Oroszország több mint ezeréves történelmének folyamatába, de a mai értelmezéstől mi sem áll távolabb, mint a marxi-lenini elvek követése. Éppen ellenkezőleg.

CÍMKÉP: A jobboldali konzervatív Heti Válasz címlapja a nagy oroszországi forradalom 100. évfordulójának hetében