Az atlétikai világbajnokság örvén az elorozott bevételeket és hatásköröket kellene visszakövetelni.

Amikor először meghallottam, már akkor sem tudtam hova tenni Karácsony Gergely budapesti főpolgármester november 25-i, hétfői bejelentését arról, milyen feltételekkel hajlandó támogatni a fővárosi vezetés a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését. Akárhogy csűröm-csavarom: a jelek szerint nagyon olcsón akarják adni magukat. Ráadásul mintha máris megosztott lenne az ellenzék.

A kapitalizmus veszteseit kábítják a nacionalizmus, a mindenféle antiizmus mákonyával.  

A köztársaság-pártoló közvélemény felháborodással fogadta Lázár János országgyűlési képviselő klipjét, amelyben Horthy Miklóst az úgymond „hős katonát, az igaz magyar hazafit” méltatta. Lázárról eddig talán sokan azt gondolták: tisztában van azzal, hogy múltunknak kik az emelt fővel vállalható személyiségei. Ezért hatott kiábrándítóan, hogy Horthy kormányzót úgy állította be, mint „aki száz esztendővel ezelőtt, bajtársaival és szövetségeseivel, megmentette Magyarországot”. Előző cikkemben felvázoltam, miért képtelenség Lázár minősítésének minden eleme és arra a következtetésre jutottam, hogy

Horthy csak arra kell neki, hogy a nemzeti érzésekre túlhangolt híveinek élére állhasson, ha egyszer eljön az ideje.

„Ma Kenderesen jártam, és virágot hoztam Horthy Miklós sírjára, aki száz esztendővel ezelőtt, bajtársaival és szövetségeseivel, megmentette Magyarországot. Hős katona volt, igaz magyar hazafi, akire főhajtással kell emlékeznünk” – hangzik el abban a 43 másodperces videó-klipben Lázár János szájából, amit november 16-án helyezett el Facebook-oldalán a Fidesz politikusa. A klip erőteljes zenére vágott felvételek dinamikus egyvelege, amelyben a politikus úgynevezett beszélő feje négy-öt másodpercre jelenik meg. Másnap, november 17-én délig 19 ezren látták, 1056 tetszik, 100 imádom, 58 dühítő értékelést kapott, és 390-en osztották meg. A 133 hozzászólás között a Horthynak és Lázárnak hálát rebegő szavak mellett egyaránt helyet kapnak a kormányzó ténykedését bíráló kommentek és persze a komcsizó, a „Budapest megint vörös rongyokba öltözött” típusú szövegek. Ami az egészből igazán érdekes:

Morális meggondolásból kerültek be a szakértelmet követelő, szándékosan szétvert szervezetekbe.

Mostanában szembesülnek igazán az Orbán-rezsim szennyes hordalékaival az ellenzéki és civil összefogás révén a nagyvárosok, a budapesti kerületek polgármesteri pozíciójába újonnan került vezetők. Ők az elsők, akik csaknem egy évtized múltán beleláthatnak abba, hogyan működtetik ezen a szinten a nemzeti NEM együttműködés rendszerét. Így összegeztem azt a beszélgetést, ami november 12-én este zajlott a fővárosban öt kerület újdonsült polgármesterével az Új Egyenlőség magazin és a Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében. Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus, egyetemi docens kérdései nyomán egy korrupcióval, feudális úrhatnámsággal terhelt világ mélységei kezdtek feltárulni a népes közönség előtt.

– állítják a kormányzó párt propagandistái a jászberényi polgármester-választás hideg zuhanyának hatására.

Már A „három B” a Fidesz teendőiről című jegyzetben megírtam: a Hír TV-n Bayer Zsolt, az 5-ös számú párttagkönyv-tulajdonos vezetésével futó beszélgető-műsorok jó támpontokat nyújtanak ahhoz, hogy felmérjük, milyen lelkiállapotban van Orbán Viktor kormányfő környezete. A november 11-ei Sajtóklubban elhangzottak szerint katasztrofális hangulatban.

„Azt mondják, hogy az ütközet után megöregedtem és megőszültem. Ez képtelenség.”

A Bekiáltásban szokatlan műfajban, riportban számolok be egy Ukrajnából érkezett üzenet nyomán felidéződött, 1944 októberéig visszanyúló történetről. A szülőfalumban, Kabán elesett katona, akkor kétéves, most 77 esztendős fia a közelmúltban először láthatta a helyet, ahol apját, akit sosem ismerhetett, közös sírba temették. A Kabai Hírmondó kérésére írt, s ott megjelent riport első részében a számomra 1974-ben kezdődött események fordulatain át vezetem az olvasót. A másodikban, a „Várj reám, hamarosan megjövök!” cím alatt a kétségtelen írói vénával megáldott katonának a frontról a családnak írt levelei egy részéből közlök szemelvényeket. Nekem összeszorult tőlük a szívem. Az első részhez az idén októberi kabai látogatáson készült képeket csatoltam. A másodikat a faluban a harcok alatt és után készült, archív fotók egészítik ki.

A főpolgármester sem tudja kikerülni, hogy kétes hírű emberekkel találkozzék, kezet fogjon és tárgyaljon velük.

„Ahogy ígértem, nem az üléspontom határozza meg az álláspontomat: főpolgármesterként is tüntetek ellene, ha egy elnyomó diktátor érkezik Budapestre. Nem véletlen, hogy pár nappal a megválasztásom után kikerült a kurd zászló a dolgozószobám ablakába, mert kötelességemnek éreztem, hogy békepárti polgármesterként kiálljak a kurdok mellett” – jelent meg Karácsony Gergely, Budapest újdonsült főpolgármesterének Facebook-oldalán, november 7-én, este 17 óra 08 perckor. Nem előbb, nem bizony, hanem akkor, amikor már tudható volt, hogy a várost a kívülálló számára tényleg érthetetlenül megbénították az úgynevezett biztonsági intézkedésekkel, s mikor az e miatti közfelháborodás a tetőfokára hágott. A botrányt mindjárt a kabinet ellen fordította a szerző:

… az egyik közreműködő szerint a tüntetésnek NATO-, és EU-ellenes célja volt.

„Nem voltál ott a tüntetésen, teljességgel hamis információk alapján állítasz valótlant. Kérlek, hogy módosítsd az álláspontodat!” – reflektált a „De miért éppen Erdoğan ellen?” című cikkemre Cs. Kádár Péter, akit a Facebookon közölt, a kormányt és az ellenzéki oldalt is gyakran bíráló írásai, illetve az interneten követhető tettei alapján közéleti aktivistaként azonosítottam önmagam számára. Szándékom szerint a Bekiáltáson megjelent, Cs. Kádár által bírált esszémnek Recep Tayyip Erdoğan török elnök november 7-ei, budapesti látogatása volt a kiindulópontja, de ennek apropóján valójában a kapitalizmus kevéssé ismert, újabb jelenségeire igyekeztem fókuszálni, s ezzel összefüggésben arra, hogy rendre célt tévesztenek a fel-fellobbanó protestálások. Így aztán lényegében azt feleltem:

A proletárok ugyan nem egyesültek, ám a tőkésosztály tagjai a legjobb úton vannak ehhez.

Lazán háborús bűnösnek minősítette Recep Tayyip Erdoğan török elnököt a Klubrádió műsorvezetője, Para Kovács Imre. Ráadásul, ezen a héten, csak én, kétszer hallottam ezt tőle. A könnyedén kiosztott jelzővel gondom van. Az egyik: ilyen súlyos kijelentést, egyébként bármilyen ítéletet, illene bizonyítani. A másik: a műsorvezető nagyvonalúan figyelmen kívül hagyta, hogy az utóbbi másfél évtized közel-keleti és észak-afrikai vérengzéseit ifjabb Bush, Bill Clinton és Barack Obama indította el. A most a közfigyelem előterébe került török–szíriai kurd konfliktus a NATO-nak a törvényes szíriai kormány megdöntésére irányult, kudarccal végződött beavatkozása nyomán éleződött ki. De a gyökerek egészen odáig vezethetők vissza, hogy az I. világháború után a nagyhatalmak úgy húzták meg a határokat, hogy azok magukban hordozták a későbbi ellentéteket. Gondoljunk csak Trianonra!

Egyébként üzenem ezt Karácsony Gergely főpolgármester úrnak is, aki legföljebb a NATO-ban viheti még sokra, ha ugyanolyan módon minősítget embereket, amint azt most Para Kovácshoz hasonlóan tette. Jogilag védhető bizonyítékot kérek, ha lehetne, mert nem a saját nevében beszél és cselekszik, hanem immár az enyémben is! Egyébként az orbáni módit követi, csak az ellenkező oldalon, amitől igencsak tartottak sokan, akik a szavazatukkal támogatták. De hogy ez ilyen hamar bekövetkezik, az fölöttébb elgondolkodtató. Átérzi-e a hivatalával járó felelősséget ez az ember, vagy esetében is marad a hatalmát szolgáló propaganda, csupán mosolygósabb változatban?    

– állítja a New York Times magyar nyelvű cikke az agrártámogatásokról, bár maga is csúsztat.

Az ismerős kolléga, a Népszabadság egykori vezető munkatársa lelkesen ajánlja a Facebookon, hogy érdemes végigolvasni és megosztani, főleg a vidékiek körében terjeszteni a New York Times példátlan, magyar nyelven írt cikkét. Témája: hogyan fejik meg az Európai Uniót a pénzes gazdák, az oligarchák és a populisták Közép-Európában. A három szerző – a lap kilenc országot érintő kutatása nyomán – azzal foglalkozik, mi lesz annak az évi 65 milliárd dollárnak a sorsa, amit az EU költ a mezőgazdaság támogatására. Az első turpisság mindjárt itt érhető tetten: az írás azt a látszatot kelti, mintha a brüsszeli költségvetés 40 százalékát kitevő, az USA mezőgazdasági támogatásainak háromszorosát jelentő teljes összeg ebben a térségben kötne ki, s csak azt szolgálná, hogy „önkényurakat, politikusokat, korrupt ügyeket finanszírozzanak vele”. Elhallgatják tehát, hogy