Vajon kire gondolt, amikor zohorált?

Felhatalmazásának nyolcadik napján, 2020. április 6-án, többek között ezt mondta I. Viktor:

„Tíz év megfeszített és szívós munkával már éppen egyenesbe jöttünk, amikor a koronajárvány megérkezett Európába, és veszélybe sodorta mindazt, amiért eddig dolgoztunk. A helyzet, amiben hirtelen találtuk magunkat, igazságtalan.”

I g a z s á g t a l a n – koppant a szó még egyszer. Hozzá akkorát kocódott, hogy az az érzése támadhatott az embernek: I. Viktor személyes sértésként éli meg az alattomos mütyürök pusztítását. Sértettségében, egyfajta Freudi elszólással, „koronajárvány”-ként aposztrofálta a világszerte dühöngő pandémiát. Ugyebár ezen el lehetne kacarászni egy sort? De én ilyet több okból sem tennék. Viszont azóta is azon morfondírozom, hogy kivel perelt, amikor az igazságtalanságot emlegette. Csak nem magával az Istennel zohorált? – jutott eszembe. De aztán rájöttem, hogy ez I. Viktor esetében több okból is képtelenség lenne…#