Petőfivel Brüsszel ellen
A nép maradjon ott, ahol van! Ez a Petőfi nem lehet a mi Petőfink! Miniszterelnöki instrukciók a 2016. március 15-ei ünnepi beszéd elkészítéséhez.

TUDÓSÍTÁS: 2016. március 15-én, a Nemzeti Múzeum előtt vérbeli politikushoz méltó beszédet mondott Orbán Viktor magyar miniszterelnök. Híveinek több ezres, hálás serege tapssal, egyetértő bekiáltásokkal, olykor ujjongással, sőt az ellenfeleket gúnyoló kacagással jutalmazta teljesítményét. A neki hátat fordító ellentüntetők Diktátor!-t kiáltó kórusának hangjai kifejezetten lelkesítették és a mellette való kiállásra sarkallták saját táborát.
BEVEZETŐ: A szónoklatot immár bárki meghallgathatja az interneten. Viszont a Bekiáltáshoz jutott az a szöveg, amelyben a miniszterelnök előzetes instrukciói szerepelnek. Ez sok mindent érthetőbb összefüggésbe helyez, ezért adjuk közre.
A BESZÉD KONCEPCIÓJA: Mindenekelőtt egy már-már vallásosan áhítatos Petőfi Sándor képével kell átszőni a március 15-ei, a Nemzeti Múzeum előtt elmondott beszéd kezdő részét. A katolikus és ortodox rózsafüzér ima első szavai adják meg az alaphangot: „Üdvöz légy születésed napján, magyar szabadság!” Az ima szavait eredetileg Petőfi parafrazeálta a Naplójában. Félre hát az Akasszátok föl a királyokat! Petőfi Sándorával!






