Az MSZP oktatáspolitikusa egy lehetséges orosz nyelvvizsgától is fényévnyire vesztegel.

Eddig tartózkodtam attól, hogy csatlakozzam azokhoz a publicistákhoz, bloggerekhez, akik szerint a diploma megszerzésére képtelen Kunhalmi Ágnes MSZP-politikusnak enyhén szólva nem áll jól, hogy oktatáspolitikai szakértőnek nevezte ki magát. Tartózkodásom oka: jó ideje szánalmasnak tartom a hölgy évek óta tartó erőlködését azért, hogy hitelessé tegye magát ezen a területen. Akkor meg, hogy kezdhettem volna egy olyan ember ostorozásába, akit amúgy sajnálok?

Nálam akkor kezdte halmozni Kunhalmi a hitelességi deficitet, amikor egy évekkel ezelőtti baloldali rendezvényen tanúja voltam annak, miként osztja az észt több tucat egyetemi tanárnak és volt rektornak. Eközben nyilvánvalóan fogalma sem volt arról, kik ülnek vele szemben. Mit tudhat az oktatásügyről az a magát baloldalinak tartó politikus, aki nem ismeri a szakterület baloldali kötődésű tekintélyeit sem? – morfondíroztam magamban.

Immár a trianoni határokon belül is jelentős területeket ad fel a magyarság a mezőgazdaság eltartó képességének drámai csökkenése miatt.

Az október 15-ei, csütörtök esti Echo-tévés megszólalásomból olybá tűnhetett fel, hogy a magyar agrárgazdaság minden szereplőjét egyformán kárhoztatom azért, mert az ágazat mai teljesítménye a nyomába sem léphet a három-négy évtizeddel ezelőttinek. A Visszhang című műsor rövid vitájában azt talán sikerült érzékeltetnem, hogy a fő felelősöket a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad politikai-gazdasági elitjében keresném. Annak viszont nem tudtam hangot adni, hogy a 351 ezer úgymond mezőgazdasági háztartásból jóval több mint 300 ezernek semmi beleszólása nincs a folyamatokba.

Ezek a legföljebb egy-két tucat hektáros gazdaságok valójában vegetálnak. Tulajdonosaik alkotják a politikusok által olykor már-már szent áhítattal emlegetett gazdák tömegét. Rájuk hivatkoznak a parlamenti pártok hordószónokai, amikor a magyar földhöz a piros–fehér–zöld délibábos álmok vízióját kapcsolják, miközben pontosan tudják, hogy a törvények a legkevésbé sem ezeknek az embereknek a kibontakozását szolgálják. Mert ők a magyar mezőgazdaság páriái, akik az Európai Unió támogatásai nélkül már a következő évben földönfutókká lennének.

Egyetlen szóval sem említette az USA-t, mégis az Egyesült Államokat tette felelőssé a világ gondjaiért az orosz elnök.

Véget vetne az egypólusú világnak Vlagyimir Putyin – vetítettem előre vasárnapi posztomban az orosz államfő hétfői, szeptember 28-ai, ENSZ-beli beszédének várható legfontosabb üzenetét. Úgy gondolom, nem tévedtem. Az orosz közéleti szereplők közelmúltbeli megnyilatkozásait értékelve helyesen ítéltem meg, hogy a felszólalás jelentős részét teszi majd ki az Iszlám Állam elleni fellépés sürgetése. Igazolódott a feltevésem arról, hogy Putyin szólni fog a globális kérdésekről. Ezek közül viszont csupán a klímaváltozás által okozott kihívást említette. Azt indítványozta, hogy ne elégedjenek meg a kvóták megvitatásával, hanem új környezetkímélő technológiák kifejlesztésére fogjanak össze a kormányok. Tévedtem viszont abban, hogy nem fog beszélni Ukrajnáról. Beszélt róla.

A hétfői ENSZ-beli beszédet az utolsó pillanatig titkolják, de a szír kérdés, a terrorizmus és a menekülthullám állhat a középpontjában.

Természetesen Oroszországban is csak találgatják, hogy mivel áll elő Vlagyimir Putyin államfő az idén hetvenéves Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlésén, szeptember 28-án, hétfőn. A várakozást fokozza, hogy az orosz elnök tíz év múltán először szólal fel itt. Ráadásul ebben a hónapban Oroszország elnököl a szervezet legfontosabb testületében, a biztonsági tanácsban, s hogy a közgyűlésen az orosz delegációt az államfő vezeti, aki találkozik Barack Obama amerikai elnökkel is.

Oroszország tapasztalataira szükségünk lesz a muzulmánokkal való együttéléshez.

Felújított mecsetben köszönthették a moszkvai muzulmánok a Kurban bayramit, az iszlám vallás híveinek egyik legfontosabb ünnepét annak emlékére, hogy Ábrahám kész volt feláldozni fiát istennek. Az orosz fővárosban, tíz éves munka után, a vallási ünnep előestéjére készültek el 111 éves templom renoválásával, az eredetihez képest hússzorosára növelésével. Így Európa legnagyobb ilyen építménye lett.

Az építkezés néhány részletéről már írtam az előző bejegyzésemben. Viszont ami fontosabb: az avatási ceremónián – Abbasz palesztin, továbbá Erdogan török elnök és mások társaságában – magától értetődően jelen volt Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki minden alkalmat megragad arra, hogy gesztust tegyen az orosz föderációban élő 14 és 20 millió között becsült muzulmánnak. Ennek megfelelően mostantól a mecset falán emléktábla hirdeti, hogy az orosz államfő, a Ravil Gajnutdin főmuftival együtt avatta fel a templomot.

Oroszország nem akar úgy védtelenné válni, ahogyan Európa tette magát védtelenné a líbiai állam szétverésével.

Egyszer már foglalkoztam ezen a helyen azzal, mennyire nem tudunk semmit arról a migráns áradatról, amely Oroszországot érinti. Ennek hatásával maga is küzd, miközben gazdasági előnyeit is élvezi. Ugyanúgy, mint Németország, ahol az idén a GDP 0,25 százalékos növekedését várják a bevándorlóktól.

Hogy mást ne mondjunk: Oroszországban az elmúlt évek grandiózus nagyvárosi és ipari beruházásaihoz a segédmunkások több milliós tömegét a főként a Szovjetunió egykori tagköztársaságaiból, Kirgizisztánból, Tádzsikisztánból, Üzbegisztánból érkezett, eleinte feketén foglalkoztatott, később gyakran családjaikkal betelepült, állampolgársághoz jutott muszlim munkavállalók adták és adják.

Lépésről lépésre tettek bennünket társtettessé az embertelenségben. (Utólagos kiegészítés Kocsis Fülöp metropolita imájából vett részletekkel a szavazási táblázat előtt.)

Mindenekelőtt: ne vegyünk minden migránst egy kalap alá! Nyilván a többség azért hagyta ott a lerombolt városát, mert ott már megszűntek az élet elemi feltételei. Másoknak a menekülttáborban lett elege az évek óta tartó sátorozásból, a perspektívátlanságból, s azért kerekedtek fel, hogy más tájon próbáljanak boldogulni. Boldogulni, nem pedig kegyelemkenyéren tengődni. Olyanok is jönnek a tömeggel, akiket egyszerűen vonz az idegen világ, ahol álmaikat szeretnék valóra váltani. És bizonyára vannak köztük, akiket radikális iszlám szervezetek vegyítettek el a menekülők közé.

A szótlan ember, aki momentán államtitkár, csúsztatott, s talán az adatokkal is manipulált.

Soltész Miklós egyik szürke robotosa az országot uraló gárdának. Baljós hallgatásával nem egyszer szembesültem az első Orbán-kormány alatt. Egy nagy állami cég kommunikációs vezetőjeként dolgoztam már a megelőző években is, ő viszont az akkor még létezett közlekedési minisztérium kabinetfőnöki posztján landolt a Kereszténydemokrata Néppárt jóvoltából.

Szembetűnő volt, hogy soha nem nyilvánított véleményt még szűk körű vitákban sem. Ezért így raktároztam el magamban: „a szótlan ember”. Eleinte fenyegetőnek tetsző szótlanságán azonban hamar túltettem magam: gőze sincs arról, mi zajlik körötte, legyintettem. Persze, lehet, hogy igazságtalan voltam. Talán nem arra vonatkozott a mandátuma, hogy mindenbe belekotyogjon, hanem az információknak a pártközpontba továbbítására.

Hozza végre összhangba a hangerejét az ország valóságos helyzetével a miniszterelnök!

Könyörgöm, Miniszterelnök Úr, vegyen végre erőt magán! Vegyen vissza az agresszív felhangokból! Mert lám, most, vasárnap reggel is erőszak süt a mondatokból, amelyeket az Ön által Kötcsén, az előző nap adott interjúból idéz az állami televízió műsorvezetője:

„Nem megoldás az, hogy a bevándorlók megbénítják egy ország életét, ezért együttműködést és rendezettséget kell kikényszeríteni tőlük – mondta a miniszterelnök Kötcsén. Orbán Viktor arról beszélt: tönkretesszük Európát, ha mindenkit beengedünk, mert a bevándorlók utánpótlása kimeríthetetlen.”

A pártpolitikai haszonszerzés miatti menekültügyi keménykedés következtében bűnbakká vált Magyarország a külföld szemében.

Moszkvától New York-on át Vancouverig írják az emaileket az ismerőseim, a rokonaim: „Minden este mutatjak a tvben a szogesdrotot es a Keletit. Innen igen rosszul nez ki. Hogy van ez valójában?” Elsősorban számukra foglalom össze nyolc pontban, miként látom a magyarországi menekültügyi helyzetet. Ha valamiben tévednék, a hozzászólók nyilván kijavítanak, vagy pontosítanak. Most külön is kérem, hogy ezt szalonképesen tegyék, mert különben bármilyen értékes is a hozzászólás tartalma, a trágárság, meg az uszítás megy a kukába.