2015. 09. 16. Térdre, imához!
Lépésről lépésre tettek bennünket társtettessé az embertelenségben. (Utólagos kiegészítés Kocsis Fülöp metropolita imájából vett részletekkel a szavazási táblázat előtt.)
Mindenekelőtt: ne vegyünk minden migránst egy kalap alá! Nyilván a többség azért hagyta ott a lerombolt városát, mert ott már megszűntek az élet elemi feltételei. Másoknak a menekülttáborban lett elege az évek óta tartó sátorozásból, a perspektívátlanságból, s azért kerekedtek fel, hogy más tájon próbáljanak boldogulni. Boldogulni, nem pedig kegyelemkenyéren tengődni. Olyanok is jönnek a tömeggel, akiket egyszerűen vonz az idegen világ, ahol álmaikat szeretnék valóra váltani. És bizonyára vannak köztük, akiket radikális iszlám szervezetek vegyítettek el a menekülők közé.
Ezért is mondom: óvjuk magunkat attól, hogy minden úton lévőt egyformán ítéljünk meg! Ha pedig már itt vannak, márpedig itt vannak, akkor íme három fogódzó a sajátjaim közül azoknak, akik támpontokat keresnek a riasztó, sőt félelmetes események, s azok szereplőinek megítéléséhez, a hozzájuk való viszonyuláshoz.
1. EMBERNEK LENNI! Ha valaki azt hirdeti, hogy a kereszténységet védi, akkor őt csak az vezérelheti, hogy minél kevesebb szenvedést okozzon más embereknek, legyenek azok bárkik. Már ha az illető valóban Jézus értékrendje szerint cselekszik, s nem azt tartja róla, hogy csak egy balek volt, miközben persze az ő nevét szajkózza, amikor igazolni akarja saját önző szándékait és tetteit. Legyen az menekülteket kizsebelő embercsempész-taxis hiéna, a világi urakra sandító főpásztor, avagy hatalomtól mámoros kormányfő.
2. EURÓPAINAK LENNI! Ha valaki azt állítja, hogy az európai értékrend a mércéje, sőt Európát, vagyis az európaiságot védi, akkor annak – a jézusi tanításban gyökerező humánum mellett – ezek a vezérlő csillagai: demokrácia; gondolat-, szólás- és lelkiismereti szabadság; esély- és jogegyenlőség; szolidaritás.
3. MAGYARNAK LENNI! Ha pedig valaki úgy jeleníti meg magát a világ, s nemzete előtt, mint aki a magyarok legmagyarabbja, akkor talán elvárható tőle, hogy ne építsen kerítést magyar települések közé. Ha valaki fennen hirdeti az ő magyarságát, attól talán megkövetelhető, hogy ne jelölje meg kerítéscölöpökkel, szögesdróthuzalok száz kilométereivel, lakattal lezárt vaskapukkal a trianoni határokat akkor, amikor a folyamatosan egyesülő Európában már kezdtünk megfeledkezni a térképekre berajzolt korlátokról.
Mérlegeljétek mindezt a magatokat egyszerre európainak, magyarnak és kereszténynek mondók! Gondoljátok át mindezt Ti, akik lelkesültök azért, ha valaki konfrontációt konfrontációval tetéz idehaza, továbbá viszálykodik a szomszéd államokkal és a velünk szövetséges távolabbi partnerekkel! Számoljatok annak a helyzetnek a lehetséges következményeivel, amelyben kompromisszumokra képtelen megszállottak szögesdróttal választanak el benneteket az országhatárok mögé került nemzettestvéreitektől és a számotokra épp csak megnyílt nagyvilágtól! Tudatosítsátok végre magatokban mindezt Ti, akik fölénk olyan embert állítottatok és tartotok meg, akinek a nyitottság helyett az elzárkózás a rögeszméje! Olyat, aki a más nemzetek értékeit tiszteletben tartó hazafiságot a többieket lekicsinylő nacionalizmussal keveri és mossa össze egy titkos megbeszélésen.
Persze nem kizárt, hogy az önmagunkba nézéssel már elkéstünk, hiszen lépésről lépésre tettek bennünket társ tettesekké az embertelenségben. Ravaszul adagolt uszító levelekkel, nyilatkozatokkal, plakátkampányokkal gerjesztették a félelmet, a rettegést, majd mindjárt ajánlották is magukat, hogy megvédenek a szörnytől, amit ők növeltek oly mérhetetlen óriássá. Miközben a lelkekben elvégezték a rombolást, kényükre-kedvükre engedtük át nekik a szabadságunk nagy részét azzal, hogy mostantól ott és akkor hirdethetnek válsághelyzetet, ahol nekik nem tetsző ellenállást tapasztalnak.
Így jutottunk el a mai naphoz, 2015. szeptember 16-ához, amikor a horgos-röszkei határátkelőnél a magyarországi kormányzók a maguk nyers pőreségében mutatták meg magukat – a világ valamennyi számottevő hírtelevíziójának egyenes közvetítésében – szó szerint az egész földkerekségnek. Úgyhogy kezdheti az imákat tanulni ez az inkább pogány, mint keresztény magyarság. És azokban az imákban mindenekelőtt az álljon, hogy óvjon bennünket a Mindenható attól a pillanattól, amikor a magyar–szerb határon ma megalázottak-fellázítottak egyszer majd visszatérnek gyermekeink, unokáink Magyarországába…
EPILÓGUS: Világháborús előkép
Nemeskürty István arról írt a „Requiem egy hadseregért” című, a második világháború alatt a Don-kanyarnál szétvert 2. magyar hadseregről szóló könyvének 19. oldalán, hogy a magyar királyi honvédvezérkar főnöke már 1933-ban óvta Horthy Mikóst és a kormányt egy lehetséges háborúba való lépés következményitől: »„Ma és még belátható időkig külpolitikánk megbízhatóan tudjon elhárítani minden … oly helyzetet, melyben az országot a háborúba való belesodródás veszélye fenyegeti”. Mi több: még ha meg is támadnának bennünket – figyelmezteti az államfőt a vezérkar főnöke –, jobb ellenállás nélkül megadni magunkat, mert „a fegyveres ellenállást meg sem kísérlő Magyarország helyzete a majdan bekövetkező béketárgyaláson politikailag sokkal előnyösebb és erősebb lesz, mint a fegyverrel leverté”.«
Ugyanennek a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó által Magyar Krónika cím alatt 1978-ban kiadott esszé és riportgyűjteménynek 29. oldalán Nemeskürty azt írja: »A legdöbbenetesebb bizonyíték e hadsereg halálra ítéltségére vonatkozóan egy 1975-ben, Mainzban megjelent szakkönyv szolgáltatja, mely háborús német titkosszolgálati jelentések és okmányok birtokában bizonyítja, hogy Horthy Miklós azért küldte a 2. magyar hadsereget a frontra, mert e hadsereg fejében Hitler személyesen ígérte meg Horthynak: támogatni fogja ifjabb Horthy István kormányzóhelyettessé választásának ügyét. Idézünk az említett műből: „Nyilvánvalóan katonai jellegű engedményeket, mint például a honvédség tömeges bevetése a keleti fronton, valamint zsidóellenes intézkedéseket kellett Horthynak tennie és hoznia, hogy dinasztikus tervei számára megvásárolhassa a németek kegyét.”«
Fotó: mandiner.hu
UTÓLAGOS KIEGÉSZÍTÉS Kocsis Fülöp metropolita imájából:
(...) Félezer évvel ezelőtt hittel és keresztény összefogással tudtuk megfékezni és visszaszorítani az akkori iszlám áradatot. (...) Bár most konszolidáltabban érkeznek a tömegek, s így, hála Istennek, nem kell fegyvert ragadnunk. (...) Számos keresztény is érkezik, sok-sok jóindulatú, jóakaratú, valóban szükséget szenvedő vagy legalábbis fatálisan félrevezetett ember. Nekik az együttérzésünkre, adott esetben a kenyerünkre, ruháinkra van szükségük. Nem villogtathatunk sem kardot sem pajzsot, mert sokuk felé éppen a kitárt kezünkkel kell fordulnunk. Nehéz tehát, nagyon nehéz tisztán látni, hogy mit is kell tennünk. Éppen ezért a legnagyobb feladat most a hit és a keresztény összefogás.
Ha a huszonegyedik századi népvándorlás elsöpri Európát, az csak azért lesz, mert elgyöngült a hitünk, mert elfogyott a szeretetünk. Kerítéssel, határzárral, rendőri beavatkozással nem tudjuk megvédeni sem hazánkat sem kultúránkat. Ezek szükséges rendelkezések, hogy a rendet valamelyest fönntarthassuk, de végső megoldást csak a belső erő adhat.
(...) kérjük a Történelem Urát, kérjük a Mindenhatót, hogy fordítsa akarata szerint jóra ezt a megoldhatatlannak látszó helyzetet. Valamiért megengedte a sátán tombolását Közel-Keleten és Ukrajnában nyíltan, Hazánkban s a közeli országokban pedig burkoltan. Ő tudja, miért, de megengedte keresztény kultúránk gyökereinek haderőkkel való elpusztítását az ősi keresztény központokban és gúnyrajzokkal, demokráciát harsogó demagógiával az öreg keresztény Európában. Kívülről is, belülről is nagy erőkkel támadják a keresztény hitet. Mi más lehet a feleletünk, mint az imádság, a bízó, egyedül Istenbe vetett reményből táplálkozó hit és összetartás?
Fogjunk össze az imádságban! Imádkozzunk a hazánkba érkező, földönfutókká lett testvéreinkért, bármilyen szándékkal, bármilyen vallással érkeztek is. Imádkozzunk felelős vezetőinkért, akiknek rövid és hosszú távú megoldásokat kell találniuk ebben a lehetetlen helyzetben! Imádkozzunk azokért is, akik otthon maradtak, mert sem hazájukat, sem vallásukat nem akarták elhagyni, közben azonban talán a létükért remegnek! Imádkozzunk a keresztényüldözésben szenvedő hittestvéreinkért, de azokért a szerencsétlen nyomorultakért is, akiket rá tudott venni a sátán azokra az aljasságokra, amelyeket a keresztényekkel művelnek! Irgalmazzon nekik az Úr, és világosítsa meg őket, hogy megtalálják az igaz Isten útját! Irgalmazzon nekünk is gyöngeségeink és szeretetünk töredékessége miatt, s kérjük, hogy világosítson meg, mit kell tennünk, és erőt is adjon hozzá.«