Immár a trianoni határokon belül is jelentős területeket ad fel a magyarság a mezőgazdaság eltartó képességének drámai csökkenése miatt.

Az október 15-ei, csütörtök esti Echo-tévés megszólalásomból olybá tűnhetett fel, hogy a magyar agrárgazdaság minden szereplőjét egyformán kárhoztatom azért, mert az ágazat mai teljesítménye a nyomába sem léphet a három-négy évtizeddel ezelőttinek. A Visszhang című műsor rövid vitájában azt talán sikerült érzékeltetnem, hogy a fő felelősöket a rendszerváltás óta eltelt negyedszázad politikai-gazdasági elitjében keresném. Annak viszont nem tudtam hangot adni, hogy a 351 ezer úgymond mezőgazdasági háztartásból jóval több mint 300 ezernek semmi beleszólása nincs a folyamatokba.

Ezek a legföljebb egy-két tucat hektáros gazdaságok valójában vegetálnak. Tulajdonosaik alkotják a politikusok által olykor már-már szent áhítattal emlegetett gazdák tömegét. Rájuk hivatkoznak a parlamenti pártok hordószónokai, amikor a magyar földhöz a piros–fehér–zöld délibábos álmok vízióját kapcsolják, miközben pontosan tudják, hogy a törvények a legkevésbé sem ezeknek az embereknek a kibontakozását szolgálják. Mert ők a magyar mezőgazdaság páriái, akik az Európai Unió támogatásai nélkül már a következő évben földönfutókká lennének.

A gazdagok tovább gazdagodnak

Rajtuk az állami földek mostani kiárusítása sem fog segíteni. Egyszerűen azért nem, mert a többségük felméri, hogy – kedvezményes állami hitel ide, vagy oda – a licitálással felvert áron megszerezhető néhány hektár nem hoz annyi biztos bevételt, hogy megérné az eladósodás kockázatát. Mindössze 20-25 ezer földbirtokosnak van akkora vagyona, hogy a 75 hektár körüli gazdaságát megpróbálja 100 hektár fölé feltornázni az október közepén kezdődött kormányzati akció keretében.

Következésképpen bizton állítható, hogy – a Fidesz társadalompolitikájával összhangban – a gazdagabbak gazdagodását fogja szolgálni az első három körben eladásra meghirdetett valamivel több mint 30 ezer, egyenként három hektár alatti, ma még állami tulajdonban lévő parcella értékesítése. Harmincezer elégedett szavazót nyerhet így a jelenleg is kormányzó párt. Plusz a családtagok. Egyelőre. Ezért állítottam a tévéműsorban, hogy az állami földek eladása szavazatszerzési akció.

De ennek alapján ugyanezt szolgálja a Jobbik által kezdeményezett alkotmányossági kontroll, amit a többi ellenzéki párt is támogat. Az Alkotmánybírósággal azt akarják kimondatni, hogy a földek mostani értékesítése nem felel meg a nemzeti vagyonról szóló törvény előírásainak. Közvetve tehát az árverések leállíttatását akarják elérni. Szerintem azért, hogy egy majdani, nekik kedvezőbb pillanatban ők osztogathassák az állami földeket a saját szavazótábor növelése, a saját holdudvar erősítése érdekében.

Leépült a magyar mezőgazdaság

Hogy mire fel a bizalmatlanságom az ellenzéki pártok kezdeményezésével kapcsolatban is? Mert az elmúlt két és fél évtized – dacára a sok politikusi fogadkozásnak – leépülést hozott a magyar mezőgazdaságban (is). Amíg Hollandiában az egy hektár szántóterületre jutó termelési érték 12 ezer euró, Magyarországon, a sokkal jobb minőségű földeken ez az összeg mindössze 1400! Azért, mert nálunk leépültek az olyan nagyobb hozzáadott értéket termelő ágazatok és tevékenységek, mint a kertészet, az állattenyésztés, a vetőmagtermelés. Ezek helyét a tömegtermékek – búza, kukorica, olajos magvak – foglalták el, amelyeket néhány géppel, néhány szakemberrel lehet termelni.

Ezzel párhuzamosan az összefogásra, a politika által sem támogatott szövetkezésre képtelen egyéni gazdaságokban visszaesett a termelési és értékesítési kultúra színvonala. Az állam rendre megkurtítja a kutatáshoz, az oktatáshoz szükséges összegeket. A kisgazdaságokban, anyagi okok miatt, gyakran elmarad az állati és a gombakártevők elleni védekezés, nincs pénz a termény szárítására, ezért a túlérett szemek kiperegnek, a késői betakarítás miatt romlik a termény minősége. Csak ezek miatt 90 milliárd forintra teszik a mezőgazdaság éves veszteségét. A termelési átlagok alacsonyak, az összesen megtermelt agrártermék mennyisége messze elmarad a rendszerváltás előttitől.

Mindennek katasztrofális a hatása a vidéki foglalkoztatásra, a nagyvárosoktól távolabbi országrészek életére. Az egyéni gazdák mindössze 12 ezer külső dolgozónak adnak munkát. Velük ellentétben az 1000-1500 hektáron gazdálkodó 525 mezőgazdasági vállalkozás még úgy-ahogy tartja magát. Ezek még őriznek valamit abból az összetettebb gazdálkodási szerkezetből, ami a Kádár-rendszer termelőszövetkezeteinek és állami gazdaságainak sajátja volt. Ennek megfelelően a náluk foglalkoztatottak létszáma 60–65 ezer fő. Ez persze jövőre vagy tízezerrel csökkenni fog annak következtében, hogy a kormány 1200 hektár felett már nem fizeti ki a területalapú támogatásokat.

Tovább mélyül a vidék válsága

Bár a kormányzati tótumfaktumok az állam tulajdonában lévő földtagok e héten kezdődött értékesítésének jelentőségét olykor most is túllihegik, a fentiek alapján nyilvánvaló, hogy nem várható fordulat ezektől az intézkedésektől. Sőt, tovább mélyül az az összetett okokra visszavezethető válság, ami a magyar vidék életét, benne a magyar agrárgazdaságot jó ideje jellemzi. Amire ugyanis biztosan számíthatunk:

– Hiába a sok nagy-Magyarország matrica az autókon, immár a trianoni határokon belül is jelentős, a nagyvárosoktól távolabbi területeket ad fel a magyarság a mezőgazdaság eltartó képességének drámai csökkenése miatt.

– Az egymás után következő kormányzatok vidék- és agrárpolitikájának következményeként tovább éleződik a szociális feszültség a szegények tömege – közéjük értve az egy-két tucatnyi hektáron küszködő egyéni gazdák százezreit is – és a nagyon kevés dúsgazdag között.

– Az állami földek kiárusításával lehetetlenné válik egy későbbi időszak földforgalmi visszásságainak kormányzati beavatkozással történő kezelése.

– A kormányzati birtokpolitika továbbra is a klientúra-építés rövid távú célját szolgálja. Ennek következtében a helyi politikai és a földtulajdonra alapozott gazdasági hatalom immár tartósan néhány család kezébe kerül. Feudális viszonyok alakulnak ki, amelynek jellemzője a többség teljes gazdasági kiszolgáltatottsága, az alapvető emberi jogok helyi korlátozása, a helyi közélet elsorvadása.

– Az államot továbbra is adóbevétel-kiesés éri amiatt, hogy az ágazat rendre alulteljesít. Ez abban is megmutatkozik, hogy a magyarországi üzletekben értékesített külföldi élelmiszerek aránya egyharmadra emelkedett.

Bár ezzel az egész kérdéskörrel csak az utóbbi lenne a legnagyobb gondunk! #

Az illusztráció forrása: Sikeradó portál