A kérdés most az, tényleg akkora katasztrófa volt-e ez a látogatás magyar, illetve európai szempontból?

Az Orbán–Putyin sajtótájékoztató után több liberális hírmagyarázó is azt állította: a találkozón nem történt semmi említésre méltó. Magyarország nem nyert semmit azzal, hogy a Kreml autoriter hatalom kiépítésén munkálkodó ura, az USA által ismét a gonosz birodalmának kikiáltott Oroszország vezetője lehetőséget kapott arra, hogy munkalátogatásra jöjjön Budapestre. Vlagyimir Putyin ezzel demonstrálhatta, hogy van olyan európai uniós és NATO tagország – történetesen Orbán Viktor Magyarországa – amely nem hárítja el a közeledését.

Az elmondottak alapján nyilvánvaló az orosz vezető nyeresége. Ellenben Orbán Viktor ismét célpontja lesz a nyugati sajtónak, illetve a zsebükben különféle országok útleveleivel cikázó hazai csahosoknak többek között azért, mert enyhén szólva újra pozicionálta Putyin elnököt, amikor elismerte azt a teljesítményt, amivel a kilencvenes években, főként amerikai tőkések és az oroszországi komprádor oligarchák közreműködésével romba döntött Oroszországot feltámasztotta. Ráadásul a magyar miniszterelnöknek most azért is főhet a feje, hogy elfogadja-e az orosz államfőnek a győzelem napjára szóló meghívását. Mellesleg miért ne fogadná el? Gyomorforgató az a hozzáállás, amely nem akar fejet hajtani a Szovjetunió 25-30 millió polgárának második világháborús áldozata előtt, s amely már megmutatkozott az auschwitzi megemlékezésen is!

Mindennek azonban még előtte vagyunk. A kérdés most az, tényleg akkora katasztrófa volt-e ez a látogatás magyar, illetve európai szempontból?

Abban a hipnotikus állapotban, ami a putyinozáskor áll elő a tudatunkban, képtelenné válunk arra, hogy túllépjünk a primitív sugalmazásokon.

A magyar liberális újságírás egy ideje talán leggyakrabban hivatkozott axiómája, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint másolva teszi Magyarországgal, amit tesz. Aczél Endre is erre a tételre építi a Népszabadság február 14-ei számában megjelent, A Moszkva–Kötcse-vonal című cikkét. „Orbánra nem maradt hatás nélkül, amit Putyin odahaza művelt” – szögezi le a jeles publicista, majd több olyan mozzanatot idéz fel a két politikus tevékenységéből, amelyek akár azt a látszatot is kelthetik, hogy a magyar miniszterelnök szinte árgus szemmel figyeli, mit művel az orosz elnök, majd ezt maga is utánozza.

Kétlem, hogy ennyire közvetlen lenne a hatás. Amikor különféle újságírói és politikai elemzői megnyilatkozásokban már-már az a kép rajzolódik ki, hogy Orbán egyfajta Putyin-klón, bennem az a benyomás támad, hogy csupán a magyarországi rendszerváltáshoz fűzött vágyakhoz képest enyhén szólva zavarba ejtő folyamatok lehető legegyszerűbb, mindenki által könnyen felfogható, és a nagy többséggel könnyen elfogadtatható magyarázatáról van szó. Ennek során a feltevésüket igazolják a szerzők bizonyos eseményekkel, módszerbeli hasonlóságokkal. Eközben figyelmen kívül, vagy csupán homályban hagyják azokat a jelenségeket, amelyek nem támasztják alá elméletüket.

Hat nap, hat főváros. Akár sikerrel jár, akár nem, az én szememben az eddigiek alapján is kiérdemelte a békedíjat!

Ha azt írtam – mert ezt írtam Angela Merkel budapesti látogatása előtt –, hogy az Amerika Egyesült Államok európai helytartója keresi fel a magyar miniszterelnököt, akkor abban bizony volt gunyoros felhang. Ma viszont, amikor még nem tudható, hogy megszületik-e egy legalább átmeneti, de érdemi fegyverszüneti megállapodás Ukrajna ügyében, még ma, tehát február 11-én, hajnalban kell leírnom a német kancellár iránti legnagyobb tisztelet hangján: csupán az elmúlt napokban tett erőfeszítései alapján inkább megérdemli a Nobel-békedíjat, mint Barack Obama.

Az USA elnökének nemigen volt jobb ötlete a világ véres konfliktusainak felszámolására, mint hogy még több fegyvert kell bevetni, ha pedig nem többet, akkor másféléket. Esetleg még több katonát kell az adott térségbe irányítani. Ha nem amerikai katonákat, akkor helyieket kell kiképezni, hogy a nyugatiak helyett ők irtsák egymást és a bennszülött lakosságot. Így látom Obama vergődéseit. Vele szemben viszont immár elképedek Angela Merkel elszántságán, amivel néhány nap leforgása alatt féltucatnyi fővárosban tett és tesz erőfeszítést azért, hogy megmentse Európát, sőt a világot egy Ukrajnából kiinduló, minden eddiginél pusztítóbb háborútól.

A kijevi és a moszkvai tárgyalások valójában arról szólnak, hogy az USA egyedül uralhatja-e a világot, vagy figyelembe kell vennie Európa, Oroszország, illetve Kína érdekeit is.

Bár a hírek ellentmondásosak, összességében vontatottan zajlik, s talán félbe is szakadt a Donyec-medencében folyó legsúlyosabb harcok színteréről, Debalcevoból a még ott maradt civilek kimenekítése. Ezt elvben mindkét fél - az ukrán hadsereg, illetve a köztársasági felkelők is szervezik - de több híradás szól arról, hogy akadályozzák a távozni akarókat. Újból és újból fegyverdörgés hallatszik, az ellenőrző pontokon enyhén szólva nem segítőkészek a katonák. Az ukrán hadsereg a szakadár felkelőket (szóhasználatukban: terroristákat) vádolja emiatt, a felkelők ellenkezőleg. Pénteken például Donyeckbe húsz csaknem üres autóbusz tért vissza a harcok által különösen sújtott városból, ahol a lakosság maradéka embertelen körülmények között vegetál. Eközben a péntek éjfélig tartó csúcstalálkozókon folytatott megbeszélést először Kijevben a francia, a német és az ukrán államfő, majd Moszkvában szintén a francia és a német vezető az orosz elnökkel. A téma: miként lehetne elérni, hogy végre tényleg létrejöjjön a tűzszünet Kelet-Ukrajnában.

Nagyon sokan kombináltak úgy, hogy két nagyhatalom – Oroszország és Németország – közé pávatáncolta magát a magyar Alföld és Pannónia géniusza.

Fájdalom, de a nagyok átugorják, megkerülik Orbán Viktort! Amikor a Népszava először írt arról, hogy Vlagyimir Putyin Magyarországra jön, be kell vallanom, kétkedtem. Arra gondoltam, hogy az ellenzéki újság azért röppenti fel ezt a kacsát, hogy aztán megírhassa: mégsem jön Budapestre az orosz államfő, mert lám, ő sem nézi semmibe Orbánt.

Hogy aztán az ennek nyomán hamarosan hatalmasra dagadt hírverés adta-e az ötletet a Kremlnek az egy éve esedékes látogatás perfektuálásához, vagy más oka volt a régi meghívás elfogadásának, soha nem fogjuk megtudni. Mindenesetre Putyin jön, s elsősorban Oroszországnak üzeni vele: vannak szövetségesei az Európai Unióban. Következésképp a budapesti találkozót átengedik a kiválóan működő orosz propagandagépezeten, amely háromnaponta gyártja le azt a hírt, vagy véleményt, hogy az Oroszország elleni szankciókat Ausztria, Csehország, Görögország és Magyarország csak vonakodva támogatja, ha egyáltalán…

Putyin békére szólított fel. A felkelők szerint Ukrajnának újabb területekről kell lemondania, ha békét akar. Porosenko nem akar föderációt. Menekül a lakosság.

Néhány száz ukrán nacionalista önkéntes katona ostrom alá vette Ukrajna elnökének kijevi hivatali épületét. Az akció résztvevői többek között hadiállapot kihirdetését, a fegyveres erők vezetőinek leváltását, a kelet-ukrajnai felkelők által a debalcevói gyűrűben bekerített 25. Kijevi Rusz nevű zászlóalj kimentését és közleményük televíziós nyilvánosságra hozatalát követelték Porosenko államfőtől.

Bár Magyarországon zajlott mindez, az embernek az volt az érzése: igazán Merkel az úr(nő) a házban.

Angela Merkel február 2-ai budapesti villámlátogatása után remélhetőleg már Orbán Viktor is tudja, hogy lassan fel kell adnia a szabadságharcos retorikát. A retorikát, vagyis a szavak pufogtatását, hiszen tényleges szabadságharcról soha nem volt, erőforrások, igazi szövetségesek híján nem is lehetett szó. A csak német, illetve magyar zászlók előterében megtartott közös sajtótájékoztatón – a kezdetben igencsak zavart és elfúló hangon megszólaló – magyar miniszterelnök erejéből ugyan még futotta annyira, hogy egy s másban ellentmondjon a kancellárnak, de ezt már aligha játszhatja el sokszor.

Orbán Viktor pályának morális kacskaringói között bőven helye lesz az újabb fordulatnak!

Magyarország valaha volt leggerinctelenebb miniszterelnökét, Orbán Viktort keresi fel Angela Merkel Németország kancellárja, az Amerika Egyesült Államok európai helytartója holnap. Feltehetően azért jön, hogy eltakarítsa az USA útjából az egyik utolsó akadályt, amely zavarhatja gazdasági érdekeinek maradéktalan érvényre juttatását Európában.

A súlyos állítások talán magyarázatra szorulnak.

Trágárság elleni mozgalmat indítok, hogy megelőzzük a családból hozott, verbális erőszakból fakadó, fizikai bántalmazásokat, amelyekből akár véletlenszerű bűnelkövetés is származhat.

Már az óvodában olyan trágár kifejezéseket használnak a gyerekek, amelyekkel az óvónők (sem később a tanítók, tanárok) nem tudnak mit kezdeni. Ezt állítja egy tanulmány, amelyről nemrégiben hallottam, de a villamosokon, autóbuszokon, metrón, az utcákon szerzett személyes tapasztalataim is megerősítik ezt az állítást. 

A kicsik szó szerint az anyatejjel szívják magukba, hogy a nyelvi agresszió minden formája megengedett a családon belüli társalgásban, amit aztán kivisznek a világba. Szemünk fényei, a gyerekek és az unokák, észrevétlenül sodródnak bele abba a felfogásba, hogy a szavakkal elkövetett erőszak megengedett az emberi kapcsolatokban. Csakhogy a verbális agressziótól egy lépés a fizikai bántás, és ettől már nincs messze a véletlenszerű bűnelkövetés.

»Ne haragudjon Nagykövet Asszony! Így Magyarország miniszterelnökével még az egykori Szovjetunió nagykövete sem mert beszélni!«

Egészen furcsákat mondott Gyurcsány Ferenc egykori miniszterelnök a Klubrádió január 28-ai Megbeszéljük című műsorában. No, nem annyira az volt az érdekes, amit a szerkesztőség kiemelt: „miniszterelnöksége idején nem kapott jelzéseket az Egyesült Államoktól korrupciós ügyek miatt”. Annak ellenére nem ez volt a fontos, hogy állításával ellentmondott a Magyar Nemzetnek nyilatkozó Marc Ellenbogennek, Barack Obama egykori tanácsadójának, aki azt nyilatkozta, hogy nem csak az Orbán-, hanem a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt is figyelmeztették már a magyarországi korrupciós jelenségekre.

Én csak akkor kaptam fel a fejem, amikor az adás 23:38-ik percében azt találta mondani Gyurcsány Ferenc: „Nekem nagyon sok vitám volt egyes amerikai nagykövetekkel. Azt is mondhatom, hogy időnként csúnya vitám volt velük”. A rutinos Bolgár György nem is hagyta ki a ziccert. Épp csak beszúrt kérdésével, jó érzékkel adott lökést ahhoz, hogy a politikus valami egészen izgalmasat osszon meg velünk: