Obamáékat követik Orbánék
Végre fellélegezhetünk: mégiscsak van valami közös az Obama és az Orbán család magatartásában!
Barack Obama kellemetlen szokása, hogy úton útfélen rágógumizik. Ezzel nemrégiben Kínában verte ki a biztosítékot, most pedig Indiában. Az amerikai elnök Új-Delhiben többek között részt vett a köztársaság napja alkalmából rendezett háromórás parádén. Talán unta a szokatlan öltözékű katonák masírozását, talán idegesítette, hogy részben Oroszországból importált harcjárművek vonultak el előtte, illetve orosz gyártmányú repülőgépek szántották fölöttük az eget, mindenesetre Narendra Modi miniszterelnök balján hol betette, hol meg kivette szájából a rágógumit. Megállás nélkül dolgozott az állkapcsa akkor is, amikor a kormányfő beszélt hozzá.

– Az háborút jelentene, hidegháborút, az USA és Oroszország között kapcsolatok teljes megszakítását –
Megkavart Miklós Gábor a Népszabadság január 24-ei hétvégi mellékletében az
Mit tesz a véletlen? Két angolul beszélő fegyverest rögzített egy kamera az ukrajnai Mariupolban. Az erről szóló, a
Porosenko elnök kijelentette: Ukrajna nem lesz föderáció, az ukrán marad az egyetlen államnyelv, és nem változik az európai irányultságú politika – idézi fel az e héten, Davosban tett nyilatkozatot Poór Csaba a Népszabadság január 23-ai számában. 
Állítólag Petro Porosenko ukrán államfő a leginkább a béke barátja Ukrajna jelenlegi vezetői közül. Hát, nem is tudom! Van abban egyfajta cinizmus, hogy a hadsereg legfőbb főparancsnokaként, egy békemenet résztvevőjeként épp a pravoszláv karácsony és vízkereszt közötti időszakban rendelte el a polgárháború kezdete óta legátfogóbb és legpusztítóbb támadást Donyec-medence városai és falvai ellen…
Vlagyimir Putyin orosz államfőt vehemensen támadják a nyugati világban. Köztük a Magyarországon putyinozó hangulatkeltőkkel sodródó, jobb sorsra érdemes Oroszország szakértők. A hivatásos nyugati propagandisták – beleértve a meghökkentően kevés forrásból dolgozó, jórészt a saját világképhez igazított információkat közvetítő, úgynevezett szabad média munkatársait is – azt az érzetet keltik a közönségükben, hogy az orosz elnök olyan önjáró szörny, akinek kiiktatásával minden baj megszűnne. A megmondó emberek egyszerűen figyelmen kívül hagyják, hogy bár az orosz elnöknek tényleg jelentős a hatalma, de azért ő sem mindenható.
„Megengedhetetlen, hogy a szolgálati és szakmai kötelezettségeiket teljesítő dolgozók egymás között idegen nyelven beszélgessenek” – olvasható abban a levélben, amellyel a Lettországi Állami Nyelvi Központ fordult a baltikumi ország lakosságához. A nyelvrendőrség indoklása szerint: amikor az oroszok oroszul beszélnek egymással, tiszteletlenséget tanúsítanak a lettek iránt, egyúttal fenyegetik a lett nyelvet.
Békemenetek zajlottak Ukrajna több városában január 18-án, vasárnap. A kijevi felvonulást Petro Porosenko államfő szerdai rendelete előzte meg. Eszerint júniusig három szakaszban 200 ezer tartalékost mozgósítanak, ezen felül pedig 40 ezer embert, köztük nőket is rendkívüli katonai szolgálatra rendelhetnek. Emellett a jövőben, Ukrajnában az eddigi 25 év helyett 27 éves korig hívhatják be a férfiakat sorkatonai szolgálatra.