Budapest: Hiteltelen az ellenzéki kesergés
A baloldali ellenzék az elmúlt években elmulasztotta, hogy szembenézzen azzal a helyzettel, ami a főváros hosszú SZDSZ–MSZP-s kormányzásának időszakában alakult ki, s amit a közember így összegez: Budapest egyre élhetetlenebb.
Nincs kétségem aziránt, hogy a fővárosi közgyűlési képviselők közvetlen választásának megszüntetése a Fidesz gőzhenger további előre nyomulását szolgálja. Okkal mondhatja az MSZP-s Bárándy Gergely, hogy „a fővárosi választási rendszer megváltoztatása egy törvény által megvalósított választási csalás, minthogy e nélkül a Fidesz képtelen lenne többséget szerezni a Fővárosi Közgyűlésben”. A jobbikos Hegedűs Lorántné sem alaptalanul állítja, hogy „a Fidesz lépéskényszerben van, mert attól tart, hogy elveszíti többségét a fővárosban”. Bizonyára Schiffer András, az LMP frakcióvezetője is alaposan végiggondolta mielőtt így fogalmazott: „alaptörvény-ellenes az önkormányzati törvény június 10-ei módosítása”.

Miközben Kijevben a megválasztott elnök, Petro Porosenko a június 7-ei, szombati beiktatására készülnek, Ukrajna autonómiát követelő keleti megyéiben folytatódik a kijevi kormányzati retorikában terrorellenes műveletnek nevezett katonai akció. Ebben már több mint 300 „terroristát” semmisítettek meg az ukrán biztonsági erők a kelet-ukrajnai Donyeck megyében – jelentette be június 3-án kedden Vladiszlav Szeleznyov, a műveleti csoport szóvivője.
Mindenekelőtt arra kell felkészülnie az orosz félnek, ha Ukrajna továbbra sem utalja át a gázszállításokért kifizetetlen – az oroszok szerint – három és félmilliárd dollár hétfőn délig esedékessé vált negyedrészét. A Gazprom az összegnek egy New Yorki-i bankon keresztül történő beérkezését szabta feltételként ahhoz, hogy hétfő délután folytassa a nyugati közvetítőkkel zajló ártárgyalásokat.
Lőn, hogy a társasház szeméttároló konténereiben egyszeriben túl sok lett a hulladék. Ahogyan a hetek múltak, mind hamarabb teltek meg a tartályok. Egy hónapra rá, a dühös tulajdonosok egy része már a közös képviselőnő fejét követelte, aki ugye nem intézkedik. A kutyasétáltató kisebbség, amelynek tagjai, az egymással szóba sem álló többséggel ellentétben, a ház ügyeiről is óhatatlanul szót váltottak, megegyeztek abban: több kukát kell rendeltetni a közös képviselővel, akinek persze magától is lehetne ennyi esze.
Bolgár György kultúrpolitikai botránynak nevezte a Klubrádió előző napi
Nincs hiábavalóbb dolog, mint azt követelni Orbán Viktortól, hogy ezt vagy azt tegye meg. Nem fogja megtenni! Ő csak olyan dolgot tesz meg, amit Orbán Viktor gondolt ki. Mert elviselhetetlennek tart bármit, ami őt a legcsekélyebb mértékben korlátozná.
A francia szélsőjobboldali Marine Le Pen és a Jobbik Magyarországért Oroszország legjobb szövetségesei és barátai. A mondat az orosz állami televízióban, a tegnapi
Ma délelőtt, Ferencvárosban, a Gabona utcában megpillantottam Gaudi-Nagy Tamást, amint egy szürkés-kopottas személyautó körül matatott. Igen, azt a Gaudi-Nagyot! A volt országgyűlési képviselőt, aki kidobta az Európai Unió zászlaját a magyar Parlament ablakán, most meg – amint hírlik – arra készül, hogy az ismét Európai Parlamentbe tartó, az Európai Unió ellen ágáló Morvai Krisztina tanácsadója legyen.
Igen erősen fogalmazott Áder János köztársasági elnök a parlament alakuló ülésén. Többek között azt mondta, hogy a Nemzeti Választási Bizottság megállapításait és az Alkotmánybíróság döntéseit követően „senki sem kérdőjelezheti meg a választások tisztaságát, választási rendszerünk alkotmányosságát, a leendő kormány legitimitását.”