A tudatipar a tények tendenciózus csoportosításával, a műsorokban az egyes események arányainak torzításával, bizonyos kifejezések sulykolásával formálja a közönség gondolkodásmódját az ukrajnai híradásokban is.

Rossz hír a sajtó objektivitásával ámítóknak: a február 21. óta különösen kiéleződött ukrajnai válságot is elfogultan tükrözi a média. Már január 28-án azt írtam erről a Torzítva tudósít a média című bejegyzésemben. Megjegyzem, azóta hol az akkor szóvá tett magatartást tanúsítja az Euronews, hol meg egészen tárgyszerű összefoglalókat közöl. Még nem jöttem rá, mi az egyenetlenség oka. Pedig jó lenne tudni, mert az Európia Unió televíziójának adásaiban érzékelhető bizonytalanság a magyar rádiók és televíziók híreiben is tükröződik. Az embernek olykor az az érzése, hogy a magyar médiumok, főként a rádiók hírszerkesztői az Euronews Latest Bulletin negyedóránként ismétlődő összefoglalóit kritikátlanul használják. Ha ott valami elhangzik, akkor szinte egy az egyben átkerül a magyar hírekbe, amit aztán negyedórával később kihagyásokkal, betoldásokkal, a szóhasználat megváltoztatásával alakítanak itthon anélkül, hogy tekintettel lennének arra, mi és hogyan zajlott valójában.

Egyelőre csak a gázproblémák megbeszélésére, de hosszú idő után tárgyalóasztalhoz ültek az ukrán és az orosz állam képviselői. A tét: kinek a kezébe kerül Ukrajna gazdaságának ellenőrzése. Ám szerintem az orosz csapatok csak akkor lépik át a határt, ha a túloldalon vérfürdőt rendeznek. A cikk megírása után jött a hír, hogy ez is bekövetkezhet. Ráadásul a gáztárgyalás eredménytelenül zárult. Júniustól csak előlegfizetéssel szállít Ukrajnának a Gazprom. Európa ellátása is veszélybe kerülhet.

Május 2-án, 15 óra 5 perckor került fel az Izvesztyija honlapjára, hogy Varsóban megkezdődtek az Oroszország, Ukrajna és az Európai Bizottság közötti tárgyalások az orosz gáz Európába történő zökkenőmentes szállításáról. Miközben tehát az ukrán kormány kísérletet tesz arra, hogy fegyveresen foglalja vissza az ellene fellépő orosz ajkú lázadóktól a délkelet ukrajnai városokat, hosszú hónapok óta ez az első jó hír a térségből. Akármiért is, de legalább tárgyalóasztalhoz ültek a felek. Ráadásul a delegációkat kormányzati-parlamenti személyiségek vezetik, az érintett cégek vezetői csak szakértőként vannak jelen. Következésképp a kapcsolatfelvételt bízvást mondhatjuk állami jellegűnek.

Magyarország parlamenti politikai közegében nem látok szociálisan érzékeny demokratákat. Az Echo TV május 1-jei Visszhang című műsorában többek között ezt szeretném elmondani – már ha a beszélgetés fordulatai során erre lehetőségem lesz.

Van abban valami frivol, hogy május 1-jén, a munka, vagyis a dolgozók ünnepén csupa olyan témát jelölt ki a szerkesztő az Echo Tv ma esti beszélgetéséhez, amelyek a kormány baloldali ellenzékének földbe döngölésére teremtenek lehetőséget. A május 1-je eredendően baloldali ünnep, amit a 19. század elejétől nagy-britanniai és amerikai egyesült államokbeli munkásmozgalmak harcoltak ki a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányok megünneplésére. Mi meg épp ezen a napon fogunk elmélkedni arról, mennyire kilátástalan állapotban van a magyar baloldal…

Kabán, ahol negyedszázada gyakorlatilag teljes volt a foglalkoztatás, ahol ismeretlen volt az éhezés, ma a lakosság hatoda szorul segélyre.

Mellbe vágott szülőfalum újságjának címlapján a kiemelt cikk címe: „EU Élelmiszersegély Program Kabán”. Te, jó ég! Hova jutottunk az elmúlt negyedszázadban? A 6200 lelkes községből időközben város lett, viszont a lakosság jelentékeny hányada jutott mély szegénységbe.

Pedig képzeletemben szinte karnyújtásnyira van az 1988-as esztendő. Az az év, amikor befejeztem a Zoltai Károly operatőrrel forgatott, Kabai évszakok című filmet. A Vörös Csillag – Már a név is borzalom! – Tsz vezetői kértek fel bennünket arra, hogy örökítsük meg, milyen nyomorúságból indult az ötvenes években a szövetkezet, s hova jutott három–három és fél évtized alatt. Mint mondták: olyan szerteágazó már ez a tevékenység, hogy meg kell ismertetni a tagsággal, a község lakóival milyen gazdagság részesei.

Inkább vetnek be külföldi zsoldosokat, minthogy engedjenek a kelet-ukrajnaiak föderációs és nyelvi követeléseinek. Oroszország újabb lépésre kényszerítése lehet a cél.

Ez itt csak illusztráció, de már fényképet is közzétett azokról a zsoldosokról április 9-én az orosz állami televízió, akik - amint a linkkel elérhető adás 8:30 percében látható - bár egy ukrán kommandós egység ruháját öltötték fel, állítólag angolul beszélnek és a kelet-ukrajnai Donyeckben tartózkodnak. Egyes nyugati híradásokat követően, az orosz tévécsatorna előző napi Szpecialnij korrespondent (Kiküldött Tudósító) műsorában egy katonai szakíró azt valószínűsítette, hogy az amerikai Blackwater nevű biztonsági cég, vagy valamely másik hasonló, diverzánsokat, mesterlövészeket, lehallgatási és robbantási szakértőket szolgáltató vállalkozás embereiről lehet szó.

A választók alattvalói mentalitását legfeljebb bearanyozza, ha az őstörténeti szakralitásban keresünk rá magyarázatot, de ez nem ösztönöz cselekvésre.

A választások eredménye miatti csalódottságomat véli kiérezni az „Alattvalók országa maradtunk” című posztomból egyik olvasóm a Facebookon. Együtt érzően ajánlja, hogy kezdjek el a magyarok őstörténetével ismerkedni, mert akkor rájövök, hogy mi, mint minden szakrális nép, vezérre várunk. Szerinte tehát ez a magyarázata annak a passzivitásnak, amit én az alattvalók országa kifejezéssel jellemeztem. Velem szemben Sz. Gy-né azt gondolja: „a baj, hogy rossz vezetők alattvalói maradtunk, de ebben nem a nép a hibás, ő várja vezérét!”

Egy magát majdan megszervező, szociálisan valóban érzékeny baloldalnak csak az ország további jobbra tolódását követően lehet érdemi szerepe sorsunk alakításában.

Bár illúziókat nem kergettem, az utolsó bekezdésben mégis hagytam némi kibúvót, amikor így fogalmaztam az előző, az „Alattvalók országa” című, a parlamenti választások előtt egy nappal írt posztomban : „Az eszünk azt mondja: egyikünk sem úszhatja meg abban a rendszerben, ahol – a végeredmény szempontjából édes mindegy, hogy milyen történelmi okok miatt – nem polgári, hanem alattvalói tudatú emberek alkotják az ország nagy részét. A lelkem azonban mégiscsak reménykedik. Holnap ugyanis választások lesznek. És ahogyan fentebb is írtam: a konkrét ember azért egészen az utolsó pillanatig bízik a csodában. És ez alól én sem vagyok kivétel.”

Ezt követően lelkiismereti kérdés, hogy lezárjam az önmagammal, a nyilvánosság előtt folytatott polémiát:

„Ebben az erőket nem egyesítő, hanem azok szétforgácsolására építő, ezért önmagát felélő rendszerben idővel az átmenetileg kedvezményezettekre is lecsúszás vár.”

Panaszkodnak a pedagógusok megtörésére, függőségben tartására, az iskolák maradék önállóságának felszámolására, végeredményben az újabb nemzedékek kormányzati akaratnak megfelelő szemléletformálására létrehozott Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) nem pedagógus dolgozói. Azt nehezményezik, hogy miközben akár este és hétvégén is ingyen dolgoztatják őket, még abban a fizetésemelésben sem részesültek, amit a katedrán lévők kaptak. Az első cafetéria juttatásokra is csaknem egy évig kellett várakozniuk.

Miért, miért nem, de nem a Magyar Nemzetben, hanem a Népszabadság április 5-ei számában jelent meg a nyílt levél, amely szerint különösen elkeseredettek azok, akik a pedagógus pályát hagyták el azért, hogy örömmel vegyenek részt az új köznevelési rendszer építésében. Mert „Hittünk abban, hogy az új alapokra helyezett, jól működő gépezet tagjai, segítői lehetünk.” Ezzel szemben a valóság: „Meghurcolnak minket elégedetlenségükkel a pedagógusok. (…) Megalázva, megbecsülés nélkül végezzük a munkánkat.”

Egyre kevésbé lehet megállítani az ukrán ultra nacionalistákat abban, hogy lángba-vérbe borítsák Európa keleti és nyugati felének ütközőzónáját. Céljuk, hogy ukranizálják az oroszokat, vagy ha ez nem megy, akkor erőszakkal űzzék el őket az egy nép, egy ország hitleri jelmondata jegyében.

Nyugatról Ukrajna keleti területei felé araszoló nehéz harckocsi-konvojokat mutatott március 25-én éjszaka az orosz állami televízió. Amit maguk mögött hagynak – legalábbis a tévéadásban látottak alapján – banderista újnáci fiatalok fáklyás felvonulása Lvov (Lviv, Lemberg) utcáin; a járókelők piros színű dzsekijét, a görög-katolikustól eltérő felekezetek épületeit fekete festékkel bespréző, álarcos suhancok; reménytelenül megnyilatkozó orosz értelmiségiek, akik szülőföldjüknek tekintik Galíciát, de egyre kevésbé látnak perspektívát ott, ahol már ma sincs orosz anyanyelvű gyerekek számára óvoda. A tankok – a fasiszta elveket valló Pravij szektor által ellenőrzött Nemzeti Gárda fegyvereseivel – oda tartanak, ahol vagy 8 millió orosz él. Egyelőre Ukrajna határain belül. Céljuk, hogy ukranizálják az oroszokat, vagy ha ez nem megy, akkor erőszakkal űzzék el őket az egy nép, egy ország – Dmitro Jaros esetleges államfői székbe segítése után – egy vezér jelszó jegyében.

A március 19-ei külföldi híradók egy részét az a kérdés uralta, hogy lesz-e háború Ukrajna és Oroszország között. Még a CCTV-4, a kínai televízió is ezt címet tartotta a képernyőn, amikor viszonylag hosszú stúdióbeszélgetést sugárzott a témáról.

Akár lesz háború, akár nem lesz Ukrajna és Oroszország között, a valódi főszereplők már előre bespájzoltak a lehetséges hadizsákmányból. Az orosz állami tévé immár 90 százalékos bizonyossággal erősítette meg azt a két nappal ezelőtti feltételezést, hogy a puccsal hatalomra került Arszenyij Jacenyuk kormányfő Barack Obama amerikai elnökkel való találkozását némi arannyal alapozta meg. A kilátásba helyezett hitelek fedezeteként állítólag  páratlan értékű szkíta kincseket vitt magával az USA-ba. Bevallom, örömömre szolgálna, ha az Amerikai Egyesült Államok hitelesen cáfolná ezt az állítást.