Januárban 75 százalékos volt a hadsereg ukrajnai műveleteinek támogatottsága Oroszországban.

Az Orbán Viktorról és Volodimir Zelenszkijről készült fotók tartották izgalomban az internet népi részének kormánypárti és ellenzéki hangadóit, továbbá a mára szinte mindenütt a tisztességes közéleti sajtó helyébe lépett propaganda-szócsöveket az elmúlt napokban. Túlfűtött érzelmekkel kommentálták a február 9-i, brüsszeli, úgymond történelmi kézfogást. Ki a magyar kormányfő rovására, illetve javára, ki az ukrán államfőjére élcelődött, illetve zengedezett. Olykor ugyanannak a képnek alapján, oda-vissza, aszerint, hogy melyikük áll közelebb a szívéhez. A kommentelők fittyet hánytak arra az „apróságra”, hogy

Kelet- és Dél-Európában is sokan utasítják el az Oroszország elleni szankciókat.

Különös Európa-térkép, valójában grafikon, sodródott elém az interneten az Átlátszó internetes újság jóvoltából. Azt jeleníti meg,

A Nyugat valójában önérdekből és ágyúkkal akarta és akarja civilizálni a világ más országait, népeit.

A múlt században egy ilyen előadás társadalmi és médiaesemény lett volna. A szaklapokat nem említve, még a nem operakedvelők sem kerülhették volna ki, hogy a tévéhíradóból, az országosan terjesztett minőségi újságokból, a rádió híreiből, nagy hallgatottságú reggeli műsorából ne értesüljenek arról, hogy

Olykor idéztem tőle gondolatokat, s alighanem ezt szeretné továbbra is.

Az elmúlt két hétben vegyes érzésekkel olvastam a Tamás Gáspár Miklóst (TGM) gyászolók visszaemlékezéseit. Elfogadom, ha valaki úgy rendezi el fájdalmát, hogy a nyilvánosság elé tár egy s mást az elhunythoz fűződő emlékeiből, de magam inkább befelé fordulok ilyenkor. Nem mintha a szó szoros értelmében személyes kapcsolat fűzött volna hozzá, de a szövegei (nyilván hézagos) ismeretében mégiscsak áthatotta ezt a viszonyt valamiféle személyesség, miként annyiak esetében ezen a világon. Mindenesetre TGM halálhírét a lehető legvisszafogottabb módon tettem közzé:

Mára végbement az EU-országok USA-nak való alárendelése a politikusok és az értelmiség asszisztálásával.

Ismerősöm révén először az osztrák közszolgálati televízió honlapjáról értesültem arról, hogy Kína az Egyesült Államokat tette felelőssé az ukrajnai háborúért. Eszerint:

Példák sokasága igazolja, hogy a nyugati és a hazai újságírók többségét is a háborús propaganda szolgálatába állították.

Az elmúlt héten valóságos össztűz zúdult a Kreml vezetőire az orosz állami rádióban és televízióban. Igaz, nevek említése nélkül. E közlés feltehetően meglepi a magyarországi közönség nagy részét. Ugyanis a médiumokra kirótt EU-szankciókkal sok tekintetben hozzáférhetetlenné tették az oroszországi forrásokból való tájékozódást, ami persze a nyelvi korlátok miatt addig sem volt bevett gyakorlat. Viszont a szólás- és véleményszabadság, az egy eseményről több forrásból való informálódás letéteményeseinek tekintett nagy amerikai internetes szolgáltatók, a nyugati világ hírellátását nagyrészt kézben tartó néhány amerikai médium és hírügynökség a nemzeti államokig kiépítve csatornáit, mindent megtett és megtesz azért, hogy szelektált információkhoz jusson a közönség Oroszországgal, ezen belül a háborúval kapcsolatban. Így aztán, sok egyéb mellett, nálunk sem értesülhetett a magát tájékozottnak gondoló nagyérdemű arról, hogy

A harciassá vált női politikusok magatartásában is a társadalmi érdekviszonyok és struktúrák fejeződnek ki…

„Háborúban állunk Oroszországgal” – jelentette ki Annalena Baerbock Németország zöldpárti külügyminisztere január 24-én, kedden, az Európa Tanács parlamenti közgyűlése előtt. (Videón itt.) Ezzel is nyomást gyakorolt az előző napokban vonakodó német kancellárra, megelőzve Olaf Scholz utóbbi bejelentését arról:

Kedmi szerint a NATO vereségének beismerése lesz a tárgyalás, de csak így kerülhető el Ukrajna megsemmisülése.

Ha addig valaki nem érzékelte volna, akkor a január 20-án, pénteken, a németországi Ramsteinben lévő amerikai támaszponton a NATO tizenöt védelmi miniszterének részvételével megtartott tanácskozás után meg kellett értse:

A gróf Apponyi által 1920-ban vizionált organikus egység mai eszközei a NATO és az EU, nem a nemzetállamok.

A trianoni – valójában párizsi – békediktátummal összefüggésben azt ajánlotta január 16-án este az M5 tévécsatorna „Ez itt a kérdés…” című műsorában valamelyik történész:

Demokratizálás helyett az államszocialista elit újra bevezette a munka által termelt érték elrablását – írja Böröcz József.

Van abban valami sorsszerű, hogy Tamás Gáspár Miklós filozófus halálhírére készült el Böröcz József, az amerikai Rutgers Egyetem professzora kiáltványának végső változata. A hét elején angolul futottam bele az interneten. Mindjárt üzentem is neki: „Ha nem fordítod magyarra a hétvégéig, megteszem magam!” A fordítás – miként várható volt – a szerzőt kisebb módosításokra ösztönözte, amelynek magyar változatát már maga korrigálta. Amikor közzétette, elegánsan megemlítette együtt munkálkodásunkat. Ez azonban önmagában nem indokolná a szó szerinti után közlést, ami nem gyakorlata a Bekiáltás blognak. Azért teszek kivételt, hogy