A felhatalmazási törvénytervezetnek nincs tételes korlátja, a vezéren múlik, mikor adja vissza a hatalmat a parlamentnek.

Orbán Viktor kormánya – ami egyet jelent magával Orbán Viktorral – felhatalmazási törvény jóváhagyását kéri a parlamenttől. Ugyanazon a napon akarja ezt tenni, március 23-án, amikor Adolf Hitler kezdeményezte ugyanezt a Reichstag tagjainál. Akkor persze 1933-at írtak, és a németek súlyos szociális helyzetben voltak, s minden tekintetben megalázva az l. világháború győztesei által. 2020 Magyarországán a koronavírus elleni védekezés az ürügy, hogy a miniszterelnök még saját, elvtelen mamelukokból álló országgyűlési frakcióját is kiiktatva (!), rendeleti úton (!), minden külső ellenőrzés nélkül (!) kormányozhasson, vagyis teljhatalmat gyakorolva uralkodhasson. Beleértve ebbe az Alkotmánybíróság tevékenységének korlátozását, akár az önkormányzatok, a nemzetiségi önkormányzatok feloszlását, választások, népszavazások kiiktatását. Hogy miért lelkesedik ezért, s minden korábbi, ebbe az irányba mutatott tettéért az ő kétharmada, azt egy hazafias plakáton, a találóan a nemzet csótányának nevezett, Nagy Feró így indokolta:*

Rendkívüli állapot Kijevben. A Nemzeti Gárdát már korábban is be kellett vetni a koronavírus-helyzetben.

„Az országban karanténállapot van” – írta március 19-én este kijevi ukrán ismerősöm, mikor jeleztem neki, hogy Oroszország és Észak-Korea után az ukrajnai vírushelyzetről is írni szeretnék. Aztán hozzátette: „De sokan semmibe veszik. Nem hiszik el, hogy nagy tömegeket érinthet”. Nekem viszont óhatatlanul eszembe jutottak azok a február 20-án, Novije Szanzsariban* készült televíziós képsorok, amelyeken a Nemzeti Gárda csapott össze a tüntetőkkel, hogy meg ne lincselhessék a kínai, vírus sújtotta Vuhanból érkezett, főleg ukrán állampolgárságú embereket, akiket az ottani szanatóriumban akartak karanténban várakoztatni. A Kárpáti Igaz Szó beszámolója szerint

Észak-Korea vezetője akár egy újabb éhínséget is vállal, hogy megelőzzék a nagy járványt.

Sokan aggódnak, miként birkózik meg a koronavírus-járvánnyal a világtól elzárt Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK), vagyis Észak-Korea. Erre a kérdésre igyekezett válaszolni Andrej Lanykov a „Karantén Kim módra – Sokakhoz képest miért várja felkészültebben a járványt Észak-Korea?” című elemzésében, ami a Moszkvában működő, amerikai alapítású Carnegie Intézet honlapján, március 19-én jelent meg. A szerző többek között arra építi viszonylagos optimizmusát, hogy a veszélyről szóló első közlések már január 21-én napvilágot láttak a phenjani sajtóban, és január 24-én karantén-intézkedéseket is hoztak. Szinte minden légi és vasúti összeköttetést felfüggesztettek, beszüntették a turisták belépését az országba. Megtiltották a fővárosban élő külföldieknek, hogy elhagyják a nekik kijelölt lakóterületet.

A járvány még csak súrolta Oroszországot, de mintha a jelenleginél kedvezőtlenebb helyzetre készülne Moszkva.

Oroszországban annyira feltűnően kevés a koronavírustól megbetegedettek aránya, s annyira kevés hír látott napvilágot onnan a magyar médiában, hogy a hétvégén már többen tárgyalták az internet fórumain:

„Ott vajon miért nincs járvány?”

A kérdés ahhoz az Afro–Eurázsia-térképhez (Lásd a záróképet!) kapcsolódott, amelyen a hatalmas területű Oroszországban csupán egy kis vörös kör jelzi az azonosított eseteket, míg más államok szinte eltűnnek a jókora piros foltok alatt. A térkép egyébként megtalálható a coronavirus.ru honlapon is, ahol főleg orosz nyelvű adatokkal, videókkal, tanácsokkal tájékoztatják az érdeklődőket a világhelyzetről, a megelőzés módjáról, az adott körülmények között a gyerekekkel való kapcsolattartásról, a távoktatásról. Minthogy sokan tudják, folyamatosan igyekszem tájékozódni az oroszországi ügyekben, többen kérdezték tőlem is: „Ott vajon miért nincs járvány?” Sőt privátban olyan rigmusos mémet is megosztottak velem, amely azt hirdette:

A koronavírus magyarországi elkülönítésének bejelentése is a propaganda része lett.

Magyarországon mindig megtalálják a hivatalosságok azt a szalmaszálat, amit a nagyközönség elé dobhatnak, hogy a honfiúi kebelt dagasztva feledtessék a plebsszel a vezetők tehetetlenkedését. Most éppen a koronavírus izolálásának kisajátítása a slágertéma, ami, hullámzó nemzeti színű szalagos lobogóval díszítve, a hazafias közösségi oldalakon is hasít. Kormánypárti és ellenzéki médiumok egyaránt szétkürtölték Müller Cecília országos tiszti főorvos félreértelmezhető mondatát, ami a járvány elleni védekezés operatív törzsének március 17-ei sajtótájékoztatóján hangzott el:

Ami Budapesten csupán hetvenkedés, azt Ankara több mint egymillió katonával nyomatékosítja.

Oroszországra veti tekintetét Európa. Minthogy Recep Tayyip Erdoğan török államfő a menekültáradat ránk szabadítását helyezte kilátásba, hirtelen a százszor lekezelt Vlagyimir Putyinban, az ezerszer elátkozott oroszokban reménykednek az Európai Unió országainak vezetői. (De így volt ez a napóleoni időkben, a Szent Szövetség, meg Hitler terjeszkedésének időszakában is.) Március 3-án, kedden délután a német kancellár, Angela Merkel kezdeményezett telefonbeszélgetést az oroszországi elnökkel. Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy az ember azt gondolja, a német politikus azzal hívta fel az orosz vezetőt: ha március 5-én egyébként is találkozik török kollégájával, karolja már fel az Európa Unió ügyét. Putyin honlapján mindössze ez jelent meg erről:

Moszkvában kezdik megelégelni, hogy Budapest is beállt a náci Németország mentegetőinek sorába.

Újabb jelzés arról, hogy vége a sztálini–hruscsovi–brezsnyevi időszakot jellemző kegyelmi állapotnak. Abban a helyzetben – a KGST-, illetve a Varsói Szerződésbeli szövetségesi meggondolások miatt – szovjet-orosz oldalról nem emlegették azokat a bűnöket, amiket a náci Németország mellett harcoló kelet-európai hadseregek elkövettek a Szovjetunióban, a második világháború alatt. Most azonban Magyarország is kihúzta a gyufát.

Orbán Viktor beszéde hemzsegett a csúsztatásoktól, és a rejtett üzenetektől.

Kettőt, de hihetőbbet! – gondoltam, mikor elolvastam Havasi Bertalannak, a miniszterelnök sajtófőnökének az Index kérdésére – „Mi az a furcsa kékes-lilás folt Orbán Viktor tenyerén?” – adott válaszát:

Bármit is állít Jeszenszky Géza, Moszkva szemszögéből az 1938-as müncheni egyezmény volt az utolsó csepp a pohárban.

Az 1938. szeptember 29-i müncheni egyezmény célja „az európai béke megőrzése volt” – írja Jeszenszky Géza egykori külügyminiszter és nagykövet a Magyar Hang 2020. február 7-13-i számának 10. oldalán. Emlékeztetőül, az egyezményt Adolf Hitler német kancellár, Neville Chamberlain brit miniszterelnök, Édouard Daladier francia kormányfő, Benito Mussolini olasz vezető írta alá. Ezzel a nyugati demokráciák két letéteményese, a brit és a francia kormány áldását adta arra, hogy Csehszlovákia engedje át a Szudéta-vidéket Németországnak. Tették mindezt annak tudatában, hogy ezt megelőzően Németország megszállta Ausztriát.

Az egyezmény nyitánya volt Csehszlovákia feldarabolásának, Csehországnak a náci Német Birodalom általi bekebelezésének, s annak, hogy területéből a németekkel együttműködő fasisztoid lengyel állam is kapjon két kisebb részt. Ehhez képest Jeszenszky úr mindössze „rövidlátó és naiv” lépésnek minősíti Chamberlain és Daladier lépését. És ez, szerintem, több mint hiba. A magyar politikus – a mai nyugati, ezen belül az angolszász narratíva fősodrához igazodva – mintegy felmenti tettük következményei alól ezeket az urakat. Azzal ugyanis, hogy az olasz szocialistából fasisztává lett Benito Mussolinivel és a náci Adolf Hitlerrel tárgyalóasztalhoz ültek, egyszersmind szalonképesnek ismerték el őket. Az igazsághoz természetesen hozzátartozik, hogy akkor sem a fasizmusnak, sem a nácizmusnak nem az volt az értelme, mint 1945 után. De akkor is...

Az autonómia ügyét még a helyiek is alig támogatták eddig az aláírásukkal.

„Elég rosszul áll a székelyföldi autonómiáért indított akció” – sopánkodott az állami televízió február 8-i, 19:30-as híradójának műsorvezetője. (Az archívumban 19:00-tól) A Székely Nemzeti Tanács kilenc hónappal ezelőtt indította az aláírásgyűjtést, de a szükséges egymillióból mindössze 60 ezren támogatták a kezdeményezést. Nem, nem elírás: 1 millió európai polgárnak kellene egyetértenie azzal, hogy az  unió fórumain egyáltalán napirendre kerüljön a romániai magyarság székelységhez tartozó részének bizonyos különállását, sajátos kulturális jogainak elismerését, a nekik többletpénz juttatását szorgalmazó indítvány, ám eddig csak 60 ezren vállalták az ügy felkarolását. Szó, ami szó, mintha lenne itt némi ellentmondás a határon túliakért – ezen belül különösen az Erdélyért, illetve a székelyekért – kiállók pátosza és a tettek között. Mi több, még az ott élők sem igazán mozdultak meg mostanáig.