Újgyarmatosító szemmel Orbánnál ideálisabb helytartó figurát elképzelni sem nagyon lehet.

Egyszerre elismerő és hiányérzetet megfogalmazó üzenetet kaptam Zöldi Lászlótól a Médianapló blog gazdájától. „Nagyon érdekes a legutóbbi áttekintésed (is). Kár, hogy a végén nem bontottad ki a hitleres mozzanatot”. A baráti megjegyzés a Bekiáltásban, április 18-án közzétett, Hitler nyomdokain a politika és a média című elemzésemet érintette. Benne a nemzetközi és a magyar politikai kommunikációt és a közéleti újságírást elárasztó különféle mítoszok közül vettem górcső alá néhányat annak jegyében, hogy „A valóságfeltárást az alantas célok ismertetése, s az azokra hangolás foglalta el”. A posztot arra futtattam ki, hogy a médiatartalom egyre inkább a tömegben jelenlévő legalacsonyabb ismeretszinthez tendál. Az ebből adódó, lehetséges veszélyt Adolf Hitlernek a Mein Kampfban megjelent gondolatával nyomatékosítottam:

A valóságfeltárást az alantas célok ismertetése, s az azokra hangolás foglalta el. 

Évek óta hasztalan óvok a megtévesztő analógiáktól. Érdeklődésem, némi tájékozottságom alapján rendre felhívom újságíró kollégáim figyelmét arra, hogy önmagunk félrevezetésének forrása lehet, amikor például a jelenlegi orosz viszonyokból vezetik le az orbáni Magyarország politikai rendszerének sajátosságait. Április 16-án, a Klubrádióban Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) korábbi vezetője szintén figyelmeztetett arra, hogy tévedések forrása lehet a magyarországi és a romániai politikai viszonyok közötti erőltetett párhuzam.

Magyaroknak magyar agymosást – külföldről is!

Hallom, hogy Habony Árpád, hosszú éveken át Orbán Viktor kommunikációs éceszgébere, nem hivatalos propagandistája, a politikai gyűlöletkeltés két olyan kiválóságának, mint Finkelstein és Birnbaum magyarországi meghosszabbított karja, kiesett a pikszisből. „Londonban alapított nemzetközi hírügynökséget” – mondja a rádió hírolvasó bemondója. Csakhogy ez a tálalás nekem már akkor is gyanús volt.

Az amerikai politikus aligha az ukrajnai ügyek, inkább az amerikai kéretlen érintések miatt bukik el.

Joe Biden 2016 márciusában – akkor még alelnökként – azzal fenyegette meg Petro Porosenko ukrán államfőt, hogy az Obama-kormányzat visszavonja az egymilliárd dolláros hitelgaranciát, és ezzel fizetésképtelenségbe taszítja az országot, amennyiben nem távolítják el azonnali hatállyal Viktor Sokin legfőbb ügyészt – tette közzé a Magyar Távirati Iroda az amerikai forrásokból származó állítást. Hogy miért nem lepett meg a bejelentés, arra a Bekiáltás blogban is megtalálható a válasz.

Az elnökválasztás első fordulója után az a fő kérdés, kit támogat az USA.

Leginkább abban lehet biztos az ember, hogy minden megtörténhet, s annak ellenkezője is Ukrajnában, a következő hetekben. Ezt támasztja alá Kemény Lászlónak, az elnökválasztás március 31-i első fordulója alatt Kijevben tartózkodó magyar megfigyelőnek április 3-án közzétett előzetese:

Az indulatos ágálás helyett értékrendet kellene váltani, a szavak és a tettek egységét helyre kellene állítani!

Tizenöt–húsz ismérvet sorol fel Lehoczki Noémi azzal kapcsolatban, hogy milyennek kellene lennie, milyen programot kellene követnie a baloldali főpolgármester-jelöltnek. Már ha lenne. Az elvárások a Balra át! közéleti blogban láttak napvilágot. A portált fiatalok indították. Olyanok, akik hitvallásuk szerint elkötelezettek az igazságosság, az esélyegyenlőség mellett.

A 21. század nagy csalódása: a kapitalizmus részeként fellépő baloldal nem a dolgozókat képviseli. ⇒ A szavazás kérdése az esszé végén: Elsősorban milyen erőktől várható a társadalmi problémák megoldása? (1) A globális milliárdosoktól (2) A mindenkori kormányoktól (3) A jobboldali kormányzó pártoktól (4) A baloldali pártoktól (5) A dolgozók önszerveződési formáitól – dolgozói tanácsok, szakszervezetek stb. (Előre szólok: csak akkor kezdjen az olvasáshoz, ha van rá ideje! De ha átfutja az alcímeket és a kiemeléseket talán megjön hozzá a kedve.)

A Tanácsköztársaság kommunista vezetői főleg a nemzet és keresztény ellenes, vallás ellenes, gyökértelen zsidók voltak. A sajátjaikkal is szembefordultak, mert az úri-polgári világba beilleszkedni nem tudtak, nem akartak. Társadalomkritikájuk alapját az jelentette, hogy nem volt esélyük a politikai elitbe bejutásra. Miközben a társadalom túlnyomó része ragaszkodott a fennálló viszonyokhoz, a kommunisták, a nemzeti érzés és a vallásosság felszámolását hirdették.

A március 21-én épp száz éve megalakult, mindössze 133 napot megélt magyar kommünnel kapcsolatban ezeket a gondolatokat égeti a 11. osztályos diákok agyába az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kiadott történelemkönyv.⁽¹⁾ Itt zanzásítva foglaltam össze, de a cikk után a szöveg teljes változatát⁽²⁾  szintén közlöm, hogy a szülők és nagyszülők szembesüljenek azzal, milyen mérget csöpögtetnek a felnövekvő generációk fejébe a hatalom mai urai. Tudniuk kell arról, hogy a zsidó- és kommunistaellenesség mételyét viszik bele a jövő nemzedékek tudatába a nemzeti (nem) együttműködés rendszerének megszállottjai.

Immár senki és semmi nem állja útját a szórakoztató-propaganda híradó- és beszélgető show-műsorok cunamijának.

Orbán Viktor azt sugallta, hogy győzött és időt nyert. Mindenesetre ismét lejáratta az uniót és Magyarországot, s hozzá még zavart is keltett.

Nem függesztik fel és nem zárják ki a Fideszt, a párt önként felfüggeszti részvételét az Európai Parlament néppárti frakciójában.” Március 20-án 19:45 óra körül ezt a feliratot mutatta folyamatosan az m1 állami televíziós csatorna Orbán Viktor Brüsszelben megtartott sajtótájékoztatóját követően. Vagyis győzelem! De tényleg az?

Csak óvatosan a nyugati értékrend erőltetésével! ⇒ A szavazás kérdése a cikk végén: Egyetért-e azzal, hogy a nyugati demokrácia értékrendjét meg kell honosítani a világ minden országában?

„Megismerni! Megérteni! Ha egyáltalán...” A Bekiáltás blog mottójával elsősorban magamat szeretném figyelmeztetni arra, hogy lehetőleg távolságtartással írjak a világ, főként a nemzetközi világ eseményeiről. Bár, bizonyára nekem sem mindig sikerül elkerülni a tényekkel nem alátámasztott véleménynyilvánítást, a jelzők osztogatását, szeretném remélni, hogy cikkeimet nem uralják az olyan szószerkezetek, amelyek a most lemondott Nurszultan Nazarbajev, Kazahsztán mindmáig egyetlen elnökének részbeni visszavonulását kísérték a magyar sajtóban.