Az amerikai politikus aligha az ukrajnai ügyek, inkább az amerikai kéretlen érintések miatt bukik el.

Joe Biden 2016 márciusában – akkor még alelnökként – azzal fenyegette meg Petro Porosenko ukrán államfőt, hogy az Obama-kormányzat visszavonja az egymilliárd dolláros hitelgaranciát, és ezzel fizetésképtelenségbe taszítja az országot, amennyiben nem távolítják el azonnali hatállyal Viktor Sokin legfőbb ügyészt – tette közzé a Magyar Távirati Iroda az amerikai forrásokból származó állítást. Hogy miért nem lepett meg a bejelentés, arra a Bekiáltás blogban is megtalálható a válasz.

Először 2014 októberében utaltam a Biden család ukrajnai üzleti érdekeltségére. Azt követően féltucatszor hoztam szóba cikkeimben ugyanezt. 2015 januárjában például azt írtam, hogy az Ukrajna délkeleti részein élők elleni fegyveres büntető akciók az USA egyes cégeinek, köztük az amerikai alelnök, a Kijevben feltűnően sokszor forgolódó Joe Biden egyik fia Donyec-medencei palagáz-kitermelési terveit szolgálják. A 2014-es februári puccs után néhány héttel már

Már akkor sejteni lehetett, s a cikkeimben ez is benne van, hogy az ukrajnai gázszállítási üzletágat akár teljesen átvehetik az amerikai érdekeltségek. És ez már vagy küszöbön áll, vagy esetleg be is következett. Meg nem erősített hírek szerint többek között Soros György hasznára. De persze, ez a kutyát sem érdekelte volna Amerikában. Sőt! Hiszen az USA ukrajnai beavatkozásának mi más, ha nem az amerikai üzleti vállalkozások piacnyerésének segítése, a nyersanyag- és energiahordozó-kitermelés fölötti ellenőrzés megszerzése lett volna az egyik oka? A másik, hogy a NATO-t is felhasználva a nyomásgyakorláshoz, további, hasonló, oroszországi terjeszkedéshez vessék meg a lábukat…

Ugyan 2015-ben a New York Times is beszámolt arról, hogy az ukrajnai Burisma Holdings nevű gázipari cég igazgatótanácsába került Joe Biden alelnök kisebbik fia, Hunter Biden, de a tengerentúlon ezen nem akadt ki senki akkoriban. Most azonban Joe Biden elkövetett egy hibát. Fejébe vette, hogy a Demokrata Párt jelöltjeként indulni akar a 2020-as elnökválasztási kampányban. Emiatt kotorták elő republikánus ellenfelei, akik közé a jelenlegi elnök, Trump is tartozik, a tavaly nyári, videóval is rögzített előadását, amelyben büszkén fejtegette, miként gyakorolt nyomást 2015-ben a washingtoni kormány által egy évvel korábban az ukrajnai államelnöki székbe ültetett Petro Porosenkora. Bidennek az volt a problémája, hogy korrupciógyanúba keveredett fiát ki akarta hallgatni Ukrajna legfőbb ügyésze.

Joe Biden talán még ma sem érti, miért vérlázító az arroganciája. Abban a szellemben élte le életét, hogy az USA bármit tesz a világban, az csak helyes lehet. Még akkor is az, ha szöges ellentétben áll az értékrenddel, amivel lassan két évszázada kérkednek. Nem érti, hogy épp az általuk sugallt és ajánlott elvekkel szemben áll, ha puccsal juttatnak hatalomra kormányokat, hiszen a Monroe-elv meghirdetése óta ezt számtalanszor megcsinálták, és inkább többé, mint kevésbé helyeselt hozzá az úgymond független, szabad és objektív amerikai média.

Ennek alapján gondolhatta: ha egyszer a világ előtt sem titkolva, a kulcspozíciókba amerikai állampolgárokat rakva hoztak létre bábkormányt Kijevben, akkor efölött teljes befolyása van. Akár saját egyéni és családi érdekeiket is számon kérheti Ukrajna vezetőin, végtére, ő a második ember az amerikai kormányban. Mint ilyen, neki is köszönhetik pozíciójukat és további gazdagodásukat, s az a minimum, hogy szolgáljanak neki és falazzanak. Joe Biden azért került most kelepcébe, mert nem érti, hogy a társadalom, amelynek kiválóságaként tekintett, s nyilván tekint most is magára, kettős mércével mér.

A mi fejünk persze nem Joe Bidenért és a hasonlókért fáj itt, Kelet-Európában. Gondjaink, sőt sokak szenvedésének egy része abból fakad, hogy az elitünk nagy része azon ügyködött az elmúlt évtizedekben – és ügyködik ma is a regnáló kormány, meg az ellenzéke –, hogy elfogadjuk a kettős mérés szerinti életet. Például az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban sem kellett az oroszországi hivatalos nyilatkozatokra támaszkodni, hogy az ember tudja: a 2013–2014-es kijevi hatalomváltás a legpiszkosabb eszközökkel történt az amerikai kormányzat évekkel korábban megkezdett előkészítésével és irányításával. Elég volt ehhez egy kicsit keresgélni az interneten, s belenézni – a magyar médiában gyakorlatilag nem mutatott – tudósításokba, amatőr felvételekbe, hogy tudjuk: a kijevi amerikai nagykövetség által felállított és kezelt zsilipeken át kiömlő szennyből sok jó nem származhat.

Ráadásul már utána voltunk Jugoszlávia, Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria a legtöbbször mondva csinált ürüggyel történt szétverésének, saját országunk félgyarmati sorba, perifériára való taszításának, a szűk komprádor elitre és a kiszolgáltatott többségre való szakításának. Mi mégis elfogadtuk azt, amivel a Béke Nobel-díjas Obama és emberei, az akkori amerikai média támogatásával teleszórták a világot, hogy Ukrajna a szabadság, a demokrácia, a soha nem látott fellendülés országa lesz. Ennek nyomán a magyar sajtó és szakértői – Tisztelet a kevés kivételnek! – ugyanezt mantrázták. Elhallgatták, hogy mindezt félfasiszta-banderista verőlegényekkel, külföldi mesterlövészekkel, emberek élve elégetésével, Délkelet-Ukrajnában fegyveres büntetőakciókkal, később reguláris egységek bevetésével, az ellenálló területeken a vízcsatornák, a gázvezetékek elzárásával, az elektromos áramtól való megfosztással alapozzák meg. Ha pedig valami szörnyűség mégis nyilvánosságra került, egyszerűen ráfogták a moszkvai vezetésre.

Ne említsük most a Közel-Keleten az elmúlt tíz évben elpusztított milliónyi életet! Ne beszéljünk a sok millió menekültről, a házát, hazáját veszített családok tömegéről! Nézzük csupán azt, hogy mi következett az amerikai beavatkozásból Ukrajnában! Az előző, az ukrajnai elnökválasztás körülményeit részletesen feldolgozó cikkemből emelek ki néhány adatot ehhez:

Hát itt tartunk most! Hogy lesz-e ebből fellendülés, meg gyarapodás, meg demokrácia, meg emberi méltóság? Könnyebb kérdést kérek! Még abban sem lehetünk biztosak, hogy Joe Biden ellehetetlenül az ukrajnai kilengése miatt, ezért annyira sebezhetővé válik az elnökjelölti posztra, hogy visszakozni lesz kénytelen. Mert, ha meggondolom, nem tett mást, csupán egy konkrét külföldi helyzetben alkalmazta a valóságos amerikai értékrendet. Ezért aligha a távoli, gyarmatszerű ország korrupciós ügyeibe való keveredés, a hivatali hatalmával Kijevben való visszaélés, nem az Ukrajnában megnyomorított életek miatt gyűlhet meg a baja, hanem azért, mert kéretlen érintéseket olvasnak egyre többen a fejére.

Hazájában mind több nő vádolja azzal, hogy illetlenül viselkedett vele. És ugye belátja az olvasó, hogy ez tényleg vérlázító? Még akkor is az, ha sokan csak most, az elnökválasztási küzdelem előjátékai során döbbentek rá erre. Hogy is lenne mérhető ezekhez a vádakhoz egy ország szétverése? Viszont a Porosenko–Biden-eset egy újabb érv lehet az ukrajnai államfő-választás második fordulója előtti kampányban Petro Porosenko ellenlábasa, Volodimir Zelenszkij számára a jelenlegi elnökkel szemben. És azért ez is valami. Bár, előfordulhat, hogy az oroszok titkos akcióját fogják majd gyanítani mögötte! Mármint a Biden-zsarolás napvilágra segítését. Nevethetnék is persze saját cinizmusomon, vagy inkább a világén, de nincs hozzá kedvem... #

CÍMKÉP: Porosenko és Biden kézfogása gyakori találkozóik egyikén, 2014. június 10-én, Kijevben 

Véleménye fontos az iránymutatásban. Ha nem szavaz, a trolloknak engedi át a véleményformálást. Gondolja meg, mit veszítünk a passzivitással!