Az elnökválasztás első fordulója után az a fő kérdés, kit támogat az USA.

Leginkább abban lehet biztos az ember, hogy minden megtörténhet, s annak ellenkezője is Ukrajnában, a következő hetekben. Ezt támasztja alá Kemény Lászlónak, az elnökválasztás március 31-i első fordulója alatt Kijevben tartózkodó magyar megfigyelőnek április 3-án közzétett előzetese:

Azért lépjünk hátra egyet-kettőt! Először is, a választások első fordulója, sokak várakozásával ellentétben, békés hangulatban zajlott. Ha lesznek is összetűzések az április 21-ei második forduló előtt és alatt, azok aligha öltenek olyan véres, félfasiszta zsoldosok, verőlegények táboroztatásával, orvlövészekkel csúcsra járatott, ha úgy tetszik, Euro-Majdan-jelleget, mint az Kijevben történt, 2013–2014 téli hónapjaiban. (Hogy bele nem pirul a szajha Európa abba, hogy mire használják a nevét!) Ám egy Majdan-lázadásnak most nincs esélye, mert ennek – ma még inkább, mint akkor – csak akkor nyílna tere, ha az amerikai nagykövetségről szerveznék az eseményeket. Viszont most a washingtoni kormányzatnak, no meg az időközben gazdasági pozíciókat szerzett amerikai tőkéscsoportoknak, a konszolidáció az érdeke. Nem beszélve a bizonytalanságba, a nélkülözésbe, az eget verő inflációba, a banderista-fasiszta alakulatok fáklyás vonulásaiba, a keleti polgárháborúba belefáradt közemberről.

Más kérdés persze, hogy Ukrajna – Ukrajna. Itt egy szikra mindig elég volt ahhoz, hogy ezrek kapjanak lóra – amint az Gogol „Tarasz Bulba” regényében is írva vagyon, s a belőle készült filmekben is be van mutatva –, hogy a török szultán helyett a lengyelekkel való összecsapásra vonuljanak. Ebben a mostani Ukrajnában még le sem csengtek az előző hétvégi események, már fel is pörgött az ősszel esedékes parlamenti választás kampánygépezete a maga zajával és bűzével. Az első forduló nyertese, a népszerű, egyébként üzletemberként is sikeres humorista-színész-rendező Volodimir Zelenszkij a kijevi Olimpia stadionba hívta az április 19-ei, pénteki választási vitára a jelenlegi milliárdos államelnököt, a második helyezett Petro Porosenkot. Ráadásul azt javasolta: csináltassanak előtte alkohol és drogteszet.* Utóbbi aztán úgy tett, mintha ő lett volna a kezdeményező, de aztán a linkkel elérhető videón, 1:28-tól hallható és olvasható szövegből kiderül, hogy valójában ő válaszol a másik fél indítványára. Ezt üzente ellenfelének:

Szövegekkel dolgozó emberként mondom: a maga nemében mestermű ez a válasz, ráadásul igen szerényen előadva. Érdemes belenézni a fent jelzett videóba! Ám biztos, ami biztos, április 1-jén behajózott Ukrajna odesszai kikötőjébe két NATO-fregatt. Persze, a lakossággal való barátkozásra, egyúttal azonban talán nyomatékot is adva annak, mi a tét valójában. (Mai hír, hogy immár elhagyták a kikötőt.) Aztán az is felröppent: a NATO néhány hajóját át akarja erőltetni a Kercsi-szoroson, ahol néhány hónapja már volt fegyveres incidens. Ezek mellett is sok jel mutat arra, hogy az eddig is törékeny stabilitást további veszélyek fenyegethetik, ha a háttérben ténykedők úgy ítélik meg: elő kell húzni a félelemkeltés kártyáját. Mondanom sem kell, az elszakadt donyecki és luganszki területek elleni ágyúzás a választási kampány időszakában sem szünetelt, és ez bármikor olyan, sok áldozattal járó támadássá változtatható, amivel felkorbácsolhatók a nacionalista érzelmek, s ami megmutathatja, hogy ide nem komédiás, hanem egy erőskezű vezető kell.

A helyzet tehát igencsak ingatag, és aligha van ember, aki megbízható látleletet képes adni a mai Ukrajnáról, még kevésbé az ott élők hangulatáról. A bizonytalanságot jelzi, hogy a Moszkvában működő, amerikai alapítású Carnegie Intézet két elemzője egymással ellentétes következtetésre jutott azzal kapcsolatban, minek a kifejeződése a március 31-ei választás eredménye. Április 1-jén azt írta Konsztantyin Szkorkin:

Viszont április 2-án, ugyanitt Mihail Minakov arról értekezett, hogy

A szintén moszkvai Komszomolszkaja Pravda cikkének címe: „Ukrajna véglegesen szétesett.” A szerző Alekszandr Koc szerint eddig is tudták, hogy „az ország nyugati és keleti része úgy viszonyult egymáshoz, mint az űrhajósok a földönkívüliekhez, akik között a központi régió megpróbált ugyan egyensúlyozni, de a végén a hozzá kulturálisan és mentálisan közelebb álló, orosz nyelvű keleti részhez húzott”. Ennek részben ellentmond az ukrán, orosz és angol nyelvű elemző portál, az LB.ua*** főszerkesztője, Szonja Koskina, aki arra hívta fel a figyelmet: annak a nyugat-ukrajnai lakosságnak az aktivitása, amelyben Porosenko elnök kampánystábja a leginkább bízott, messze elmaradt a várakozástól. Nem kevés malíciával szögezte le az újságíró, hogy az elnök által tavaly ősszel az ország talpköveiként „A hitről, a nyelvről meghirdetett lózungok nem működtek. És a hadsereggel kapcsolatos jelszó sem igazán.”

A megfelelő szavakhoz illesztett forráslinkekkel angolul, illetve oroszul is hozzáférhető elemzésekhez hasonló ellentmondás más kérdésekben is tetten érhető. Az oroszországi Izvesztyijában rendszeresen publikáló Alekszandr Vedrusszov politológus szerint „a választók tömege szó szerint egyfajta választási gettóba űzte” a jelenlegi elnököt, Petro Porosenkot, mert „teljes kampányát arra az ígéretre építette, hogy elszakítja az összes szálat, amelyek Oroszországot és Ukrajnát, és ezek népét még összefűzik”. Viszont az olyan televíziós vitákból, amelyekben a legkülönfélébb oldalak és nézetek képviselői csaptak össze az elmúlt hetekben, én elsősorban azt szűrtem le, hogy

Az egymással szemben álló vélemények sokféleségének, sőt a nyilvánvaló tanácstalanságnak számos oka van. Köztük talán a legfontosabb: szó sincs arról, hogy két személy – a jelenlegi államfő, Petro Porosenko, illetve a sikeres közéleti humoristából a mentora jóvoltából a politika mezejére pattant Volodimir Zelenszkij – között zajlott volna az eddigi párviadal. Mi több, a tavaly őszi közvélemény-kutatások még azt jelezték: Porosenkonak arra sincs esélye, hogy a második fordulóba kerüljön. Emiatt a jelenlegi államfő kifejezett sikerként élheti meg, hogy lehetőséget kapott az újrázásra, amit egy igen kockázatos lépéssel, a keleti határterületeken hadiállapot bevezetésével alapozott meg decemberben.

A főparancsnoki határozottság igencsak tetszhetett a nyugat-ukrajnai nacionalistáknak, miközben a parlamentben képmutatással vádolták ellenfelei: csak a választási kampány részeként volt hajlandó konfrontálódni Oroszországgal. Ám ezzel a húzással sikerült elnémítania Timosenkot és híveit, akik „a véren való üzletelés” vádjával illették korábban, arra utalva, hogy Porosenko cégei hadiszállítókká is váltak. Az elnök nacionalizmusra építő kampányának másik fő eleme a pravoszláv egyház ukrajnai részeinek Moszkvától való leszakítási kísérlete volt. Noha a főpapok többsége hű maradt a moszkvai patriarchátushoz, Porosenkonak a média által kísért országos körútja sokat módosított a róla kialakult, addig viszonylag egysíkú képen.

Viszont ennek is része volt abban, hogy „A 2019-es elnökválasztás – legalábbis annak első fordulója – feltehetően a leginkább megjósolhatatlan kampányként vonul be a legújabb kori jogtörténetbe. Még a szavazás napjának reggelén sem volt senkinek halvány sejtelme sem a lehetséges befutóról. Mi több, estére kelve, a gyorsjelentések nyilvánosságra kerülése után, több kérdés maradt, mint amennyire felelet született” – amiként azt a már idézett Szonja Koskina írta. Következésképp, a választás második fordulója előtti küzdelem sem a két személyre szűkül le – teszem hozzá én. Zelenszkij győzelme ép ésszel biztosra vehető, de azt se feledjük, hogy Porosenko mögött ott áll az egész hatalmi gépezet. S a többi oligarchának sem lenne ínyére, ha az ideiglenesen Izraelben élő Kolomojszkij támogatottja lenne a nyerő. A leszámolást mindegyik szeretné elkerülni.

De vissza az első fordulóhoz! A kilencvenegy jelentkezőből az adminisztrációs rostán fennmaradt harminckilenc induló (!)***** között a harmadik helyre került Julia Timosenko. Ő már kétszer töltött be, ugyan nem államfői, de miniszterelnöki posztot, s – végül nem igazolt vádak miatt – kétszer is letartóztatásban volt a korábbi politikai-üzleti játszmák részeként. Hozzá hasonlóan a moszkvai támogatásra is építeni akaró egyik ellenzéki, parlamenti vezető, Jurij Bojko és a többiek nyilvánvalóan aktivizálják majd magukat valamelyik küzdő oldalán. Mindenekelőtt az őszi képviselő-választásokra tekintve. A nagy ukrajnai táncban való hely- és párkereséssel azt próbálják elérni, hogy önmaguk, pártjaik, a mögöttük álló oligarchák, a hozzájuk húzó és / vagy átálló közéleti, állami és erőszakszervezeti vezetők érdekében minél több helyet szerezzenek a majdani Verhovna Radában, a kijevi országgyűlésben. És ezt most alapozhatják meg.

Ennek során – rossz nyelvek szerint – nem is annyira egymásra tekintgetnek, hanem az USA kijevi nagykövetségére. Ugyanis sokan azt gondolják: a 2014-ben a Petro Porosenkot hatalomra juttatott, és kormányának kulcspozícióit többek között amerikai állampolgárokkal megtűzdelt, washingtoni tanácsadók döntik el valójában, hogy végül kit hoznak ki győztesnek a feltételek további manipulálásával. Mert manipulációból bőven kijutott: a jogszabályoknak a regnáló hatalom érdekében való módosítása, amerikai kormányzati pénzek felhasználása választási kampánycélokra, a pravoszláv egyház ukrajnai részének említett, részleges sikerrel történt elszakítása a moszkvai patriarchátustól, nyelvi akadályok támasztása, az Oroszországban élő, dolgozó kétmilliónyi lehetséges szavazónak a választáson való részvételből való kiejtése, a szavazókörökben felfedett csalások. Mindezek fölött a nemzetközi megfigyelő csoport vezetője sem mehetett el szó nélkül. Ilkka Kanerva, az EBESZ-misszió irányítójának április 1-jei jelentése „A kecske is jól lakjék, de a káposzta is megmaradjon!” felfogásban íródott:

Az egyik jelentéstevő a választás korlátozott jellegére utalva így fogalmazott: „Nem lehetett megtartani a választásokat a Krím-félszigeten (minthogy ezt 2014-ben, népszavazással megerősítve Oroszország visszacsatolta – KDL), a donyecki és a luganszki régió egyes területein, amelyeket (úgymond – KDL) illegális fegyveres csoportok irányítanak”. Más azt tette szóvá, hogy „hiányzott az indulók közötti valódi politikai vita. A 39 jelölt túlnyomó többsége nem folytatott kampánytevékenységet, ezzel kétséges volt, hogy ténylegesen is be akartak-e szállni a versenybe”. Megfogalmazódott, hogy „Petro Porosenko és Julia Timosenko volt a legaktívabb. Porosenko országos kampánykörútja viszont elnyomta a gyakorlatban is érzékelhető, hivatalos álláspontját az egyes ügyekben. Volodimir Zelenszkij, aki a legtöbb szavazatot kapta az első fordulóban, nem tartott egyetlen hagyományos kampányrendezvényt sem. (Az országosan ismert humorista a korábbi, ellenfeleit is kifigurázó, közéleti show-műsoraiból merítette befolyását – KDL.)

A magyarországi választónak nem ismeretlen a megfigyelőknek az az észrevétele, hogy a jelenlegi elnök szociális segélyprogramokat, fizetésnövelést használt kampányeszközként. Több jelölt visszaélt a helyzetével a választásokra biztosított állami források országos és helyi szétosztásakor. Több mint nyolcvan nyomozást indítottak az állítólagos szavazásvásárlással kapcsolatban. Ezek részben Porosenko és Timosenko kampányát érintik. „A választási reformra irányuló erőfeszítések nem voltak meggyőzőek” – rögzítette az egyik külföldi szemléző, ám mindent egybe vetve a „Történt, ahogy történt, de haladjunk!” felkiáltással bólintottak rá a nemzetközi ellenőrök, és szentesítették a visszásságokat. Rajtuk ne múljék Ukrajna önmagára találása!

Ebben a forgatagban, a sok ellentmondás között nehéz stabil támpontra lelni. Talán akkor jár legjobban a magyarországi olvasó, ha témakörönként igyekszem csoportosítani a szóba jöhető szempontokat. Mindenekelőtt azonban rögzítsük az eredményeket, bár ezek – a lehetséges panaszok kivizsgálását követően – csak április 10-én válnak hivatalossá. A szavazólapok száz százalékának feldolgozása után állapította meg a Központi Választási Bizottság, hogy 18 millió 893 ezer 879 választó járult az urnákhoz. Érvénytelenül szavazott: 1,18 százalék. Az eredményeket feltüntető táblázatban vázlatos életrajzot is közlök, amelyek összessége – reményeim szerint – bepillantást enged az ukrajnai politikai szféra kulisszái mögé.

MEGJEGYZÉS: Külföldön az 53 ezer 126 személy közül a legtöbben (38,63%) a jelenlegi államfőre, Petro Porosenkóra szavaztak. Utána a humorista Volodimir Zelenszkij kapta a külföldi voksok 26,14%-át. Az Oroszországban élők és dolgozók nem kaptak lehetőséget az ottani szavazásra. Nem vitás, hogy az ő szavazataikkal egészen más lenne most a kép. Alighanem Zelenszkij mellett a Moszkva-barát Bojko között folytatódna a küzdelem, és a békepártiak nyernének. Így azonban, a Krím után, immár a szakadár luganszki és  donyecki területre is keresztet vethet Ukrajna.

De végleg szertefoszlik az orosz közvélemény-formálóknak az a megannyi formában kifejezett álma is, hogy Ukrajna egészét visszaédesgethetik a moszkvai érdekövezetbe. Mostantól tehát az lehet a Kreml hosszú távú célja, hogy legalább a Harkovtól Odesszáig terjedő, a történelmi, úgynevezett Új-Oroszország (Novorosszija) régi státuszát visszaállítsák. S ez nem lesz egészen veszélytelen, higgyék el! Az európai viszonyokra is ki fog hatni, ha nem az egész világra. Más kérdés, hogy maga a szavazással való trükközés mit árul el azokról – Magyarországon és külföldön –, akik a demokráciáról fecsegve vizet prédikálva isszák a bort, amikor a választásból jelentős tömegeket kirekesztenek. Bár, ami azt illeti, az eddigiek után amúgy is csak az erősödött meg a legtöbb emberben: Ukrajna önállóvá válása óta – előbb Moszkva, majd Washington érdekszférájában – minden újabb fordulatnak az oligarchák voltak a nyertesei. Hol az egyik csoportjuk, hol a másikuk kerekedett fölül, de ettől még, mint alább látni fogjuk, Ukrajna egésze szüntelen romlásban élt, s attól tartok, hogy nem lesz ez másként a jövőben sem.

Tízmillióval kevesebben, a GDP fele a réginek

 ♦ Általános gazdasági és társadalmi válságban van az ország, ahol felszították a nyelvi, a területi, a kulturális, a pravoszláv egyházon belüli vallási ellentéteket. A népesség folyamatosan csökken. Hivatalos adatok szerint 2019 január 1-jén 42,1 millió volt, szemben az 1993-as 52,2 millióval. A GDP az önállóvá válás után 2013-ban érte el csúcspontját 183,3 milliárd USA dolláros szinten. A belső hatalmi küzdelmek, a geopolitikai irányváltás, az országban kirobbant zavargások következtében 2015-re ez az érték megfeleződött, 91,03 Mrd dollárra zuhant, majd lassú növekedésnek indulva 2017-ben 112,2 Mrd dollárt tett ki.

  ♦ Az orosz ellenesség következtében, az akkori alkotmány által biztosított autonómia elutasítása miatt robbant ki és vált tartóssá dél-kelet Ukrajnában a polgárháború, amit paramilitáris büntető zászlóaljakkal, később reguláris egységekkel sem sikerült felszámolni. Kijev azt állítja: valójában Oroszország és Ukrajna között zajlik a háború, de hadüzenetet nem küldött, általános hadiállapotot nem hirdetett ki, a diplomáciai kapcsolatokat sem szakította meg, bár a nagyköveteket kölcsönösen visszahívták.

  ♦ Az állam hivatalos rangra emelte a II. világháborúban a náci németeket támogató banderista eszmék, jelképek egy részét, tekintet nélkül arra, hogy ezek égisze alatt zsidók, oroszok, lengyelek elleni pogromok, gyilkosságok, kegyetlenkedések tömegét hajtották végre.

  ♦ A Moszkvától való elszakadás jegyében akadályozzák a II. világháborúban a megszállók ellen harcolók emlékének ápolását, gyakorlatilag tiltó listára tették az orosz-szovjet irodalom- és filmművészet valamennyi jelentős alkotását, megnehezítik az orosz televíziók adásának nézését, a másik országba történő utazást.

  ♦ A Krímnek a helyi népszavazással is megerősített visszacsatolása miatt az ukrán állam felmondta az Oroszországgal kötött alapszerződést abban a reményben, hogy az Európai Unió, illetve a NATO felveszi tagjai közé. Ez azonban valószínűleg nem történik meg belátható időn belül. Viszont az EU-tagországok olcsó és képzett munkaerőhöz jutnak Ukrajnából, a nyugati befektetők gyakorlatilag ellenőrizetlen körülmények között folytathatnak olyan gazdasági tevékenységet, amit másutt tiltanának. A NATO Ukrajnát az Oroszország elleni felvonulási tereppé változtatja, egy háborús konfliktus esetén azonnali célpontként kiszolgáltatva.

  ♦ A beáramló nyugati pénzek nagy része továbbra is az oligarcháknál köt ki, többek között az államelnök, Petro Porosenko és köre gazdagodását szolgálja. A korrupció mértéke tovább nőtt.

Kit, hol, a választók mely rétegei támogattak?

Mi várható a második fordulóban?

CÍMKÉP: Az ukrajnai államfőválasztás első fordulójának befutói Zelenszkij mecénásának Igor Kolomojszkijnak az „1+1 ТИ НЕ ОДИН (Nem vagy egyedül)” médiaholdingjához tartozó tévécsatorna képernyőjén, ahol maga Zelenszkij is országos hírnévre tett szert közéleti humoristaként

Véleménye fontos az iránymutatásban. Ha nem szavaz, a trolloknak engedi át a véleményformálást. Gondolja meg, mit veszítünk a passzivitással!

JEGYZETEK:
* Épp befejeztem az elemzést, amikor üzenet jelent meg a számítógépemen: Zelenszkij idei, április orvosi vizsgálatáról két dátum alatt is megjelent ugyanaz a dokumentum. És ez csak az első madár, s ki tudja, hogy nem festett-e.
** Az ukrajnai neveket az ukrán írásmódból kiindulva adom meg.
*** Az ukrán, orosz és angol nyelvű elemző portál, LB.ua neve – Levyj Bereg – a Don folyó bal oldali, Oroszországhoz közelebb eső, ha úgy tetszik, a korábbi Malaja Rosszija – Kis-Oroszország – területére utal, amelybe Kijev is beletartozott. A jobb parti, nyugatos Ukrajna nagy része hosszú időn át lengyel-litván hatás alatt fejlődött, a történelmi Rzeczpospolita Polska része volt. Ez a geopolitikai alapja a mai kulturális, vallási, gazdasági stb. megosztottságnak is.
**** A 39 induló között mindössze négy nő volt. Az átlagéletkor: 50 év. Pártjelöltként indult 19 személy, 20-an függetlenként vagy különféle társadalmi szervezet tagjaként kandidáltak. A jelöltek közül 14-en jelenleg is parlamenti képviselők.