Az iskolásoknak és a környékbelieknek egyelőre tiltott hely az átkosban nekik épült sportudvar.

Budapest, 17. kerület, Újlak utcai iskola. Még egy kis tereprendezés és akárki meglátja: megújul a sportpálya. Bizony, több mint három évtized telt el azóta, hogy az átkosban a lakótelepi tanintézet mellé építették a tágas sportudvart. Ám annak állapota idővel csak romlott, csak romlott. Persze azért a futópályán lehetett körözni, s ha úgy adódott rúgni a bőrt a grundon nem csak iskolaidőben, hanem hétvégeken is. De most örül a szív, mert lám erre is telik. A műfüves pálya máris hívogató. Bár hátra van még a környezet rendezése, de láttam már itt fiatalokat, akik szabályos edzést tartottak. Az zavart csak, hogy valahogy túlságosan professzionálisnak látszott a rajtuk lévő felszerelés.

Aztán balsejtelmem beigazolódott, mert az egyik napon táblák jelentek meg a kerítésen. A felirat miatti dühükben többet letéptek, összetörtek, összefirkáltak. Talán azok a fiatalok, akik addig besurrantak, hogy késő délutánonként, szombat és vasárnap délelőttönként focizzanak itt egy kicsit. Ugyanis az addigi közösségi területből egy csapásra úgymond magánterületet kreáltak, ahova fővesztés terhe mellett léphet halandó. Csak remélhető, hogy a végleges átadást követően a tábla névtelen kihelyezői nem feledkeznek meg a kerületi polgármester tavaly augusztusi ígéretéről: „A sportlétesítmény délelőtt az iskolai tornaórák, délután az utánpótlás-nevelés rendelkezésére áll majd”, illetve megtalálják a módját annak, hogy az említetteken kívül is használhassák a létesítményt azok, akik e két körön kívül esnek.

Minthogy a futballpálya mindkét végén elhelyeztek már egy szponzori feliratot (O.. Bank, Bozsik-program) nyilván az utánpótlás-nevelésben résztvevőket láttam edzeni a félig kész területen. Az általános iskolásoknak azonban egyelőre tiltott hely a valamikori sportudvar. Ők most az egyik játszótér melletti, keményre döngölt, tenyérnyi helyen fociznak, illetve az iskola fala melletti kövezett gyalogjárdán tornáznak, vagy mint a november 13-án, dél körül készült fotón is látható, tartanak időmérő futóedzést a testnevelési óra keretében. Legyünk jóhiszeműek! A sportpálya végleges átadása után bizonyára beengedik őket a műfüves területre, amit a futballreménységek máris használhatnak.

Ám az eddigi spontán pályahasználatnak nyilván vége. Bár az elmúlt időszakban, épp a 17. kerületben számos helyen építettek mindenki által bármikor használható, kisebb szabadtéri tornapályát mindenféle izommozgató és -fejlesztő eszközzel felszerelve. Ahogy érzékeltem, tavaszonként elvégzik rajtuk a szükséges karbantartást, és az általam ismertek egyike sincs körbe kerítve. Magam is kijárok olykor, minthogy nem kell előre bejelentkezni, s nem akar senki semmilyen rendszabályt ránk kényszeríteni. Bármily hihetetlen, de fiatalok és idősek minden súrlódás nélkül elrendezik egymás között, hogy ki mikor, melyik eszközt használja.

Nem akarom elkiabálni, de eddig rongálásnak nyomát sem fedeztem fel az eszközökön. Lehet, hogy az új sportpályával kapcsolatban is érdemes lenne engedni a most túlzottnak tetsző szigorból? Akár bizonyos elkerülhetetlen időbeli korlátozások mellett... Ha másért nem, azért, mert azok, akik közvetlenül a pálya mellett laknak, s akiket még csak nem is tájékoztattak arról, hogy lakásaikat esténként hatalmas kandeláberekkel fogják kivilágítani, s majdan el kell viselniük a késő esti futballmérkőzések zaját, esetleg megértőbbek lennének, ha tudnák, hogy őket, illetve gyerekeiket is szolgálhatja ez a közpénzből fejlesztett ma már magánterület. #

Véleménye fontos az orientálásomban. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban!

Az Ukrajna körüli képmutatás a Hitlernek tett egykori nyugati engedményeket idézi – állítja egy izraeli szakértő.

A világ nagy része számára gyakorlatilag semmis az a szavazás, ami a kijevi vezetéssel szembeszállt két szakadár államalakulat, a donyecki és a luganszki területén zajlott november 11-én, vasárnap. Az úgymond civilizált államok kimondva, kimondatlanul azt az álláspontot képviselik, hogy nagy érték az önrendelkezés, de csak akkor jöhet szóba, ha az a nagyhatalmak érdekeit is szolgálja. Csakhogy ezek az érdekek történelmileg sem mindig esnek egybe a humánus és demokratikus elvekkel – amint erre az éles meglátásairól ismert, izraeli Jakov Kedmi korábbi titkosszolgálati vezető az orosz állami tévé vasárnap esti közéleti vitaműsorában rámutatott. Hangsúlyozottan magánvéleménye szerint a két terület lakosságának ellenállását önmagában is indokolttá teszi, hogy újnáci törekvéseket támogatott és támogat a Nyugat, amikor a jelenlegi ukrán állam vezetőit hatalomba juttatta és ott tartja.

A szaúdi újságíró és egy ukrajnai aktivista halálának hatalmi vetületei.

Sok baja van manapság az USA-nak a szövetségeseivel. És most nem is a morgolódó németekre, meg a franciákra gondolok, akiknek a minap azt a tanácsot adta egy orosz parlamenti képviselő: léptessék ki a NATO-ból az Egyesült Államokat. Mondhatja erre bárki: komolytalan felvetés. De ha meggondoljuk, hogy Emmanuel Macron francia elnök európai hadsereg létrehozását javasolta egy november 5-ei interjújában, mondván: Európának képesnek kell lennie megvédenie magát, legyen szó Kínáról, Oroszországról vagy akár az Egyesült Államokról – lehet, hogy nem is annyira ostoba az az orosz. De van itt más is, ami fejfájást okoz az Egyesült Államok vezetőinek. Talán első pillantásra kevésbé jelentős ügyek, mégis jól jelzik, hogy az eddigi értékrend recseg-ropog.

A bőrszín szerint különült el Obama és Trump mögött a biodíszlet.

Két képernyőkép az Euronews adásából, az Egyesült Államokban zajló félidős választásról. A voksolás tétje, kik kerülnek be a kongresszusba, illetve a szenátusba. De a forrás ez esetben csaknem lényegtelen, mert november 4-én, vasárnap valamennyi általam látott világtelevízió híradójában ugyanezek a képsorok tűntek fel. Donald Trump amerikai elnök a montanai Belgrade településen kampányolt. Az előző amerikai elnök, Barack Obama Georgia-ában beszélt.

Miközben a német kancellár Kijevben az USA szájíze szerint nyilatkozott, addig honfitársai Moszkvában üzleteltek, Macron pedig Európa kiszolgáltatottságáról beszélt. (A kiegészítésben az ukrán hadsereg náci időket idéző köszöntési formulájának története. A szavazás kérdése: Végül ki jön ki viszonylag győztesen az ukrán-orosz konfliktusból?)

Németország támogatja az Oroszországgal szembeni európai uniós gazdasági szankciók meghosszabbítását – jelentette ki Angela Merkel német kancellár november 1-jén, csütörtökön Kijevben, azon a sajtótájékoztatón, amit Petro Porosenko ukrán elnökkel közösen tartott. Az ukrán kormány oldalán álló kijevi médiumok örömmel adtak hírt a kijelentésről. A hatást csak fokozta, hogy a német vezető ukránul köszöntötte a tiszteletére felsorakozott díszegységet, akik – német oldalról talán üröm az örömben – a „Dicsőség a hősöknek!” mondattal válaszoltak neki. Ennek ugyanis van némi szépséghibája. A formulát a II. világháború elején felelevenítette az ukrán fasiszta banderista mozgalom, illetve az azzal szoros kapcsolatban lévő, a hitleri Németország oldalán harcolt, a zsidó, a lengyel, az orosz, a belorusz lakosság ellen kegyetlenkedett Ukrán Felkelő Hadsereg. (Lásd az írás végén a kiegészítést!)

A polgári Magyarország mára elveszett, de még szól a polgári hang.

Egy mai televíziós műsorban szinte minden másodpercben érnie kell a nézőt valamilyen új ingernek. Ha nem így történik, a műsor a többség számára érdektelenné válik. Ez alól csupán a közönségnek az a csekély hányada kivétel, amelynek tagjai vagy rajonganak a műsorvezetőért esetleg valamelyik szereplőért, vagy a téma oly mértékben személyes ügyük, hogy miattuk még az unalmat is elviselik. Ha hihetek a jó tollú Dévényi Istvánnak, a magyarországi kultúrharc egyik legfőbb letéteményese és a mögötte álló műsorkészítő csoport ezekről a szakmai összefüggésekről mit sem tud.

Minden jobb lesz, ha a nők veszik át az irányítást – hirdeti az MSZP egyik hangadója.

Jobb országot akarunk? Akkor a nőkön a sor! – olvasom Gurmai Zita MSZP-országgyűlési képviselő cikke fölött a címet a Mérce portálon, amely Magyarország első, száz százalékban az olvasói finanszírozásával felépített és működtetett független, baloldali hírportálként határozza meg magát. Pontosabban, először nem is a Mércén botlok bele a szövegbe, hanem egy magát baloldalinak tekintő – és persze a mai elbizonytalanodás körülményei között kellően eklektikus – Facebook-csoport oldalán, amely átvette a publikációt. Jön is az első, a „Megvan a megoldás a világ bajaira!” típusú komment:

A nyugati tudatipar által uralt, agyonmanipulált, globális médiatérben elveszett a bizalom a rengeteg hazugság miatt.

Ha focidrukker, s pláne orosz, akkor az ugrálni szokott a metró mozgólépcsőn. Egyszerre ezt a két sztereotípiát is erősítette a Klubrádió október 25-ei, reggeli adásának hírszerkesztője, aki fontosnak tartotta, hogy beszámoljon a Rómában az orosz szurkolókat két nappal korábban (!) ért szerencsétlenségről. A Labdarúgó Bajnokok Ligája keretében sorra került AS Roma–CSZKA Moszkva meccsre tartó drukkerek alatt elszabadult a mozgólépcső. Sokan megsebesültek, egy személynek egyik lábát is amputálni kellett. A hírszerkesztő közelebbről meg nem nevezett beszámolókra hivatkozva azt állította: „úgy tudni” az orosz szurkolók ugráltak.

A Kreml az elrettentésben bízik: támadás esetén a komputerek elindítják a rakétákat.

A közép- és annál kisebb hatótávolságú rakéták fejlesztésére már korábban megszületett a döntés az Amerikai Egyesült Államokban. Az amerikai kongresszus által jóváhagyott költségvetésben rég szerepel az erre szánt összeg – állította október 24-én Vlagyimir Putyin orosz államfő a Moszkvában tárgyalt Giuseppe Conte olasz kormányfővel együtt tartott sajtótájékoztatón.

A kárpátaljai magyarok ügyében mással üzent a kormányfő Kijevnek.

Egy kettészakított Magyarország képét közvetítették a televíziók október 23-án. Az Echo TV-n Orbán Viktort és népét, az ATV-n az ellenzéki szónokokat hallgatta a tömeg. Aligha vették sokan a fáradságot, hogy párhuzamosan nézzék az adásokat. S minthogy értelemszerűen nem egy pódiumon, nem egymással szemben állva, nem azonos csatornán láthatták őket a választók, a mai ünnepen is folytatódott az egymás melletti elbeszélés. Ugyanolyan ellentétek feszülnek magyar és magyar között ma is, mint – egyes szónoklatok történelemhamisító kijelentéseivel ellentétben –, amilyenek 1956-ban feszültek.