BEKIÁLTÁS

2018.dec.26.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

Bűn a bérvisszatartás

A kormányfő hazugságot vizionál ott, ahol a döntése nyomán alapvető katolikus érték sérül.

tuntetesbudapest2018-12kepernyokep.jpg

Felebarátaim! Közöttük is elsősorban azok az embertársaim, akikkel hol itt, hol ott összehozott a sors, ám csak nyugdíjba vonulásuk után derült ki róluk, hogy felismerték magukban a buzgó vallásost. Ne mondjátok nekem, hogy mert féltetek a retorzióktól! Mert a hetvenes–nyolcvanas években ez már nem igazán volt szempont. A személyesen megismert példák helyett hadd utaljak arra, hogy a kilencvenes évektől százával, ha nem ezrével kerültek a politikába, a közigazgatás, a gazdasági élet magas polcaira olyan magukat vallásosnak mondó személyek is, akik a Kádár-rendszerben Nyugaton tanultak, vagy juthattak ki oda egy-egy hosszabb egyetemi kurzusra, tanulmányútra. Mi több, a rendszerváltozás utáni két miniszterelnök és az egyik – igaz, ezen posztján dicstelenül leszerepelt – államfő is vezető beosztásokban dolgozott korábban...

Tovább

Vége az ukrajnai hadiállapotnak

2018-11-28hadiallapot10megyeben.PNG
Oroszország újabb szankciókat léptetett életbe ukrán politikusok és cégek ellen.
Nem hosszabbítják meg az Oroszországgal határos tíz keleti és délkeleti megyében egy hónappal ezelőtt bevezetett hadiállapotot Ukrajnában. A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács ülésén Petro Porosenko ukrán elnök tette a bejelentést – adta hírül december 26-án, 13:07-kor a Komszomolszkaja Pravda. A határidő december 27-én jár le.

Tovább

Öncsonkítók Magyarországa

Már ma is fizetjük az elesetteket kirekesztő magatartásunk árát.

etelosztasbudapestengyerek.jpg

Karácsony van. Mikor kiáltsa világgá az ember, ha nem ekkor, hogy a magyar társadalom felső százezre kitaszítja a nemzetből az alsó egyharmadot–egynegyedet? Persze a két-három millió vazallus és a két-három milliós, többé-kevésbé független tömeg beletörődésétől, esetleges hallgatólagos helyeslésétől, ritkább esetben szélsőséges fröcsögésétől kísérve.

Tovább

Feladja Szíriát az USA

Fulladjanak csak bele az oroszok a kezelhetetlenné vált helyzetekbe!

2018-12vedelmiminiszterlemondasa.jpg

Sokan Donald Trump amerikai elnök alkalmatlanságának újabb bizonyítékát látják abban, hogy váratlanul bejelentette: megkezdik katonáik kivonását Szíriából, s talán később Afganisztánból. (Itt az amerikaiak által művelésbe vett vagy veendő bányák védelme okozhat gondot, s lehet, hogy ezért a bizonytalanság.) Mindenesetre emiatt távozik posztjáról kormányának védelmi minisztere James Mattis tengerészgyalogos tábornok, aki nem ért egyet az elhatározással. Ugyancsak bejelentette lemondását Brett McGurk, az Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott. NATO-körökben is megrökönyödést váltott ki az USA elnökének döntése, mert attól tartanak, hogy Trump békülékenyebb magatartást akar tanúsítani Oroszországgal és Kínával szemben. Nem mellesleg, azért van abban valami elgondolkodtató, hogy a döntés előtt még a térségben aktívan jelenlévő nyugati szövetségesekkel sem egyeztetett az amerikai elnök. Ezzel is értésre adta, immár nem először, ő maga minek tartja a NATO-t.

Tovább

Moszkvának már csak Orbán maradt?

Adott esetben a magyarországi repülőterek, logisztikai és katonai vezetési központok és a mellettük lévő városok bizonyosan célkeresztbe kerülnek.

2018-12-09orbanfotojaorosztv.jpg

„Az erős vezetők közül már csak Orbán maradt, ő azonban euró-szkeptikus” – hangzott el december 9-én, vasárnap este az orosz tévé heti közéleti riportműsorában. Dmitrij Kiszeljov, a Kreml irányítóihoz közel álló műsorvezető arra utalt ezzel, hogy az Európai Unió a magyar miniszterelnökkel sem fog nyulat mostanság, amikor az úgymond az USA nyomása alatt álló európai közösség egyszerre három jelentős országa is vezetési válsággal küzd. A Washingtonban hasonló helyzetekben használt kifejezéssel „sántító kacsa”-ként említette Angela Merkelt. Emmanuel Macront a francia alsó középosztály épp csak kezdődő lázadásával hozta összefüggésbe. Theresa May brit kormányfő nevét pedig a „Kilépjünk-e az Európai Unióból, vagy benn maradjunk?” tekintélyt tépázó társasjátékkal.

Tovább

Putyin nekiment Porosenkonak

Békében is háború – Erős szavakkal szólt Ukrajna vezetéséről az orosz elnök egy nemzetközi üzleti fórumon.

rodinamatyzavjot.jpg

Az első kérdés után egy bon mot dobta fel a hangulatot a háromnapos moszkvai befektetési fórum nyitónapján, november 28-án. Vlagyimir Putyin orosz elnöknek szegezte egy török résztvevő a felvetést: miközben állandóan folyik a vita az amerikai dollár kiváltásáról, ennek legnagyobb akadályozói maguk a kormányok, amelyek képviselői a dollárt jelölik meg fizetőeszközként, amikor megállapodásokat írnak alá, illetve valutatartalékaik nagy részét is ebben tartják. Ez alól Oroszország sem kivétel. Mit tehetnek a kormányok annak érdekében, hogy diverzifikálják, többtényezőssé tegyék a nemzetközi elszámolásokat? – kérdezte az illető. Putyin nevetést és tapsot kiváltott válasza:

Tovább

Hadiállapottal fenyeget Porosenko

Akár a választásokat is lefújhatják Ukrajnában a kercsi konfliktusba kapaszkodva. Az események hátterének lehetséges magyarázatai.

2018-11-25kercsihidhadihajokuldozesiversenyex.jpg

Az érintett államok és fegyveres erőik irányítóin kívül aligha látja át más, mi is történt valójában november 25-én, vasárnap, az Azovi-tengeren, pontosabban a Kercsi-szorosban. Annyit rögzíthetünk csupán, hogy konfliktusba kerültek az orosz határvédelem erői két kisebb ukrán hadihajóval és egy vontatóhajóval. Az érintett felek Oroszország, Ukrajna és az USA. Utóbbihoz csak annyit: ma Ukrajnában egy légy szárnya sem rezdülhet meg anélkül, hogy előtte ne egyeztetnének a kormányban ülő, a miniszterek és a hadsereg tanácsadóiként ténykedő, a döntéseket a háttérből sugalmazó washingtoni megbízottakkal.

Tovább

Ukránok a spájzunkban

Schmidt Mária koncepciója végképp védtelenné tenné a magyarságot a történelem birtoklásáért folyó nemzetközi küzdelemben.

iendreanasztazia1x.jpg

Az ukránok már a spájzban vannak. Egyszeriben két, sőt inkább három ügy is parafrazáltatta velem az A tizedes meg a többiek című film nyomán keletkezett, eredetileg az oroszokra vonatkozó szállóigét.

Tovább

Donyeci őrület

Szergej Loznyica filmje a maga barbárságában jeleníti meg az embert ember mivoltából kiforgató háborút.

donbass2014motorolaeskuvoje.jpg

Persze, hogy propagandafilm (is) a magyar mozikban a most futó Donyeci történetek. Miként lehetne más, amikor egy ukrán állampolgárságú rendező, Szergej Loznyica forgatta részben az ukrán állam támogatásával az elszakadni akaró Donyec-medence fegyvereseiről és a polgárháború következményei között szenvedőkről. Vagyis az ellenoldalt mutatja be a groteszk események végeérhetetlennek tetsző sorában anélkül, hogy szólna, mondjuk, a szakadárokra a kijevi vezetők és egyes oligarchák által rászabadított profasiszta szabadcsapatok viselt dolgairól. Bár az alkotást Ukrajna nevezte be a Cannes-i fesztiválra, a Donyeci történetekből – eredeti címén: Donbasz – a puccsal hatalomra került kijevi vezetés aligha profitál sokat.

Tovább

Ukrán gyerekek Kalasnyikovval

A szélsőjobboldali csoportokat a kijevi kormány is finanszírozza.

ternopoligyerekekkalasnyikovval_csorno.jpg

Megelégelte volna a Nyugat, hogy mit művel a nevében Petro Porosenko ukrajnai rendszere? Magamat is óvom attól, hogy túlértékeljem az esetet, de az Euronews orosz nyelvű site-ján végre megjelent egy riport, amely jelzi: kezd tarthatatlanná válni, hogy elönti a neonáci – Tim Marshall brit vezető újságíró* szavával: a profasiszta – szenny az Oroszország elleni felvonulás trójai falovának szánt országot. A Bekiáltás blogban négy éve cikkezek erről, ezért most nem is szaporítom a szót. Lássuk, halljuk, mit is tárt fel az Európai Unió hírcsatornája!

Tovább
süti beállítások módosítása