1867-ben 1848-ig kellett volna visszanyúlni, köztársaságot teremteni, a nemzetiségeket a kormányzásba bevonni. Ám a racionalitást ugyanúgy legyőzte a félelem, mint minden további, hasonló esetben. Beleértve ebbe napjainkat is.

A magyar uralkodó osztálynak a Habsburgokkal való 1867-es kiegyezéséhez közeledve szaporodnak az értékelések. Ezek között, restanciáim feldolgozása közben, csak most futottam bele a Magyar Nemzet február 4-ei számában Csizmadia Ervin politológus írásába, amelyben a szerző előrejelzi A magyar politikai fejlődés logikája, 1867–2017 című könyvének megjelenését. Ennek apropóján Bibó István kifejezésével szól zsákutcás történelmeinkről, és a közéletünket évszázadokra visszamenően jellemző politikai percversenyről. Elemzését azzal a gondolattal zárja, hogy a politikát végre nem csak a mai nyomorúságaink szemszögéből kellene látni, hanem tágabb keretben szemlélni.

Az amerikai cégek továbbra sem üzletelhetnek az orosz titkosszolgálatokkal, de már benyújthatják hozzájuk az igazolásokat.

Enyhített az orosz föderációs biztonsági szolgálattal, az FSZB-vel és a hozzá kapcsolódó szervezetekkel összefüggő szankciókon az USA pénzügyminisztériumának (Departement of The Treasury) külföldi aktívákat ellenőrző részlege. A Financial Times szerint a könnyítést amerikai cégek lobbizták ki. Szavakban még megy a keménykedés, de a Moszkva elleni szankciók felpuhulásának kezdetét jelentheti a washingtoni adminisztráció intézkedése.

A donyecki parancsnokok levadászása terrorakciókat indíthat el Ukrajnából, amely Európa más részeit is elérheti.

Ukrán diverzánscsoport hajtott végre merényletet a Moszkva-barát Donyecki Népköztársaság ezredese, Mihail Tolsztih ellen február 8-án. Ezt közölte a felkelő terület* ügyészségén egy közelebbről meg nem nevezett forrás.

Timosenko azzal állt elő az ukrán parlamentben, hogy élvezi az amerikai elnök támogatását, s a Donyec-medencében hadiállapot kihirdetését követelte Porosenkotól.

Moszkvát provokálja a Petro Porosenko által irányított kijevi hatalom – írtam a múlt héten. Azt feltételeztem, hogy az ukrán államfő berlini villámlátogatásához időzítve mentek át tüzérségi támadásba a több száz kilométeres frontvonal több pontján a Kijev által irányított fegyveres erők a Moszkva-barát, magukat Donyecki és Luganszki Népköztársaságnak nevező szakadárok, más szóhasználatban az autonómiájukért, az orosz nyelvhasználat jogáért küzdő felkelők ellen. Nem mellesleg, ők attól is tartanak: ha a külföldi érdekeltségek uralják Ukrajnát, leépül az az ipari övezet, ahol ma még munkát kapnak. Most azonban egy régi-új játékos is színpadra lépett: az ukrán parlamentben Porosenko provokálásába kezdett Julia Timosenko.

Ukrajna NATO-csatlakozásának a nagyhatalmak közötti háború lenne a következménye.

Népszavazást helyezett kilátásba Petro Porosenko államfő Ukrajna NATO-csatlakozásáról. Az ingatag helyzetben lévő elnök a Berliner Morgenpostnak adott, február 2-án napvilágot látott interjúban kifejtette: őt e téren elsősorban az emberek véleménye érdekli, nem feltétlenül az, hogy az ország esélyes-e a belépésre.

Trump helyett Merkel állítja választás elé az ukrán államfőt: vagy cselekszik végre, vagy mehet vissza a csokoládégyáraiba.

Jó lenne hinni, hogy tényleg az utolsó halottakról szólnak az ukrajnai hírek. És persze inkább azt kellene írni: talán az USA utolsó ukrajnai áldozatait temetik el ezekben a napokban Kelet-Ukrajnában, ahol hosszú hónapok után ismét lőttek egymásra és a civilekre a harcoló felek. Hiszen az államfőt, Petro Porosenkot és környezetét egy államcsínnyel az Obama adminisztráció ültette hatalomba. Három év elteltével azonban még mindig ott tartunk, hogy már megint lőnek. Kéttucatnyi véleményt hallgattam meg, olvastam el arról, hogy választ találjak a miértre, de ezt követően is csak azt tudom leírni, amit az egyik ismerősöm posztjához írtam egy hevenyészett kommentben:

Addig szabhat új irányt, amíg nem áll össze ismét a mindenkori elnököt bedaráló bürokrácia.

Van, aki azt mondja, hogy elefántként mozog a porcelánboltban. Más szerint Donald Trump, az újdonsült amerikai elnök mintha fejszével csapkodna maga körül. A nyugati média és a Trump ellenes hívők hada lelkesülten cikizi minden mondatát, minden mozdulatát külföldön és idehaza. Hozzá azt vizionálja, hogy ennek az eszelősnek a napjai meg vannak számlálva az elnöki poszton. Csak azzal a feltételezéssel nem találkoztam még, hogy hátha nem egy ostobát választottak meg az amerikaiak.

Mellékes, hogy jogos-e egy nagyhatalom álláspontja, ha el tudja hitetni a világgal, hogy ő képviseli az igazságot. Más kérdés, hogy Tálas értékelése Oroszország és a Nyugat viszonyáról inkább szól a múltról, mint a jövőről.

A Magyar Nemzet újságírójáé, Stier Gáboré az érdem, hogy a kettős mérce természetéről ismét megtudtunk valamit. Viszont Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő javára kell írnunk, hogy nem tért ki a provokatív kérdések elől. Így aztán a szópárbajban a maga nyerseségében tárult fel előttünk az a képmutató magatartás, amivel az utóbbi három évben annyiszor találtam szembe magam, amikor az Ukrajna, majd a Szíria körül kialakult viszállyal kapcsolatos cikkeimhez gyűjtöttem az adatokat, a véleményeket az ellentétes érdekeket képviselő felek médiumaiban.

Lehet, hogy meg fog változni a hazai politikai hatalomgyakorlás eddigi agresszív módja?

Két meglepetés is ért Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel kapcsolatban az elmúlt héten. Az első az volt, hogy január 23-án, hétfőn, Moszkvában így köszöntötte őt, a világ egyik legtekintélyesebb diplomatája, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter: „Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Péter!” Amikor átfutottam az oroszországi külügyminisztérium honlapján a magyar delegáció ottani tárgyalásairól kiadott három (!) közleményt, az járt a fejemben: az idehaza oly sokszor lesajnált Szíjjártó csak tudhat valamit, ha Lavrovnál elérte, hogy ilyen közvetlen tónusban szólítsa meg.

Talán Trump sem Európa védelmében látja az amerikai fegyveres erők fő feladatát.

Kína ballisztikus rakétákat telepít Északra, az orosz határ közelébe. Egyes feltételezések szerint erre katonai kísérletek keretében kerül sor. Több befolyásos oroszországi szakértő azonban úgy gondolja, hogy a három gyorsreagálású rakétaüteg mozgatásának az ad értelmet, hogy ezzel valójában az USA-hoz kerülnek közelebb a nagy hatótávolságú, interkontinentális eszközök.