Porosenkoék utolsó áldozatai

Trump helyett Merkel állítja választás elé az ukrán államfőt: vagy cselekszik végre, vagy mehet vissza a csokoládégyáraiba.

merkelporosenkoberlin2017-01-31.jpeg

Jó lenne hinni, hogy tényleg az utolsó halottakról szólnak az ukrajnai hírek. És persze inkább azt kellene írni: talán az USA utolsó ukrajnai áldozatait temetik el ezekben a napokban Kelet-Ukrajnában, ahol hosszú hónapok után ismét lőttek egymásra és a civilekre a harcoló felek. Hiszen az államfőt, Petro Porosenkot és környezetét egy államcsínnyel az Obama adminisztráció ültette hatalomba. Három év elteltével azonban még mindig ott tartunk, hogy már megint lőnek. Kéttucatnyi véleményt hallgattam meg, olvastam el arról, hogy választ találjak a miértre, de ezt követően is csak azt tudom leírni, amit az egyik ismerősöm posztjához írtam egy hevenyészett kommentben:

„Leginkább arra kell gondolnunk, hogy az USA új vezetése ejti Ukrajnát, ezért Petro Porosenko ukrán elnök Angela Merkel német kancellárnál kilincselt hétfőn. A támogatás elnyerésének nyomatékosítására indult a mostani támadás a donyecki és a luganszki szakadárok ellen. Kijev a jövőben is mindent elkövet, hogy Moszkvát nyílt beavatkozásra késztesse, amit egyébként az oroszországi nacionalisták egyre hangosabban követelnek a Kreml vezetőitől. De egyelőre ellenállnak ennek a nyomásnak.”

A különféle irányultságú médiumok nem egyformán tudósítanak a kelet-ukrajnai harcokról. Az Euronews például úgy állította be, mintha csupán egy helyen lett volna összetűzés. Abban a február 1-jei híradóban, amit megnéztem, hangsúlyozottan csak kijevi forrásra hivatkoztak. Arról számoltak be, hogy január 29-én lövedékek csapódtak be Avgyejevkában (Avdiivka), egy közepes városban, a frontvonal Kijev felőli oldalán. Következésképp, a szakadárok lőttek.

Ezzel szemben az orosz állami tévé helyszínre küldött katonai tudósítója arról beszélt, hogy a Moszkva-barát donyecki és luganszki területek határán húzódó, nagyjából ötszáz kilométeres frontvonal teljes hosszában összehangolt, ukrán tüzérségi támadás kezdődött. A kijeviek belőttek a városba, Donyeckbe, ahol kórházat és iskolát is eltaláltak. Egy bányaüzemet szintén lövés ért. Mindenütt voltak sebesültek, illetve halottak is. Az orosz tudósító azt állította: a felkelők, akik immár komoly haderőt képviselnek, s akiknek élén a helyi katonai iskolákból kikerült képzett parancsnokok állnak, csupán viszonozták a tüzet.

A ki kezdte a verekedést esetével állunk tehát szemben. Csakhogy az is nyilvánvaló, hogy az ukrán nehézfegyverekből kilőtt több ezer lövedéket az ütegek állásaiba kellett szállítani, a mostoha időjárásra is tekintettel gondoskodni kellett a személyi állomány váltásáról, pihentetéséről, hadtáp-ellátásáról, a katonai egészségügyi-orvosi szolgálat megerősítéséről. Szóval nehezen hihető, hogy a kijeviek csak válaszoltak a szeparatisták provokációjára. Ráadásul az ukrán védelmi miniszter meggondolatlanul azt nyilatkozta: lépésről lépésre haladunk előre. Márpedig, ha így van, akkor tényleg egy átfogó támadásban gondolkodtak.

Ugyanakkor az is egyértelműnek látszik, hogy a szeparatisták mindenütt válaszoltak a támadásra. Ráadásul, a kijeviekhez hasonlóan, ők is nehézfegyverekkel, köztük sorozatvetőkkel, amelyeket a minszki megállapodás alapján mindkét félnek hatótávolságon kívül kellene tartani. Az oroszbarátok javára még az orosz állami tévé műsorvezetője is csak annyit tudott mondani az este, hogy az ellenfél több nehézfegyvert vonultatott fel, mint a donyecki és luganszki harcosok. Ebből pedig mintha az derülne ki: a szeparatisták is vétettek. Ha mással nem, azzal, hogy – minszki megállapodás ide, vagy oda – korábban ők is előrevonták a nehéztüzérségüket.

Az elemzőket, s persze a szenvedő lakosságot, azonban már nem annyira az ilyen viták foglalkoztatják, hanem az: meddig mehet ez így. Két washingtoni és egy izraeli szakértő véleményét is hallottam szerda este. Mindhárman azt állították: az USA-t annyira más problémák kötik le, hogy biztosan elfordul a térségtől. Az ukrajnai vezetők – a Baltikumiakhoz hasonlóan – azért provokálják Oroszországot, hogy az nyílt katonai lépésre ragadtassa magát, mert abban reménykednek: Washington továbbra is támogatná őket emiatt. De az említett szakértők szerint ez a hajó már elment.

Ha csak nem az orosz nacionalisták kerekednek felül – mondom én. Az utóbbi napokban, az orosz tévéadásokban megszaporodtak azok a nyilatkozatok, hogy Kelet-Ukrajnában katonai megoldásra van szükség. A donyecki, meg a luganszki harcosoknak, akik között oroszországi, meg csecsenföldi, meg ki tudja honnan jött önkéntesek vannak, már amúgy is elegük van a tétlenségből. Hagyni kellene, hogy átlépjék a frontvonalat, s legalább addig nyomuljanak Nyugati irányban, míg az itteni nagyvárosok a kijevi nehéztüzérség lőtávján kívül kerülnek! Vissza kellene foglalni a történelmi Novorossziját! Egyesek azt pedzegetik: felhatalmazást kell szerezni az ENSZ-től arra, hogy Kijevben a moszkvai vezetők közreműködésével rendezzék a hatalmi kérdéseket.

A Putyinhoz közeli politikusok és szakértők egyelőre állják a sarat. Azt hangoztatják: csak a minszki megállapodás keretei között szabad cselekedni, s hogy az oroszok (a magyarok stb.) lakta területek Ukrajnán belüli autonómiája a megoldás. Nyilvánosan rendre elhárítják a minszki megállapodással ellentétes javaslatokat. Az azonban realitás, hogy az amerikai elnök, Trump – ha majd egyáltalán lesz ideje az ukrajnai ügyekre egy pillantást vetni – feltehetően Angela Merkelre bízza a polgárháború befejezését. Annál inkább, mert 2015 februárjában a német kancellár is résztvevője volt annak a minszki, maratoni tárgyalásnak, amelyen az orosz, az ukrán, a francia államfővel együtt meghatározták a teendőket.

Most, hogy a francia elnök, Francois Hollande lassan lelép a színről, s egyébként is, egy friss közvélemény-kutatás szerint a franciák többsége azt sem tudja, hogy eszik-e vagy isszák Ukrajnát, Trump legfeljebb Merkelre számíthat. De utóbbi az újraválasztásával lesz elfoglalva, ezért nyilvánvalóan döntés elé állítja Porosenkot: vagy cselekszik végre, vagy mehet oda, ahonnan jött; vissza a csokoládégyáraiba, köztük az Oroszországban még mindig működőbe, bár a hírek szerint bezárás előtt állóba. Az Európai Unióra már csak azért se számítson nagyon, mert ez már egyáltalán nem az, ami három éve volt! Ukrán lapok szerint az államfő ezt az ultimátumot talán már a mostani berlini megbeszélésen megkapta.

Az orosz média is a hangsúlyok változására hívja fel a figyelmet. Olvasatukban a nyugati sajtó több mérvadó orgánuma sem a Merkel–Porosenko tárgyalásról közölt tudósításokban, sem a kiújult harcokról szóló jelentésekben nem hozta elő Oroszország úgymond negatív szerepét. Ez korábban nem fordult elő. A Merkel–Porosenko sajtótájékoztatón részt vevő egyik német újságíró azt nyilatkozta: a teremben több volt az üres szék, mint amin ültek. Ukrajna már lejárt lemez, a közönséget nem érdekli, mi történik ott – mondta. Nem mintha ez eddig is oly nagyon izgatta volna az európai közvéleményt – teszem hozzá én. A nagyhatalmi és a helyi oligarchák játszmái miatti kelet-ukrajnai polgárháború eddigi áldozataiért sem sűrűn kondult a harang, de Porosenkoék utolsó halottait már végképp néma csendben fogják elhantolni. #

CÍMKKÉP: Angela Merkel és Petro Porosenko január 31-ei tárgyalásuk előtti kézfogási ceremónián pózol. A zárt ajtók mögött aligha mosolyogtak…

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG