Korszerű késztermékekkel és szolgáltatásokkal is jelen akar lenni a világpiacon Oroszország.

Mintha a magyar ellenzék vezette volna Vlagyimir Putyin orosz államfő beszédíróinak kezét. Természetesen, képtelenség ez a feltételezés. Ám a december 1-jén, a szövetségi gyűlésben elmondott szónoklat számos mondata, témaköre, a témakörök sorrendjében kifejeződő hangsúlyok nagyban emlékeztetnek azokra a felvetésekre, amelyekkel a hazai ellenzéki pártok oly gyakran bombázzák az Orbán-rezsim vezetőit. Ez esetleg azt jelezheti: bár Putyint és Orbánt is autoriter vezetőnek tekintik bírálóik, legalábbis el kell gondolkozni azon, lehet-e ténylegesen is párhuzamot vonni tevékenységük között. (Az elhangzottak orosz, illetve angol változata itt érhető el.)

eMoszkva nem az Európai Unióval, hanem a saját érdekeiket előtérbe helyező államokkal akar tárgyalni.

Kína, India, Japán. Sokat mondó, hogy igazán perspektivikus partnerként ezeket az államokat, és ebben a sorrendben emelte ki az orosz államfő, Vlagyimir Putyin év végi üzenetének csaknem a végén. (A december 1-jén elhangzott beszéd orosz, illetve angol változata itt érhető el.) Mint mondta: Kínával – amely „világ legnagyobb gazdaságának pozícióját foglalja el” –, a kölcsönösen előnyös együttműködés minden évvel új, nagyléptékű kereskedelmi, befektetési, energetikai, fejlett technológiai projektekkel bővül. Indiára kiemelt stratégiai partnerként, a legkülönbözőbb területeken felfutó együttműködés hatalmas lehetőségeként tekint Moszkva. A Kreml vezetője szerint minőségi haladást értek el a Japánnal kiépített kapcsolatokban; üdvözölte a két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztését, a közös projektek indítására törekvést.

Sokan szívükhöz kaphattak, amikor az államfő mosolyogva riposztozott, de az orosz érdekeket egyre kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni.

Az Orosz Földrajzi Társaság november 24-ei díjkiosztó ünnepségén kérdezte meg Vlagyimir Putyin egy kisfiútól, hogy hol ér véget Oroszország határa. A gyerek példásan válaszolt: „A Bering-szoroson túl, az USA-nál”. Ám az elnök így korrigált: „Oroszország határai sehol nem érnek véget”. (A linkkel elérhető videón 05:40-nél)

Nem mintha számítana, de ami engem illet, nem ízlésem szerinti az ilyen hetvenkedés. Még akkor sem, ha az orosz állami televízió kiváló műsorvezetője, Vlagyimir Szolovjov az aznap éjszakai vitaműsor elején kifejezetten szellemesnek találta az államfő riposztját. Bár ő is hozzátette: „Ettől a mondattól biztosan sokan kaptak infarktust a világban”.

Az egyszerűsítő, manipulatív értelmezések a szélsőségek további erősödését hozzák el, ami egyetlen tisztességes embernek sem érdeke.

Aleppo – Putyin Guernicája és hasonló címekkel, megjegyzésekkel tűnt fel tegnap a Facebookon ez a fotó. A második világháború előestéjén a náci Németország légiereje által lebombázott spanyol kisváros neve nem először vetődik fel hasonló megjegyzések kíséretében azóta, hogy tavaly októberben Oroszország a közel-keleti fegyveres konfliktusok cselekvő részese lett. A megosztók nagy többsége automatikusan ruszofób húrokat pengetve, zsigeri indulatból putyinozik, holott…

Mi lesz velük és a vagyonukkal, ha Orbánnak egyszer mennie kell?

A kormánnyal összefonódott halálos ölelésben látja Gyárfás Tamást, a Magyar Úszószövetség elnökét a Magyar Nemzet publicistája. Lukács Csaba szerint „ha elengedik a kezét, kiteregetheti az ütőkártyáit a vizes vébé kapcsán kötött (vagy esetleg egyéb) alkukról”.

Lézer- és hiperhang-rezgéseket keltő fegyverekkel, robotokkal, kibertámadásokkal is fenyegetőznek.

A leköszönő Barack Obama búcsúkörútja miatti távollétét és azt kihasználva, hogy Donald Trumpot, az új amerikai elnököt csak január 20-án iktatják be, megkezdték a washingtoni Fehér Ház tatarozását. Az átmenet ennél nagyobb hatású eseménysorozatát azonban a helyezkedések, s az ezzel járó  erőfitogtatások inkább jelzik.

Megbosszulta magát az a rögeszme, hogy egy központból, egyetlen kultúra és politikai felfogás jegyében lehetséges kormányozni a világot.

Szándékosan hagyja Brüsszel, hogy a Keletebbre lévő országokat kormányzó politikusok és a holdudvarukba tartozók fosztogassák az Európai Unió kasszáját. A Hálásak Orbánnak a multik című és más jegyzeteimben is rávilágítottam már arra, hogy szerintem miért hunynak szemet a nyugati hatalmak többek között a korrupt magyar vezetők gátlástalan magatartása fölött.

A munkadíj egy New York-i babysitter órabérének felel meg. Elfoglaltság reggel és este, szabad hétvége lehetséges.

Eddig azt mondták nekünk: az amerikai demokrácia érettségének egyik bizonyítéka, hogy a választók adott feltételek között meghozott döntését nem szokás megkérdőjelezni. A november 8-ai szavazás eredményeinek közzététele óta azonban megmozdulások és összetűzések zajlanak több amerikai nagyvárosban a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump ellen.

Az lett volna tisztességes, ha mindkét jelöltről azt írták volna: morálisan alkalmatlanok az USA vezetésére.

Az elfogultságokra épülő újságírás csimborasszóját mutatták be a nyugati világ vezető médiumai az amerikai elnökválasztási kampányról szóló híradásaikban. Nyomukban ott lihegett szinte a teljes magyar sajtó, az élen a klubrádiós Zentai Péterrel. A két, enyhén szólva is kétes erkölcsű, jelölt közül a Hillary Clinton mögött álló érdekcsoportok képviseletében manipulálták a közvéleményt, ám Donald Trump nyert. Az ATV november 11-ei, Szabad Szemmel című műsorában Pulai András, a Publicus Intézet stratégiai igazgatója kifejtette: nem a közvélemény-kutatók hibáztak, hanem az elemzők, az elemzőkre támaszkodó újságírók, vagy a magukat elemzőknek gondoló újságírók.

Moszul felszabadításának tétje, hogy ki ellenőrizze a térségben folyó bányászatot, s hogy majdan Oroszország ellen fordulnak-e a dzsihadista fegyveresek.

Eddig minden ugyanúgy történik, mint a szíriai Aleppónál. Az iraki miniszterelnök bejelentette, hogy megkezdték a Moszul felszabadítására irányuló nagyszabású szárazföldi hadműveletet. Amott, anno, a szíriai elnök volt a bejelentő. Itt, Irak második legnagyobb városának felszabadításában a hadsereg és a helyi biztonsági erők egységei vesznek részt. Ugyanez történik Szíriában is, bár a mi médiánk ezt nem felszabadításként, hanem ostromként aposztrofálja. A magyarázat: a moszuli hadműveletekhez az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció ad légi támogatást. A szíriai Alepponál az oroszországi légierő, s részben Irán. Ők pedig, ne kerteljünk, ellenségek.