Lézer- és hiperhang-rezgéseket keltő fegyverekkel, robotokkal, kibertámadásokkal is fenyegetőznek.

A leköszönő Barack Obama búcsúkörútja miatti távollétét és azt kihasználva, hogy Donald Trumpot, az új amerikai elnököt csak január 20-án iktatják be, megkezdték a washingtoni Fehér Ház tatarozását. Az átmenet ennél nagyobb hatású eseménysorozatát azonban a helyezkedések, s az ezzel járó  erőfitogtatások inkább jelzik.

Barack Obama november 17-én, Németországban, többek között azzal okozott meglepetést, hogy katonai szuperhatalomnak nevezte Oroszországot. Azt az Oroszországot, amelynek eddigi teljesítményéről oly lekicsinylően beszélt. A hirtelen felértékelés egyik oka lehet, hogy a görög eposzok mintájára, immár erősnek és hatalmasnak akarja mutatni ellenfelét, mert így heroikusabbak láttathatja saját nyolc évének, meglehetősen eredménytelen külpolitikai erőfeszítéseit.

A másik ok: Béke Nobel-díj ide, Béke Nobel-díj oda, az Oroszországgal kapcsolatos félelem növelésével, Obama az utolsó pillanatban még szíthatja a kompromisszumkészségét hangoztató Trump indulatait. A harmadik: a tovább démonizált Putyin-képpel a szövetségeseket olyan döntésekre veheti rá, amelyek miatt ideig-óráig a feszültségkeltésre építő Obama-doktrína folytatására kényszerítheti utódját.

Az indulatoktól fűtött helyzetben még olyan pitiánerségek is megtörténnek, mint amikor a héten a Fehér Ház szóvivője úgy kioktatta a Russia Today washingtoni tudósítóját, hogy az még amerikai újságírókat is felháborított. Azt viszont már kifejezett provokációként kommentálták Moszkvában, hogy pénteken a svájci légtérben egy katonai gép perceken át veszélyesen közel repült a perui csúcstalálkozóra tartó, újságírókat is szállító egyik orosz kormánygéphez.

Az erővel szemben erőt kell mutatni!

De a Kreml is egyre-másra fitogtatja erejét. Talán azért, hogy ezzel üzenjen Trumpnak: ki kell egyeznie Moszkvával.

– Oroszország látványos katonai lépései között volt egy repülőgép-anyahajó és kíséretének a Földközi-tengerre juttatása már-már harci körülmények között, minthogy a nyugat-európai országok megtagadták a konvojtól azt a lehetőséget, hogy bármit vételezzen a közbenső kikötőkben.

– Ugyanilyen demonstratív lépésnek számított a napokban egy orosz bombázógép 11 ezer kilométeres útja. Egyetlen ország légterét sem érintve, Skandináviától Északra, a Brit szigeteket is megkerülve, a levegőben való kétszeri tankolás után, a Földközi-tenger fölött repülve lőtte ki cirkálórakétáit a szíriai iszlámállamista-szervezet bázisaira.

– November 17-én a védelmi-ipari ágazat és a katonai vezetők egy csoportjával a mozgósítási feladatokról és az állami tartalékok helyzetéről tanácskozott Vlagyimir Putyin. Ezt követően tartották meg az oroszországi Biztonsági Tanács állandó tagjainak ülését. Az ilyen események demonstratív jellegét mutatja, hogy rendre beszámol róluk az oroszországi média és az államfő honlapja. 

– A fegyveres erők fejlesztésének új irányaival foglalkozó értekezletsorozat november 18-ai, pénteki záró megbeszélésén a lézer, az általa keltett hiperhangok rezgésének fegyverzetekben való felhasználásáról és a robottechnika alkalmazásáról volt szó. Az orosz államfő ezektől reméli az Európa keleti országaiba telepített amerikai rakétaelhárító – a Kreml értelmezése szerint valójában támadó - fegyverrendszerek elleni védelmet.

Készülnek az állami kiberterrorizmusra

Az Oroszországi Föderáció vezetői szerint, az elmúlt évszázad negyvenes éveinek végétől az ezredfordulóig a katonai erőegyensúly tette elkerülhetővé nagy háborúk kirobbanását. Az elmúlt évtizedekben azonban a meggyengített Oroszország nem volt képes hatékony lépéseket tenni az amerikai haderő határai köré telepítése ellen. Ezért Vlagyimir Putyin, a hadsereg főparancsnokaként, arra szólította fel a vezérkar érintett tagjait, hogy tegyenek hatékony lépéseket az erőegyensúllyal jellemezhető korábbi helyzet visszaállítására.

Putyin az Oroszország biztonságát fenyegető, az információs hálózatokat is magukban foglaló, globális csapás lehetőségének semlegesítésére utasította tábornokait. Ezzel reagálhatott arra, hogy november elején, az amerikai NBC hírtelevízió, az elhárítás név szerint nem megnevezett forrására hivatkozva, bedobta, hogy az USA-nak kidolgozott akciótervei vannak az oroszországi energia- és telekommunikációs hálózatok, a Kreml parancsnoki rendszerének egy titkos amerikai kiberfegyverrel való szétzilálására.

Néhány héttel korábban, amikor az amerikai fél – a Moszkva által tagadott, és a nyilvánosság előtt nem bizonyított – orosz hackerek támadásairól beszélt, maga az alelnök, Joe Biden jelentette ki élő televíziós adásban, hogy megvannak az eszközeik egy olyan válaszcsapásra, amelynek a hatása arányos, de a lehető legnagyobb lesz. A Kreml magyarázatot követelt, minthogy értelmezése szerint, ha Washington nem csupán blöfföl, hanem komolyan foglalkozik egy ilyen, a polgári lakosság tömegeinek pusztulását okozó helyzet előidézésével, akkor az már a kiberterrorizmus állami szintre emelése.

A propaganda uralja a médiumokat

Mindezek mellett már-már eltörpül, hogy Obama – a Nagy-Britanniának az Európai Unióból való kiválása utáni időkre – feltehetően a kereszténydemokrata (!) Angela Merkel kezébe tette le az európai liberális értékek őrzésének ügyét. Ezekben a napokban hovatovább végképp kiszorulnak a médiumainkból az Irakban és Szíriában történtek. Hogy Afganisztánról, Jemenről, Líbiáról, vagy épp Izraelről ne is beszéljek. Ez utóbbiban, a minap az oroszországi kormányfő, Dmitrij Medvegyev is vendégeskedett, s aki ott – a washingtoni adminisztráció felháborodásától kísérve – egy pilótanélküli helikoptert kapott ajándékba.

Még leginkább Szíriából csordogálnak a hírek. Ezekben azonban abban az értelemben sincs sok köszönet, hogy meg lehetne állapítani belőlük, hogy mi is tényleges helyzet. A két oldal naponta áll elő sebesült, illetve meggyilkolt gyerekek képeivel, kórházakat érintő bombatámadásokkal, pro és kontra külföldről pénzelt úgymond hiteles civil szervezetek és újságírók egymásnak ellentmondó jelentéseivel. A nagyközönség elé azonban csak a saját oldali beszámolókat tárják.

Dezinformálás folyik. Mindent áthat a propaganda. A világ egyik részén az emberek többsége csak azt tudhatja meg, hogy milyen állítólagos bűnök terhelik például a szír kormánycsapatokat és az őket támogató oroszokat,  a másikon pedig azt, hogy milyen veszteségeket okoznak a civileknek a moszuli ostromban résztvevők. Ugyanazon közönség szeme elé nem kerülnek az ellenoldal tudósításai, még kevésbé helyzetértelmezései, értékelései.

Mellesleg, e tekintetben az orosz állami tévé a korrektebb. A naponta sugárzott vitaműsorokban rendre megszólaltat az orosz viszonyokat, a Kreml külpolitikáját, katonai lépéseit bíráló nyugatiakat, akik nem egyszer több órán át tartó, ádáz vitában csapnak össze az oroszországi vezetőkkel és szakértőkkel. Hasonlóra a nyugati médiumokban nem látok példát.

A NATO főtitkára is tanácstalan

A kettősségre példa az eddig haragos héjaként fogalmazó, Oroszország ellen harcosan uszító NATO-főtikár szavainak közreadása. Míg nálunk továbbra is Jens Stoltenberg kardcsörgető szavaira helyezik a hangsúlyt, az oroszországi sajtóban nyilatkozatainak inkább ilyen mondatait idézik: „Nem tudjuk elszigetelni Oroszországot, épp ezért párbeszédet kell folytatnunk vele. Találkozásaim Lavrov külügyminiszterrel azt erősítik meg, hogy Oroszország nyitott erre”. A főtitkár  kettős beszédének oka: nyilván szeretné megtartani pozícióját, ezért tesz már előre hűségesküt nyilvánosan is a beiktatásra váró negyvenötödik amerikai elnöknek. Csakhogy maga sem tud eligazodni Trumpon, aki egyelőre sajátos módon vesz részt a párviadalban.

A megválasztott amerikai elnök már november 14-én telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyinnal. Az erről kiadott közlemény szerint készek kölcsönösen aktívan munkálkodni a kapcsolatok normalizálása érdekében, és fejleszteni a gazdasági–kereskedelmi együttműködést, hogy az az egész világ biztonságát és stabilitását szolgálja. Mindkét fél első számú közös ellenségeként a nemzetközi terrorizmust és a szélsőségességet jelölték meg. Hogy szó esett-e köztük például Ukrajnáról, arról nincs hír. Ám Porosenkot, Ukrajnának az előző washingtoni adminisztráció által kijelölt és véres puccsal hatalomba segített államfőjét nem hívták meg Trump elnöki beiktatására. Ez azonban még nem mond sokat, mert a külorszagokat általában a nagykövetek képviselik a ceremónián. Az már beszédesebb, hogy Trump nem  járult hozzá, hogy a Porosenkoval folytatott telefonbeszélgetéséről sajtóközleményt jelentessenek meg.

De mielőtt még a moszkvai vezetők belelovalhatnák magukat abba az álomba, hogy Trump majd a tenyerükből eszik – már ha egyáltalán álmodnak erről – bizonyosan elgondolkoznak a Trump-csapat bizonyos értelemben ellentmondásos személyi döntésein:

– A nemzetbiztonsági főtanácsadó Michael Flynn, az idő előtt nyugalmazott tábornok, a katonai elhárítás korábbi vezetője lesz. Afganisztáni és iraki tapasztalatai is vannak. Szerinte sokkal keményebben kellene fellépni az iszlámállamista terrorszervezet ellen, amit a Kreml vezetői is hangoztatnak. Ráadásul korábban fizetett beszédet vállalt az orosz állami Russia Today nemzetközi tévénél, Moszkvában pedig készült róla olyan fénykép is, amin éppen Vlagyimir Putyin mellett ül.

– Az ám, de a CIA új igazgatójának Mike Pompeot jelölte Trump. Pompeo bigott nézeteket vall a muszlimokról, az abortuszról, ellenzi a széndioxid-kibocsátás szabályozását, a guantanamoi tábor bezárását. Moszkvának főként azzal okozhat fejfájást, hogy Trumphoz hasonlóan veszélyesnek tartja az iráni atommegállapodást, amit Amerika úgymond a terrorizmus legnagyobb finanszírozójával kötött.

Mindezek mellett az ENSZ-beli sorozatos,  pro és kontra szavazásokon is megnyilvánuló, az európai tömegmédiumok híreibe már régóta be sem kerülő manővereket a halandó végképp képtelen átlátni. Még kevésbé az összhatás következményeit megjósolni. A közember legföljebb abban reménykedhet, hogy a taktikázásokkal a szokásosnál is jobban felizzított hangulatban nem következik be egy olyan véletlen esemény, ami végzetesen hathat ki életére.#