A világ ma már nem ugyanaz, mint tegnap volt - december 29., a jüan–rubel bankközi devizakereskedés első napja. Kína és Oroszország lépése az amerikai dollár szerepének csökkenését hozhatja már az előtt, hogy új nemzetközi pénzt hoznak létre.
Akkor most szeretném, ha minden olyan kommentelő önkritikát gyakorolna, aki néha minősíthetetlen szavakkal viszonyult a Bekiáltás blognak azokhoz a cikkeihez, amelyekben megpendítettem, hogy az USA manőverei mögött az amerikai dollár kiváltságos helyzetének megőrzése áll. Erre volt visszavezethető Irak lerohanása, vagy a Földközi-tenger menti arab rezsimek megdöntésének ma is zajló véres játszmája. Az USA hadseregének közreműködésével, a helyi lázadók felfegyverzésével – tízezrek halálával, milliók földönfutóvá tételével – eddig sikerült megakadályozni, hogy az olajban és földgázban gazdag országok az amerikai dollártól eltérő valutát használjanak mindenekelőtt az energiahordozó-kereskedelemben.
Kövér László Magyar Hírlapban olvasható interjúját akár Rákosi Mátyás is adhatta volna. Mindemellett tudnunk kellene, hogy Amerikát ellenségnek tekintsük-e, avagy bázist adunk a műveleteihez.
Az első 2000 amerikai zsoldos elhagyta Ukrajnát és visszatért Magyarországra. December 16-án, vélhetően egy félreértés miatt, ők lőtték le a Luzsanka–Beregsurány határátkelőhely felé vezető úton felállított katonai ellenőrző ponton Gyemjan Pancsenko őrnagyot és helyettesét. A túlerő miatt az ukrán katonáknak esélyük sem volt arra, hogy visszatartsák a gyilkost, a szintén a helyszínen tartózkodó állambiztonságiaknak pedig eszük ágában sem volt megakadályozni, hogy a konvoj elinduljon a határ irányába. Néhány perc múlva már a magyar oldalon is voltak, ahol helyi kísérő csatlakozott a menethez…
Nagyjából ez hámozható ki abból a két írásból, amit az orosz nyelvű politikus.ru honlapon, szerző és forrás megjelölése nélkül közöltek. Az egészet ad acta tehetnénk, mint az ukrán-orosz konfliktust kísérő médiaháború egyik újabb termékét, ha nem kevernék bele az ügybe Magyarországot, s ha nem tűzdelte volna tele Amerika ellenes kirohanásokkal a magyar parlament elnöke, Kövér László a MagyarHírlapban december 28-án megjelent interjúját.
– akartam írni a címben, de amiről alább szólok, a legkevésbé sem békés. A jegyzet végén található táblázatban szereplő több mint százhúsz poszt egyik része a főbb hazai eseményeket kísérő konfliktusokkal foglalkozik. Másik fele viszont a kijevi puccs előzményeit és következményeit taglalja. Halogatott kötelességemnek is eleget teszek végre. Sorba veszem azokat az újságírókat, akik az elmúlt hónapokban, Ukrajnában vesztették életüket. És sajnos, szintén szólnom kell arról, hogy az ukrajnai polgárháborúval kapcsolatos megtévesztésekkel, hamisításokkal, elhallgatásokkal szinte globális méreteket öltött maga a médiaháború is ebben a mögöttünk hagyott, háborgásokkal terhes, 2014-es esztendőben.
Egy valamikori KGB-ügynök - filmbeli nevén: Thomas Schuman - 1983-as előadása Kanadában a Szovjetunió felforgatási technikáiról. Az elhangzottakat összevetve az elmúlt három évtized eseményeivel – vagy akár az Ukrajnában zajló folyamatokkal – kiderül, hogy ugyanezeket a módszereket alkalmazta és alkalmazza az USA is annak érdekében, hogy politikai gazdasági befolyását kiterjessze. A felforgatás szakaszai:
1.) DEMORALIZÁLÁS, amely 15-20 évet vesz igénybe, mert ennyi kell egy új nemzedék új ideológiai alapján való felneveléséhez. A demoralizáció, vagyis az emberek védelmét biztosító korábbi társadalmi értékek leépítésének, az új kultúra meghonosításának főbb területei:
– a hagyományos egyházak kicsúfolása, helyükbe szekták emelése,
– az oktatásban a praktikus tárgyak, témák helyett érdektelen dolgokkal való foglalkozás,
– a társadalmi életben az emberek, a közösségek közötti kapcsolatok szétrombolása, olyan közvetítő szervezetek beiktatása a társadalmi párbeszédbe, amelyek tagjai nem a közösségeknek, hanem kinevezőieknek felelnek a tevékenységükért (pl.: szociális ellátó rendszer),
– hatalmi struktúra átalakítása oly módon, hogy a választott szervezetek helyébe kinevezett, nem a választóknak felelős személyekkel feltöltött intézmények alakuljanak ki; a jogi intézményrendszer önállóságának fellazítása; a média silánnyá tétele középszerűvé munkatársakkal; ezen a területen is a verseny kiiktatása; a hadsereg bürokratizálása;
– a munkavállalók és a munkaadók hagyományos alkujának helyébe a hajdanán pozitív szerepet játszott, mára azonban önálló hatalmi tényezővé vált, a dolgozókat is sakkban tartó, a szakszervezeti vezetők tehetőssé válását szolgáló szakszervezetek léptetése.
2.) DESTABILIZÁLÁS
– A kompromisszumok kiiktatása az emberi kapcsolatokból. Harc minden területen a családtól az oktatáson keresztül a munkahelyekig. Szükség esetén már erőszakosan is fel lehet lépni a tüntetők ellen, s akár a tömeg közé lövetni.
– A média által közvetített értékek szinte kizárólag a társadalom korábbi értékeinek kendőzetlen aláásását szolgálják.
– A demoralizálást elindító országban korábban kiképzett, oktatott, foglalkoztatott emberek (alvók) előtérbe állítása a célország oktatásában, a politikai életében. Közszereplővé teszik őket a társadalmi élet legkülönbözőbb területein beleértve az egyházakat is. Előtérbe kerülnek a homoszexuálisok. Finanszírozásuk alapítványokon keresztül is történhet.
3.) KRÍZIS
Amikor a hatalom legitim területei összeomlanak, jönnek, akiket senki nem választott meg, de hatalmat követelnek maguknak. Forradalmi bizottságok alakulnak. Élre áll, akár külföldről idehozva, az erőskezű megmentő. Polgárháborúba és/vagy katonai megszállásba torkollik a folyamat. Háttérbe vonják az előző fázisban aktivizált alvókat.
4.) NORMALIZÁLÁS
A folyamatot elindító hatalom értékrendje válik uralkodóvá annak érdekében, hogy az ország erőforrásait megszerezhesse, vagy más előnyökhöz, például katonai támaszpontokhoz jusson. A folyamat innen már csak katonai erővel fordítható vissza. (Köszönet a linkért KSZSZ-nek!)
Mi is slamasztikába kerülhetünk, s már kerültünk is, a kiszámíthatatlanná váló oroszországi viszonyok miatt.
Az idő Putyin ellen dolgozik – közli az Index. A cikk szerzője azon kesereg, hogy a városokban „A gyenge rubel miatt áruhiány és kígyózó sorok alakultak ki, az IKEA-ban felfüggesztették a bútorok forgalmazását, a méregdrágává vált nyugati mobilok és mikrosütők helyett pedig nincs semmi, mert ilyet nem gyárt Oroszország. Az elértéktelenedő pénz miatt az orosz turisták is eltűnnek, a válságot a módosabb réteg nagyon megérzi. Az ingatlanokra felvett lakossági dollárhitelek is veszélybe kerülnek.” Egy másik helyen, a valasz.hu-n azt olvasom, hogy Nagy pofon lenne Putyinnak az új ukrán-lengyel gázvezeték. És általában is tele vannak az újságjaink, a rádióhíreink, no meg a Facebook-oldalaink a Putyin virtuális pofozásától elalélók, az orosz államfő rovására élcelődők, a kárörvendők cikkeivel, kommentjeivel.
Megdicsőült a magyar kormány az orosz állami tévé vasárnap esti műsorában.
Magyarországnak a NATO-n és az Európai Unión belüli külön utassága ismét téma volt az orosz állami televízióban. A Hét Hírei című műsor december 14-i, vasárnapi adásában a Budapesten forgatott riport környezetét a Vlagyimir Putyin orosz államfő törökországi, üzbegisztáni és indai látogatásával foglalkozó beszámolók alkották. A blokk üzenete: az egyenrangú felek közötti katonai és gazdasági kapcsolatokkal ellensúlyozható az USA nyomasztó befolyásolási törekvése.
A magyarországi tudósítás leírt szövegét ezzel a címmel adja közre a vesti7.ru:„A dacos Orbán Viktor fejfájást okoz az USA-nak”. A felvezetés szerint „Oroszország és Magyarország megállapodást írt alá a Paksi Atomerőmű két új blokkjának építéséről. Ugyanakkor Budapest és az Európai Unió kapcsolatai nem igazán jól alakulnak. A nehezen kezelhető miniszterelnök, Orbán Viktor egy ideje az amerikaiaknak is fejfájást okoz.”
A drogteszt ötlete kizárólag a miniszterelnök úr iránti aggódás miatt foganhatott meg benne.
Sokakkal együtt magam is elkövettem azt a hibát, hogy élcelődtemdr. Kocsis Máténak azon a javaslatán, hogy évenkénti kötelező drogtesztet kellene bevezetni a 12-18 év közötti fiatalok, a választott politikusok és az újságírók számára. Most azonban be kell látnom, hogy a VIII. kerületi polgármestert, a Fővárosi Közgyűlés önkormányzati és rendészeti tanácsnokát, a Fidesz kommunikációs igazgatóját a miniszterelnök úr iránti aggodalom késztette erre a lépésre.
Kétségtelen, hogy a pártelnök-kormányfő már régóta mondogatja, hogy „Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit teszek!”Dr. Kocsis feltehetően már azóta aggódik, hogy előbb-utóbb valami végzetes következik be emiatt, mióta a Wikileaks-ről kiszivárgott az a 2006-os amerikai diplomáciai távirat, amelyben Dr. Orbán vonatkozó szavait idézték. Ráadásul 2011 szeptemberében O.V. meg is erősítette ezt az MTI-nek: „Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.”
A drogteszttel kapcsolatos bejelentés a külföld aknamunkája.
A leghatározottabban visszautasítom dr. Kocsis Mátépróbálkozását, hogy megrendítse népünk hitét a politikusokban! Mert mi mással lenne magyarázható, hogy Budapest 8. kerületének polgármestere évenkénti kötelező drogtesztet vezetne be a 12-18 év közötti fiatalok, a választott politikusok és az újságírók számára.
Ami az újságírókat illeti, egy minapi kommentben – lényegileg helyesen sorolva közéjük engem is – azt írta róluk bizonyos YBL: zsíros hajúak, büdös szájú láncdohányosok, fehérjefeldolgozóba valók. Az ilyen megnyilatkozások miatt gondolhatta doktorkocsis, hogy az újságírókkal kapcsolatos ellenérzésekre apellálva terelheti el a figyelmet arról, hogy indítványa valójában a politikusok ellen irányul. A kamaszok belekeverése az ügybe ugyanezt szolgálhatja. A bejelentés nyomán ugyanis gyakorlatilag minden családba befészkeli magát a gyanakvás, meg a rémület, ezért állítható, hogy a tinédzserek szerepeltetése zavarkeltéssel jár, ami aztán eltereli a figyelmet a lényegről: a politikusok lejáratására játszanak itt valakik.
Együtt érzek a prímás úrral nagy gondjában, mert magam is bajban lennék, ha az állam minden ügyembe beleütné az orrát.
A leghatározottabban visszautasítom az egyházak elleni aknamunkát! Osztozom Erdő Péter bíboros úr megrettenésében, amivel hírét vette, hogy a kormány már megint új törvényt készít elő a vallásszabadságrólés az egyházakról.
Sietve leszögezem: nincs egyedül küzdelmében. Egyetértek azzal a nézetével, miszerint már az is túlzás, ami az iskolák egyházi kézbe adása körül zajlott. És Önnel együtt kikérem magamnak, hogy suttyomban „az iskolákhoz hasonlóan, vagy még nagyobb mértékben ilyen folyamat valósuljon meg a szociális intézményekkel is.”
Friderikusz Sándor december 3-ai ATV-beli műsorában Sz. Bíró Zoltán történész a NATO-terjeszkedés megállítását Oroszország legitim igényének nevezte.
1.) Vlagyimir Putyin az USA Oroszországot fenyegető lépésével indokolta külpolitikáját a műsor által közreadott beszédrészletben: "Nem megalázni akarnak bennünket, hanem leigázni. A mi számlánkra akarják megoldani a problémáikat. Maguk alá akarnak rendelni minket. De ez soha, senkinek nem sikerült még a történelmünkben, és nem is fog."