Békés ünnepeket!

– akartam írni a címben, de amiről alább szólok, a legkevésbé sem békés. A jegyzet  végén található táblázatban szereplő több mint százhúsz poszt egyik része a főbb hazai eseményeket kísérő konfliktusokkal foglalkozik. Másik fele viszont a kijevi puccs előzményeit és következményeit taglalja. Halogatott kötelességemnek is eleget teszek végre. Sorba veszem azokat az újságírókat, akik az elmúlt hónapokban, Ukrajnában vesztették életüket. És sajnos, szintén szólnom kell arról, hogy az ukrajnai polgárháborúval kapcsolatos megtévesztésekkel, hamisításokkal, elhallgatásokkal szinte globális méreteket öltött maga a médiaháború is ebben a mögöttünk hagyott, háborgásokkal terhes, 2014-es esztendőben.

A Bekiáltás blogot 2014 januárjában azért hoztam létre, mert azt érzékeltem, hogy 2013 végén szinte egyáltalán nem vett tudomást a magyar sajtó nagy része arról, hogy a Magyarországgal határos Ukrajnában kiéleződnek az ellentétek. Úgy gondoltam, nem dughatjuk a homokba a fejünket. S ha már egyszer az orosz híradókat egyébként is rendszeresen nézem, az azokban látottakat, az orosz kormányhoz közeli, illetve az ellenzéki újságok internetes változataiban erről olvasottakat időről időre megosztom az érdeklődőkkel. Ha valamiben nem voltam biztos, akkor ukrán forrásokban is kutakodtam, s az így megszerzett ismereteket összevetettem a nyugati – beleértve a magyar – médiumok tudósításaival.

Makó nem lehet messzebb Jeruzsálemtől, mint amennyire eltértek egymástól a különféle megközelítések. Nem vitás, hogy mindenki elfogultan tálalta és tálalja az eseményeket. Az oroszok médiafölénye abban mutatkozott meg, hogy egyszerre több újságírót, fotóst, forgatócsoportot foglalkoztattak az ütközőponttá vált Novorosszijában, illetve Kijevben, Odesszában, sőt a nyugat-ukrajnai nagyvárosokban. Naponta és tucatjával szólaltatták meg a harcok civil áldozatainak hozzátartozóit, az éhező, a víz- és áramhiánytól szenvedő embereket, s tárták elénk, hogy milyen károkat okoznak a városokban, a falvakban a bombázások, az ukrán kormány által szó szerint büntető expedíciónak nevezett banderisták garázdálkodásai.

Ők és csak ők számoltak be arról, hogyan élnek a hónapokon át pinceéletre kényszerített öregek és gyerekek. Ők mutatták meg a lakóépületekbe, az iskolákba, a kórházakba, a múzeumokba, a templomokba, bányákba, üzemekbe becsapódott lövedékek pusztításait. Ők tértek vissza újból és újból a maláj utasszállító gép hatalmas térségben szétszóródott darabjaihoz, és tették fel mindig a kérdést: miért nem jönnek már értük, miért nem kezdődik meg az érdemi vizsgálat. Az ő kameráik kísérték a házaikat, lakásaikat néhány bőröndnyi holmival elhagyó menekülteket. Az ő felvételeikről láthattuk a városközpont játszóterét ért belövésben meghalt iskolás letakart tetemét, és a kórházba került társainak sebét. Ők láttatták mindezt a világnak azzal a részével, ahol a felvételeket egyáltalán hajlandók voltak bemutatni...

Ezzel szemben például az Euronews tudósítója szinte kizárólag Kijevből jelentkezett akkor is, amikor az események súlypontja már Keletre helyeződött. A kiegyensúlyozottságot meg sem kísérlő beszámolói az eredetileg puccsal hatalomra került kijevi kormány szóvivői irodájának, illetve a kijevi kormányzati körök két-három kijelölt vezetőjének közléseire támaszkodtak. A központi szerkesztőségben gyártott hírekben általában beszéltek a harcokról, olyankor sem nevezték meg, hogy kicsoda ki ellen indított támadást, amikor az nyilvánvaló volt. A történések összemosásával rendre azt sugalmazták, hogy mindenről az úgynevezett oroszbarát szakadárok tehetnek, na és Putyin. Az USA évekkel ezelőtt kezdődött katalizáló szerepéről, az amerikai kormányzat és üzleti körök indítékairól, vagy például arról, hogy az ukrán állam hónapok óta nem fizeti ki a felkelés által érintett területeken élőknek a nyugdíjakat, s ezzel lényegében maga taszítja ki Ukrajnából polgárait, nem esett és nem esik szó.

A nyugati beszámolók általában azt a látszatot keltették és keltik, mintha a polgárháború pusztításait az orosz nemzetiségű felkelők ugyanolyan mértéken okozták volna és okoznák. Egyszerűen a szőnyeg alá söpörték azt a kérdést, hogy ugyan miért lőtték volna és lőnék a felkelők saját munkahelyeiket, munkatársaikat, otthonaikat, családtagjaikat, barátaikat, szomszédjaikat. Miért használnának ellenük olyan fegyvereket, sőt repülőgépről ledobott, a nemzetközi egyezmények által betiltott kazettás és foszforbombákat, amelyekkel ők nem rendelkezhettek.

A harcok sújtotta térségben dolgozó néhány nyugati újságíró olykor arról beszélt az orosz televíziósok kamerája előtt, hogy azokat a tudósításaikat, amelyek nem illeszkedtek az események brüsszeli vagy washingtoni értelmezéséhez, nem közlik odahaza. A szabad világ fegyvere volt a 2014-es médiaháborúban az is, hogy Ukrajnában a tévé-előfizetők számára elérhetetlenné tették az orosz állami tévé adásait, s ugyancsak ez történt egynémely balti országban. Nyilván az információk szabad áramlása, a vélemény- és gondolatszabadság jegyében, amire a rendszerváltás előtt annyit oktatott bennünket a nyugati világ...

Az orosz tévé nálunk elképzelhetetlenül éles hangvételű vitaműsorainak meghatározó vendégei voltak a putyini rendszerrel azonosuló különféle pártok, a duma, a minisztériumok vezetői, ruszofil közéleti szereplők, írók, újságírók. Mellettük azonban többször szót kapott a NATO moszkvai irodájának vezetője, több amerikai és nyugat-európai újságíró, Eu-parlamenti képviselő, amerikai, izraeli társadalomkutató, olykor a putyini rendszer ellenzékének mérsékeltebb tagjai, továbbá az általam figyelemmel kísért heti három ilyen műsorban mindig jelen voltak a Kijevből, Donyeckből, Luganszkból, tehát az események helyszínéről, meghívott személyiségek, köztük olyanok is, akik a jelenlegi ukrán kormány álláspontját képviselték. Az adásokat a harcok helyszínén készült, izgalmas riport- és dokumentumfilmekkel erősítették. Persze azzal együtt, hogy sokféle véleménynek helyt adtak, ezek a műsorok összességében Oroszország hivatalos álláspontját tükrözték.  

Az ukrajnai összetűzéseknek több újságíró is áldozatul esett 2014-ben. Jellemző, hogy a kelet-ukrajnai harcok elkeseredetté válását követően már csak orosz médiamunkások sebesültek és haltak meg.

Február 18-án, Kijevben maszkos, golyóálló mellényes ismeretlen tettesek személyautóból kiráncigálva lőtték agyon Vjacseszlav Veremij fotóriportert, az ukrajnai Veszti munkatársát. Vele együtt két munkatársát is megverték, egyikük lövedéktől sebesült meg. Egy hónappal azelőtt már érte támadás a Majdan eseményeiről tudósító újságírót.

– Február 20-án Igor Kosztyenkot, az ukrajnai Wikipedia szerkesztőjét, a 22 éves egyetemistát, a Sportanalytic újságíróját ölték meg Kijevben, a Majdanon.

– Május 24-én Andrea Rocchelli olasz fotóriporter halt meg Szlavjanszk blokádjánál. Az aknavetőtűzben meghalt tolmácsa, Andrej Mironov is. Erről William Roguelon francia fotós számolt be az orosz tévének. Ő maga is megsebesült.

– Június 17-én az orosz állami televízió tudósítója Igor Kornyeljuk munkavégzés közben került ukrán aknavetők tüzébe a Luganszk alatti Metalliszt település közelében. Sebesüléseibe a kórházban halt bele. A kifejezetten a forgatócsoport ellen irányult ukrán támadásban a helyszínen életét vesztette Anton Volosin hangtechnikus.

– Június 29-én az orosz 1-es tévécsatorna operatőre, Anatolij Kljan halt bele abba a sebesülésbe, amit egy polgári személyeket szállító autóbusz megtámadásakor kapott. A kamerája akkor is bekapcsolva volt.

– Feltételezhetően augusztus 6-án az Oroszország Ma fotóriportere, Andrej Sztyepin autóját Dmitrovka közelében érte találat. Két kísérőjével, a Donyecki Népi Köztársaság információs csoportjának munkatársaival együtt bennégett a kocsiban.

– November 29-én a Kriminal-Expressz donyecki újság főszerkesztője, Alekszandr Kucsinszkij és felesége holttestét találták meg a Szlavjanszk alatti Bogorodicsnojéban lévő dácsán. Kucsinszkij szerzője volt "A donyecki banditizmus krónikája" és a "Megrendelt gyilkosságok antológiája" című köteteknek. A bűnözői és az üzleti körökben számon tartották írásait. Testéből több darabot kivágtak.

Szeretném azt gondolni, hogy a talán békésebb ünnepek után egy békésebb év következik. De nem hiszek benne. Már annak is örülnék 2015-ben, ha közelítenék egymáshoz nézőpontjukat az ellenérdekeltek Ukrajnában, Oroszországban, az Európai Unióban, az Amerikai Egyesült Államokban és világ más térségeiben – ezen belül Magyarországon is! Szeretném, ha a hazámban és ebben az internetes közegben kisebb teret kapna a már trágárságokban is testet öltő, egymás iránti gyűlölködés, ellenben növekedni kezdene a mások szempontjaira is figyelő, toleránsabb gondolkodásmód!#

A Bekiáltás blogban 2014-ben megjelent cikkek jegyzéke. A sorszámozás a jobboldalon a hatvan ukrajnai témához, a baloldalon hatvannégy magyarországi esemény feldolgozásához kötődik, fordított időrendi sorrendben. (A cikkek címéhez folyamatosan rendelem hozzá a linkeket a visszakeresés megkönnyítéséhez.)