A drogteszt ötlete kizárólag a miniszterelnök úr iránti aggódás miatt foganhatott meg benne.

Sokakkal együtt magam is elkövettem azt a hibát, hogy élcelődtem dr. Kocsis Máténak azon a javaslatán, hogy évenkénti kötelező drogtesztet kellene bevezetni a 12-18 év közötti fiatalok, a választott politikusok és az újságírók számára. Most azonban be kell látnom, hogy a VIII. kerületi polgármestert, a Fővárosi Közgyűlés önkormányzati és rendészeti tanácsnokát, a Fidesz kommunikációs igazgatóját a miniszterelnök úr iránti aggodalom késztette erre a lépésre.

Kétségtelen, hogy a pártelnök-kormányfő már régóta mondogatja, hogy „Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit teszek!” Dr. Kocsis feltehetően már azóta aggódik, hogy előbb-utóbb valami végzetes következik be emiatt, mióta a Wikileaks-ről kiszivárgott az a 2006-os amerikai diplomáciai távirat, amelyben Dr. Orbán vonatkozó szavait idézték. Ráadásul 2011 szeptemberében O.V. meg is erősítette ezt az MTI-nek: „Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok.”

Azóta ennek az iránymutatásnak az alapján próbál eligazodni Dr. Kocsis a kedves vezető szavai és tettei között. Minthogy ezek gyakorlatilag soha nincsenek egymással összhangban, a polgármester mindeddig csodálattal adózott miniszterelnöke következetességének. Igaz, olykor keletkezett benne némi zavar, mert nem mindig tudta megfejteni, hogy mit miért mond és tesz a csodált vezér. Az értelmezési nehézségeket azonban rendre azzal magyarázta, hogy ő az, aki egyelőre nem ér fel vezetőjének szellemi magasságáig.

Pénteken azonban valami megpattant benne. Amikor meghallotta a miniszterelnök szokásos, a néphez intézett rádiószózatát, már tudta, hogy cselekednie kell. Dr. Orbán ugyanis közreadta, hogy mit tanácsolt előző nap a tisztázatlan amerikai bonyodalmakba keveredett Vida Ildikónak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetőjének: „Élni kell a lehetőséggel, hogy ebből a ködös és zűrös hablatyolásból az egész ügy végre a jog tiszta mezejére és tiszta nyelvezetébe került át”. Pert kell indítani „rágalmazás, jó hírnévhez való jog: a magyar jogrendszer megadja a lehetőséget, hogy ilyenkor egy magyar állampolgár védekezzen, ezt várom el minden állami vezetőtől ilyen helyzetben”.

Dr. Kocsist nem a szavak és a mondatok viszonylagos összefüggéstelensége rémítette meg. Ezt az élőbeszéd természetének tudta be. Viszont jogvégzett emberként azzal szembesült, hogy a tanács szakszerűtlen. Vagyis miért, miért nem, de a szintén jogász kormányfőn fog kacagni előbb csak minden ügyvédbojtár, aztán az ügyet fel fogja turbózni a média, majd huszonnégy óra nem telik bele, már a világ televíziós show-műsoraiban is ezen szórakoznak.

Ezt követően órákon át felhőzte dr. Kocsis homlokát a szeretett vezetőért, az országért, a népünkért való aggodalom. Tudta, hogy keresni kell valamilyen eszközt, amivel a hasonló – és be kell látni, egyre szaporodó – kínos helyzeteket kezelni lehet. Végre arcát derű árasztotta el! Bár tudta, hogy Dugovics Titusz talán nem is létezett, s ha létezett is, szerb volt, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból, mégis a magát az ellenséggel együtt a vár fokáról önfeláldozóan a mélybe vető nándorfehérvári hős jutott eszébe, amikor így kiáltott: „A drogteszt lesz a megoldás!”

Ha azt lehet majd mondani, hogy a kedves vezető is bizonyos szerek befolyása alatt áll, ez mindig, minden szokatlan megnyilatkozásra magyarázatot ad majd, s főleg kíméletes hozzáállást vált ki az emberekből! – gondolhatta dr. Kocsis, aki kerületében már évek óta lángpallossal vívta a drogosok és a hajléktalanok elleni küzdelmet. Mint ilyenből jött elő belőle most is a caritas, az emberszeretet. Pontosabban a miniszterelnök úr iránt érzett rajongás, amin nem is csodálkozhatunk, hiszen kijárta ő a református gimnázium után a katolikus egyetemet is…

Ama Tituszhoz illő hévvel ült le tehát a számítógépe elé, és nyomban világgá kürtölte ötletét. Tette összhangban volt gondolataival, gondolatai összhangban voltak szavaival, amelyek azonban ezúttal nem voltak összhangban a nagy ember intelmeivel. És pár órán belül emiatt vált nevetség tárgyává ő maga, mi több az általa védeni kívánt vezér is! Viszont belátva, hogy valójában nemes cél vezérelte dr. Kocsist, immár én – aki előző jegyzetemben nem átallottam ironizálni felette –, magam mondom: a lónak is négy lába van, mégis megbotlik. Nézzük magát a szándékot, ami kétségtelenül nemes volt. Így tekintve az esetre, csak lelketlen ember akarhatja még mindig elverni a port rajta. Tehát „El a kezekkel dr. Kocsis Mátétól!"

Hagyjátok őt cselekedni! Megteszi ő maga is, amit ügyünkért megtehet!

#