A digitális kor szektáit hozza létre a világháló, miközben az információ-áramlás szabadságával etetik a közönséget.

Első megközelítésben könnyen azonosul az ember az Orbán-kormány álláspontját képviselő Varga Judit miniszter bejelentésével:

Az oroszországi liberálisok már rég tudják, hogy rászabadíthatja az országra az ordas eszméket.

Az amerikaiakkal versengve kiabálnak egyes európai politikusok a január 23-án, az oroszországi városokban lezajlott, Alekszej Navalnij ellenzéki vezér felhívására megtartott tüntetések ürügyén. Például Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Twitter-üzenetében tiltakozott a megmozdulások számos résztvevőjének őrizetbe vétele és az ellenük alkalmazott, úgymond aránytalan erőszak miatt. Üzenetében Borrell hangsúlyozta:

Zajlik a nemzeti oligarchia és az államok feletti tőkések küzdelme, ami Oroszországban akár fasizmussal fenyeget.

A középosztálybeli fiatalok hatalommal való szembefordulási–szembefordítási folyamatának fontos állomása volt Oroszországban 2021. január 23. Ami engem érdekelt, s alighanem a szervezőket is, mennyire működik itt a belarusz forgatókönyv. A fő kérdés:

Egyre nyilvánvalóbb az akciók nyugati titkosszolgálati háttere.

Joe Biden amerikai elnök beiktatásának előestéjén nagy dobással jelentkezett az oroszországi ellenzéki közéleti szereplő, Alekszej Navalnij hálózata. Mintha csak azt üzenték volna az Egyesült Államok új adminisztrációjának: továbbszolgálatra jelentkezünk. Tisztában vagyok vele, hogy ezzel a mondattal máris átkok özönét vontam a fejemre, de mielőtt védekeznék, hadd vázoljam az előzményeket!

Most üthetnek vissza Orbán Viktor pávatáncos játszmái.

Olvasom, hogy Donald Trumpot, az Amerikai Egyesült Államok negyvenötödik elnökét egyik palotájának személyzete csak „a király”-ként emlegette. Állítólag mindig szeszélyes uralkodóként viselkedett, s így tett elnökként is. A sajtó korábban médiakirályként beszélt róla, az elmúlt négy év alatt pedig a Twitter-király nevet ragasztották rá. Az internetnek abban a részében, amit elém sodornak az algoritmusokkal dolgozó számítógépes programok, már az elmúlt hetekben így jellemezték az érzelmileg ellene hangolódott magyarok:

Arra tett, amire Trump: amíg a politika megkerülhetetlen szereplője, védettséget élvez. Trump persze vesztett.

Nem értem, hogy az internet  sokaságának miért nem jut eszébe, hogy az ellenzéki Alekszej Navalnijt azok indították el egyfajta kényszerpályán, akik megvették neki és feleségének a Berlin–Moszkva útra, 2021. január 17-re szóló repülőjegyet. Nyilván ugyanazok, akik hónapokig finanszírozták családjának németországi költségeit. Az ugyanis nyilván mindenki előtt világos, hogy neki magának nincs jövedelme. Ha pedig ezt a közlést megemésztettük, nem tekinthetünk el attól a kérdéstől:

Mintha Moszkva bakteriológiai háborúra készülne, ezért sem kapkodja el oltóanyagának nyugati elismertetését.

Az oroszok is beleálltak a világszerte folyó oltóanyag-vitába. Talán megelégelték, hogy a nyugatiak egyfolytában fikázzák a Szputnyik-V névre keresztelt vakcinájukat, talán lassan piaci térnyerésre akarják elszánni magukat. Mindenesetre közzétették az általam ismert első olyan, külföldnek szánt nyilatkozatot, amiben már nem csak a saját készítmény előnyeit hangsúlyozzák, hanem az egyik nyugati gyártmány kockázataira is figyelmeztetnek.

A Don-kanyarban a revizionista lázálmok miatt pusztultak el katonáink, miközben a német rablást szolgálták.

Január 12-e különösen alkalmas a Magyarország II. világháborús szerepéről folyó ádáz vitákra. 1943-ban ugyanis ezen a napon, az ukrajnai Don-kanyarban indította meg a szovjet hadsereg azt az akkor még „csupán” nagyobb erejű felderítésnek szánt támadást, ami néhány héttel később a felváltásra kiérkezettekkel együtt 250 ezresre duzzadt 2. magyar hadsereg megsemmisülésével zárult. Február 15-én az összesített veszteségekről a hadsereg-parancsnokság azt jelentette a felettes (!) német parancsnokságnak:

Magasztos a „Minden élet számít!” szlogen, de már az oltásra jelentkezést is érzéketlenség akadályozza.

Lassan belefárad az ember, hogy dokumentálja, mennyire képtelen a tényleges kormányzásra az Orbán-kabinet. Utoljára december 31-én írtam le a Sportmánia Orbániában című cikkemben, hogy „Tessék már végre kormányozni is!”, de most bevallom, némi lelkiismeret furdalásom volt akkor. No, nem azért, mert ne lennék meggyőződve arról, hogy a rezsim vezetői nem az ország egésze érdekében dolgoznak, s ezért nem is tartják fontosnak, hogy a részletek előzetes kidolgozására és összehangolására építve irányítsanak. Csupán azért, mert a jegyzet egészének témájához képest nem hoztam fel további konkrét példákat állításom igazolására. Mentségemre, megtettem ezt már nem egyszer. Ráadásul most itt egy mindenki elevenébe vágó ügy is.