A kattintás-vadász oldalakon a cím ígérete gyakran oly messze van a cikk tartalmától, mint Makó vitéz Jeruzsálemtől.

Az interneten gyakran kapok linket egy-egy olyan cikkhez, ami kapcsolódik saját írásomhoz. Most is ez történt. A jó szándékú, fényképen ugyan nem azonosítható, valóságos név nélküli levelező, egyébként talán maga is blogger, vagy valamiféle értelmezhetetlen blogger közösség, azzal a megjegyzéssel küldte a svédországi választásokhoz kapcsolódó üzenetet, hogy jelezze: az írásból megismerhetem véleményét az általam körbejárt témával, Orbán Viktor január 10-i sajtótájékoztatójával kapcsolatban. Ehhez persze rá kellett kattintanom egy harmadik személy, vagy nem lehet tudni kicsoda-micsoda szövegére. Ezt tettem, így be is sétáltam a csapdába

Híveit is mélységesen megalázza, amikor egyenes adásban löki oda nekik a cinikus mondatokat.

Van-e értelme az olyan sajtótájékoztatón való újságírói részvételnek, mint amilyet sok-sok év után először Orbán Viktor tartott január 10-én? Véletlen volt az egybeesés, de óhatatlanul ez a felvetés nyomta rá a bélyegét arra az eszmecserére, amit ugyanennek a napnak a délutánján, Budapesten a Republikon Intézet szervezett „Az újságírók szerepe és lehetőségei az illiberális rendszerekben” címmel.

A nyugati mítoszok jegyében formált Oroszország-kép nem segít a tisztán látásban.

Elemezni: IGEN. Arról okoskodni, mit kellene csinálniuk az oroszoknak: NEM. Utóbbi legyen az ő dolguk! Ehhez képest „A putyini hatalomgyakorlás eszközei” címmel január 10-én, hatalmas érdeklődéssel kísért, az Athenaeum Kiadó és a Republikon Intézet kisebb budapesti konferenciájának főleg második felét az arról való elmélkedés töltötte ki, mit kellene tennie az orosz népnek, hogy úgymond lerázza magáról Vlagyimir Putyin rendszerét.

A három évtizedes Orbán–Gaskó kapcsolatot mindig felújították, ha úgy kívánta kettejük érdeke.

Szinte restellem magam, hogy egymás után kétszer is tollhegyre kell tűznöm Bolgár Györgyöt, a Klubrádió veterán műsorvezetőjét. Mentségemre, előző, „Bolgár úr megrémült” című cikkem végén is azt írtam róla: „szellemi teljesítménye előtt fejet hajtok”. Annál kevésbé értettem azt a lelkesültséget, amivel Gaskó Istvánt, a híres-hírhedt, évekkel ezelőtt botrányos körülmények között megbuktatott vasutas szakszervezeti vezért, a VDSZSZ egykori irányítójának pávatáncát üdvözölte január 8-adikai Megbeszéljük... című műsorában.

Az Orbán-bolsevikokat mentegeti gyakran a műsorvezető, még ha nem is ez a szándéka.

Lehet, hogy nem tudja, de teszi. A marxi tétel parafrázisával szoktam mentegetni magamban Bolgár Györgyöt, a Klubrádió veterán műsorvezetőjét, mikor gyakorta oly bosszantóan inti megértőbb magatartásra, óvatosabb fogalmazásra az Orbán-kormány vérlázító intézkedéseit, nem különben a finomkodó ellenzéki pártok vezetőit bíráló betelefonálókat. Ha valaki szóvá teszi ezt, akkor azt mondja: neki figyelembe kell vennie a jelen nem lévő másik oldal szempontjait is. Fel kell vállalnia az ördög ügyvédje szerepét, mert ezt követeli meg az írott és íratlan újságírói etika.

A kisember dühös, ha kényelmében sztrájkolók és tüntetők zavarják.

A január 5-ei, szombat esti tüntetésen Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke országos sztrájkot vizionált túlfűtött szónoklatában. Ahogyan erről „Nem sztrájk lesz 19-ikén” című jegyzetemben én is beszámoltam: nem kevesebbet követelt, mint azt, hogy „Álljon le az ország!” Január 7-én, délután, a Klubrádióba betelefonáló egyik hallgató arra figyelmeztetett: akik nem ismerik a munkásmozgalom történetét, egykori gyakorlatát annyira elgaloppírozhatják magukat, hogy veszélyeztethetik az ügyet – például most a kormányzat dolgozóellenes intézkedései elleni tiltakozást – amiért jó szándékkal síkra szállnak.

Lám ez a szent ember még a házáldás szokását is visszahozza. Áldja meg érte az Isten!

Épp azon töprengtem, hogy a világ mely részen kószál Orbán Viktor miniszterelnök. Ne tessék felnevetni! Már miért ne agyalhatnék ezen? Aggódva, no! Mert azt is csak akkor tudtam meg, hogy Brazíliába ment, amikor kiderült, hogy amerikai külügyminiszternek nézték. Aztán az ottani programjáról volt még egy-két híradás, de hogy hazajött-e, vagy sem, arról hiába kerestem bármilyen közleményt.

A sokaság nem érzékeli mekkora erőfeszítéseket követel egy országos munkabeszüntetés megszervezése.

Demonstrációra, azaz félpályás útlezárásokra, tüntetésekre, figyelmeztető sztrájkokra, nem pedig általános sztrájkra, vagyis nem országos munkabeszüntetésre szólított fel Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke a január 5-ei, budapesti, Kossuth téri tömeggyűlésen. Ennek ellenére számos internetes honlap mellett, az ATV-n Sváby András a vasárnapi Napló című műsor szavazási részében is hiú reményeket keltett a nézőkben, amikor azt a kérdést tette fel:

A hatalom képviselőit mintha váratlanul érte volna a hétvégi demonstrációk mérete és kiterjedtsége.

A december végi parlamenti és utcai megmozdulások, valamint a január első hetében megtartott kormányellenes tüntetések alighanem legfontosabb jellemzője azok hálózatszerű sajátossága. Hosszú időn múltán az ország több csomópontjában egyszerre, egy folyamat részeként zajlottak a demonstrációk. A híradókat nézve már csütörtökön és pénteken is voltak ennek előjelei, hiszen több vidéki városból láthattunk, a települések méretéhez viszonyítva meglehetősen népes felvonulásokat, népgyűléseket. Vasárnap pedig – a tízezreket megmozgatott budapesti tüntetéssel egy időben – újabb vidéki akciókról jöttek hírek. Új fejlemény a nem azonos platformon álló pártok, szakszervezetek és civil mozgalmak képviselőinek együttműködése, a tüntetők és a vezetők átlagéletkorának érzékelhető csökkenése.

Összeállt a jövő Magyarországáért országos hálózatban dolgozni képes közszereplők névsora. 

A letűnő Orbán-rendszerről már mindent elmondtunk, amit elmondhattunk. Talán csak a veszteségek tételes, forintosított számba vétele van hátra a jövőbeli bírósági tárgyalásokra is gondolva. Amint egyik előző cikkemben hangsúlyoztam: „az Orbán-korszak túl van a zenitjén, vagyis lényegében véget ért – függetlenül attól, hogy meddig maradhat még Orbán Viktor kormányon”. Mert ne feledjük, 2006. szeptember 17-én került nyilvánosságra Gyurcsány Ferenc Balatonőszödon, zárt körben elmondott, úgynevezett hazugságbeszédének tendenciózusan összevágott részlete, ami az elégedetlenségi hullámot elindította, de a kormányfői posztról való lemondását csak 2009. március 21-én kényszerült bejelenteni. Ebben azonban a gazdasági világválság hatásának, volt a nagyobb szerepe. Ezzel együtt is ideje végiggondolni, miként folytatódik az Orbán-rezsim érzékelhetően megkezdődött bomlása! Még inkább azokra irányítani a figyelmet, akik a jövő Magyarországát készítik elő!