Megkezdődött a „Bezzeg Orbán alatt jobb volt!” tömegérzület kialakítása.

A 2018-as esztendő utolsó hetében több Orbán-hívő monológjával szembesültem. Miközben elverték a port a tüntetőkön, múlt időben beszéltek arról, milyen nagyszerű is volt ebben a korszakban élni. Ugyanezen a héten polémiába keveredtem az interneten két tévéhíradós kollégámmal, akikkel a rendszerváltozás előtt dolgoztam együtt, s akik a Fidesz médiabirodalmában kötöttek ki – egyikük magas beosztásban. Ők is az Orbán-korszak iránti nosztalgiával írtak, amikor vita alakult ki köztünk egy olyan táblázat adatairól, amelynek különböző variációival már találkoztam az elmúlt hetekben.

A táblázatok mindegyike ugyanarra a kaptafára készült: a 2002-2010 közötti úgynevezett balliberális kormányok alatti sanyarú helyzetünket, illetve a 2010–2018 közötti Fidesz-KDNP kabinetek alatti szárnyalást mutatják be néhány összehasonlító adat tükrében. Egyebekben a két időszak közötti minimálbér összegét, a munkahelyek számát, az államadósság alakulását, az IMF-hitel mennyiségét, a rezsidíjak arányát vetik össze úgy, hogy abból az Orbán-éra kerüljön ki előnyösen.

Eleinte nem vettem őket komolyan. Mert hogyan is lehet komolyan venni valamit, ami 2018 decemberében anélkül számol az arra az évre kimutatott adatokkal, hogy azokat még nem is lehetett összesíteni? Viszont az egykori kollégákkal folytatott vita pro és kontrái, no meg friss fővárosi és vidéki élményeim arra indítottak, hogy feltegyem a kérdést: hirtelen miért szaporodtak meg ezek az összegzések. Kutakodni kezdtem, és kiderült, hogy azonosíthatatlan eredetű honlapok generálják ezeket a nézeteket. Az egyiken például ezek olvashatók a fejlécben:

Hagyjuk most, hogy milyen csúsztatásokkal operál ez a szöveg! Azzal se foglalkozzunk ezúttal, milyen következményei vannak a szocialistákra nézve, hogy összebútoroztak Orbán Viktor egykori elvtársaival, a liberális párt tagjaival, és azzal, hogy a tőke oldalán feladták szociális érzékenységüket, hosszú időkre lejáratták a baloldali kifejezést és gondolatot. A lényeg, hogy ilyen internetes helyekről osztják meg az Orbán-hívők a jelszavakat és a tipográfiájukat tekintve egyen táblázatokat. Ezeknek több funkciójuk is van. Egyrészt erősítik a rendszerrel érzelmileg azonosulók elkötelezettségét. Másrészt aktivizálják őket. Felkínálják számukra a küzdelemben való részvételt. Muníciót szolgáltatnak ahhoz, hogy terjeszthessék az igét, továbbá lehetőséget a honlapokon is megjelenő ellenvéleményekkel vitatkozásra, ami ugyebár ébren tartja a harci szellemet.

Hitekkel értelmetlen észalapon vitatkozni, mégsem tudtam ellenállni a kísértésnek. A valamikori kollégák figyelmét felhívtam arra, hogy a két időszak közül az egyik a gazdasági világválságot is magában foglalta, míg a másik, az orbáni, a prosperitás időszakára esett. Viszont Magyarország ebben a második periódusban rosszabbul teljesített, mint a környező országok, hiszen gyakorlatilag minden mutatóban mögéjük kerültünk. Annak ellenére, hogy ekkor ugrottak meg az Európai Unió támogatásai, áramlottak be a külföldön munkát vállalóknak a bruttó hazai terméket, a GDP-t évente egy százaléknyival növelő hazautalásai.

Bizony – a közmunkások mellett – a foglalkoztatottak számának növekedésében is nagy szerepük volt a külföldön dolgozóknak. Mert – kevesen tudják ezt – velük is számol a hazai, nem tételes bejelentésekre, hanem egyfajta közvélemény-kutatásra építő statisztika. Új munkahely lényegében csak a multiknál keletkezett. Ezeknek viszont az a szépséghibájuk, hogy a magyar kormány milliárdos támogatásokkal, többéves adókedvezménnyel vállalt részt megteremtésükből. Van olyan külföldi cég, amelynek bérköltségét a magyar állam öt évre előre kifizette.

Tudtam, hogy falra hányt borsó, azért mégis magyaráztam volt tévés munkatársaimnak: ha a jövedelmek nettó, sőt vásárló értékét nézzük, koránt sem annyira rózsás a kép az Orbán-időszak javára. Hiszen az adókat, mindenekelőtt a legkisebb jövedelműeket sújtó áfát, a forgalmi adót, a világ egyik legmagasabbjára tornázta fel a kormány. Az egykulcsos személyi jövedelemadóval ugyanúgy a tehetősebbeknek kedvezett, mint a családi adókedvezményekkel, az otthonteremtési támogatásokkal. Ezekkel is csak azok tudtak igazán élni, akiknek jelentős jövedelmük volt.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a GDP egészéhez mérve valóban végbement némi csökkenés (2010-ben 79,7%, 2016-ban 73,9% volt ez az arány), de a nominális érték 78 milliárd euróról 84,5 milliárdra nőtt ez idő alatt. (Tegyük hozzá: maga a GDP értéke is csalóka, mert nem fedi fel, hogy nemzeti jövedelemként mennyi marad ténylegesen is idehaza, vagyis mennyi fordítható belőle közkiadásokra.)

Magyarország vagyonának jelentős növekedését szintén kimutatja a kormányoldali propaganda. Ám a megbízható kataszterek hiánya, az elmúlt évtizedekben zajlott, mélyen áron aluli privatizációs pusztítás, s a most is folyó csereberék eleve komolytalanná tesznek bármilyen, erre vonatkozó közlést. A hvg.hu egyik cikke szerint, míg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezérigazgatója azt nyilatkozta: 42 ezer milliárd forintról van szó, addig 2016 végén, a parlamentben Fónagy János államtitkár 18 ezer milliárd forint körüli összegről beszélt, ami csak kevéssel haladja meg a költségvetés egyéves összes kiadásának értékét. Az interneten most terjesztett egyik táblázatban az áll, hogy 2002 és 2010 között 1200 milliárd (bizonyára forint, mert ezt nem jelzik) volt a csökkenés, 2010 és 2018 között viszont 7000 milliárd a növekmény. Aki tényleg tudja ebből, hogy mi is a helyzet, az előtt megemelem a kalapom.

Hovatovább a népszórakoztatás része a számokkal bűvészkedés. Ez esetleg már-már ámulatba ejti az embert, de tisztán látását nem segíti elő. Hogy akkor mire való? Mindent egybe vetve, az a válaszom a kérdésre: megkezdődött a nemzeti NEM együttműködés rendszerének fényezése. Az internetes csatákat, a templomokban és a társaságokban folyó beszélgetéseket egyfajta utóvédharc részeként foghatjuk fel.

Az ország külső elszigetelődése nyilvánvaló. Öncsonkítók Magyarországa című, minapi jegyzetemben már idéztem a miniszterelnök egykori tanácsadóját, Csaba Lászlót erről: „az Európai Unió meghatározó erőivel és a szomszéd államok legtöbbjével kimondottan fagyos a viszony, a nemzetközi sajtó és a legtöbb állam közvéleménye tamáskodva figyeli kormányzatunk megnyilatkozásait és sokszor támogatói által sem értett gyakorlatát”.

Ami pedig a belső viszonyokat illeti, a kormányzati mulasztások és hibák a feszültségek elkerülhetetlen növekedését generálják majd. A választási célokat szolgáló rezsicsökkentés miatt az energia-, a víz-és csatornahálózat elnapolt felújításai várhatóan itt is, ott is zavarokat okoznak a közműszolgáltatásokban. Az idei szemétszállítási anomáliák jelzik, mi várhat ránk a jövőben. Ahogy telnek az évek, a tömegek egyre inkább szembesülnek majd az oktatásból és az egészségügyből kivont milliárdok társadalmi és egyéni következményeivel. Többek között úgy is, hogy nem lesz elég szakember a meglévő, lepusztuló intézmények, vagy akár az EU-támogatásokból felhúzott új épületek működtetésére. Az aluliskolázott, a bevett egyházak anyagi érdekéből és közreműködésével bűnösen szegregált, elkülönített tömegek részaránya egyre nő a társadalmon belül. Ez a mindennapok kultúráját, a hétköznapi érintkezést már ma is civilizálatlansággal terheli, s a jövőben még inkább. Az ebből is eredő dühök rendszeres zavargásokba torkollhatnak, a bűnözés növekedését hozhatják magukkal. Bizony, szükség lesz az elit várbeli munka- és lakhelyeire, ahol el lehet őket szeparálni az elégedetlen tömegektől.

Megtörténhet, hogy nemzetközi okok miatt egyik-napról a másikra omlik össze. Erre a helyzetre gondolva az elit, a kormány és a Fidesz prominenseivel, már készül az országból való menekülésre. Mi mással, ha nem ezzel függhet össze a közepes méretű luxus repülőgépek vásárlása úgymond a honvédség számára? Eközben a rendszer erősíti a hátát biztosító erőket, beleértve a kiemelt őrző-védő szervezeteket mint egyfajta magánhadsereg részeit. De ezeknek akkor sem kisebb szerep jut, ha a másik forgatókönyv szerint alakulnak a dolgok. Ha hosszú lesz az agonizálás időszaka, akkor is szükség lesz rájuk. E másik változat esetén az Orbán-rendszer a kádárinak egyfajta fordított ívét írja le.

A Kádár-rezsim vérben fogant és a társadalmi-gazdasági pusztítás következményeit örökölte – beleértve a II. világháborús veszteségek felszámolásának hátralévő részét. Ebből a helyzetből kezdett építkezésbe, a szellemi élet felpezsdítésébe, a szövetkezeti gazdálkodás fellendítésébe, nagy léptékű szociális intézkedésekbe, lakásépítési, egészségügyi, oktatási és nyugdíjprogram végrehajtásába, később a gazdasági intézményrendszer érdekeltségi alapon történő átszervezésébe, a külföld felé nyitásba.

Ezzel szemben Orbán Viktor kedvező nemzetközi gazdasági feltételek közé csöppent. Kormánya soha nem látott mennyiségű külföldi támogatásokra építhetett. Megtehette volna, hogy valóban a nemzet minden részével együttműködésben kormányoz, ahogy hirdette és hirdeti. Ő azonban úgy döntött: a nemzeti NEM együttműködés rendszerét hozza létre, és kiszorító politikát folytat. Hatalma féltését mindenek elé helyezve csak a közvetlen környezetét engedte és engedi érvényesülni, s azokat, akik feltétel nélkül támogatták és támogatják elitista politikáját. Ennek következtében az ország lakosságának egyharmada–egynegyede olyan szegénységbe jutott, ami nemzedékekre előre teszi lehetetlenné több milliós tömegek integrálását a magyar társadalomba.

Utóbb sokan azt fogják mondani: a körülmények kényszerítették erre Orbánt. S hogy tényleg ezt mondják, annak előkészítése zajlik most. A közelgő káosz előtt megpróbálják kialakítani azt a tömegérzületet, ami alapja lesz a majdani szólásnak:

Ám akkor ezt már nehéz lesz cáfolni. Többek között azért sem, mert korábban úgy intézkedett, hogy ne legyenek tételes jegyzőkönyvek kormányának üléseiről, egy ideje pedig már hangfelvételek sem készíthetők arról, hogyan hozták meg a döntéseket. Később tehát nem lehet majd rekonstruálni, hogy a konkrét ügyekben mit is képviselt. Ráadásul egy esetleges törvényszék előtti felelősségre vonáshoz sem lesznek bizonyító erejű dokumentumok. Mintha a miniszterelnök eleve tudatában lett volna annak, hogy a törvényesség igen szűk mezsgyéjén jár, ezért lehetetlenné tette utólagos megismerését annak, miként is történt az ország jövőjének felélése. Hiteles dokumentumok hiányában azt sem lehet majd tételesen bemutatni, hogy milyen felelősség terhelte és terheli ezért. Így nagy eséllyel bekövetkezik, ami ebben az országban száz évek óta történni szokott, s aminek megalapozása immár megkezdődött a hívek körében többek között az internetes, anonim honlapok segítségével. Idővel el lehet mondani: volt nekünk egy jót akaró vezérünk, ám jöttek a gonosz, külső erők és ellehetetlenítették őt. Szobrot neki! Szobrot a mártírnak! Akár újbóli dísztemetést! Mígnem jön az újabb szoborbontás, kihantolás, koponyaellopás. Minden úgy, amiként történt eddig és történni fog a jövőben is. #

CÍMKÉP: Kormányellenes tüntetés Budapesten, 2018. április 15-én (Fotó: Bődey János, Index)

Véleménye fontos az orientálásomban. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban!