BEKIÁLTÁS

2018.ápr.23.
Írta: Kabai Domokos Lajos 26 komment

Támad az orbáni háztáji ellenzék

Márki-Zay lejáratásával szolgálják a nemzeti együttműködés rendszerét.

2018-04-21ellenzekituntetesfotodimeny_andras_kepszerkesztoseg.jpeg

Az orbáni médiumok és trollok azonnal megkezdték Márki-Zay Péter lejáratását azt követően, hogy beszéde elhangzott az április 21-ei fővárosi tüntetésen. Ha valaki a támadások mikéntjére kíváncsi, elég, ha belenéz az eseményről írt előző, Márki-Zay választásra készül” című posztom kommentjeibe. Mára azonban az is kiderült, hogy az országgyűlésbe most bekerült ellenzék legalább ilyen elszántsággal fogott hozzá az újdonsült, gyorsan népszerűségre szert tett politikus kikezdéséhez.

Tovább

Márki-Zay választásra készül

Minthogy „a magyar nép leváltotta az ellenzéket”, kézenfekvő a feladat: annak az ellenzéknek a helyére kell lépni, „amely nemhogy a haza és a nemzet, de saját érdekében sem volt képes az összefogásra”.

2018-04-21ellenzekituntetes_mz.jpg

Jegyezzük meg ezt a 2018. április 21-ikei napot! Ezen a szombaton mutatkozott be Budapesten, tehát az országnak, az a férfi, aki a jövőbeni Magyarország egyik vezetője lehet. Nem kizárt, hogy korszakváltás kezdetének voltak tanúi azok a fővárosiak és vidékiek, akik a Kossuth tértől a Ferenciek terén át csaknem az Erzsébet hídig tartó menetben haladtak az Astoriáig feltorlódva, majd meghallgatták a szónokokat. Közöttük is elsősorban a kormánypártiak jelöltje ellenében nemrégiben megválasztott hódmezővásárhelyi polgármestert.

Tovább

Mire jó Putyinnak Orbán?

A befolyási övezetekért való mostani háborúban a fellazítás eszköze is lehet az orbáni nemzetegyesítő politika. De a Kreml csak a propaganda részeként kezeli ezt. A fegyvertár valódi eszközeiről nem beszélnek. 

2018-04-15vesztyimagyarvalasztas.jpg

Már-már közhelyként szokás emlegetni, hogy a Kreml számára felértékelődött az orbáni Magyarország. A miért?-re különféle magyarázatok születtek:

Tovább

Ne gyűlöld a tüntetőket!

Olyan mámorosan triumfálnak a kormánypártiak, mintha nem kisebbségben lennének.

2018-04-15budapestikormanyellenestunetetesbodeyjanosindex.jpg

Egészen bevadult az elmúlt hónapokban egykori kollégám. Sorra osztotta meg a Facebookon a kormánypropaganda jegyében fogant, képtelenebbnél képtelenebb, sőt uszító hazugságokat. Ez azért is zavart, mert világi emberként ugyan, de ismerősömnek az egyik legnagyobb szentséghez kötődő megbízatása van a katolikus egyházban. Sosem csináltunk titkot belőle, hogy szögesen eltérő a politikai felfogásunk. Ennek ellenére évtizedek múltán is tartjuk a már-már baráti, de mindenképpen szívélyes kapcsolatot. Azt azonban nem tudtam hová tenni, amit a választási kampány időszakában művelt, ezért inkább visszahúzódtam. Elvakult szövegeinek értékelését ráhagytam másokra, mert nem akartam, hogy összekülönbözzünk. Gondoltam, majd csak elmúlik ez a mélyen vallásos emberhez méltatlan kisiklás, aztán a választás után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Ámde ez igencsak nehéz lesz.

Tovább

Trump támad és imádkozik

Légicsapás a szíriai vegyi-fegyver raktárakra. De hol a vegyi anyag?

trumpvideo2018-04-14trumpsziriaellenitamadas.jpgNem sokáig hagyott nyugton bennünket Donald Trump amerikai elnök. Utolsó, általam idézett, ha akarom vemhes, ha akarom, nem twitje után valamivel több, mint huszonnégy óra telt el a nemzethez intézett újabb, immár videó-üzenetéig. Ebben bejelentette, amiről az Euronews így adott hírt: „Magyar idő szerint szombaton reggel 3 óra előtt megindultak a légitámadások szíriai célpontok ellen. A légitámadások vegyi fegyverek fejlesztésére, tárolására alkalmas célpontokat értek.”

Tovább

Orbán bohóca: A Patyi

Sokak lelkét simogató hatása lehet, hogy lám, még egy Prof. Dr.-t is lehet heccelni.

2018-_orbanbohocapatyi.jpg

A kissé életlen videó-felvételen öltönyös, nyakkendős férfiak. Orbán Viktor miniszterelnök a baloldalon, Tarlós István budapesti főpolgármester a jobbon. Közöttük nyakig begombolt, fekete kabátban, nyakában aranyszínű, hosszan lelógó, egyetemi rektori méltóságjelvénnyel magasodik egy szikár férfiú. A kormányfő épp őt teszi nevetség tárgyává:

Tovább

Sokkolja a világot Trump

Naponta kell etetni a választót a népszerűséget fenntartó hírekkel!

trumptwit2018-04-12sziria.jpg

Csak gyorsan, amíg az időeltolódás miatt Donald Trump amerikai elnök még alszik. Ha felébred, bizonyosan előáll újabb Twitter-üzenetével. Ezért rögzítsük, hogy 2018. április 13-án, pénteken, a közép-európai idő szerinti reggeli nyolc órakor még ez az elnök érvényes álláspontja:

Tovább

MAGYAR NEMZET – VÉGE

 A minőségi médiumok sora politikai érdekből szűnt meg, lett partvonalra szorítva, a leplezetlen kormánypropaganda szolgálatába állítva.

magyarnemzet2018-04-11a.jpg

MAGYAR NEMZET – VÉGE. Ez a gondolat ötlött fel bennem, amikor kora reggel kivettem a postaládából a gyászkeretes vezércikkel megjelent újság, egyelőre úgy tűnik fel, utolsó számát. Persze azonnal rájöttem, hogy hamisan hatásvadász is lehet ez a mondat, ha kisbetűkkel írom le. Maga a magyar nemzet ezt is túléli. Mi több, már a Magyar Nemzet is túlélte az elhallgattatását ennél vészterhesebb időkben. 1944 márciusában a náci német csapatok, majd 1956 novemberében a Vörös Hadsereg budapesti bevonulásakor. A lap alapítójának unokája, Pethő Tibor ír erről a „80 1938. augusztus 25. – 2018. április 11.” című nekrológban, s megjegyzi: „A kései utódok kezéből ismét a politika ütötte ki a tollat”.

Tovább

Győzött a Fidesz, vesztett a haza

 A magyar nép meghatározó része megerősítette, hogy nem akar köztársaságban élni, továbbá legitimálta a Moszkva és Peking irányába tett fordulatot.

2018-04-08valasztas98_3-nel.jpgGyőztünk – jelentette ki Orbán Viktor április 8-án, nem sokkal éjfél előtt, miután hosszú órák érthetetlen várakozása után – ami a számítógépes rendszer délelőtti zavara miatt is ébreszt némi kételyt az emberben – végre az ország is megismerhette azt, amit a pártvezér a színfalak mögötti társaságával együtt már rég tudhatott. Ez azonban nem ok arra, hogy változtassak a most lezajlott parlamenti választásokkal kapcsolatos előzetes véleményemen, amit az Ostobák országa című, a választási plakátokkal foglalkozó, március 28-ai cikkem után így fogalmaztam meg az egyik kommentelő felvetésére válaszolva:

Tovább

Moszkva egyelőre békén hagyja Orbánt

Törés az orosz-magyar kapcsolatokban; ott is érzékelik a magyar kormány vergődését.

2017-08-28putyinbudapesten2.jpg

Magyarország választásokon teszi mérlegre az egyensúlypolitikát. Erre a gondolatra építve közölt cikket az oroszországi üzleti körök, bizonyos értelemben ellenzékinek számító lapja, a Kommerszant, április 7-ei, szombati száma. Az alcím szerint: Orbán Viktor törekszik arra, hogy miniszterelnök maradjon, s egyaránt megőrizze kapcsolatait Brüsszellel és Moszkvával. Az írásból kiderül, hogy a szerző naprakészen és meglehetősen pontosan ismeri a magyarországi politikai viszonyokat.

Tovább
süti beállítások módosítása