A minőségi médiumok sora politikai érdekből szűnt meg, lett partvonalra szorítva, a leplezetlen kormánypropaganda szolgálatába állítva.

MAGYAR NEMZET – VÉGE. Ez a gondolat ötlött fel bennem, amikor kora reggel kivettem a postaládából a gyászkeretes vezércikkel megjelent újság, egyelőre úgy tűnik fel, utolsó számát. Persze azonnal rájöttem, hogy hamisan hatásvadász is lehet ez a mondat, ha kisbetűkkel írom le. Maga a magyar nemzet ezt is túléli. Mi több, már a Magyar Nemzet is túlélte az elhallgattatását ennél vészterhesebb időkben. 1944 márciusában a náci német csapatok, majd 1956 novemberében a Vörös Hadsereg budapesti bevonulásakor. A lap alapítójának unokája, Pethő Tibor ír erről a „80 1938. augusztus 25. – 2018. április 11.” című nekrológban, s megjegyzi: „A kései utódok kezéből ismét a politika ütötte ki a tollat”.

A fejlécben, a dátum alatt a „Polgári napilap” megjelöléssel utoljára utal a szerkesztőség arra, milyen értékrend jegyében adott hírt a világ eseményeiről, s milyen felfogást igyekezett érvényesíteni, amikor a híreket értelmezte. A magyarországi közállapotokat minden szónál jobban tükrözi, hogy ezúttal idegen megszálló hadsereg sem kellett a lap – a reménykedők szerint – átmeneti megszüntetéséhez. Ellenkezőleg, egy magát korábban melldöngetés kíséretében polgárinak mondott kormány alatt alakult ki olyan helyzet, amelyben ennek a minőségi periodikának is megpecsételődött a sorsa.

Több mint beszédes, hogy a negyedik országlására készülődő miniszterelnök azzal intézte el az elmúlt években ismét magára talált, a világot nem csak feketében vagy fehérben látni akarókat szolgáló Magyar Nemzet halálát: „Üzleti ügyekkel nem foglalkozom”. Eközben, természetesen, ő maga tudta és tudja a legjobban, hogy a minőségi médiumok sora kifejezetten politikai érdekből szűnt meg, lett partvonalra szorítva, illetve a leplezetlen és primitív kormánypropaganda szolgálatába állítva. Ami hirtelen eszembe jut közülük: a liberális Magyar Hírlap, a Népszabadság, a Magyar Televízió, a Duna Televízió, a Magyar Rádió, a megyei lapok, a Klubrádió, a TV2, az Origo internetes lap és most már a konzervatív Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, esetleg a Heti Válasz.

Valamelyik megállapítás a fentiek közül bizonyosan érvényes rájuk. Első-, másod- és harmadsorban sem üzleti, hanem politikai-hatalmi érdekek álltak az elmúlt évtizedekben hozzájuk kapcsolódó fejlemények mögött. Közöttük néhányat a kormányzati, az állami és magánvállalati hirdetések elterelésével, a közintézményeknek adott utasítások révén az előfizetőktől való megfosztással – amiként Pethő Tibor is írja mai cikkében – az újságíróknak szóló ígérgetéssel és fenyegetéssel azért lehetetlenítettek el, mert Orbán Viktor és Simicska Lajos, az utolsó tulajdonos – mások mellett a magyarországi rendszerváltozás e két hazai demoralizálója – személyes párharcát vívta és vívja az eredetileg a szellemi élet részét alkotó médiumok romjai felett. A hol kormányon, hol ellenzékben lévőkkel együtt  ők is csak povedáltak az ország érdekeiről. Valójában magán-, illetve csoportérdekek szolgálatába állították a közösből kihasított hatalmas vagyonukat, illetve a politikai befolyásukat.

Sok egyéb mellett az a legnagyobb gondom a rendszerváltozás után kormányzókkal, akik között Orbán Viktor nevéhez immár tizenkét befejezett év fűződik, hogy tevékenységüket nem igazolja az ország nagy részére kiható teljesítménytöbblet. Még a hasonló helyzetű országokhoz képest sem. Minden olyan területen, amelynek kihatása országos léptékű, leépülést hozott az elmúlt csaknem három évtized. Ezen belül a szabaddá lett sajtó, a szélesebben vett médiarendszer szétverésének története azért az egyik legképtelenebb, mert ez a rendszerváltozás kevés vívmányainak egyike.

Ehhez képest a média nagy részének ismét pártállami célok alá rendelésének döntő része volt abban, hogy az emberek többsége elveszítette a sokoldalú tájékozódáshoz való lehetőséget, ami megalapozhatná a felelős állampolgári viselkedést és cselekvést. Ez az egyik fő oka annak, hogy választások útján juthattak újból szinte korlátlan és korlátozhatatlan hatalomhoz az eddig kormányzók. Ez viszont magában rejti az általuk már eddig is elkövetett társadalmi méretű hibák megismétlődését, a bajok elmérgesedését.

Pethő Tibor a Magyar Nemzet utolsó számának címlapján lapalapító nagyapjának elveire hivatkozva tesz hitet az olyan sajtó mellett, amelynek csak az újságírói lelkiismeret, a tehetség, a meggyőződés a korlátja. 2015. februárja óta a mai napig ismét ilyen volt a Nemzet. Egy meghatározott értékrend alapján adott rendszerezett áttekintést az olvasónak és számos újságíró szakmabelinek, akik aztán terjesztették a nemzetesek által sziszifuszi munkával összegereblyézett ismereteket. Az újság visszajelzést adott, adhatott volna a kormánynak az ország, a nagyvilág állapotáról is. Bár annak a legkisebb jele sem volt, hogy erre igénye lett volna Orbán Viktornak és környezetének. Ám az országlásuk nyomán egyre szaporodó feszültségek előbb-utóbb őket is rádöbbentik majd, hogy tőlük független forrásokból történő visszacsatolások nélkül egyre többször nyúlnak mellé a társadalmilag érzékeny ügyekben. Ők is meg fogják majd tapasztalni, mit veszítettek a szabad sajtó eltüntetésével. De akkor már nem sokra megyünk ezzel a felismeréssel. #

CÍMKÉP: Az immár harmadszor megszüntetett Magyar Nemzet 2018. április 11-ei számának címlapja