Sokkolja a világot Trump

Naponta kell etetni a választót a népszerűséget fenntartó hírekkel!

trumptwit2018-04-12sziria.jpg

Csak gyorsan, amíg az időeltolódás miatt Donald Trump amerikai elnök még alszik. Ha felébred, bizonyosan előáll újabb Twitter-üzenetével. Ezért rögzítsük, hogy 2018. április 13-án, pénteken, a közép-európai idő szerinti reggeli nyolc órakor még ez az elnök érvényes álláspontja:

„Soha nem mondtam, hogy mikor kerülne sor támadásra Szíria ellen. Lehetséges, hogy nagyon hamar, vagy talán nem egészen hamarosan! Mindenesetre az Egyesült Államok az én adminisztrációm időszakában, nagyszerű munkát végzett az ISIS-régió felszámolásáért. De hol az ezért járó hála Amerikának?”

Trump korábbi, ezzel ellentétes fenyegetőzése miatt azonban a mögöttünk lévő héten az internetet a minden eddiginél pusztítóbb háborúra vonatkozó feltételezések árasztották el. Én is kénytelen voltam feltenni a kérdést Face-oldalamon: Küszöbön áll-e az amerikai-orosz összecsapás? Ennek is köze volt ahhoz, hogy telefonon, Messengeren, az internet más felületein jó néhány kérdést kaptam ismerőseimtől és idegenektől is: „Mennyire reális veszély hogy Szíria miatt Amerika és Oroszország tényleg megtámadja egymást?” / „Egyre ijesztőbb hírek jelennek meg. Miközben mi itthon a választás eredményeit elemezzük, szépen kitör az atomháború?” És így tovább.

Április 11-én, szerdán valóban megsokasodtak a hírek a Szíriában, illetve a térségben lehetséges amerikai-orosz összecsapásról. S hogy el ne feledjem: aznap Putyin elnök telefonon értekezett a török államfővel, az indiai és az izraeli miniszterelnökkel. Ennek előtte április 9-én, hétfőn szintén lezajlott egy telefonos beszélgetés az orosz vezető és a török államfő, illetve a német kancellár között azt követően, hogy április 7-én, szombaton állítólagos vegyi támadásra került sor Szíriában. (Saját bejelentése szerint Erdogan török elnök Trumppal is beszélt, s őt szintén  mérsékletre intette.)

De hogy ettől függetlenül is sok helyen csöröghettek a telefonok, az is jelzi, hogy április 6-án, pénteken a francia köztársasági elnökkel folytatott eszmecserét az orosz államfő. Ezt megelőzően pedig, április 4-én, szerdán Ankarában Irán, Oroszország, Törökország vezetői keresztező kézfogással demonstrálták együttes fellépésüket Szíria ügyében. Közben Trump elnök odahaza újabb és újabb törvényhozói, ügyészi vizsgálatok célpontja volt, s talán azért is, hogy csökkentse ezek hatását, egyre csak nyomta és nyomta a világhálóra az újabb és újabb Twitter-üzeneteket, hogy jelezze a népnek: Amerika eltökélt védelmezőjeként kézben tartja az ügyeket. Két hete Trump még az amerikai csapatok Szíriából kivonásról vizionált, április 8-án vasárnap pedig már ilyeneket twitelt:

trumptwit2018-04-08oroszorszag.png

„Kapcsolatunk Oroszországgal most rosszabb, mint bármikor volt, beleértve a hidegháború időszakát is. Erre semmi ok. Oroszországnak segítenie kell bennünket a gazdaságával, amit nagyon könnyen megtehetne, s nekünk arra van szükségünk, hogy minden nemzet együttműködjék. Megálljt a fegyverkezési versenynek!" / „Oroszország vállalja, hogy lelő minden Szíriára kilőtt rakétát. Légy készen Oroszország, mert azok jönni fognak, helyesek és újak és okosak! Nem lehetünk gázzal ölő állatok partnerei, akik legyilkolják a népüket és ezt élvezik!” 

E hét szerdáján Káncz Csaba így foglalta össze  az addigra kialakult helyzetet a Privátbankár.hu-n: a támadás ürügyeként szóba jöhető, a több mint hetven halálos áldozatot követelő múlt szombati gútai klórgáz-támadás „egy nyilvánvaló idegen-zászlós (false flag) művelet, amelyre válaszul Washington az elmúlt órákban a szír partokhoz rendelte a USS Donald Cook rombolót, felszerelve 60 darab Tomahawk cirkáló-rakétával. Ma pedig csatlakozik hozzájuk a Harry S. Truman repülőgép anyahajó, 7 további csatahajóval. (...) Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök egy hónapon belül másodszor figyelmeztette hétfőn Washingtont, kijelentve «ha katonáink élete veszélybe kerül, akkor az orosz fegyveres erők válaszcsapást mérnek nemcsak a rakétákra, hanem a kilövőállásra is»". Csak hogy világosan értsük: ez akár hadihajók elsüllyesztését is jelentheti.

Az orosz állami tévé közéleti vitaműsorainak egyik fő témája is ez volt a héten. És természetesen a lapok, az internetes újságok szintén kiemelt helyen foglalkoztak a helyzettel. A hét közepén futótűzként terjedt el az orosz honlapokon, hogy
– a polgári légitársaságok figyelmeztetést kaptak a térségben várható amerikai csapásról;
– Oroszország harci repülőinek állomásoztatására kért engedélyt Irántól;
– a szíriai légierő az orosz rakétaernyő alá húzódott;
– a Vörös-tengeren és a Perzsa/Arab-öbölben, Cipruson, Szaúd-Arábiában teljes harckészültségbe helyezték a nyugati koalíció csapásmérő erőit;
– a Földközi-tengeren hajózó kínai flottaegységeket, adott esetben, orosz parancsnokság alá rendelik. A Rosszija televízió híradójában videó-felvételt tettek közzé a várható támadás helyszínéről, az amerikai hadihajókról.

Április 12-én, csütörtökön Angela Merkel német kancellár kijelentette: köszöni, de ő ebből inkább kimaradna. Emanuel Macron francia köztársasági elnök és Theresa May brit miniszterelnök ilyet is mondott, olyat is. A különböző szerkesztőségek azokat a mondataikat idézték, amelyek az adott média felfogásához állnak közelebb, vagyis, ha valaki több forrásból is tájékozódott, csak arról győződhetett meg, hogy tekeregnek mint az angolna. Mindenesetre a Szíriába készülő nemzetközi vizsgáló bizottság végre összeállt az állítólagos klórgáz-támadás ügyében. Majd csak odaérnek. Viszont időközben szót váltott egymással az orosz, illetve az amerikai védelmi miniszter. Ezzel is összhangban, egy higgadt amerikai elemző arra hívta fel a figyelmünket csütörtök éjszaka, hogy

„a washingtoni kormányzati dokumentumokban Oroszország csupán ellenfélként szerepel, nem ellenségként”.

Azért biztos, ami biztos: az USA-ban megnőtt a kereslet az óvóhelyek iránt. Oroszországban pedig új mozgalom bontakozott ki a Hogyan éljük túl az atomháborút?– jegyében. Különböző orosz szakértőket többször is hallottam a héten arról meditálni: náluk sokkal többen élnének túl egy esetleges atomháborút, mint az övékéhez képest kis területű Amerikában, ahol ráadásul a lakosság nagy része hatalmas tömbökben él. Cinikus kijelentés. De szerintem azok magatartása sem kevésbé, akik tűzzel-vassal, fegyverrel terjesztenék a Földön a demokráciát és védenék az emberi jogokat – valójában az adott ország és térség piacainak elfoglalása, természeti erőforrásainak megszerzése, illetve saját világhatalmuk fenntartása érdekében.

A kérdésre – Bekövetkezik-e az amerikai-orosz fegyveres összecsapás? – természetesen ma lehetetlen válaszolni. Csak azt tudjuk, hogy Oroszországnak ez biztosan nem érdeke. Az oroszok szeretnének végre húsz-harminc olyan évet, amikor nem ellenük irányuló hódító háború ellen kell készülniük, megelőző katonai műveletekkel is. Az utóbbi tíz évben ahhoz hasonlóan, egyre növekvő gyorsasággal építkeznek, mint amiről a Kínában járt utazók számolnak be. Ezt akarják folytatni a jövőben is. Ha pedig ez nem lehetséges, mert Oroszország megsemmisítésében gondolkodik a Nyugat – amint Napóleon és Hitler példája is mutatja, nem először a történelemben – arra a helyzetre Vlagyimir Putyinnak ezt a kijelentését osztja a lakosság döntő része:

Az Orosz Föderáció elnökeként, abból kell kiindulnom: ha valaki el akarja pusztítani az országomat, akkor én csak úgy reagálhatok: minek nekünk olyan világ, amelyben nincs Oroszország?”

A Kreml vezetése bizonyíthatóan nem kezdeményezője a ma létező fegyveres konfliktusoknak. A hivatalosságok és a közbeszédet alakító szakértők reagálásai csaknem kivétel nélkül azt a Putyini direktívát követik, amely szerint „Oroszország növekvő katonai erejével senkit nem fenyeget, de ha bárki nukleáris fegyvereket használna ellene és szövetségeseivel szemben, akkor azonnali válaszcsapásra kell számítania”. Trump  magatartása viszont – az általam gyakran idézett Jakov Kedmi izraeli hírszerzési és katonai szakértő szerint – azt a kényszert tükrözi, hogy naponta kell etetnie sokkoló hírekkel, vagy akár azok cáfolataival a választóit, ha nem akarja, hogy csökkenjen a népszerűsége. Részben ugyanez vonatkozhat May és olykor Macron és Merkel indítékaira is – teszem hozzá én. Önmagáért a háborúért bizonyára ők sem ütnének  meg érdes hangot, de a közvélemény-kutatási mérőszám nagy úr. No meg egyes multinacionális cégek – az energetikai óriásvállalatok, a hadiipari komplexumok, a mindenható globális bankok – nyomásának is nagyon nehéz ellenállni. És eközben persze, egy véletlen bármikor, bármilyen láncreakciót beindíthat. #

CÍMKÉP: Trump 2018. április 12-ei Twitter-üzenete

karomkodnitilos142x142szovegesfekvoxxxx.JPG