BEKIÁLTÁS


2018.nov.01.
Írta: Kabai Domokos Lajos komment

Merkel játszmái, Macron félelmei

Miközben a német kancellár Kijevben az USA szájíze szerint nyilatkozott, addig honfitársai Moszkvában üzleteltek, Macron pedig Európa kiszolgáltatottságáról beszélt. (A kiegészítésben az ukrán hadsereg náci időket idéző köszöntési formulájának története. A szavazás kérdése: Végül ki jön ki…

Tovább

„Moszkva miatt nem lesz atomháború!”

A Kreml az elrettentésben bízik: támadás esetén a komputerek elindítják a rakétákat. A közép- és annál kisebb hatótávolságú rakéták fejlesztésére már korábban megszületett a döntés az Amerikai Egyesült Államokban. Az amerikai kongresszus által jóváhagyott költségvetésben rég szerepel az erre…

Tovább

Most sem vallott színt Orbán

A kárpátaljai magyarok ügyében mással üzent a kormányfő Kijevnek. Egy kettészakított Magyarország képét közvetítették a televíziók október 23-án. Az Echo TV-n Orbán Viktort és népét, az ATV-n az ellenzéki szónokokat hallgatta a tömeg. Aligha vették sokan a fáradságot, hogy párhuzamosan nézzék…

Tovább

Beindult Putyin Ukrajna ellen

Hónapok óta nagy nyomás nehezedik rá, hogy lépjen végre. Ukrajnai elleni gazdasági szankciókról rendelkezett Vlagyimir Putyin, Oroszország államfője. Az ukáz a bevezetőben Ukrajna barátságtalan, a nemzetközi jognak ellentmondó cselekedeteivel, az Oroszországi Föderáció polgárainak és jogi…

Tovább

Putyin kettős játszmája

Bizonyára leszámolt azzal, hogy valaha is kedvelni fogja őt a Nyugat. Az alábbi cikknek különös aktualitást ad, hogy megírása után hozták nyilvánosságra: az USA felmondja a rövid és közepes hatótávolságú nukleáris erőkről szóló, 1987-es megállapodást. Azt pedig már korábban bejelentették, hogy 2012…

Tovább

Egymást szorongatják a patriarchák

A pravoszláv egyházat is hadrendbe állították Ukrajnában. Október 15-én, hétfőn az Orosz Pravoszláv Egyház szinódusa megszakította az eucharisztikus kapcsolatokat a Konstantinápolyi Patriarchátussal. A döntés a belorussziai Minszkben született. Ennek értelmében (a moszkvai) Kirill patriarcha…

Tovább

Embereken kísérleteztek Grúziában?

Az oroszok is beszálltak a média- és kémháborúba. Döbbenetes bejelentést tett Igor Giorgadze, Grúzia korábbi állambiztonsági minisztere egy október 4-ei moszkvai sajtótájékoztatón: Donald Trump amerikai elnökhöz fordult, hogy rendeljen el nyomozást a grúz főváros, a Tbiliszi közelében lévő…

Tovább

Szíjjártó már megint Moszkvában

Magyarország az orosz-amerikai (ukrán) konfliktus középpontjában. Az „Oroszországi energetikai hét” elnevezésű, a fél világot Moszkvába vonzó rendezvény kínált három héten belül újabb alkalmat az orosz–magyar tárgyalásokra. Szeptember 18-án Orbán Viktor miniszterelnök járt Vlagyimir Putyin…

Tovább

Orbán és a moszkvai operett

Putyin kénytelen volt kiigazítani a magyar kormányfőt Paks miatt. Teljesült Orbán Viktor egyik vágya. A Kremlben fogadta őt Vlagyimir Putyin orosz államfő szeptember 18-án, kedden. Igaz, csak munkalátogatáson, vagyis nem a bizáncias pompa külsőségei között, de 2014 óta hetedik alkalommal, ami…

Tovább

Így írtok ti – a háborúról

 Moszkvának nem érdeke egy nagy háború kirobbantása, az USA-t pedig visszatartja az orosz atomarzenál. „Oroszország világháborúra készül, a vezérkari főnökség arra számít, hogy 2020 után vagy egy világháború tör ki, vagy több regionális konfliktus, az ellenség pedig az USA és szövetségesei…

Tovább
süti beállítások módosítása