Schmidt Mária koncepciója végképp védtelenné tenné a magyarságot a történelem birtoklásáért folyó nemzetközi küzdelemben.

Az ukránok már a spájzban vannak. Egyszeriben két, sőt inkább három ügy is parafrazáltatta velem az A tizedes meg a többiek című film nyomán keletkezett, eredetileg az oroszokra vonatkozó szállóigét.

Az első, a velünk, magyarokkal közvetlenül kapcsolatos észrevételbe egy orosz honlapon futottam bele. Egy Magyarországot szerető, magyarul kiválóan beszélő és író személy tette szóvá, hogy a Tihanyban felállított szobor feliratán, enyhén szólva, tévesen jelölik ukrán hercegnőnek I. András – más alakváltozatban I. Endre – király feleségét, Anasztáziát.

Bizony! Ahogy Pauler Gyula is említi híres, az 1800-as végén megjelent, A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt című művében, a királyné, Jaroszláv kijevi OROSZ (kiemelés tőlem: kdl) nagyfejedelem leánya volt. Merthogy I. András – Magyarország királya 1046 és 1060 között uralkodott, és az ukrán (Oroszország széle) kifejezés akkoriban még nem létezett. A keleti szláv városok fejedelmeit, köztük a Kijevi Rusz nagyfejedelmét – ahogy a Rusz név is jelzi – a viking (varég) eredetű* orosz névvel illették.

Miközben ezeket az adatokat pontosítottam, belenéztem a magyar Wikipédiába is. Itt ért a második meglepetés. A forrásként való használatra csak tüzetes ellenőrzéssel együtt javallt internetes enciklopédia úgy tudja: a házasság előfeltétele az lehetett, hogy a hazai, az életét is fenyegető viszályok elől Kijevbe menekült Endrének fel kellett vennie az ortodox kereszténységet. Mint a Wikiben olvasható: ekkor Ukrajna (!) védőszentjének, Szent Andrásnak a nevét kapta. Ám legyen! Ha ma Szent Andrást tekintik Ukrajna védőszentjének, hát tekintsék! De a 11. századi magyar királlyal és az akkori Kijevvel összefüggésben Ukrajnát említeni, minimum csúsztatás.

Ám minden jel szerint ez a csúsztatás jól illeszkedik azoknak az erőfeszítéseknek a sorába, amelyekkel a mai Ukrajna megkíséreli létrehozni saját történelmét.

Valójában Ukrajna – amelynek mai területén alakult ki a kijevi szláv állam – a 14. századtól akár a Lengyel Királyság, akár a Litván Nagyfejedelemség, akár a moszkvai, később a szentpétervári orosz állam, akár a Török Birodalom szemszögéből nézzük – amint neve is jelzi, egyszerűen szélső, szélre eső területet jelent, amelyen időről időre osztoztak az említett hatalmak. Egy 1648-ban kitört törökellenes, kozák lázadás nyomán kivívott, néhány évig tartó önállóságtól eltekintve először 1917 végén, a Lenin által vezetett bolsevikok ösztönzésére jött létre a valamiképp önállónak tekinthető ukrán állam, amely aztán 1922-ben lett a Szovjetunió része. Ezt követően, 1991 végén kapott lehetőséget arra, hogy ténylegesen is önállóvá váljék**, bár azóta is részben orosz, illetve 2014-től igen erős amerikai befolyás határozza meg mozgásterét.

A saját ukrán történelem megteremtésére irányuló ténykedésre jellemző, hogy immár a kereszténység felvételének időpontját is hátrébb igyekszik mozdítani az ukrán politika. A történészek többsége egyetért abban, hogy az eredetileg novgorodi fejedelem, majd kijevi nagyfejedelem, Vlagyimir – miután megszerezte az uralmat az óorosz törzsek és a szomszéd népek fölött – 988–989-ben vétette fel a bizánci rítus szerinti kereszténységet az itt élő keleti szlávokkal. Ehhez képest például az exkormányfő és exelnök Viktor Juscsenko fivére, a parlamenti képviselő Petro Juscsenko többek között azt állította 2010-ben:

„A Kijevi Rusz megkeresztelését nem Vlagyimir Szvjatoszlavics, hanem az isteni elhívást először teljesített András apostol végezte el”.

Igen, az a Szent András, aki ma Ukrajna védőszentje, s akinek nevét vette fel a bizánci keresztségben a mi I. Endre királyunk, s akit immár a tihanyi szobor is szegről-végről a mai ukrán államhoz kapcsol – ki tudja, milyen politikai erők mesterkedésének hatására. Mindenesetre beszédes, hogy az ungvári Bogdan Korzs szobrász, illetve a lvivi (Lvov, Lemberg) Turik Oleg építész által készített művet 2001 novemberében Jurij Bohuckij ukrán kulturális miniszter avatta fel, amit aztán Márfi Gyula érsek, majd a lvivi ortodox metropolita áldott meg.

Azt a gyanút, hogy ezek a mesterkedések nagyon is jelen vannak a magyar életben, egy véletlen is erősítette bennem november 24-én, szombaton. Ezen a napon számomra ez volt a harmadik jele annak, miként szivárognak be az ukránok a spájzunkba. Miközben a tihanyi szoborról cseteltem ismerőseimmel az interneten, a Duna World 20 órakor kezdődött Dokuzóna adásában egy, az említett Viktor Juscsenko elnöki időszakában készült filmet vetíttek a holodomorról, vagyis az 1932–1933-as nagy éhínségről.

A csaknem 9 millió áldozat nagy részét az ukrán politikusok rendszeresen saját népükre vetítik oly módon, hogy az Ukrajnában meghaltakat kivétel nélkül ukránnak tekintik, illetve a más országrészekben élő áldozatok többségét is ukránnak mondják.

Ezt azonban nem támasztják alá a tudományos elemzések.*** Mindenesetre a magyar nézők előtt pergett film készítői, kizárólag kijevi megszólalókkal, illetve amerikai dokumentumokra hivatkozva, azt az üzenetet erősítették, hogy az ukránok ellen tudatos népirtás zajlott azokban az években. Ehhez persze nem árt tudni, hogy az USA igen sok olyan ukránnak adott menedéket a második világháborút követően, akik a hitleri Németországot támogatták a Szovjetunió elleni harcban a százezres, úgynevezett Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) kötelékében. Ezeknek, illetve jobb esetben nacionalista, de gyakran profasiszta utódaiknak érzékelhető befolyásuk van Washington Oroszország elleni politikájának alakításába. Nekik szintén részük lehetett abban, hogy a csúcsra járatott orosz ellenes kampány részeként, 2015-ben ukrán genocídium emlékművet avattak az amerikai fővárosban. A Duna World-ön vetített film zárszavában Juscsenko elnök fogalmazta meg a tudatos népirtás vádját. Egyébként összhangban a rada, az ukrán parlament 2006-os határozatával. Ezzel aztán mindjárt szőnyeg alá söpörték a filmben itt-ott elhangzó, az összefüggésekre rámutató véleményeket.

Ugyanis akik szándékos népirtást emlegetnek, általában figyelmen kívül hagyják, hogy azokban az években, a Szovjetunió gabonatermelő területeit általános szárazság sújtotta.

Továbbá nem veszik figyelembe a világgazdasági válságot, amelynek következtében bizony az idő tájt Amerikában is tömegek éheztek. Pedig az USA az I. világháborúból nyereséggel jött ki, nem dúlta fel területét ötéves polgárháború, mint Oroszországot, illetve a Szovjetuniót, s nem kellett megküzdenie a legfejlettebb tőkés országok, köztük Amerika, katonai intervenciójával. Nem kellett erőltetett iparosításba, az oktatási, az egészségügyi rendszer stb. kiépítésébe kezdeni, s nem kellett számolnia azzal, hogy – a Mein Kampfban foglaltak szerint – már szervezik ellene az újabb háborút. Mindez természetesen a sztálini vezetés súlyos hibáival, akár bűneivel is terhelődött, de szerintem csúsztatás, sőt történelemhamisítás a holodomort a történeti összefüggésekből kiragadni.

Itt és most azonban mindennek nem csupán önmagában van jelentősége. Akkor, amikor a nemzeti NEM együttműködés rendszerének egyik ideológusa, Schmidt Mária, aki jó ideje emlékezetpolitikusira cserélte történészi mezét, nemrégiben azzal rémítette meg az értelmiségnek az országért még felelősséget érző részét, hogy a nemzeti alaptanterv anyagának összeállításával kapcsolatban többek között ezzel a javaslattal állt elő:

„Általános iskolában kizárólag magyar történelmet tanítanék, egyetemes történelmet pedig csak annyiban, akkor és azt, ami a magyar történelem szempontjából releváns.”

Minthogy a további tanulmányok során már így is csak a szűk elit gyerekei részesülnek az általános műveltséget fejlesztő képzésben, amennyiben megvalósul a Terror Háza Múzeum igazgatójának javaslata, a felnövekvő generációk döntő hányadát végképp kizárják abból a lehetőségből, hogy bármilyen fogódzót kapjanak az egyetemes történelem folyamatainak megértéséhez, s azokban Magyarország elhelyezéséhez. Márpedig manapság nem csak a geopolitikai befolyásért, a képzett, az olcsó, az egészséges és az engedelmes munkaerőért folyik a harc – amelyben, az engedelmessé tett munkaerő kivételével, az orbáni Magyarország lassan vesztésre áll – hanem, amint a fenti példák mutatják, a történelem birtoklásáért is. És ha valaki abból indul ki, hogy az adott ország lakosságának agymosásával célt érhet – amint az Schmidt Mária indítványaiból következik – valójában hosszú távon bizonyosan védtelenné teszi az amúgy szavakban magasztalt nemzetét. Egyszerűen azért, mert nem életre szóló érveket kínál fel, hanem csupán ingatag és változékony érzelmeket akar kialakítani leginkább mások ellenében. #

CÍMKÉP: A királyi párról készült tihanyi szobrot az ungvári Bogdan Korzs szobrász, illetve a lvivi (Lvov, Lemberg) Turik Oleg építész művét 2001 novemberében Jurij Bohuckij ukrán kulturális miniszter avatta fel, amit aztán Márfi Gyula érsek, majd a lvivi ortodox metropolita áldott meg. A talapzaton lévő felirat nyomán az interneten fellelhető, megszámlálhatatlan ismertető ukránként tünteti fel a királynét. 

MEGJEGYZÉSEK: * A rusz (orosz) kifejezés eredete - A legenda szerint, amelynek vannak reális, történeti alapjai, hiszen Kijev alapítása egybeesik a viking hódítás keleti áramával, a keleti szlávok egyes csoportjai azért hívtak uralkodót északról, hogy véget vessenek a köztük dúló viszálynak. A rusz (orosz) megnevezés éppen ezért sokak szerint viking, ha úgy tetszik, skandináv (svéd) eredetű. A városalapító, az államszervezetet megszilárdító, majd az itt élőket a bizánci kereszténységhez kapcsoló Rurik dinasztia nyomán alakult ki a rusz, orosz megnevezés. A Rurikokat, a dinasztia kihalása után, egy hosszú, vérengzésekkel teli időszakot követően, a 17. században váltja fel a nagyrészt német eredetű Romanov-Holstein-Gottorp dinasztia akkor már a Moszkva központú orosz birodalom élén.

** Ukrajna önállóvá válása - 1991. december 7-én a Minszkhez közeli Belovezsszkaja puscsában (erőrengetegben) az orosz Jelcin, az ukrán Kravcsuk, a belorusz Suskevics írta alá azt a megállapodás, amely véget vetett a Szovjetunió létének. A körülményekről a résztvevők meglehetősen eltérően nyilatkoztak utólag. (Forrás: Kemény László: A Szovjetunióból a 21. század Oroszországáig, 2017)

*** A Голодомор (az éhség és a halál szavakból) ukrán-orosz kifejezés az ukrán kiejtés után alakulhatott az angolban holodomorrá, amit a magyar is átvett. Az ukrajnai politikusok általában 7-8 millió ukrán áldozatról beszélnek. Valójában az Ukrajna Nemzeti Tudományos Akadémiájának égisze alatt 2013-ban szervezett nemzetközi konferencián az hangzott el, hogy a demográfia adatok elemzése szerint Ukrajnát közel 4 milliós, Oroszországot csaknem 3,3 milliós, Kazahsztánt 1,6 milliós veszteség sújtotta, vagyis az éhség következtében meghaltak száma összességében megközelítette a 9 milliót.

**** Schmidt Mária tézisei: 1.) Szakítani kell az időrendiség szerinti tanítási elvvel! 2.) Szakítani kell a Nyugat-Európához való viszonyítással! 3.) Használaton kívül kell helyezni a marxista történelemszemléletet és fogalomkészletet! 4.) Nem elsősorban tényeket, hanem értelmezéseket kell tanítani! 5.) Általános iskolában kizárólag magyar történelmet kell tanítani! 6.) Középiskolában kell egyetemes, illetve regionális történelmet tanítani! 7.) Alap és középfokon egyaránt, a történelem részeként vallás- és kultúra-, valamint technikatörténetet kell tanítani! (Részletesen olvashatók itt.)

Véleménye fontos az orientálásomban. Kérem, tiszteljen meg azzal, hogy részt vesz a szavazásban!