A tábornok meggyilkolását Trump és Netenjáhú mellett Teherán, Moszkva és Peking is saját javára fordíthatja.

Most, hogy az amerikai–iráni konfliktus ügyében a hisztéria egyre nagyobb hullámokat kezd verni Facebook-ismerőseim között, feladom korábbi elhatározásomat. Mégis az olvasó figyelmébe ajánlok néhány olyan szempontot, amit egy-két személlyel már megosztottam. Az alaphelyzet közismert: Donald Trumpnak, az USA elnökének utasítására 2020. január 2-án likvidálták az iráni Forradalmi Gárda különleges alakulatának parancsnokát.

Osztályháborús társasjátékon gyakorolnak a franciák, míg nálunk a kizsákmányolás említését is komcsi ármánynak tartják.

„1974-ben a magyar pártállam letartóztatással, feketelistázással és száműzetéssel büntette az osztályfogalom használatát és az egyenlőtlenségek rendszerszintű kritikai elemzését” – írta december 29-i Facebook-bejegyzésében Böröcz József, a több nagynevű nyugati egyetemen oktató szociológus. Aztán hozzátette: „Ma semmi szükség ilyen büntire: az úgynevezett szakma (mondom én: az értelmiség – KDL) óriási többsége magától hallgat, mint a sír osztályról, rendszerről, kritikáról”. Ehhez képest itt egy friss hír a legszennyezőbb gépkocsik spanyolországi és belgiumi használatának korlátozásáról, ami mögött, szerintem, csak a vak nem látja az osztálykérdést. Kivonat az ATV honlapján olvasható szövegből:

Azt sugallta, hogy egyformán felelősök vagyunk a természeti környezet megóvásáért, miközben hallgatott a konkrétumokról.

Először tavaly ütötte át az ingerküszöbömet az államfő újévi beszéde annyira, hogy írjak is róla. „Áder János dörgedelmei” címmel emlékeztem meg a prédikációról, amelyben csak azért nem kaptunk tőle szemrehányást, hogy élünk. 2019. január 1-jén többek között arra intett, hogy összetartó közösségen munkálkodjak. Korholt az elaljasult közbeszéd, a saját felelősségem palástolása, a mindenkin áttörtető magatartásom, az igénytelenségem, az ünnepekből gúnyt űző cinizmusom, a rövidlátó gondolkodásom, sőt a becstelenségem miatt, s mert felelőtlenül kirabolom a környezetet, megmérgezem a vizeinket, szennyezem a levegőt. Az egy évvel ezelőtti köztársasági elnöki beszéd elemzésvázlatát azzal zártam:

Ha nem fognak össze, a három birodalom közötti egyensúlyozás vesztesei lesznek az európai országok.

Ha valaki azzal áltatná magát, amivel Orbán miniszterelnök kábítja híveit, hogy a magyar kormány akárcsak térségünkben hangadó lehetne, annak a legutóbbi romániai és horvátországi felhorkanások nyomán érdemes felülvizsgálnia reményeit. De azt gondolom, arra az Oroszország ellenes nyilatkozatra sem érdemes építenie, aminek a kormány üdvöskéje, a 22 éves joghallgatóból lett államtitkár-helyettes adott hangot a nyáron, a washingtoni Global Policy Institute podcastján, vagyis az interneten közzétett videófelvételén. Rácz Zsófia nyilvánvalón hatalmas tapasztalatát megosztva a közönséggel többek között azt találta mondani:

„Új diktátort követeltek, azzal a feltétellel, hogy legyen nemzeti érzelmű. Le a kommunista rabsággal, éljen a nemzeti diktatúra.”

Az otthontalanság kötéltáncosaként beszél önmagáról a „Temetetlen múltunk” című önéletrajzi regényében Végel László, a vajdasági, őseit tekintve sváb származású, a Szerb Királyság (Szlovén–Horvát–Szerb Állam, Szerb–Horvát–Szlovén Királyság) alatt elmagyarosodott családból származó, Kossuth-díjas író. Ám a kötetet olvasva az is kiderül: a Kárpát-medencében, immár jó száz éve a történelem kötéltáncosa is valamennyi nemzedék. A határok által ugyan elválasztva, s gyakran azt gondolva, hogy a túloldalon másként alakultak és alakulnak a viszonyok, és mégis a sok évszázados közép-kelet-európai–balkáni modell törvényszerűségeinek alávetve.

Vigyázni kéne, hogy legalább mi, alul lévők eszünknél maradjunk, amennyire csak lehet!

„A harcot, amelyet őseink vivtak, / békévé oldja az emlékezés” – reménykedett József Attila. Lassan ráfordulva a valóban igazságtalan, mert valóban imperialista, I. világháború utáni békediktátumot követő századik esztendőre, itt is, ott is egyre lázasabb állapotba hergelik magukat a békétlenség megszállottjai. Egymásba érnek a hetvenkedő megnyilatkozások, a provokatív gesztusok. Kezdjük talán Orbán Viktornak a Facebookon, december 16-án posztolt adventi fotósorozatának egyik képével!

Nem csak Gyurcsánytól, a tőkeérdeket képviselő MSZP-től is hiába várja Antal Attila a dolgozók és a Föld kizsákmányolása elleni fellépést.

Attól tartok, újból csalódni fog Antal Attila, az Eötvös Lóránd Tudományos Egyetem Állam- és jogtudományi karának adjunktusa, a Politikatudományi Intézet oktatója, aki így írt első megcsalattatásáról „Merjünk radikális baloldalinak lenni!” című, 2019. november 19-én, a Mércén megjelent felhívásában:

A magyar kormány is bevetheti a jövőben az internetes manipuláció Nagy-Britanniában és az USA-ban már alkalmazott eszközeit.

A demokrácia diadalaként ünnepelte Orbán Viktor a brit Konzervatív és Unionista Pártnak a december 12-ei választáson elért győzelmét. A Magyar Távirati Iroda híradása szerint a magyar miniszterelnök levélben gratulált a pártvezető-kormányfő Boris Johnsonnak, s ebben többek között azt írta:

Bár az orvosi kamara vezetői aggódnak, a nyárspolgárok most is lelkesek.

A szegények, az elesettek, az akár önhibájukon kívül pórul jártak sürgősségi betegellátásának már-már nagyszerű, de legalábbis humánus voltát bizonygatják többen is a közösségi hálón. Merthogy a sürgősségi ellátás ezután is ingyenes lesz és mindenkit megillet – írja valaki azzal összefüggésben, hogy a héten elfogadott jogszabály értelmében, aki nem fizeti meg az egészségügyi szolgáltatási járulékát, vagy aki úgy tudja, hogy munkaadója befizette, valójában azonban elsikkasztotta, három hónap után elesik az egészségügyi ellátás térítésmentes igénybevételének lehetőségétől. Csakhogy visszakérdezek:

A donyeckiek és a luganszkiak aligha borulnak boldogan Kijev keblére azok után, ami velük történt az elmúlt években.

Bár a téma a Donyec-medence helyzetének normalizálása, de megjósolható, hogy a december 9-i, hétfői párizsi, négyes csúcs legfőbb eredménye az lesz, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő először néz egymás szemébe. Kifejezetten meg lennék lepődve, ha nagyobb előrelépésről számolhatnának be a hírügynökségek. Ha így lesz, nem leszek rest helyesbíteni.

(UTÓLAGOS MEGJEGYZÉS: A tárgyalások utáni sajtótájékoztató alapján úgy látom, nincs szükség a helyesbítésre. Oroszország nem megy bele abba, hogy felrúgják a minszki megállapodást. Ebből többek között az következik, hogy továbbra is Moszkva barát fegyveresek ellenőrzik Ukrajnába mélyen benyúlva a határ egy jelentős, négyszáz kilométernyi szakaszát, ami ellen a négyes másik két tagja, Macron, Merkel nem protestált. Viszont talán december 31-ig megtörténik a teljes fogolycsere – bár ilyet máskor is mondtak már. Újabb találkozóban is megegyeztek, amire négy hónap múlva kerülne sor.)