Osztályháborús társasjátékon gyakorolnak a franciák, míg nálunk a kizsákmányolás említését is komcsi ármánynak tartják.

„1974-ben a magyar pártállam letartóztatással, feketelistázással és száműzetéssel büntette az osztályfogalom használatát és az egyenlőtlenségek rendszerszintű kritikai elemzését” – írta december 29-i Facebook-bejegyzésében Böröcz József, a több nagynevű nyugati egyetemen oktató szociológus. Aztán hozzátette: „Ma semmi szükség ilyen büntire: az úgynevezett szakma (mondom én: az értelmiség – KDL) óriási többsége magától hallgat, mint a sír osztályról, rendszerről, kritikáról”. Ehhez képest itt egy friss hír a legszennyezőbb gépkocsik spanyolországi és belgiumi használatának korlátozásáról, ami mögött, szerintem, csak a vak nem látja az osztálykérdést. Kivonat az ATV honlapján olvasható szövegből:

Az intézkedés ugyebár az ottani szegényebbek helyzetét nehezíti, akik korábban a tehetősebbek, a gazdagok által lecserélt, használt kocsikhoz viszonylag olcsón jutottak hozzá, mert nem volt pénzük újra. Ráadásul, büntetést is kockáztatnak. Így kétszeresen is megtapasztalhatják, amit anno egy általuk sosem hallott nevű magyar költő így fogalmazott meg, hogy „Aki szegény, az a legszegényebb”. Ez a költő épp az ezekhez hasonló helyzetek alapján gondolkodott bizonyos ügyek társadalmi osztályokhoz köthető vonatkozásairól. Ráadásként ezek országhatáron túl nyúló voltáról is, ami ezekben a mai tiltásokban szintén tetten érhető. Mert ugyan mi történik a szigorítások miatt a Nyugaton egyre kevésbé használható autókkal? Hát persze, hogy a keleti perifériákra kerülnek, ahol minden további nélkül roncsolhatják a kipufogógázok a bennszülöttek tüdejét.

Mindennek azonban miként is lenne bármi köze a szegények, illetve a gazdagok, a kizsákmányoltak és a kizsákmányolók osztályhelyzetéhez? Csak hogy megelőzzem az értetlenkedő e-maileket, kommenteket: az előző mondatot költői kérdésnek szántam. Ráadásul cifrázni is tudom a leírtakat. Ugyebár az ilyen intézkedéseket mindig elrettentő adatokkal igazolják. Ebben az esetben történetesen azzal, hogy

Sosem értettem, hogy számolják ki ilyen pontosan ezeket az adatokat. Nyilván van erre valamilyen statisztikai módszer, aminek alkalmazásával éppen 424-re jön ki az eredmény. Nem 425-re, de nem is 423-ra… És én örülök ennek a precizitásnak. De mégis arra gondolok: miért mindent a nyomorult autókra fognak? Nem mintha nem lenne nyilvánvaló a gépjárműveknek a környezetszennyezésben játszott szerepe, ám ezzel együtt sem tudok szabadulni néhány kérdéstől:

Még hogy idejét múlta volna a társadalmi osztályokban való gondolkodás! Pedig nagy elánnal folyik az effajta megközelítéstől való elrettentés. Kereki Gergő, a Mandiner.hu szerzője Scheiring Gábor közgazdászra, az LMP-s, majd Párbeszédes politikusra támadt a minap, mert úgymond „a komcsi Lukács György” által gyakran használt „osztálykompromisszum” kifejezést emlegette egyik cikkében. Ennek alapján Kereki – a meglehetősen kacifántos című, „Karácsony elvtársa Lukács György komcsi kifejezésével tért vissza” írásában – azzal rukkolt elő, hogy Scheiring „megmártózott a kommunizmus mocsarában”.

Azannyát! Más kérdés, hogy a valósághoz nem sok köze van. Mármint ahhoz, hogy a társadalmi osztályok eltűntek volna a világból. Böröcz József is hozott példát arra, hogy mennyire nem. A „France 24” nemzetközi hírcsatorna december 25-én adott hírt arról, hogy egy francia szociológus házaspár által készített, az osztályharcot, a társadalmi igazságtalanságot középpontba állító új társasjátékból három héten belül tízezer kelt el. A játékban a sorsolást végző eleve a gazdag réteghez tartozik, a többieknek  – a szegényeknek és a középosztálybelieknek – azonban keményen meg kell küzdeniük, pénz-, kulturális és kapcsolati tőkét is kell szerezniük ahhoz, hogy a végén esetleg adókedvezményekhez jussanak.

Nemdebár ismerős a helyzet? No persze nem mindenki vesz róla tudomást, hogy a csúcson lévők nálunk is adókedvezményekben, extra támogatásokban, megtakarítási lehetőségekben részesülnek, miközben az alulra került, addig adómentesekre ráhúzza a vizes lepedőt a nemzet kormánya, s még az ÁFÁ-t is megemelte. Az említett Mandineres fiatal ember, Kereki Gergő sem akarja érteni, hogy mindez ellentétes osztályokra tagolja a társadalmat, amelyek olykor életre-halálra küzdenek, amint azt a francia társasjáték is tudatosítja. A táblán versengésnek ugyanaz a tétje, mint a való életben: „Ki nyeri meg az osztályháborút?” Bizony a háborút, minthogy a szociológusok úgy látják: Emmanuel Macron Franciaországában a társadalom megosztottsága és a kizsákmányolás mértéke akkora, hogy az ez ellen való tiltakozásra már nem elég kifejező a hagyományos osztályharc megnevezés.

Hogy melyik a megfelelő terminológia az ottani helyzet leírására, abba itt ne menjünk bele! De hogy valami miatt mégiscsak zörög a haraszt, azon talán érdemes lenne elgondolkodni! Már csak azért is, mert korántsem egyediek az effajta hírek. December 29-én írt az Index arról, miként jelenik meg az osztálykérdés a dominikai börtönökben. Eszerint:

December 28-án, egy dokumentumfilm kapcsán rögzítette Facebook-oldalán a marosvásárhelyi újságíró, Parászka Boróka az alábbi sorokat:

Lám, ott az osztályharcban látja egy éles szemű, magyar újságíró a románok alig több, mint száz éve tartó, töretlen sikerének titkát, nálunk viszont valóságos szentségtörés az effajta fejtegetés. Legalábbis a Mandiner.hu-nak a kormánytól és a kormányhoz közeli cégektől származó hirdetésekkel kistafírozott szerkesztőségében, egyházi gimnáziumokból és nemzetinek kikiáltott egyetemekről verbuvált szerkesztői így gondolhatják. Ha ugyanis nem az lenne a céljuk, hogy szőnyeg alá söpörjék a társadalmi feszültségeket, s elkendőzzék olvasóik elől azok valóságos gyökerét, akkor aligha engedték volna át a szűrőn Kereki úrfi zagyvaságait. A fiatal újságíróét, aki talán maga sem tudja, mit ír le, mert annyira hatása alatt áll azok befolyásának, akikre orákulumként tekint.

Úgy írom ezt, hogy idestova ötven éve, újságíró-gyakornokként, magam is voltam egyszer-kétszer hasonló helyzetben. Vagyis miközben bírálom a cikket, mert bírálni vagyok kénytelen, hiszen sok ezer, ha nem több tízezer emberhez jut el az üzenete, s mételyezi, uszító felhangokkal tudatlanságban tartva, az embereket, legszívesebben kímélném magát a szerzőt, akit talán a háttérben állók használnak fel politikai célokra. Csakhogy saját nyavalygásomnak sincs sok teteje. Hiszen éppen arról van szó, amit a Mandiner.hu, és persze az egész parlamenti politikai bagázs – a kormányzók és az ellenzék együttesen –, meg a köröttük hemzsegő, haszonleső had elkendőzni szeretne: az osztályharc, ami így vagy úgy, láthatóan vagy kevésbé észrevehetően az életünk minden pillanatát átszövi, végső soron nem tűri a kíméletet.

Ha valaki vitatni akarná ezt, s netán azt gondolná, hogy rossz komcsi duma, amit itt megeresztek, gondoljon csak arra a másfél millióra, akiket a rendszerváltozáskor kíméletlenül utcára raktak az urak! Gondoljon a bankok oltárán az Orbán-kormány által feláldozott százezernyi devizahitelesre! Gondoljon az ország lakosságának csaknem nyolcvan százalékára (!), akik ebben a csodálatos kapitalizmusban egyik hónapról a másikra élnek, s már a következő harminc napra sincs tartalékuk! Gondoljon arra a több tízezernyi gyerekre, akik esténként éhesen fekszenek le, s bármilyen képességgel is vannak megáldva, esélyük sincs arra, hogy azzal valaha is éljenek!

Másrészt gondoljon azokra a magyarországi iskolásokra, akiknek húsz százaléka a többihez képest háromszoros állami támogatásban részesített egyházi iskolákban tanulhat! Ők lesznek az ország jövőbeni elitje, akik közé még a világi középosztálybeliekből sem sokan kerülhetnek be. És gondoljon arra a néhány tucatra, akiknek az állam pazar iskolát épített az egyik vidéki nagyvárosban, s akiknek szülei félévente milliós tandíjat képesek kipengetni, hogy az elitnél is elitebb oktatást kapjanak a csemetéik! Köztük – akiket, ha a történelmi Magyarországon születtek volna, nemzetes uram és asszony megszólítás illetett, ezzel is jelezve, hogy csak a lakosság néhány százaléka számít a nemzet tagjának –, illetve a mai pórnép között már ma is áthidalhatatlan a szakadék. Képzeljek el, mi lesz ebből később!

E már előrehaladott, osztályalapon kibékíthetetlen ellentét miatt gondoljon a lakosság tizenöt százalékát kitevő tehetősre, akiknek vagyonát csak jó esetben alapozta meg alkotó tehetség és megfeszített munka, mert a többségük kapcsolati tőkével, helyezkedéssel jutott a mesés gazdagság állapotába, miközben ténykedése nemzetközi értelemben jórészt versenyképtelen! És azt már nem is mondom, hogy gondoljon a maradék néhány milliárdosra. Azt azonban igenis mondom, hogy gondolkozzon el arról, miért akarják kitessékelni a hatalom szolgái a közbeszédből az osztály, a kizsákmányolás meg az ezekhez hasonló kifejezéseket! De ha nem, hát én most tovább nem erőltetem… #

CÍMKÉP: Monique Pinçon-Charlot francia szociológus, aki férjével, Michellel készítette el a „Tőke – Ki nyeri meg az osztályháborút?” elnevezésű társasjátékot. Magyarországon az értelmiség is úgy tesz, mintha az osztály, a kizsákmányolás fogalma elavult volna (Montázs a France 24 adásának képernyőképeinek felhasználásával)