924. BEKIÁLTÁS: Ferenc pápa küzdelmei

Orbán Viktor kirekesztő politikája ellenében a pápa sem tudja megtartani Magyarországot kereszténynek.

barhtolimaioszesferencpapa2021-09-12budapest.jpg

A kommunikációs sutaságokról kesergett Madocsai Bea, a magyarországi katolikus rádió és televízió szerkesztő-műsorvezetője az EWTN világhálózat részeként működő, a magyarországi katolikus egyház tulajdonában lévő Bonum tévé szeptember 11-ikei, szombat délelőtti adásában. Ezzel magyarázta, hogy a vártnál kevesebben vesznek részt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódó budapesti találkozókon. A kezdetben gyérnek látszó érdeklődés többeket késztetett arra, hogy megkongassák a keresztény egyházak fölött a vészharangot. Például Tóta W. Árpádot, az ismert publicistát a Facebook-on, vagy Varga Gergő Zoltánt a Vasárnapon. A Klubrádió ismert hangjai szintén sopánkodtak. Eközben magam is hajlok arra, hogy igazat adjak Tóta W-nek abban, még ha nem is ilyen durván fejezném ki magam:

„az erőszakos nyomulástól, a politikai kurválkodástól és harácsolástól, az iskolák bekebelezésétől, a vallási hiedelmekből kovácsolt tantervtől meg törvénytől nem több lesz a hívő, hanem még kevesebb”.

Csakhogy a szombati, késő délutáni, Kossuth téri szentmisét követő impozáns felvonulás a Hősök terére azt jelezte: az egyház mozgósító erejét nem kellene lebecsülni. Ezt erősítették a vasárnap a fővárosba érkező Ferenc pápát köszöntő, az Andrássy és a Dózsa György utat, a Hősök terét megtöltő tömegek. Ha ugyanis a mozgósító erő a mérce, akkor mondjuk, vessük össze ezt a sokaságot bármelyik párt hasonló kezdeményezésével! Lássuk be, még a hajdanvolt Fidesz-békemenetek sem érhettek ennek nyomába!

Ebben persze részük van az Orbán-kormány által az egyházaknak – ezeken belül főként a katolikusnak – szinte számolatlanul szórt közpénzeknek, hiszen a tetemes költségeket is állnia kell valakinek. De az emiatti ellenérzéseket itt és most nem fogom szaporítani. Mint ahogy a pápalátogatáshoz kapcsolódó, a Ferenc pápa és Orbán Viktor miniszterelnök közötti kapcsolatok talányait sem fogom boncolgatni, amint ezt már néhányan megtették. Maradok a kaptafánál, vagyis megpróbálom átgondolni, milyen törekvések vezethetik a Vatikán fejét mint a nemzetközi élet egyik legbefolyásosabb diplomatáját.

Akik a budapesti eucharisztikus világtalálkozót szervezni kezdték, aligha gondolhattak arra, hogy 2021 augusztusára–szeptemberére mindenki számára érzékelhetően megrendül az egypólusú világrend. De továbbmegyek ennél:

az afganisztáni események következtében visszavonhatatlanná válik, hogy a fehér ember többé nem egyedül diktál a Föld más népeinek és országainak.

Persze voltak ennek előzményei. Először, amikor a II. világháború hatására és a Szovjetunió befolyására felbomlottak a klasszikus gyarmatbirodalmak. De mintha most értünk volna a folyamat végére, bár eszem ágában sincs beállni azok közé, akik a nyugati gyökerű civilizáció végét vizionálják. Szerintem ugyanis hosszú távon egyfajta kiegyenlítődés megy végbe, amit én már biztosan nem érek meg. Ám a történelemnek nem hogy nem lett vége, de számomra nyilvánvaló, hogy az európai, az észak-amerikai, az ázsiai, az afrikai, a dél-amerikai kultúrák szimbiózisának hosszú távon nincs alternatívája. Mi több, a keresztény világon belüli szembenállást is a kooperációnak kell felváltania.

Egyesek szerint Ferenc pápa éppen azért vállalta háromnapos szlovákiai látogatása előtti budapesti misézést, mert az Orbán-kormánynak a veszélyeztetett közel-keleti keresztény egyházaknak nyújtott támogatását értékelte ily módon. Nemkülönben azt a gesztust, amivel Budapest elősegíti a törökországi Isztambulban (más neveken: Bizáncban, Konstantinápolyban, Cárgrádban) az 1054, a kelet-nyugati egyházszakadás óta székelő – Bizánc 1453-as törökök általi elfoglalása óta muszlim közegben küzdő – ortodox (keleti) keresztény egyház magyarországi térnyerését.  (>>> Kérem, hogy a cikk átvétele esetén innen a Bekiáltás blogra mutató linkkel tegyék lehetővé a továbbolvasást! Segítsenek a szellemi kalózkodás visszaszorításában!) 

Ennek egyik látványos mozzanata volt, hogy a világtalálkozó ideje alatt, I. Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka jelenlétében helyezték el az egyetemes patriarchátus magyarországi exarchátusa Múzeum utcai épületének udvarán felépülő új budapesti ortodox templom alapkövét. Az építkezést a magyar költségvetés jelentős összeggel támogatja. A pátriárka szót kapott a Kossuth téri szentmisén is, ahol Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek kiemelte:

„Ő volt az, aki 2000-ben itt, Budapesten az ortodox egyház számára is szentté avatta első királyunkat, Szent Istvánt. Ezzel is arra emlékeztet, hogy első királyunk halálakor 1038-ban még egységben volt a keleti és a nyugati kereszténység.”

Külső megfigyelőként az a benyomásom, hogy a Bartholomaiosz személyére irányuló figyelem – amit Ferenc pápa vasárnapi beszédében is nyomatékosított – erősen kapcsolódik a katolikus egyházfő által kijelölt, részben egyházdiplomáciai természetű, küzdelmekhez. Lényegük a különféle keresztény közösségek összefogása, sőt – mint a vallási vezetőkkel való budapesti találkozón is kiderült – a közös gyökerek révén az izraelitákkal való együttműködés.

(Más gesztusaiból az következik, hogy a muszlim, sőt a kínai vezetőkkel való párbeszédet szintén a konfrontatív magatartás elé helyezi. Utólag toldom be ide az Új Szónak az egyházfő pozsonyi látogatásról szóló, szeptember 13-ai tudósításából: „A pápa rámutatott a szlovák zászló kék színű sávjára, amely – mint elmondta – a szláv népek testvériségét jelképezi. A Szentatya szerint azért van szükség testvériségre, hogy támogathassuk az egyre fontosabb szerepet betöltő integrációt”.)

A keresztények együttes munkálkodását előmozdító szándékát már a beiktatását követően kifejezte azzal, hogy I. Bartholomaiosz meghívást kapott a Ferenc pápai szolgálatának megkezdésére 2013. március 19-re szervezett ünnepségre. Ilyen szertartáson az 1054-es nagy egyházszakadás óta először vett részt konstantinápolyi pátriárka. A két egyházi vezető találkozói azóta is rendszeresek.

Más kérdés, hogy időközben nemzetközi konfliktus is beszűrődött a kapcsolatba. Miközben a római katolikus és a moszkvai központú pravoszláv egyház közötti viszony szorosabbra fűzése a keresztény világon belüli egység megteremtésének fontos része lenne – amiért Erdő Péter bíboros korábban sokat fáradozott, s ezt talán még ma sem adta fel – Moszkva és Konstantinápoly között kiéleződtek a feszültségek. Az ukrán–orosz nemzetiséginek feltüntetett, valójában geopolitikai gyökerű és oligarchikus érdekekből történő konfliktusszítás egyik eszköze volt, hogy a korábbi ukrán államfő Petro Porosenko szorgalmazta a pravoszláv egyház ukrajnai püspökségeinek Kijev, illetve Konstantinápoly alá rendelését.

Ez nem egy esetben tettlegességig fajult, templomfelgyújtásokban is megnyilvánult, máig ható, I. Bartholomaiosz által támogatott, mondhatni kihasznált, szakadár egyházi mozgalmat indított el Ukrajnában.

Ehhez képest éreztem enyhén szólva ellentmondást a pátriárkának – a talán a háttérben a török vezetés által szintén helyeselt – ukrajnai gyakorlata, regionális politizálása, illetve budapesti szavai között. A Kossuth téren többek között azt jelentette ki, hogy »Sosem szabad megfeledkeznünk „a közös múlttal rendelkező eredeti szövetségről”. A sajátosságok ellenére „a Kelet és a Nyugat szervesen összekapcsolódik a kereszténység egységében”«.

Mindenesetre a hasonló szavak és a tényleges tettek közötti ellentmondás 2018. október 15-én odavezetett, hogy az Orosz Pravoszláv Egyház szinódusa megszakította az euharisztikus kapcsolatokat a Konstantinápolyi Patriarchátussal. Mint akkori cikkemben írtam: „a moszkvai Kirill patriarcha által irányított klerikális közösség tagjai nem áldozhatnak, nem keresztelkedhetnek, köthetnek házasságot a Konstantinápolyban székelő I. Bartholomaiosz fennhatósága alá tartozó templomokban. Beleértve az észak-görögországiakat, a sok szigeten lévőket, köztük a krétaiakat, a makedóniai Athosz-hegyi kolostort, továbbá a nyugati görög, orosz és ukrán diaszpóra templomait”.

Az ügy szélesebb vetülete: Konstantinápolynak az USA által is támogatott ukrajnai magatartása alighanem fékezően hatott és hat a moszkvai és a római egyház viszonyának normalizálására irányuló törekvésekre, noha Vlagyimir Putyin többször is szívélyes megbeszélést folytatott a pápával. Ezek a találkozók egyrészt a katolikus egyházfőnek a keresztény világot egységesíteni szándékozó küzdelmeihez, másrészt az orosz államfőnek azokhoz a nemzetközi erőfeszítéseihez kapcsolódtak, hogy országát egyenrangú partnerként fogadtassa el a Nyugattal. Mint ismeretes, ez a szándéka 2004-től részben kisiklott, és sokakkal ellentétben én ezt nem csupán Moszkva magatartására vezetem vissza.

Nem mellesleg Ferenc és Putyin bizonyos nézeteinek hasonlóságára utal, hogy a pápa egy nemrégi  rádiónyilatkozatában bár Angela Merkelnek tulajdonított egy gondolatot, ám az valójában az orosz államfőé volt. Eszerint

„Véget kell vetni annak a felelőtlen gyakorlatnak, hogy kívülről avatkozzanak be más országok ügyeibe, hogy aztán az ott élő népek hagyományait figyelmen kívül hagyva építsenek demokráciát.” 

Végül nem is annyira a forrás itt a lényeg, hanem a diplomáciai küzdelmeket is folytató pápa világpolitikát formáló üzenete: az erőseknek nincs joguk ahhoz, hogy saját értékrendjüket rákényszerítsék a gyengébbekre! Időszerűségét pedig az adja, hogy most, amikor a Pax Americana – a nevével ellentétben mindig erőszakkal összefonódott doktrína – kudarcát az USA vezető körei is kezdik belátni, valóban krisztusi értékrendre épülő világ építésébe kell kezdeni a másokat pusztító régi helyett. Ehhez Ferenc pápa a maga módján annak a magatartásnak a propagálásával járul hozzá, amiről – a Hősök terén a tévéközvetítés alapján általam hallottak szerint – így szólt: ,,Ragaszkodjunk gyökereinkhez, de legyünk nyitottak másokra!”

Ahogy elnézem, nem kis feladat ez a mai Magyarország hatalmi tényezői, nemkülönben az egymásra acsarkodó különféle politikai és népi táborok tagjai számára. S akkor még nem említettem a minden idegennel és mássággal szembeni, meglehetősen általános bizalmatlanságot, sőt gyűlölködést, amit adott esetben a magukat kereszténynek nevező felső körökből szítanak — nem egyszer Jézus nevét véve szájukra, és sameszeik útján magának a pápának keresztényi magatartását támadva. Ehhez képest volt álságos, hogy a pápa, illetve Áder János, Orbán Viktor és Semjén Zsolt röpke budapesti találkozóján – amelyen a Vatikán által kiadott hivatalos fotó szerint a felek úgy ötméternyi távolságban helyezkedtek el egymással szemben – a magyar miniszterelnök azt kérte az egyházfőtől, hogy

„ne hagyja elveszni a kereszténységet Magyarországon”.

Tényleg nem értené, hogy ezért éppen ő maga, Orbán Viktor tehetné a legtöbbet? Méghozzá azzal, ha politikáját keresztényi szemlélet hatná át, s ha kormányának intézkedései a társadalmi esélyegyenlőséget szolgálnák. Nem mellesleg talán azt is kezdhetné belátni, hogy az egyházakba öntött közpénztömeg, s a papság nem hívők feletti befolyásának szinte minden területre való kiterjesztése, vagyis az állam és az egyház szétválasztásának polgári követelményének felrúgása sem lesz elég számára az üdvösséghez. Ettől ugyanis – miként Tóta W. is írta idézett cikkében: „az ellenségeik lesznek többen”. Merthogy ezekben az ügyekben a pénz sem minden. 

Ha pedig erre azt mondja valaki, hogy ígéretem ellenére mégiscsak a hazai politika ingoványos talajára tévedtem, annak azt válaszolom: mit sem ér a pápa világjobbító szándéka, küldetéstudata, amitől most bizonyára hívek és nem hívek százezrei lelkesülnek, ha holnaptól ott folytatja több katolikus hitére rátarti ismerősöm is, ahol tegnap abbahagyta. Vagyis nyakra-főre írja, készíti, s osztja meg a politikai ellenségének tekintett úgymond felebarátaival kapcsolatos, gyűlölködő bejegyzéseit a világhálón, s általában is a közterekben.

Talán sikerült érzékeltetnem, hogy Ferencnek épp elég főfájást okozhatnak a főpapok, meg az országok világi vezetői, de ha a köznép is tőle várja, hogy helyette kell cselekednie, akkor az eucharisztikus találkozó tényleg nem volt több – miként ennek többen hangot adnak –, mint egy a nép viszonylag szűk rétegének szánt szórakoztató műsor, amit a többség pénzéből finanszíroztak. Ezt a vádat leginkább azok cáfolhatnák meg a hétköznapokban, akik nem csak Krisztus nevében, de példájának jegyében is él(hetné)nek. Lássuk hát, miként változik meg a közhangulat a jövőben! Mert ha nem, akkor hiába volt minden. Akkor a hívőknek a pápa küzdelmeit méltató minden szava csak a képmutatást növelte.#

CÍMKÉP: Ferenc pápa (jobbról) az Ukrajnában az Orosz Pravoszláv Egyháztól való szakadár törekvéseket támogató I. Bartholomaiosszal Budapesten, az eucharisztikus konferencia záró miséjén – A pápa Putyin szavaival üzente a minap: az erős államoknak nincs joguk ahhoz, hogy saját értékrendjüket rákényszerítsék a gyengébbekre (Fotó forrása: Magyar Kurír Katolikus Hírportál)