Mottó: Megérteni próbálni! Saját érdekünkben...

Bekövetkezett, amiről az Ukrajna területén folyó harcok szinte kezdetétől írtam: Washington idővel magára hagyja Kijevet az elsősorban az amerikai körök érdekei jegyében kiprovokált  proxy-háborúban. Ennek legújabb jele, hogy

elhalasztották a németországi Ramstein légibázison október 12-ére tervezett csúcstalálkozót, amelyen Zelenszkij „győzelmi tervet” akart bemutatni a nyugati vezetőknek.

A mondva csinált ok: Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy országában marad a Floridát fenyegető Milton hurrikán miatt. A Guardianra hivatkozó Telex szerint „a szombati találkozón Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök is részt vett volna, de miután Biden közölte, hogy nem lesz ott, az ő jelenlétük is kétségessé vált. Végül, az elhalasztás mellett döntöttek. Andrzej Duda lengyel elnök még a halasztás bejelentése előtt lemondta a részvételt.

Minthogy az ukrán elnök és környezete sem tehetett úgy, mintha nem érzékelnék, hogy az USA egyre inkább a vonakodó európaiakra igyekszik terhelni a háború terhét, Zelenszkijnek más programokat is szerveztek. Október 9-én, Dubrovnikban Ukrajna–Délkelet-Európa csúcstalálkozón vett részt a szlovén, a szerb, a koszovói, a montenegrói elnök, a görög, a bolgár, az albán, a boszniai és az észak-macedón miniszterelnök társaságában. Moldovia, Törökország, Románia külügyminiszteri szinten képviseltette magát.

Ha meggondoljuk, milyen helyzetben vannak, mekkora gazdasági erőt képviselnek a felsorolt országok, akkor az ukrán vezető számára még gyógyírnak is kevés volt a pénteki, berlini találkozó Olaf Scholz kancellárral, akinek szintén előadhatta, amit Dubrovnikban mondott:

„Októberben, novemberben és decemberben valódi esélyünk van arra, hogy a dolgok a béke és az állandó stabilitás felé mozduljanak. A csatatéren kialakult helyzet lehetőséget ad nekünk erre. Merész döntéseket kell hoznunk.”

Ebben a szövegben az a feltűnő, hogy ellentétben Zelenszkij korábbi feltételével, nem szerepel benne a „teljes győzelem” kifejezés. Ezért, akár az is következhet belőle, hogy ma már a területvesztésbe is belemenne a kijevi vezetés, hogy a menteni, ami még menthető jegyében a „béke és az állandó stabilitás felé” mozduljon el az ország. Ám a győzködést hiteltelenné teszi a győzködő személye. Legalábbis Moszkva szemében. Ugyanis az ukrán alkotmány értelmében Volodimir Zelenszkijnek már májusban lejárt az államfői mandátuma. Át kellett volna adnia a hatalmat a rada, tehát a parlament nevében eljáró házelnöknek.

Kizárt, hogy a moszkvai vezetés aláírna bármilyen megállapodást egy illegitim vezetővel. Ráadásul, egy olyannal, aki azóta sem visszavont rendeletben tiltotta meg, hogy bárki békéről tárgyaljon az orosz féllel. Emellett a Kremlnek azt is szem előtt kell tartania, hogy a 2014. februári kijevi államcsíny óta legalább három, de ha akarom, négy olyan megállapodást futtattak zátonyra az ukrán bábállam mögött álló nyugatiak, amelyek alapján még a háború kitörése előtt rendezhető lett volna a helyzet, illetve 2022 tavaszán létrejöhetett volna a tűzszünet. Ami ennél is kérdésesebbé teszi a javaslatok nyilvánosság elé kerülő változatait, még inkább a hozzájuk fűzött újságírói, szakérői latolgatásokat:

nem jelennek meg bennük a moszkvai körök, s a valójában velük szemben álló washingtoniak, s még vagy tucatnyi kisebb-nagyobb hatalomnak az Ukrajna területén folyó proxy-háborúhoz kapcsolódó érdekei, szándékai.

Tény, hogy ezek a szándékok, melyeket e cikk kiegészítéseként, a lábjegyzetben vázolok, jobbára rejtve maradnak a nagyközönség előtt. A médiában elfedik őket a politikusok – ma már nem egyszer színészek, illetve színészi eszközökkel élő szemfényvesztők – bombasztikus kijelentései, a titkosszolgálatok által dezinformációs szándékkal nagy számban felröppentett álhírek, a vezérkaroknak a katonai szempontoknak alárendelt közleményei, a hadseregek befolyása alatt álló, s akár zsoldjukban lévő tudósítók egyoldalú jelentései.

Igen ritkán fordul elő, hogy a politikai és/vagy a profitérdekeknek alárendelt meghatározó médiumok a mélyebb összefüggéseket is fel akarnák tárni. Itt van például az az eset, miszerint, október 10-én Ferenc pápa kihallgatáson fogadta Zelenszkij ukrán államfőt, aki európai Canossa-járásának részeként kereste fel a Vatikánt. Az államokkal és nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokért felelős államtitkárságon zajlott további megbeszélésen külön is foglalkoztak a háborús helyzettel, az ukrajnai humanitárius állapotokkal,

„különös tekintettel annak a lehetőségére, hogy miként lehetne véget vetni a háborúnak az országban egy igazságos és stabil béke megteremtésével” – olvasható a Szentszék Sajtóirodájának közleményében.

Hajdanán, amikor még kommentálták is, nem csak kijelölték, majd Ctrl+C és Ctrl+V mozdulatokkal másolták a híreket, még egy újságíró gyakornok is rámutatott volna arra, hogy a vatikáni kommünikébe bekerült Zelenszkij javaslatának egyik eleme – következzék ebből bármi is. Ha pedig a kommentátor sok-sok év tapasztalatával a háttérben a folyamatokat is átlátta – ami anno nem ment ritkaság számba –, akkor biztosan kiemelte volna a sajtóközleménynek azt a mondatát, mely szerint az államtitkárságon zajló megbeszélésen a felek „megvizsgáltak még néhány, az ország vallási életével kapcsolatos kérdést is”.

E látszólag semmitmondó megfogalmazás mögött alighanem az áll, hogy a pápai államot kiemelten foglalkoztatja, hol tart az ukrajnai pravoszláv hívek véres eseményekkel is tarkított elszakítása a moszkvai patriarchátustól. Őszentsége, a pápa bizonyára erről is tájékozódott a Zelenszkij-látogatás előtt, amikor a Róma hatáskörébe tartozó ukrajnai görögkatolikus egyházi vezetőt magához rendelte. A megkülönböztetett érdeklődés oka akár az is lehet, hogy történelmi távlatokban a folyamatok elvezethetnek a ma már az önállósult (autokefál) ukrán pravoszláv egyház részeként a törökországi Konstantinápoly (Isztanbul, Bizánc) fennhatósága alá terelt tömegeknek, s a tőlük remélhető adományoknak, adóknak, értékeknek a Vatikán központú római katolikus egyházhoz való irányításához. Ez a lehetőség 1654-ben szállt el. Ekkor, miként Niederhauser Emil: A Romanovok című kötetben (Pannonica, 2002, 26. o.) írja:

»az ukrajnai kozákok gyűlése, a „rada” hosszú évek eltérő (értsd: az eredeti pravoszlávot követően a katolikus-protestáns lengyel–litván – KDL) külpolitikai orientációs kísérletezgetése után határozatot hoz a csatlakozásról az orosz cár jogara alá. (…) A balkáni pravoszlávok érthető okokból jobb szerettek volna egy Moszkva központú pravoszláv birodalomhoz tartozni, s így voltak ezzel a „kisoroszok” (ukránok) és a „fehéroroszok” (belaruszok) is. Sajátos módon, az ukránok Mohila metropolitának köszönhetően már előbbre tartottak egy elképzelt egység belső feltételeinek megteremtésében.«

Még egyszer szögezzük le: a mai kijevi propaganda állításaival ellentétben ez volt a helyzet 1654-ben! És ez csak egyetlen példa arra, mennyire nincs szó a médiumainkban az Ukrajna területén zajló háború megannyi aspektusa közül a konfessziós, vagyis az egyházi, hitvallási, vonatkozásokról. Miként rendkívüli módon hiányzik a mélyebb geopolitikai, gazdasági, kulturális összefüggések bemutatására törekvés is. Ugyanúgy akár a világ más térségeiben zajló, hasonló összecsapások esetében.

Az események mögötti érdekek feltárása helyett az egyes kiemelt, sőt már-már misztikus képességekkel felruházott, látvánnyá – a hatékonyságot kizárólag a kattintásszámmal, a nézettséggel, a hallgatottsággal mérő mai, a szórakoztatva informáló média törvényszerűségei szerint – látványossággá, spektákulummá tett személyek által generált cselekedetekre, jó-, vagy rosszindulatú szándékaikra vezetik vissza az okokat. Jó példa erre Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének október 9-én, az Európai Parlamentben elhangzott beszéde.

Ebben szót sem ejtett az előzményekről: az ukrajnai oroszok, s általában a „moszkovita szemétlapátok” elleni, minden képzeletet felülmúló propagandakampányról, a képviselők kiveréséről a kijevi parlamentből, amit az amerikai adminisztráció magas rangú képviselői helyszíni jelenlétükkel is támogattak, az ezt követően részben külföldiek, köztük amerikai állampolgár részvételével megalakított bábkormányról, ezt követően az ukrán banderista-fasisztáknak, majd a hadseregnek a saját, orosz nemzetiségű állampolgárokat és településeiket pusztító, több mint tízezer civil életét követelő, nyolc éven át zajlott megtorló műveleteiről, a főleg az amerikai tőkének a NATO terjeszkedése által biztosított terjeszkedési szándékáról.

A bizottság elnöke az Ukrajna területén folyó háború okaként kizárólag Putyin hatalomvágyát és az ukránok szabadságvágyát jelölte meg. Komoly képpel, jelentőségteljes hatásszünetet tartva a szovjet hadseregnek az 1956-os magyarországi, az 1968-as csehszlovákiai, az 1991-es szovjet-litvániai véres fellépésével utalt arra, mi várhat térségünkre az orosz birodalom árnyékában. Ám többek között elhallgatta, hogy az 1968-as csehszlovákiai bevonulásban a bolgár, a lengyel, a keletnémet, a magyar csapatok is részt vettek. Az igazi csúsztatása azonban az volt, hogy

az évtizedekkel, sőt több mint fél évszázaddal ezelőtti eseményeket kiszakította a korabeli geopolitikai körülményekből.

Hallgatóságát manipulálva úgy tett, mintha az Amerikai Egyesült Államok által uralt Nyugatnak korábban nem lett volna érdeke a II. világháború után kialakult katonai erőegyensúly, s az ezt tükröző befolyási övezetek fenntartása. Következésképp, azt a látszatot keltette, mintha Jaltában nem abban állapodott volna meg Churchill, Roosevelt és Sztálin, hogy a kelet-európai térségben a szovjetek felelősek a „rend” fenntartásáért, s hogy éppen ezért nem avatkoztak be a nyugati hatalmak, miközben az ellenpropagandát csúcsra járatták.

Ursula von der Leyen egyszerűen egyenlőségjelet tett a szovjet társadalmi-gazdasági rendszer és a sok tekintetben Washington katonai, gazdasági és kommunikációs szakértőinek, az amerikai fővárosban székelő IMF Moszkvába irányított pénzügyi tanácsadóinak közreműködésével 1992 és 2000 között kialakult oroszországi kapitalista viszonyok közé. Holott ilyen alapon a mai Németországgal kapcsolatban is összefüggést lehetne találni Hitler náci rendszerével, amely csaknem a teljes akkori Európa gazdaságára, s részben katonai erejére támaszkodva földig rombolta a Szovjetunió európai részét, a háború áldozatává téve az ország 27 millió lakosát.

No és mi a helyzet azokkal a korábbi nyugati „szakértői” elemzésekkel, amelyek szerint az orosz gazdaság erőtlen, az orosz hadsereg nem alkalmas nagyobb támadó hadműveletekre, meg hogy a szankciók hónapok alatt – a mostani állítások szerint: egy-két éven belül – térdre fogják kényszeríteni? El kellene végre dönteni, hogy az „erőtlen” Moszkvának tényleg módjában áll-e Európa, de legalábbis Kelet-Európa megszállása, vagy sem? S ennek tükrében van-e realitása az ebbéli, állítólagos szándékának, amivel az elsősorban amerikai, s kisebb mértékben a német hadiiparnak lekötelezett nyugati politikusok és a szövegeiket kritikátlanul közreadó médiumok tömik a tömegek fejét!

Arról már nem is beszélve, hogy Ursula von der Leyennek a XIX. század második felében, Moszkvában élt őse, ottani nevén Lev Geraszimovics Knop a textilgyártásnak az akkori brit szankciók ellenében az Orosz Birodalomhoz tartozott mai Észtország területén történő felfuttatásáért II. Sándor cártól bárói címet kapott, bár a politikusnő mai nevét férje, egy régi arisztokrata család leszármazottja után használja. Akárhogy is, enyhén szólva, nem szerencsés, ha a közgondolkodást oly mértékben alakító politikus, mint az Európai Bizottság elnöke tetszése szerint emel ki a történelmi-geopolitikai összefüggésekből egyes elemeket, miközben másokat elhallgat. Az pedig külön szégyen, hogy

egy ilyen beszédet mekkora ovációval fogad a magyarországi ellenzéki értelmiség viszonylag nagy publicitáshoz jutó része, ahelyett, hogy legalább utalna a nyilvánvaló csúsztatásokra.

♦ ♦ ♦

LÁBJEGYZET, csak mazochistáknak
A minap egy, az Ukrajna területén kirobbantott háborúval kapcsolatos beszélgetésre készülve mindenképpen szerettem volna elkerülni a hasonló helyzetet. Nem akartam, hogy beleragadjunk abba a mocsárba, amit – Noam Chomsky hasonlatával – „az egymással kart karba öltve táncoló” globális pénzügyi körök hangadói, a nagyobb és kisebb hatalmak politikusai, a hozzájuk eltéphetetlen szálakkal kötődő intézmények irányítói, a legbefolyásosabb egyetemek, akadémiai intézetek kutatói, a glóbusz vezető médiumainak szerkesztői duzzasztottak fel annyira, hogy abból már a gondolkodva-mérlegelni akaró megfigyelő is csak nehezen tud kikecmeregni.

Megszerkesztettem tehát egy sillabuszt arról, hogy szerintem, a tévedés kockázatával, milyen érdekek határozzák meg az egyes országoknak, országcsoportoknak az ukrajnai konfliktushoz való viszonyát. Ezt a vázlatot adom közre azzal a megjegyzéssel, hogy előre szólok: ez már csak amolyan hosszú és szikár lábjegyzet, amely mellőzni igyekszik a sajtót elöntő hangulati elemeket. Benne áttekintés az amerikai tőkés körök feltételezhető, végső soron gazdasági-pénzügyi érdekekre visszavezethető céljairól, a moszkvai és az ukrajnai vezetés általam ismert tényekre alapozott lehetséges indítékairól. Ez a rész bizonyára többek felháborodását váltja ki, de indulatok helyett az érveken alapuló átgondolást javaslom, hátha mégis van itt-ott egy-egy megízlelhető morzsa. Az összeállításban, az említettek mellett, címszót kapott Nagy-Britannia, Kína, India, Törökország, az EU, Németország, Franciaország, a lengyel, a baltikumi, a skandináv, a romániai vezetés, s végül a magyar kormány…

MINDENEKELŐTT ARRÓL, HOGY KORUNK HÁBORÚINAK LEGFŐBB OKA A KAPITALIZMUS RENDSZERE

Miként József Attila írta 1931-ben, Munkások című versében: „Forgolódnak a tőkés birodalmak, / csattog világot szaggató foguk. / Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak, / s mint fészket ütik le a kis falut. / Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, – / kis, búvó országokra rálehel / a tátott tőke sárga szája. Párás / büdösség-felhő lep bennünket el.”

Az olvasó, aki velem együtt a Glóbusz arany egymilliárdjának része, ritkán gondol – már ha egyáltalán gondol – arra, hogy viszonylagos jóléte ebből a rendszerből fakad. Egyúttal azonban a természetpusztítás őt is elérő következményeivel, családjának felbomlásával, munkahelyi kiszolgáltatottságával, ebből következő frusztrácóival, zaklatott életével sokszorosan meg is fizeti annak az árát, hogy elsősorban a tőlünk távoli térségekben – de akár saját országunkban is – félig vagy egészen rabszolgasorban robotolók, gyerekmunkások teremtik elő azokat a gyakran fölösleges fogyasztási javakat, kényelmi szolgálatatásokat. 

Nem azért emlékeztetek erre, hogy lelkiismeretfurdalást keltsek, csupán a tudatosítás kedvéért. Azért, hogy érzékeltessem a viszonyokat, s az azokból eredő meghatározottságokat, amelyeket majdan meg kell haladnia az emberiségnek, ha túl akarja élni az eddigi világok legborzalmasabbikát. Azt a világot, amelyben

a transzatlanti tőke elérte erőforrásbevonásának, piaci terjeszkedésének, tehát profittermelésének határait eddigi befolyási térségeiben.

Ezért, miként az korábban történt a Napóleon, majd a japán gyarmatosítókat is mozgósító, több „kisebb” támadási kísérlet utáni Hitler által az átmenetileg a rabolható javak reményével egybeterelt Nyugattal, ezúttal a mostanra  egyeduralkodóvá vált USA tőkés köreinek vezetésével indult támadás Oroszország ellen. S persze, a washingtoni-New York-i körök Kínára is ki akarják terjeszteni érdekszférájukat, miként arra már az ópiumháború időszakában sor került, csak akkor Nagy-Britannia kezdeményezésére tolongott ott még az Osztrák-Magyar Monarchia is. Ám Moszkva és Peking miatt – elsősorban Kína kihívóként való megjelenésével, Oroszország katonai csapásmérőképességei következtében – az immár keleti egy részével is összefonódott amerikai meghatározottságú tőke ezt már nem tudja megtenni olyan, aránylag békés eszközökkel, miként azt Közép-Európában tette, illetve teszi egyre inkább immár Nyugat-Európában.

Ebben a helyzetben, törvényszerű a befolyás eszközeként eddig is alkalmazott regionális háborúk kiterjedésének, összekapcsolódása. Az ezzel kapcsolatos veszélyérzetünket a nekik juttatott javakkal honorált szócsöveken keresztül altatják el, nem mellesleg a mi nevünkben is szabadságot, demokráciát, jólétet kilátásba helyezve az áldozatoknak. Még egyszer mondom: nem azért írom ezt, hogy növeljem a szorongást, csupán tiszteletből azok iránt, akik tudatosítani akarják önmagukban, manapság miért és miként terelgetnek bennünket arra, amerre terelgetnek a gazdasági és a politikai hatalom birtokosai.

A WASHINGTON ÁLTAL KÉPVISELT amerikai tőkés körök által meghirdetett doktrínák alapján feltételezhető eredeti célok

Washingtonnak az Európai Uniót érintő gazdasági-pénzügyi céljai
– Ukrajnában olyan gazdasági bázist kiépíteni, amelynek révén ellenőrizhető, és az ukrán palagázzal kiváltható az Oroszországból Európába irányuló energiaszállítás, és a haszon lefölözése.
– Megszerezni a Donyec-medence bányáit, különös tekintettel a ritka földfémekre. (V.ö.: Pogátsa: Digitális kapitalizmus, 87. o)
– Az ukrajnai csernozjomra építve annyi élelmiszert termelni, amivel versenyképtelenné lehet tenni az európai mezőgazdaságot.
– Az eurázsiai együttműködés ellehetetlenítésével Amerikába szivattyúzni az Európai Unió erőforrásainak jelentékeny részét, s ezzel kiiktatni az európaiakat a globális versenyből.
– Az Európai Unió országaira terhelni az USA katonai kiadásainak jelentékeny részét, az Ukrajna területén folyó háborúra hivatkozva.

Washingtonnak az Oroszországot érintő geopolitikai céljai
– Ukrajnából Oroszországgal ellenséges államot csinálni, abból katonai hídfőállást teremteni.
– Jóléti mintaállamot létrehozni Ukrajnából, s a példa ereje, továbbá a másként gondolkodók réven fellazítási politikával megingatni a moszkvai hatalmi központot, s Washington számára kezelhető részekre bomlasztani az orosz birodalmat annak érdekében, hogy az elsősorban az USA-hoz kötődő tőkés érdekeltségek ellenőrzése alá kerüljenek az oroszországi erőforrások.
– Oroszországot legalább egy kisebb taktikai atomfegyver bevetésére provokálni annak érdekében, hogy az USA végre ne egyedül viselje az atomfegyver használatának vádjához kapcsolódó erkölcsi terhet. A mostani Nobel Béke-díjjal kapcsolatos döntés akár még ennek megalapozásához is hozzájárulhat.  

Washington Kínához kapcsolódó céljai
– Megfosztani Kínát, az USA első számú kihívóját a legfontosabb katonai partnerétől, Oroszországtól.
– Megnehezíteni, akár lehetetlenné tenni az Új Selyemút program megvalósítását, vagyis a kínai áruk Európába szállítását, s ezzel rontani versenyképességét.

AKTUÁLIS
– Mielőbb lezárni a háborút, mert ez az egyetlen módja annak, hogy megmentsenek valamit az USA Ukrajna-projektjéből, amit Ukrajna megsemmisülése esetén hosszú időre ad acta kell tenni; az ország eladósítása, a neki adott hitelek révén megszerezhető értékek csak akkor kerülhetnek amerikai ellenőrzés alá, ha az ukrán állam legalább részben fennmarad, s nem kerül teljes egészében Moszkva befolyása alá.
– Bezárni, fenntartani a katonai bázisokból kialakított gyűrűt az Oroszország körüli teljes arcvonalon, az Északi jeges-tengertől a Kaszpi-tengerig, továbbá a gazdasági-pénzügyi szankciókkal tovább gyengíteni az ország erejét, kohézióját, mert Eurázsiában ezen múlik az USA globális hatalmának megőrzése.

NAGY-BRITANNIA

Minden téren visszaszorulva, vesztésre állva, az USA szatellitjeként fut a múltja után. Erejéből csupán arra telik, hogy hozzájáruljon az európai viszonyok további szétzilálódásához.

A MOSZKVAI VEZETÉS CÉLJAI

Moszkva Ukrajnához kapcsolódó céljai
– 1990–1991-re visszatekintve elérni azoknak a körülményeknek a figyelembe vételét, érvényt szerezni a feltételeknek, amelyek alapján Ukrajna 1991-ben kivált a Szovjetunióból: semlegesség / függetlenség a katonai tömböktől / a kisebbségek, főként az oroszok, köztük a Krím autonómiájának, Szevasztopol különleges státuszának biztosítása az Ukrajna és Oroszország között a flottabázisra vonatkozó bérleti szerződés betartása. Ennek (erkölcsi) alapja, hogy az I. világháború, a polgárháború és a II. világháború pusztítása után a szovjet vezetők az 1922-ig önálló államként nem létezett ukrajnai térségből, nagyrészt Oroszország rovására, lényegesen megnövelt szovjet szocialista szövetségi köztársaságot kreáltak, amely a függetlenné válás idejére fejlett iparral, mezőgazdasággal, oktatási-tudományos és művészeti-kulturális intézményrendszerrel, infrastruktúrával rendelkezett, s már a Szovjetunión belül is ENSZ-képviselethez jutott.

Moszkvának a 2014. februári kijevi puccs utáni külső céljai
– Washington befolyásának ellensúlyozása, az amerikai körök Oroszország ellen Kijevre alapozott fellazítási politikája elleni küzdelem.
– A banderista-fasizmus köntösében hódító szélsőséges ukrán nacionalizmusra építő hatalomnak az oroszok elleni uszítása miatti következmények tompítása.
– Az erőszakos ukranizáció beszüntetésének elérése, a 7 milliós orosz kisebbség üldözésének, a Donyec-medenceiek gyilkolásának megszüntetése.

Moszkvának a 2022. február 24-ei támadás utáni céljai
Külső célok
– A kialakuló többpólusú világ érdekében vezető politikai szerepvállalás Pekinggel karöltve.
– A katonai együttműködés fokozása főleg Kínával, s olyan országokkal, amelyek ellátó bázisként jöhetnek szóba az orosz haditengerészet számára.
– A nyugati szankciók után az ország kereskedelmi kapcsolatainak a globális Keletre és Délre fordítása.
Belső célok
– Az ország Moszkva körüli kohéziójának erősítése az orosz nacionalizmusra (patriotizmusra), a pravoszláv egyházra, sőt a zsidó, a muszlim, a buddhista felekezetekre építve, a médiumokra támaszkodva.
– Az elszigeteltség körülményei között az ország működőképességének, fejlesztésének, a digitalizációt is szem  előtt tartó, nagyléptékű modernizációjának, az egyre inkább önerőre támaszkodó gazdasági teljesítménynek a növelése, az életszínvonal fenntartása, sőt növelése.
– A háború tanulságainak a hadvezetésben, a kiképzésben, a hadrafoghatóság, a katonai ütőképesség növelésében, továbbá a hadiipari komplexumhoz kapcsolódó tudományos kutatásokban, a gyártásban való hasznosítása.

AKTUÁLIS
– Minél nagyobb terület elfoglalásával, az ukrajnai életfeltételek ellehetetlenítésével előnyös tárgyalási pozíció kiharcolása.
– Zelenszkij, a ma már legitimitását vesztett államfő, aki rendeletben tiltotta meg a Moszkvával való tárgyalást, megbuktatása.
– Oroszország gazdasági és katonai erejének növelésével Moszkvának a világ megkerülhetetlen hatalmaként való pozícionálása.

A KIJEVI VEZETÉS CÉLJAI

A függetlenné válást követően
– Az ukrajnai oligarchák nyugati mozgásterének növelése az általuk nyűgnek és részben miattuk is kiszámíthatatlanná vált oroszországi kapcsolatok mellett, és egyre inkább helyett.
– Ehhez a lakosság szemléletének, értékrendjének átalakítása előbb az Európai Unióban rájuk váró lehetőségek eltúlzásával, majd a 2010-es évektől, amerikai közreműködéssel erőszakos, jobb híján a banderista-fasiszta ideológiára építő ukranizációval a lakosság szembefordítása az oroszokkal (gyakorlatilag minden nemzetiséggel) az országon belül és kívül.
– A Nyugathoz való kapcsolódás érdekében, az orosz kötés ellensúlyozására a Krím bázisainak az amerikai hadsereg számára való átjátszásának előkészítése.

A 2014-es államcsíny után
Az uralkodó elit minden eszközzel biztosítani igyekezett a Nyugatot, elsősorban Washingtont a hozzá való hűségéről, ettől remélve saját és családja általában kommunista párti múltjának figyelmen kívül hagyását, oligarchikus szerepének megőrzését.
A tanúságtétel legfontosabb gazdasági és katonai elemei
– A Donyec-medence orosz, Moszkva által is támogatott lakossága ellenállásának katonai eszközökkel való megtörési kísérlete. A lakosság jelentékeny részének elűzése, hogy jelentős területek szabaduljanak fel az amerikai koncesszióba adott palagázmezők környezetszennyező kitermeléséhez, továbbá az ottani ritka földfémbányák amerikai tőkés ellenőrzés alá vonásához.
– A termékeny csernozjom földterületek bérletének, majd tulajdonjogának átjátszása az amerikai világcégeknek.
A tanúságtétel geopolitikai-katonai vonatkozása
– Ukrajna fokozatos betagolása a NATO rendszerébe.

AKTUÁLIS
– Menteni a saját összeharácsolt vagyont, a befolyást, egyesek esetében az életet.
– A maradék amerikai félgyarmati országban a pozíciók megtartása, szerzése.

A KÍNAI VEZETÉS CÉLJAI

– Hosszabb távon megnyitni a háború miatt elzárt, Európába vezető szállítási útvonalakat.
– Kihasználni Oroszország szorongatott helyzetét, s ily módon olcsóbban hozzájutni az orosz erőforrásokhoz, tudományos eredményekhez.
– A Moszkvával való katonai együttműködés előnyeit kihasználva ellenállni a hadsereggel, a világszerte több mint ezer támaszponttal is biztosított amerikai üzleti-pénzügyi hegemóniának, s erre az összefogásra építve fellazítani az egypólusú világot.
– A háborúval szemben a békés megoldást kommunikálja, de a Krím és az elcsatolt területek példája erősíti a Tajvan-kérdésben elfoglalt álláspontját.

INDIA

Mindegyik féllel pragmatikus kapcsolatokat ápolva, de egyikkel sem szövetségre lépve tovább erősödni. A réseket kihasználva, mindenkitől besöpörni a számára hasznosat. Ennek van alárendelve az ukrajnai háborúhoz való viszony is. Elsősorban Moszkva felé tesz gesztusokat, de nem hanyagolja el a washingtoni kapcsolatot sem. Az indiai gyökerekkel rendelkező Kamala Harristól nem várnak sokat. A végső cél: Kína és az USA mellett a világ harmadik gazdasági tényezőjévé válni!

TÖRÖKORSZÁG

Súlyos gazdasági nehézségei ellenére, jelentős erőt képviselő haderejére támaszkodva, a türk eszmeiségre építve, regionális hatalommá válni, és ennek érdekében kijátszani egymás ellen a szemben álló feleket Ukrajnában ugyanúgy mint a Kaukázus térségében, Közép-Ázsiában és a Közel-Keleten. Az utóbbi térségekben az alapvetően síita Iránnal vallási alapon szemben álló szunnita erőkre építeni. Egyúttal mindenkitől besöpörni a lehetséges hasznot:
– Oroszországnak elsősorban üzleti alapú, feláras földgáz és kőolaj transzfer szolgáltatások nyújtásával (турецкий хаб), neki élelmiszerszállításokkal, munkaerő kölcsönzéssel, tőle atomerőmű, fegyverek, SZ-400-as rakétavédelmi rendszer vásárlásával.
– Ukrajnának drónok eladásával.
– Ukrajna és Oroszország közötti közvetítő szerepre törekvéssel nemzetközi tekintélyt szerezni. (V.ö.: 2022-es tavaszi isztanbuli tárgyalások, s azok nyugati befullasztása)
– Az USA számára katonai bázisok biztosítása annak érzékeltetése mellett, hogy azért az ankarai vezetés az úr az országban.

AZ ERÓPAI UNIÓ BRÜSSZELI VEZETÉSE ÉS PARLAMENTJÉNEK HANGADÓI

2014 óta határozottan az amerikai érdekek szolgálatának rendeli alá a döntéseket
– az ukrajnai vezetés elvtelen, kettős mércét követő támogatásával, beleértve az USA vagy Ukrajna számára kínos ügyek eltussolásában való közreműködést, a sajtószabadság korlátozását is (V.ö.: maláj gép lelövése, Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása, az orosz tévécsatorna kiiktatása a szolgáltatók kínálatából, a háború eseményeinek kizárólag kijevi-washingtoni szemszögből való bemutatása, ami a bizottság elnökének fentebb hivatkozott beszédét is jellemezte, hiszen egy szót sem ejtett az ukrán hadsereg által az orosz lakosságnak okozott szenvedésekről),
– a tagországoknak a háború terheiből való növekvő vállalásának erőltetése, ami elsősorban az amerikai, másodsorban a német hadiipar megrendeléseit növeli,
– az EU és a NATO tevékenységének összekapcsolása, aminek előfeltétele a központi döntéshozatal erősítése a tagállami hatáskörök visszaszorítása,
– Oroszország destabilizálását szolgáló szankcióspolitikának az európai gazdaságokat is sújtó képviselete.

NÉMETORSZÁG: fut a múltja után és vesztésre áll az amerikai érdekek szolgálatában

FRANCIAORSZÁG: fut a múltja után, vesztésre állva kellő gazdasági, katonai erő és karizmatikus vezetés hiányában 

LENGYELORSZÁG

Ukrajna ürügyén amerikai transzferszállítási és katonai bázisként regionális katonai-gazdasági hatalommal válni, akár titkon Németország helyére kerülni az oroszok, a németek, nemkülönben az ukrajnai banderisták által okozott történelmi sérelmek jegyében, építve a hagyományos angolszász kapcsolatokra.

BALTIKUMI, SKANDINÁVIAI VEZETÉS

Egy közelgő katonai összecsapástól tartva inkább az amerikai védőernyő alá helyezkedés, teljesen kiszolgálva a távoli Washingtont. De épp ez a legnagyobb veszély is számukra: az USA-tól való földrajzi távolság, illetve a Moszkvához való közelség. (Finnország vezetői nem veszik figyelembe, hogy a hidegháború időszakában többek között a semlegességnek, s emiatt a Szovjetunióval kötött előnyös üzleti megállapodásokból eredő többlet bevételeknek jelentős szerepük volt a fellendülésben.)

ROMÁNIAI VEZETÉS

További területgyarapítás Moldova rovására, vagy akár Odessza irányába. Lengyelország délkelet-európai ellenpontjává válni. Ebben a törekvésben ezúttal nem Franciaországban, nem Németországban, nem Sztálinban, hanem az USA-ban látja a támaszát.

A MAGYARORSZÁGOT KORMÁNYZÓK

Nincs olyan, hogy egyöntetű magyarországi akarat, miként általában is hibás az a szemlélet és gyakorlat, amely szerint az egyes államok belső viszonyait meghatározó gazdasági-politikai köröket a propagandában a nem egyszer soknemzetiségű, több konfesszióhoz tartozó, ellenérdekeket képviselő lakosságú ország nevével jelölik. Ez különösen lehetetlenné teszi a tisztánlátást a közel-keleti, de az ukrajnai, az oroszországi, az indiai stb. viszonyokban, de bizonyos mértékig az európai államok helyzetének megítélésekor is tévútra vezethet.
– Ebben a periódusban, Magyarországon Orbán Viktor és legszűkebb körének akarata érvényesül(t). Jóindulatú megközelítéssel, a kormányfőnek hosszabb távú, szerinte az ország távlatos érdekeit szolgáló céljai vannak. Úgy cselekszik, azokat kedvezményezi, akik ezeket a célokat szolgálhatják, akár egész társadalmi rétegeket, különös tekintettel a középosztályra pártállásra tekintet nélkül. (Más kérdés, hogy tartósan sikeres lehet-e a politikája, benne a gazdaságpolitikája a világban ézékelhető szinte folyamatos válság közepette.)
– Épít a magyar lakosságnak a fegyveres szolgálat iránti ellenérzéseire, ami a Habsburg-uralomnak való kiszolgáltatottságból (v.ö.: Gárdonyi: Egri csillagok), a katonának kényszerítésből (v.ö.: népdalok), akár évtizedekre az országtól távoli helyőrségekbe vezénylésből adódik. (V.ö.: Eszterházy Miklós: Életünket és vérünket, 1849 utáni kényszersorozás, s az ezt követő, idegen érdekeket szolgáló, nagy véráldozattal járó, vesztes világháborúk, majd 1956)
– A központosító, következésképp hatalmát korlátozni igyekvő Brüsszel elleni harcban minden olyan erő oldalára áll, amely az államok szuverenitásáért küzd. 
– Az általa is feltételezett, majdani többpólusú világ viszonyaihoz igazítja az ország kapcsolatrendszerét. Kérdés, hogy a világfolyamatok mennyire gyorsak? Ha nem eléggé, akkor Magyarország, elveszítve azon erők bizalmát, amelyek ma (még) elsősorban meghatározzák mozgásterét, könnyen a pad alá eshet. Ugyanakkor nem zárható ki az sem, hogy a Nyugat és Oroszország közti eddigi háborúkból azt a következtetést vonta le, hogy ebben a térségben végül Moszkvához kell igazodni, mert a Nyugat magára hagyja Kelet-Európát, ha érdekei úgy kívánják, hiszen mindig is ezt tette a világ más részein is. De e tekintetben is az időtényező dönti el, hogy helyes volt-e a feltételezés.#

Kabai Domokos Lajos