Timosenko azzal állt elő az ukrán parlamentben, hogy élvezi az amerikai elnök támogatását, s a Donyec-medencében hadiállapot kihirdetését követelte Porosenkotól.

Moszkvát provokálja a Petro Porosenko által irányított kijevi hatalom – írtam a múlt héten. Azt feltételeztem, hogy az ukrán államfő berlini villámlátogatásához időzítve mentek át tüzérségi támadásba a több száz kilométeres frontvonal több pontján a Kijev által irányított fegyveres erők a Moszkva-barát, magukat Donyecki és Luganszki Népköztársaságnak nevező szakadárok, más szóhasználatban az autonómiájukért, az orosz nyelvhasználat jogáért küzdő felkelők ellen. Nem mellesleg, ők attól is tartanak: ha a külföldi érdekeltségek uralják Ukrajnát, leépül az az ipari övezet, ahol ma még munkát kapnak. Most azonban egy régi-új játékos is színpadra lépett: az ukrán parlamentben Porosenko provokálásába kezdett Julia Timosenko.

Ukrajna NATO-csatlakozásának a nagyhatalmak közötti háború lenne a következménye.

Népszavazást helyezett kilátásba Petro Porosenko államfő Ukrajna NATO-csatlakozásáról. Az ingatag helyzetben lévő elnök a Berliner Morgenpostnak adott, február 2-án napvilágot látott interjúban kifejtette: őt e téren elsősorban az emberek véleménye érdekli, nem feltétlenül az, hogy az ország esélyes-e a belépésre.

Trump helyett Merkel állítja választás elé az ukrán államfőt: vagy cselekszik végre, vagy mehet vissza a csokoládégyáraiba.

Jó lenne hinni, hogy tényleg az utolsó halottakról szólnak az ukrajnai hírek. És persze inkább azt kellene írni: talán az USA utolsó ukrajnai áldozatait temetik el ezekben a napokban Kelet-Ukrajnában, ahol hosszú hónapok után ismét lőttek egymásra és a civilekre a harcoló felek. Hiszen az államfőt, Petro Porosenkot és környezetét egy államcsínnyel az Obama adminisztráció ültette hatalomba. Három év elteltével azonban még mindig ott tartunk, hogy már megint lőnek. Kéttucatnyi véleményt hallgattam meg, olvastam el arról, hogy választ találjak a miértre, de ezt követően is csak azt tudom leírni, amit az egyik ismerősöm posztjához írtam egy hevenyészett kommentben:

Addig szabhat új irányt, amíg nem áll össze ismét a mindenkori elnököt bedaráló bürokrácia.

Van, aki azt mondja, hogy elefántként mozog a porcelánboltban. Más szerint Donald Trump, az újdonsült amerikai elnök mintha fejszével csapkodna maga körül. A nyugati média és a Trump ellenes hívők hada lelkesülten cikizi minden mondatát, minden mozdulatát külföldön és idehaza. Hozzá azt vizionálja, hogy ennek az eszelősnek a napjai meg vannak számlálva az elnöki poszton. Csak azzal a feltételezéssel nem találkoztam még, hogy hátha nem egy ostobát választottak meg az amerikaiak.

Mellékes, hogy jogos-e egy nagyhatalom álláspontja, ha el tudja hitetni a világgal, hogy ő képviseli az igazságot. Más kérdés, hogy Tálas értékelése Oroszország és a Nyugat viszonyáról inkább szól a múltról, mint a jövőről.

A Magyar Nemzet újságírójáé, Stier Gáboré az érdem, hogy a kettős mérce természetéről ismét megtudtunk valamit. Viszont Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő javára kell írnunk, hogy nem tért ki a provokatív kérdések elől. Így aztán a szópárbajban a maga nyerseségében tárult fel előttünk az a képmutató magatartás, amivel az utóbbi három évben annyiszor találtam szembe magam, amikor az Ukrajna, majd a Szíria körül kialakult viszállyal kapcsolatos cikkeimhez gyűjtöttem az adatokat, a véleményeket az ellentétes érdekeket képviselő felek médiumaiban.

Lehet, hogy meg fog változni a hazai politikai hatalomgyakorlás eddigi agresszív módja?

Két meglepetés is ért Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszterrel kapcsolatban az elmúlt héten. Az első az volt, hogy január 23-án, hétfőn, Moszkvában így köszöntötte őt, a világ egyik legtekintélyesebb diplomatája, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter: „Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Péter!” Amikor átfutottam az oroszországi külügyminisztérium honlapján a magyar delegáció ottani tárgyalásairól kiadott három (!) közleményt, az járt a fejemben: az idehaza oly sokszor lesajnált Szíjjártó csak tudhat valamit, ha Lavrovnál elérte, hogy ilyen közvetlen tónusban szólítsa meg.

Talán Trump sem Európa védelmében látja az amerikai fegyveres erők fő feladatát.

Kína ballisztikus rakétákat telepít Északra, az orosz határ közelébe. Egyes feltételezések szerint erre katonai kísérletek keretében kerül sor. Több befolyásos oroszországi szakértő azonban úgy gondolja, hogy a három gyorsreagálású rakétaüteg mozgatásának az ad értelmet, hogy ezzel valójában az USA-hoz kerülnek közelebb a nagy hatótávolságú, interkontinentális eszközök.

A putyinizmus, az orbánizmus bírálata csak a propaganda része, amíg nem a világméretű és hazai kizsákmányolás következményeinek enyhítése áll a középpontban.

A Trump-jelenség volt terítéken, de a vita újból és újból olyan kérdéseket érintett, amelyek nem csupán Amerikát és Oroszországot feszítik, hanem az egész világot Kelet-Európától Dél-Amerikáig. Vlagyimir Szolovjov, az orosz állami televízió sztárriporterének idei első tévéműsora kimondatlanul is arról szólt, hogy ha olyan jó az úgynevezett szabadversenyes kapitalizmus, akkor miért csak néhány országnak jó.

A Trump-sztoriból sem maradhat ki a magyar bulvár. De ez mind semmi ahhoz képest, amit Bill Clinton már elnökként csinált az ovális irodában, és mégsem bukott bele. 

Töredelmesen bevallom, eddig egyetlen Sarka Kata történetet sem olvastam. A delnő létezéséről is csak a fodrásznál havonta egyszer átpörgetett bulvárlapok címlapjairól értesültem. Pironkodva mondom: még azt is sikerült elkerülnöm, hogy beleütközzek a nagyságos asszonyba valamely televízió ripacsutánzókkal foglalkozó műsorában. Most azonban megtört a jég.

Úgy hallgatnak az amerikai választásokhoz kapcsolódó, ellenőrizetlen híreket terjesztők, mintha mi sem történt volna.

Most, hogy a megválasztott amerikai elnök, Donald Trump beteg emberek hazugságainak minősítette azokat a kiszivárogtatásokat, amelyekkel be akarták mocskolni őt a vezető amerikai médiumok,