Németország és Franciaország megszegte a Doville-i egyezséget: az USA nyomására összekötőkapocs helyett tűzfészek lett Ukrajnából.

Az ukrajnai események leírásában eddig uralkodó „polgárháború” kifejezést lassan kiszorítja az a narratíva, amely szerint Ukrajna és Oroszország áll szemben egymással. Petro Porosenko ukrán államfő minapi kijelentése adott lökést ehhez az értelmezéshez. A német Bildnek azt mondta: országa készen áll arra, hogy valódi háborút vívjon Oroszországgal.

Az orosz állami tévé november 21-ei Szpecialnij korreszpondent (Kiküldött Tudósító) című műsorának 50 perc 45-ik másodpercében a Moszkvában élő, ukrán származású és ukrainofilnek tekintett Andrej Okara, a moszkvai Kelet-európai Kutató Központ igazgatója már magától értetődően indította az egyik mondatát azzal, hogy „Oroszország és Ukrajna között folyik a háború.” (Сейчас идёт российская-украинская война.) Ezt aztán a stúdióban lévő vitázók és a közönség nagy felháborodása követte, amelynek során Okara leterroristázta egyik vitapartnerét Konsztantyin Dolgovot, a Novorisszijai Nemzeti Front társelnökét, aki a műsor legvégén fizikai csetepatéba is keveredett a Kijev-szimpatizáns igazgatóval, annak provokatív beszólásai miatt.

Itt az első amerikai cikk, amivel talán az USA kormányzata teszteli, mennyire vígan és dalolva mennénk háborúzni Oroszország ellen.

No, Felebarátaim, akik eddig olyan vehemensen uszítottatok Oroszország ellen! Lassan pakolhatjátok a katonai szerelvényeket, s indulhattok a Don-kanyarba! Én már rég megkaptam az obsitot, de ti még a kiképzésre szóló behívót sem. Megjön az is, ne féljetek! Aztán majd hátrahagyjátok a párotokat, a gyereketeket, s vagy visszatértek onnan, vagy sem. Mi, akik itthon maradunk, a bombázások áldozatai leszünk.

Ezt akartátok, nem?

Szembe kell nézni azzal, hogy mindenekelőtt ők és ellenzékinek mondott politikustársaik voltak azok, akik rablótanyát csináltak a parlamentből, miközben szellemi leépülésbe, lelki züllésbe, testi nyomorúságba taszították az általuk vezetett ország népének harmadát-felét.

Meg kellett volna hívni a hétfői budapesti tüntetésre minden szakszervezetet, mozgalmat és pártot, és arra kérni, hogy mozgósítsanak ők is! – írja az FB-n egykori kollégám. Mások – mint Kuncze Gábor – fanyalognak, sőt megsértődnek. Én viszont azt gondolom, hogy akik a tüntetések mögött állnak, már a jövendő új elitjének felépítésén munkálkodnak. Ezt csak akadályoznák az úgynevezett demokratikus, valójában a korrupcióhoz, a parlamentarizmus, a demokratikus intézményrendszer lejáratásához, a tömegek megnyomorításához asszisztáló pártok nyilvános szereplésre mániákusan vágyó, szónoklatokra mindig kapható képviselői, a lavírozásban jeleskedő szakszervezetek vezetői.

Az orosz elnök egyfajta derűvel kezelte a G20-csúcsról idő előtti távozásán sopánkodókat. Tisztelettel beszélt az ukrán államfőről, noha a Donyec-medence orosz lakosságának kiéheztetésére és kivéreztetésére készül a kijevi hatalom.

Az elnök elégedett volt a G20 eredményeivel és légkörével – az orosz hatalmi körökhöz közelálló Izvesztyija ezzel a címmel tett közzé összefoglalót Putyin orosz államfő ausztráliai útjáról vasárnap 10:46-kor. Ezt megelőzően a reggeli orosz állami tévé híradásában az orosz elnök volt hallható, amint őszintének és hasznosnak nevezte a csúcstalálkozót, amely hozzájárult egymás jobb megértéséhez.

Ez az enyhén derűs, sőt derűlátó hangvétel gyökeresen különbözik attól, ahogyan a nyugati hírügynökségek híradásait és értelmezését kritikátlanul átvevő magyar média egy része tálalja, hogy Vlagyimir Putyin nem vett részt a vasárnapi munkareggelin. Valójában az orosz elnök nem az ajtót maga mögött bevágva hagyta ott a találkozót, hanem előre bejelentette, hogy a kétszer 9 órás repülőút, illetve hétfői programja miatt kényszerül arra, hogy hamarabb távozzon az ausztráliai Brisbane-ből.

A nagy játszma végén Ukrajna kikerülni látszik a Kreml érdekszférájából. De sok még az elvarratlan szál.

Ukrajna ügye kipipálva! Első hallásra alighanem erre a következtetésre juthatott az ATV-néző, aki tegnap, azaz október 28-án este meghallgatta Friderikusz Sándor beszélgetését Sz. Bíró Zoltánnal, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézet főmunkatárs-történészével, Oroszország szakértővel.

A hétvégi parlamenti választásokon a szavazásra jogosultak alig több mint fele vett részt, a harcok által érintett területek és természetesen a Krím lakossága egyáltalán nem járulhatott az urnákhoz. Így aztán könnyedén győztek az Európa barát pártok. A szélsőséges, sőt – az interjúalany szóhasználatával – a profasiszta erők legfeljebb néhány egyéni mandátumhoz juthatnak. Mindent egybe vetve Oroszország gazdasága mára stagnáló állapotba került, nem kell tehát attól tartani, hogy Putyin újabb területeket akarna, vagy tudna leszakítani Ukrajnáról. Egyszóval - a beszélgetés fő üzenete szerint - végre jól mennek a dolgok szomszédságunkban!

Két fotó, rajtuk tíz év különbséggel két vezető – Orbán, illetve Gyurcsány –, de mögöttük ugyanaz a megvezethető és megvezetett ország.

Csoportkép a szeptemberi walesi NATO-csúcson: Orbán Viktor nem a többiekre figyel. Ez az áthallásos aláírás olvasható a Népszabadság 2014. október 25-ei számában megjelent, az MTI/Epa-tól átvett, Andy Rain által készített fotó alatt. A fényképrészleten 19 személyt számolok össze, akik a legkevésbé sem a fotóssal vannak elfoglalva, hanem egymással és a helyzettel. Alighanem az amerikai elnök, Obama szólhatott be valakinek, mert mintha többen is ezt reagálnák le. Mások már az optikába néznek, közülük néhányan – pechjükre – épp az exponáláskor pillantottak egyet. Szóval, így, vagy úgy, de mindenki testileg-lelkileg ott van a jelenetben, egyedül az egészen jobbra álló Orbán Viktort foglalkoztatja valami egészen más. Ő szája szélébe harapva, a többiek nézésirányával kifejezetten ellentétesen tekint ki a képből.

Az USA-ban kiválasztott mai ukrajnai vezetés legitimálásának utolsó mozzanata a vasárnapi parlamenti szavazás. Eközben a hadsereg támadási parancsra vár.

A délkelet-ukrajnai tűzszünet kihirdetése óta minden nap dörögtek a fegyverek Donyeck, Luganszk és olykor Mariupol térségében. Hogy egy adott helyen és napon, mikor és ki kezdte a lövöldözést, soha senki nem fogja megállapítani. Ami biztosnak látszik: a kezdeti szakaszban még csak elvétve voltak lövöldözések, azok is csupán géppisztolyokkal. Bevallom, eleinte bennem, a megrögzött reménykedőben, még az is felvetődött – persze nem túl határozott lehetőségként –, hogy ezeken a területeken is zavartalanul meg lehet majd tartani az október 26-án, vasárnap esedékes ukrajnai parlamenti választásokat.

A tervezett internetadó legriasztóbb következménye: szétszakadnak azok az emberi kapcsolatok, amelyek bár egy virtuális közegben, de mégiscsak létrejöttek az utóbbi tíz évben.

A kilátásba helyezett internetadó miatti háborgók egy része az adóztatás ténye, másik nagy hányada az összeg nagysága miatt akadt ki. Voltak olyanok, akik azért keseregtek, mert elhitték, hogy ha interneten intézik az állammal, a közműszolgáltatókkal, a bankokkal kapcsolatos ügyeiket – adóbevallás, mérőóra-állás bejelentés, sárga csekkes utalások helyett internetes bankolás –, akkor a haladás élharcosaiként ünnepelhetik önmagukat. Most meg, lám, nagyot fognak szívni! Sok idősebb ember azt panaszolja fel, hogy nagy nehezen beadta a derekát: vénségére leült a számítógép elé, beletanult az e-mailezésbe, a skypolásba, hogy legalább ilyen módon tarthassa a kapcsolatot külföldre, vagy az ország más részére  kényszerült gyerekeivel és unokáival. Mostantól azonban már azt is számolgatnia kell, hogy futja-e erre a luxusra a nyugdíjából.

Egy szuperhatalom nem tűrheti, hogy egy jelentéktelen országocska magát mindenhatónak képzelő figurája keresztezze geopolitikai tervei megvalósítását.

Immár kénytelenek vagyunk szembenézni a keserű valósággal: Orbán Viktor csak ebben a kisszerű magyar világban futhatta ki úgy magát, ahogyan kifutotta. Lehet rám átkokat szórni ezért a mondatért, lehet fölötte hüppögni, de a vízumbotrány nyilvánvalóvá tette, hogy a miniszterelnök mégsem mindenható. Csalódás ez politikai ellenfelei számára is, akik eddig legalább azzal magyarázhatták tehetetlenkedésüket, hogy egy úgymond államférfiúi aspiránssal szemben veszítik el sorra a választásokat; egy valóságos politikai zseni manőverei miatt képtelenek megtartani korábbi híveiket és újakat toborozni.

„Előbb-utóbb az ország szőröstül-bőröstül kárvallottja lesz annak a nyíltan pökhendi politikának, amelynek forrása maga a miniszterelnök.”

A magyarországi politikai-közéleti folyamatok miatt nincs mit csodálkozni azon, hogy az országunkat kiszavazhatják a demokrácia-erősítéssel foglalkozó nemzetközi szervezet, a Demokráciák Közössége kormányzó tanácsából. Az Orbán-rendszer vezető rétege, amely a liberális demokrácia egyik szószólója volt a rendszerváltozás időszakában, mára szinte teljesen uralma alá vonta az államot és a központi hatalom ellenőrzésére hivatott intézményeket, s ezzel lényegében visszavezette az országot a tekintélyuralmi viszonyok közé. Ezért nincs mit csodálkozni az egyre szaporodó bírálatokon, amelyeket a vezető nyugati demokráciák képviselői küldenek az Orbán-kormány címére.