Szembe kell nézni azzal, hogy mindenekelőtt ők és ellenzékinek mondott politikustársaik voltak azok, akik rablótanyát csináltak a parlamentből, miközben szellemi leépülésbe, lelki züllésbe, testi nyomorúságba taszították az általuk vezetett ország népének harmadát-felét.

Meg kellett volna hívni a hétfői budapesti tüntetésre minden szakszervezetet, mozgalmat és pártot, és arra kérni, hogy mozgósítsanak ők is! – írja az FB-n egykori kollégám. Mások – mint Kuncze Gábor – fanyalognak, sőt megsértődnek. Én viszont azt gondolom, hogy akik a tüntetések mögött állnak, már a jövendő új elitjének felépítésén munkálkodnak. Ezt csak akadályoznák az úgynevezett demokratikus, valójában a korrupcióhoz, a parlamentarizmus, a demokratikus intézményrendszer lejáratásához, a tömegek megnyomorításához asszisztáló pártok nyilvános szereplésre mániákusan vágyó, szónoklatokra mindig kapható képviselői, a lavírozásban jeleskedő szakszervezetek vezetői.

Ez a tüntetéssorozat alighanem valami újnak a kezdete, még ha nem is holnap fog kiteljesedni – írtam a kollégának, majd a tévé elé ülve elkezdtem szörfölni a világhíradók között. Mexikótól Athénon, Isztambulon át Budapestig egymás után láthattam az idősebb nemzedékek által létrehozott helyzetből kiábrándult, dühös fiatalok megmozdulásaival foglalkozó beszámolókat. Ez is jelzi, hogy nem egyszerűen a súlyos magyar viszonyokra adott válasz a városainkban megmozduló sokaság fellépése sem.

Nemzedékváltás előtt áll a világ. A gazdasági válságok sorozatáért, a tömeges munkanélküliségért, a szegényeket és a kiváltságos gazdagokat elválasztó szakadék soha nem látott szélesítéséért, a Föld erőforrásait tékozlókért felelősnek tekintett úgymond öregeket a pokolba kívánják az ifjak többségükben perspektíva nélküli hadai, akiknek ma még csetlő-botló vezetői kezükbe akarják venni a sorsuk, az ország és a világ irányítását.

Rám mindenekelőtt a prágaiak tüntetése hatott. Valamelyik külföldi híradó arról számolt be, hogy a csehek azt követelték: az 1989-es prágai bársonyos forradalom mára levitézlett vezetői adják át a helyüket a fiataloknak. Üzenetük tehát lényegében egybeesett a budapestiek és a magyar vidéki városokban demonstrálók követelésével.

A prágai tudósítás szerint a visegrádi négyek vezetői között hallgatta a füttykoncertet, s látta az egykor hősként tisztelt cseh politikus(ok)nak felmutatott sok ezernyi piros lapot Áder János, a magyar államfő. Nem lennék meglepődve, ha értetlenül nézte volna ezt az ő és nemzedéktársai szemszögéből feje tetejére fordult világot, amelyben semmivé porladnak az önmaguknak talán már képzeletben felállított szobrok.

Meglehet, Áder és társai arra gondolnak most, hogy külföldi ármány áll e változások mögött. Talán az is. Csakhogy előbb-utóbb szembe kell nézniük azzal, hogy mindenekelőtt ők – és a velük a látszat ellenére egy hajóban evező, ellenzékinek mondott politikustársaik – voltak azok, akik rablótanyát csináltak a parlamentből, önmaguk és kegyeltjeik kifizetőhelyévé tették az állami és önkormányzati intézményeket, miközben szellemi leépülésbe, lelki züllésbe, testi nyomorúságba taszították az általuk vezetett ország népének harmadát-felét.

Jó, ha kezdik magukban tudatosítani, hogy hosszú út előtt állnak. Előttük vannak azok az évek, amikor végig kell járniuk a megtisztulás lelki tusakodásokkal teli, belső poklokon keresztül vezető, s talán pellengérekkel is szegélyezett útját. A fájdalom csupán az, hogy esetleges büntetésük, s majdani bűnbánatuk névtelen áldozataik sokaságának félresiklott életét nem fogja egyenes vágányra állítani.

#